A legtöbben alighanem csak elvétve találkozhattunk emlékezetes borral Tállyáról. Pedig még Bél Mátyás is úgy vezette föl klasszifikációs könyvében a települést, hogy „Nem is tudom, Mád és Tarcal után mi következzen, Tállya vagy Tolcsva.”. Tállyának nagyon komoly múltja van. Adottságai egyedülállóak. Aki járt már Tállyán az talán azt is tudja, hogy igen ősi település, mezőváros, mely egyedülálló módon mégis kapott városfalat és az egész kis falunak van egy nagyon kellemes hangulata, bája, ami nagyon szerethető. De mit tudunk borairól?

Számos hazai és nemzetközi sommelier-megmérettetésen dobogós helyezéseket ért el, - Cseke Gábort a legtöbben innen ismerhetjük (ráadásul mindezzel mindig szemtelenül fiatalon büszkélkedhetett). Volt már sommelier Angliában, de Budapesten a Csalogány 26-ban is. Az e féle világlátott emberektől mindig tanulságos kérdezni.

Mi van, ha Sopronban van a kulcs a legjobb magyar vörösborokhoz, csak épp pont ott nem keressük igazán? Rég nem írtam már kóstolásról, de cserébe olyan borokról fogok most, amik legalább lelkesítőnek hatnak a mai magyar vörösboros képet átböngészve. Franz Weninger új utakon jár, radikálisan szembemegy pár évjárat óta mindennel, amit idehaza nagy vörösbornak ítél meg a nép. Lássuk, csak: van itt egy több, mint magabiztos alap kékfrankos, a szortimentet pedig egy dűlős csúcskékfrankos keretezi a borvidék emblematikus fajtáját szépen helyre is téve; a kettő között pedig a „világfajtaborok” színesítik a képet: okosan, megfontoltan mintegy izgalmas és szignifikáns fejlődési, finomodási folyamat részét képezve évről-évre. A soproni tehetség egyike azon hazai partizánoknak, akik végleg tisztába rakták, hogy a(z önmagában igen fájdalmas) koncentráció egy vörösborban nem elég. Célravezetőnek, példamutatónak és a borokban elegánsnak tűnik nekem ez a fajta önmérséklet. Itt vannak az új évjárat tételei (s természetesen továbbra is biodinamikus keretek teszik még romantikusabbá a képet):

Szentivánéj hétvégéjének szombatján, június 22-én a somlói borászok egész éjszakára megnyitják pincéjüket, majd hajnal fél négykor a legkitartóbb kóstolóvendégeket a Somló Hegy tetejére invitálják, egy közös napfelkelte-köszöntő koccintásra.

A nyitott pincék előtt sorra kis tüzek és/vagy lámpások gyúlnak majd este 10 óra és 10:10 között, ezzel nyitva a rendezvényt, amin egy komplett TV stáb is részt vesz majd.

A néhai idősebb Figula Mihálynak elévülhetetlen érdemei vannak a Füred-Csopaki borok minőségi fejlesztése terén. Fehérborai nagyon széles körben kedveltté váltak és sokakat győzött meg arról, hogy a Balaton északi partjain az ország egyik legjobban iható fehárbora készül. Részemről a nagy rácsodálkozások komolyabb magaslatok felé továbbra is váratnak magukra a régióból, de az nem baj, ha vannak dolgok, amikhez az ember apró lépésekkel közeledik. Az alábbi borokat úgy kóstoltam, hogy fogalmam sem volt, hogy milyen termelő, milyen régió borairól van szó: