Idén tizennegyedik alkalommal, május 8-10. között kerül megrendezésre a magyar borok legkomolyabb megmérettetésének számító borverseny, a Pannon Bormustra. A 2011-ben megújult szakmai esemény évről-évre kiemelkedő színvonalú nemzetközi zsűrit vonultat fel, amelynek munkájában idén is neves szakemberek vesznek részt. A versenyre április 30-ig lehet nevezni. Még mindig a Pannon Bormustra az egyetlen boros megmérettetés, melyre érdemes figyelmet szentelni idehaza. Blogunk éppen ezért idén is kiemelt figyelemmel fogja követni a kapcsolódó történéseket.

A pár héttel ezelőtti VinCE-n sokkal kevesebb bort tudtam megkóstolni, mint szerettem volna, de azért a Louis Roederernél és a Laroche-nál akadt tanulság bőven! Nagyon rég nem akadtam össze viszont a Gróf Buttler újabb tételeivel. Erre összefutottam egy 7-es Bikával, egy pazar Viognierrel és egy...

Nehéz lenne magamnak megmagyarázni, miért akarnék én Chablis-t venni. Mit kapok Chablis-tól, amit másutt nem kapok meg? Talán csak tisztelem, de mennyire szeretem? Azt már többször elmondtam, hogy nem egyszerű műfaj, nehezen megszerethető, elég semleges és baltával faragott savú, első blikkre nem sok örömet adó borokba is könnyű erre felé belefutni. Területileg is közelebb van Champagne-hoz, mint Burgundia szívéhez. S ahogy már Champagne kapcsán több ízben is említettem mostanában a ravasz franciák a kultuszbrand-építésben élen járnak a világban. A Hall Of Fame impozáns Chablis-szobrának esetében is érzem ezt a jelenséget. Nagyobb bennem a tisztelet, mint az őszinte elragadtatás, pláne összehasoníltva egy-egy színpompás német rajnaival vagy egy-egy csiszolt loire-i vagy akár egyes új-zélandi sauvignon blanc-nal. Nem beszélve arról, hogy Chablis-ra különösen is igaz, hogy már az alapok sem olcsók, de az igazán nagy élmények meg aztán valóban fájdalmas áron kerülnek a boltokba. a borok persze kiegyenlített minőséget, konstans precizitást mutatnak, de mégsem lettem a rabja Chablis-nak...

Pár héttel ezelőtt a Veuve Clicquot két alap Champagne-áról szólt egy bejegyzés. Champagne-t időről-időre kóstolni kell. Egyrészt, hogy lássuk, ilyen egy igazi pezsgő (nem az, amit Szilveszterkor annak iszunk). Másfelől az egyik legészakabbi francia borrégiót a luxusbrand-építés egyik legékesebb példájának érzem, amiben úgy egyébként a franciák igen sok egyéb példát tudnak fölmutatni (elég csak az Ugni blanc szőlőfajtára gondolni, mely a maga nemében igen fájdalmas borokat adó fehér szőlő, aztán Cognac név alatt végül mégis szép karriert futott be...mi pedig küzdünk, hogy a világ újra elhigyje, hogy egy olyan kivételes csoda, mint az aszú a királyok itala). A különféle reims-i és epernay-i pezsgőházak számos neves törzsvevővel büszkélkedhetnek, büszkélkedhettek a történelem folyamán. A Pol Roger - Chruchill, Piper Heidsieck - Marilyn Monroe, illetve Bollinger - James Bond pársosításokról bizonyára a legtöbb olvasó hallott már. A mai poszt témáját adó Roederer-ék pedig köztudottan az orosz cárok hivatalos pezsgőellátói voltak. A közhellyel bizonyára nem árulok el nagy titkot: tudtak élni..:

Egyre jobban érdekel a kadarka. Nem olyan rég volt már egy kadarkás posztom a Gault&Millau berkein belül. Akkor a két leghíresebb határon túli magyart kóstoltam össze. Ott is leírtam, hogy a fajta talán Szekszárdon aratja a legnagyobb sikereket, folynak a klónkísérletek, s persze egyre több a figyelmet érdemlő bor Kadarkából is. Nem olyan régen teljesen vakon kóstoltam meg három szép Kadarkát. Bevallom, Kékfrankosnak tippeltem a háromból minimum kettőt. A Kadarka - ha csiszoltak a savai – lehetne Szekszárd Pinot-ja.