X

404 - az oldal nem található

Sajnáljuk de ezen a címen nincs semmi...

Ripka Gergely

Kékfrankos-ünnep

Terra Hungarica/Kékfrankos-nap

Az In Vino Consulting és a Terroir Club újabb közös szervezésű bemutató keretében próbálta méltó módon bemutatni a hazai borászati értékek egy kisebb szeletét. Az őszi Borszalon mellett könnyen lehet, hogy tavasszal egy szűkebb tematika szerint követik a Kékfrankos-napot hasonló színvonalú bemutatók, ahol tehát nem az összes, beválasztott, természetességre és egyediségre filozófiát alapozó borászat vesz részt, mint ősszel, hanem egy kisebb, konkrétabb téma mentén lehet a borokkal ismerkedni. Ezúttal tehát legnagyobb területen termelt (kék)szőlőfajtánk, a Kékfrankos került reflektorfénybe.

Tovább

Ripka Gergely

A Tokaj Nyitány sétáló kóstolójának élményei

tokaj reneszánsz-újdonságok

A nyolc 8-as aszú után fölocsúdva délután, fináléként pedig kötetlenül lehetett elmerülni, elvegyülni a (tavaly 17, idén) 14 pince tételei közt, átadva magunkat az új tételek okozta meglepetéseknek. Akik rendszeres látogatói a rendezvénynek, azok bizonyára észlelték, hogy a Reneszánszos csapat formálódik. Idén komoly hiányzó Szepsy István (talán nem először lépett ki az egyesületből) és a Royal Tokaji is, akinek az ügyvezetője tavaly még elnökként mutatkozott be ezen a rendezvényen. A borvidék javának egy része jelen volt, de leginkább azok között is jellemzően a nagyobb pincészetek.

Tovább

Ripka Gergely

2008/tokaji aszúk premierje

Tokaj Nyitány 2012/#1

Idén is eljött a várva-várt nap: bemutatkozott újdonsült boraival az idén 10 éves, új Chartával is büszkélkedő Tokaj Reneszánsz egyesület Budapesten a nagyközönség előtt. Sokszor elmondtam, hogy a Nyitány és eleve a Tokaj Reneszánsz tömörülési formája példaértékű lehet más borvidékeink számára (van tokaji borász, aki ebben egyet ért velem, van aki kevésbé). Nem egyszerű dolog eltalálni egy borvidéki egyesület tömörülésének megfelelő módját. Pláne Tokaj nagyon ingoványos és sikamlós ilyen tekintetben, ahol az egyre szükségszerűbbé váló eredetvédelem, borminőségi kontrasztok okán rengeteg a bizonytalanság, sőt nézetkülönbség. Mégis számomra mindig nagy öröm látni, ha az egy borvidéken, szükségszerűen egy hajóban, (közel) azonos minőség zászlaja alatt evickélő borászok szögre akasztják egy(pár) pillanatra saját céljaikat és időt, energiát (kisebb pincék féltett, limitált palackjaikat) nem kímélve összefognak, s együtt fogalmaznak meg üzeneteket.

Tovább

Ripka Gergely

Badacsonyi borok mai arcai

Lehetőségek egy festői termőhelyben

Végre ismét sikerült nem tokaji témát találni! A badacsonyi borászok is gondoltak egyet, egy nagyot, és fölkerekedtek, hogy a New York palota falai közt mutassák be ők is, hol tart most a borvidék. Somlónak van Somlói Tavasz, Tokajnak Nyitány minden évben, ám van egy másik nagyon jó, sőt ha szabad ezt mondani (turisztikai szempontból) még kiemelkedőbb adottságokkal bíró fehérboros borvidékünk, ahol a vulkáni alapkőzet adta termőhelyi talentum mellett a csillagok szerencsés együttállása révén még a látogatókban, turistákban sincs hiány egész évben. Valamiért mégsem hallunk erről a borvidékről, az itteni fehérborokról annyit (Somló és Tokaj mellett). Miért nem?

Tovább