A minap ismét étteremben jártam. Spontán ötlettől vezérelve a Várnegyedben kellett megfelelő helyet találnom, így esett a választásom a Speizre.
A Szentháromság tér közelében található történelmi környezetbe rejtőző, de belül annál maibb, fiatalosabb étterem nekem külsőségeket tekintve abszolút elnyerte tetszésem. Fiatalos, nem allűrösködő, közvetlen, enyhén mediterrán hangulatot árasztó enteriőr. Piros sonka-szeletelő fogad a bejárati üvegfal mögött, fellógatott pármaik, régi szakácskönyvek (Tokaj-térkép a falon…), kellemes színárnyalatok, ízléses koreográfia, bármerre is néz az ember. A borok pedig egy egész falat elfoglaló polcon vannak kihelyezve, árral együtt (itthonról is, nemzetközi klasszikusokból is gondoskodva…így ha valaki 275 000 Ft-ért mindenáron egy palack Margaux-t szürcsölne el a bélszínje mellé, akkor a lehetőség adott). Bent is kellemesen éreztem volna magam, de hátul az ódon, boltíves falak közt, a fák lombjai alatt is békésen lehetett vacsorázni ezen az enyhe nyári estén.

Alkonyi László mádi teraszán nyílt alkalmam kóstolni ezt a bort. Ő súlyos múltbéli eseményekről mesélt, ez a tétel pedig egy szép jövőről. A löszbor szobra. Ezt a kikezdhetetlen eleganciát kereste mostanában a házigazda is a Tokaji-hegy körül. Ebben a műfajban pedig mintha a Hárslevelű mint fajta, és a Kikelet mint pince lenne évek óta a legizgalmasabb jelenség. Ez a bor is maga a törékeny, de minta kora óta töretlen elegancia, mely Berecz Stéphanie-ék borait általában is jellemzi. Illatban hihetetlen virágosság: sárgák, fehérek, de persze messze nem a muskotályos (rózsás/szappanos) vonal mentén, hanem liliomos/púderes jelleggel körbelengve. Bájos és lebilincselő orrban. Íze könnyedsége mellett is feszes és enyhén krémes is, sűrű rácspontokkal bír. Mindez fátyolszerűen kecses könnyedséggel olvad szét a szájban. Most még a gyümölcsök vezetik: halványan citrusok, őszibarack és a legvégén trópusi jegyek, nagyon hosszan. Az évjárat kereksége, élmentes harmóniája adja meg a bor feltűnően szép egyensúlyát. Ilyen téren pedig ez a bor (illetve Tokaj) nemzetközi merítésben, vakon is egész biztosan tudna meglepetésekkel szolgálni. Fájó, de alig van már belőle a pincének (2012 júliusában)…egy ilyen gyönyörű borból kevesebb, mint 1300 palack készülhetett. Mindemellett fontos, hogy inni is nagyon jó. Berecz Stéphanie nagyszerű dolgokat honosított meg Hegyalján. 7+

Azt hiszem, a 2010-es borfesztiválon sikerült hozzájutnom az akkor legfrissebb St. Andrea magazinhoz (ahhoz, amelyiknek a címlapján egy hatalmas, Szűzmáriás szoborral ékesített, új telepítésben sétál lefelé a borász). Volt benne egy igen rövid cikk, mely annak idején óriási hatást gyakorolt rám. Még nem laktam külön, de elhatároztam, hogy ha egyszer lesz saját lakásom, akkor azt a cikket egyfajta hitvallásként kiollózom, be fogom keretezni és a lakás egy félreeső zugában keresek neki helyet (ott ahol nem találja meg bárki, csak az, aki elég alaposan körülnéz…). Azóta is élt bennem ennek a cikknek az emléke, de annyira megkopott, hogy a pontos tartalmára nem emlékeztem csak a fennkölt szavakra, melyek akkor maguk alá gyűrtek.

Karácsony táján kóstoltam utoljára ezt a nagyszerű kis desszertbort, mely már akkor elkápráztatott remek ár-érték arányával. Mindig is szerettem a fősodron kívüli gyöngyszemeket, melyekre csak kevesen figyelnek föl, pedig lenne miért...

Meglepően mély borostyán szín. Sőt most az illatát is érettebbnek éreztem, mint fél éve. Azért akad benne primer jegy is bőven: lédús, érett szőlő, szőlővirág, trópusi gyümölcsök egész sora, mézes tea, virágpor.

Ízben elképesztő savai pumpálják a lendületet, újabb és újabb „attack” – okkal (hogy drbartásan fejezzem ki magam:) Van benne egy konstans cseres érzet is azért. Krémes, vaníliás korty, magas (180 g/l) cukortartalom nő föl a vitálisabbnál vitálisabb savak mellé. Mézesség! Hihetetlen hossz és balansz. Rengeteg szaftos gyümölcs (az ilyen tokajiaknál szokta nagymamám tök komolyan bekérdezni, hogy „ebbe a szőlőn kívül más gyümölcsöt is tettek, ugye?”). Az édes élet az egyik legizgalmasabb aszú-szintű késői cuvée-élényeket nyújtja nekem mostanában, mely nem vallana szégyent Ilonák, Főborok és Szepsy Cuvée-k közt sem (miközben ára fele azokénak)! Évekig ilyen szép lesz még szerintem, - illatát, ízét nézve most is ilyesmi volt bennem a végső konklúzió. 7(+)

(Nem rég jelent meg két írásom a GaultMillau.hu oldalon)

Sok minden történik mostanában. Elsődlegesen az, hogy munkahelyet kellett váltanom és eközben a nyárra is időt kell szakítani (persze mindenkinek). Közben rengeteg mindenen volt alkalom gondolkozni: merre és hogyan tovább? Maradjak-e kitartóan a borok közelében vagy váltsak profilt teljesen...? S arra jutottam végül a krízishelyzetben megszaporodó emailek és kedves telefonhívások, őszinte baráti javaslatok közepette, hogy azért lennék hülye, ha teljesen magam mögött hagynám a borokat, mert rengeteg jó embert sikerült megismerni az elmúlt évek során ebben a környezetben (borászok, szakírók, kereskedők, fogyasztók, vásárlókból lett barátok stb). Ezt pedig nagyon nehéz lenne mondjuk egy teljesen más jellegű irodai munkával kompenzálni. Talán nem is a hátrahagyott borokat sajnálnám ily módon, hanem azt a sok beszélgetést, értékes eszmecserét, melyet tulajdonképpen csak a bor képes két ember közt elmélyíteni ilyen mértékben.
Közben sajnos a kóstolásra mostanában kevesebb alkalom nyílt, de másik fontos fejlemény, hogy valamiért egyik megtisztelő felkérés jön a másik után (online és print tartalom, borversenyek stb). Csupa izgalmas dologban nyílik lehetőségem közreműködni. Szóval hamarosan biztosan lesz miről írnom (ez az oldal nagyon fontos része marad a körülöttem formálódó dolgoknak).
Addig egy kicsit várni, töltődni és pihenni is kell.