Úgy indultam el a Borjour-ra, hogy főként fehéreket fogok kóstolni, pillanatnyi érdeklődésemet és ízlésemet kielégítve. Aztán egyszer csak megkívántam egy vöröset, majd a másikat és még vagy harmincat…mégis a fehérek nyertek. Viszonylag keveset járok ehhez hasonló kóstolókra, borfesztiválokra. Egyrészt szeretek a borral kettesben maradni (vagy hármasban, négyesben), mert így ismerem meg igazán és nem csak egy futó találkozás, ami akárcsak az embereknél, itt is mindkét fél erényeit és hibáit eltakarva a feledés homályába vész.
Vermuthos...nekem mindenképp, amin nehéz túljutni. Sok a fa, az oxidáltság, kevés a gyümölcs, valahogy ragacsos lesz ettől az egész (vélhetően ez volt a problémám pár hónappal ezelőtt a Degenfeld Szamorodnival is).
Mámorító zamatok, sok-sok kedves, nyári gyümölcs, főleg sárga húsúak, és főleg őszi barack árad szét az ember szájüregében, majd torkában, kiváló ízérzetet hagyva maga után. Nem sok a fa, nem ragacsos, nem mancsos, tökéletesen csúszik.
Furmint, hárslevelű...igazi hungarikumok. Ma már többnyire csak az utóbbi évtizedekben nemesített klónjaikat termesztik. Pontusi-balcanica fajtakör, amiből egyenesen következik, hogy fagyérzékenyek, késői érésűek, és kedvező évjáratokban képesek a borkészítés egyik legvagányabb trükkjére, az aszúsodásra. Ám, ha kicsit félretesszük nagy hírű aszúinkat, desszertborainkat, most már ott vannak a nagy tokaji szárazak is. Jó cukorgyűjtő képességüknek, sajátos illatuknak (hárslevelű) és markáns savösszetételüknek (furmint) hála, magas alkoholtartalmú, egyedi, férfias karakterű szárazborokat köszönhetünk nekik. Egyúttal kiválóan alkalmasak a borvidék s annak dűlöinek, mineralitásának megszólaltatására, méghozzá nem alsó hangon. Ezek az alaptulajdonságok avatják őket utánozhatatlan borokká. Nem véletlen tehát, hogy a legnevesebb tokaji nagyágyúk „A száraz fehérbor” sziluettjét vélték fölfedezni bennük az utóbbi néhány mozgalmas év során. Büszkeségre, sőt nemzetközi kiugrási lehetőségre nyújthatnak alapokat, hisz ha vannak sajátosan eredeti boraink, melyekre igazán büszkék lehetünk, hát a tokajiak azok. Egy szép folyamat elején/közepén járunk még tehát.
Azt hisszük, világhírűek vagyunk, és mindenki fejet hajt mindenütt bikavérünk és a tokaji aszúnk előtt. A valóság ennél azért kicsit lesújtóbb. Aztán sok volt a kontárkodás, az imázsrombolás is néha...de persze nincs elveszve semmi. Talán egy kis vérfrissítés, megújulás sokat segíthet borászatunkon. Talán nem kéne kapaszkodnunk úgy minden poros kifejezéshez, technológiához, mint az aszú vagy a szamorodni. Egy igazán rendhagyó, fiatalos lendületű, de letisztult - azóta is változatlan - stílussal útjára indított édes bor hozta meg az áttörést a mára legnagyobbak közt jegyzett tarcali pincének, a Degenfeld Szőlőbirtoknak is. 100 % furmint, 236 g/l maradékcukor. Gondolatok az Andante két évjáratáról.
Régi jegyzet, első Szepsy-kóstolóm, ahol egyértelműen új dimenziók nyíltak meg bennem anno a Tokaj száraz és édes oldaláról egyaránt. Volt szerencsém tehát az öreg Szepsy-mester mellett megkóstolni ezt az aszút, melyet a sorsnak hála aztán még két alkalommal is visszakóstolhattam érettebb korában is. Ám ekkor még csupán hordóminta volt, közvetlenül palackozás előtt (2009 elején). Életreszóló élményt jelentett ez nekem akkor. Aszú, ahogy a fogyasztó nem élvezheti. Fiatal, az érlelése még nem zárult le, amikor kóstoltam. 2003 után a következő Szepsy aszú a 2005-ös évből készült el. Káprázatos szín. Maga a gyümölcshús íze és illata, mindent átható aromatikája. "Mintha sárga húsú őszibarackba harapna az ember" - alapvetően ennyit tudtam leírni róla akkoriban, de máig meghatározó borélményt érzékeltek bennem a műszerek. Elképesztően sűrű, és tartalmas ízek, zamatok. Határtalan komplexitás, melynek a fokát addig egyáltalán nem ismertem. (9+)
Virágos és most is nagyon illatos (mintaként kóstoltam utoljára). Nem is csupán félszáraz, szinte félédes íz. Sok tehát a cukor, de még több az friss gyümölcs és az alkohol sem kevés (14.5 v/v %). Tropikális gyümölcsös jelleg. A szesz is fűt.
Van még borászat Hegyalján, aminek a létezéséről én is alig-alig tudok. Ahogy az persze elő is van írva, én is otthoni üzemmódra álltam át itt Pesten minden lehetséges téren. Hetente max egyszer mozdulok ki, akkor viszont a munkám és hivatásom a Tokaji borvidékre visz. Hogy ez ne csak az én megélhetésemről szóljon, úgy voltam vele március végétől, hogy támogassuk egymást a nehéz időkben: ha Hegyaljára kell mennem, segítek a borászoknak a pesti kiszállításban (térítésmentesen). Soha nem volt még ekkora szükségük ugyanis arra, hogy online rendeljenek tőlük. Rengeteg pince a helyi eladásból él, ami egy hónapja pár nap alatt teljesen befagyott. Így akinek volt már része tokaji pincetúrán, azok azért, akinek nem volt még azok azért álljanak oda kedvenc pincéjük mellé; ki-ki a saját favoritjait támogassa rendeléssel, mert csak így tudnak majd életben maradni! Könyveket vittem tehát Tokajba, és borokkal, címekkel tértem vissza a fővárosba, de hazafelé jövet beugrottam Szerencsre, a Budányi-fivérekhez, hisz ahogy az elején is utaltam rá, eddig kiestek a látómezőmből.
Egy borrajongó történész nyilvánvalóan sajátos látásmóddal közelít a borkészítéshez. S noha a Vayi Borászat nem tartozott soha a legtöbbet idézett hegyaljai pincészetek közé, jó történész módjára mégis hű tudott maradni az elveihez húsz év után is az az Ungváry Krisztián, aki 1997 óta készít borokat, természetesen a történelmi Tokaji borvidéken. A liszkai Vayi-dűlőben (a Meszes alatt keressük a dűlőtérképeken, van ahol külön nem is szerepel) található máig a 2,5 hektáros birtok, 100 éves tőkékkel; míg a pince Erdőbénye főutcáján egy patinás épületben kapott helyet. Ahogy említettem, ritkán botlik bele az ember Vayi borba, pedig érdemes: TokajDry, TokajSweet, tokaji aszú, de még Pinot noir is akad a sorban. Öt év kihagyás után, most a szobafogság ideje alatt le is teszteltem a Vayi borokat elejétől a végéig… Vannak még borászok, akik teljesen szerelemből csinálnak borokat Tokaj-Hegyalján:
A tokaji Szerelmi Pincesoron újabban zajlik az élet. Jobban mondva nyilván csak zajlana...de azért néhány borászatnak a munka dandárja is erősen ide kötődik (a vendéglátás helyzetéről írnak épp eleget másutt, azt most átugorjuk). Azt tudjuk, hogy Bodó Juditék még pár hónapig erősítik a sort (hamarosan költöznek), friss titánként Péter Ákos igazi oszlopa lett a környéknek, nemrég a bényei-kisfaludi Illés János borait is bemutattuk hasábjainkon, bónuszképp a gyakorlatilag mára sztárrá lett Balassa Pisti is bérel itt egy pincét, most pedig egy újabb szereplőt mutatunk be a Tokaji-hegy alól. Kikindai Balázs beházasodott a Benkő családba: elmondása szerint érdekes a család karmája: generációk óta csak lány gyermekek születnek náluk. Így pár éve Balázs szakmát váltott, elvégezte a Soóst és apósa mellé szegődött. - Immár ő irányítja a 4-5 hektáros birtok életét. Úgy volt, hogy a Tokaji Márciuson kapok tőle pár palackot kóstolóba, de Tokaji Március nem lett, én pedig mozgok eleget a borvidéken, így jobbnak láttam, személyesen felkeresni őket (még a kijárási korlátozás előtti napokban). Lapozás után jönnek a borok...
