Orsolyák Attila volt az első, aki felülírta terveimet, miszerint, csak a TokajGuide miatt utazom le Hegyaljára. Nem is szerveztem le semmit előre, de szívesen fogadtam el meghívását a pincébe, hogy megmutassa, mire készül 2013-ból.
Attila óvatosan és nagyon megfontoltan építi birtokát. Nem kapkodja el a zajos piaci megjelenést, és a szó jó értelmében maximalista a boraival is, termőhelykiválasztással szemben is. Zsebkendőnyi területeiről is csak a legjobb alapanyagot hajlandó bornak feldolgozni.

Takács Lajos Somló egyik legnagyobb figurája. Volt. Volt? - Alighanem igen, mivel tavaly a saját útját járó borász átköltözött Hegyaljára. Ahogy ő mondja: haza. Nem is térnék most ki ennek a hátterére részletesen. Maga a borász is elérzékenyült szűkszavúsággal nyilatkozott a témában. (A történet hátterét terveim szerint egy mélyinterjú fogja majd megvilágítani hamarosan.)
Maradjunk egyelőre a jelenben: furmint február van. Lajos és a Terroir Club pedig elhozták 20 lelkes érdeklődőnek a kultikus Hollóvár pince összes eddigi Furmintját. Bevallom, hozzám a pince borai közül mindigis a Furmintok álltak a legközelebb. Hiába a hársak kaptak talán összességében nagyobb visszhangot, s lettek talán följebb is pozicionálva. - Takács Lajos furmintjainak nagy szerepe van abban, hogy a fajtának anno híve lettem, s vagyok ma is (minden szkeptikus hang ellenére). Felettébb izgalmas volt látni, hogy a gyakorlatilag azonos terhelés és azonos évközi mozzanatok mellett milyen szépen kidomborodnak az évjárati sajátságok az alábbi borokban. Gyakorlatilag lecsupaszítva ott volt előttünk a forró nyár vagy épp a sok csapadék hangulata. Mint tíz szobor.

Miközben a Sárga Borházban folyt a kötetlen tárgyalás az ebéd mellett, egyszercsak megjelent a színen Szilágyi László. A jó ég tudja, hogy lehet, de vele valahogy szinte mindig összefutok, ha a Sárgában járok. A mellettünk levő asztalhoz telepedtek le feleségével. „Meddig maradsz Hegyalján? – Holnap délután még van egy fontos találkozóm az Andrássy Rezidencián, aztán este megyek haza Pestre. – Akkor utána elmegyek érted, és megnézzük a 13-asokat.” Legyen. Nem volt ellenvetésem, emiatt szívesen maradna minden épp eszű borszerető pár órával tovább Tokajban. Így alakult, hogy bár nem terveztem, de végül a Gizella Pincéhez is el kellett látogatnom egy spontán kóstolóra. Óvodából hazajövet vettek föl Tarcalon, és irány a pince.

Pedig ritkán bontok rosét, ezt is ajándékba kaptam. Klasszikus hagymahéj szín, semmi hivalkodó árnyalat. Az illat is mérsékelt: barack, eper, virágok, finom, primér gyümölcsösség. Ízre húsos, virgonc és feszes savú rosé. Persze nem nagyon hosszú, könnyed, itatja magát, üdít is. Végén grapefruit, pici zöldfűszer, de a savak fanyarsága tán egy kissé domináns.

Az örök sauvignon etalon most sem hibázik egy másodpercre sem. Ismét hiperintenzív az illat: bodzavirág, citrusok, grapefruit. Határtalanul élénk, szuper, ropogós savak. Penge, friss, eszméletlen egyedi élményt nyújtó fehérbor. Etalon.

Visszafogott illat. Ízben némi szénsav turbózza föl a frissítő élményt. Telis-tele gyümölcsökkel, kedvességgel. Most is hozza a formáját

Banán joghurtos illat. Friss citrusok ízben, élénk savak, és az elmaradhatatlan szén-dioxidos pezsgés.

Bodza, egres, tutti-frutti, banán. Friss, laza, kicsit a végén alkoholos. Karcsú test, kissé híg korty, inkább rövid, és a végén sem mutat semmi kiugró lecsengést.