Eljött az évvége. Ilyenkor bőven van ok a közös borozgatásokra. A bor közösségformáló szerepe ilyenkor különösen jól érvényesül: összejövünk, kicsit ünnepi hangulatban, mégis kötetlenül, s mindenki hoz valamit, bármit, amit szívesen megmutatna a barátoknak. Milotta Laci (furmintfan) barátomnál több ízben is összeültünk idén, hogy különféle témák mentén kóstoljunk (ölelés érte neki); lesz ebből még egy poszt a fiók mélyéről hamarosan (lehet, hogy 2018-ra tolódik). Rszabi, Hegyi úr, Bernát Józsi és jómagam az alábbiakkal vezettük le a fordulatos 2017-es évet:

Avagy hogyan válasszunk olyan bort, amit biztosan nem fognak továbbajándékozni? Ez a kérdés engem azóta foglalkoztat, amióta borkereskedelemmel foglalkozom. - Vajon hány gazdája lesz egy üveg bornak, mire nagy nehezen végre valaki kibontja (az eredeti célszemélynek talán valóban szívből adott személyes) személytelenné vált ajándékot? Rossz esetben így kerülnek pohárba otthon 4-5 éves rosék, 5-6 éves portugieserek, szegényes vagy elégtelen élvezeti értékkel és persze ismerjük jól a megbarnult, eloxidálódott aszú jelenségét is a vitrin tetejéről. De vajon léteznek olyan borok, amiket azzal a meggyőződéssel adhatunk át, hogy az illető egészséggel el is fogyasztja? Nekem mindenképp szempont ez is, ha úgy döntök, bort adok az illetőnek ajándékba. Ha az olvasónak is, akkor a tovább gombra kattintva adhatok éppen pár tippet.

Merthogy az én véleményem az, hogy a titok az, hogy maga az örökös kincskeresés teszi igazán romantikussá a borkedvelő közönség számára a Burgundi-legendát. A világ legfontosabb borvidéke (a szakértők értékrendje szerint), ahol a termőhelyi gondolkodás éteri magasságokig jutott, ahol összeállt minden körülmény, amitől egy borvidék évszázadokon át izgalmas és keresett lehet. Ahova csak a beavatottak érezhetik úgy egyszer-egyszer az életben, hogy megérkezhettek. Burgundia sikere ma is töretlen, a termelők és borászatok szinte bármilyen árért el tudják adni portékájukat, hisz eleve kis palackszámban készülnek a borok és óriási a kereslet erre a legendára.

Idén a Disznókőről már volt nagyposzt. Szeptemberben ünnepélyes keretek közt megemlékeztünk 25 éves fennállásának főbb mérföldköveiről. Megkerülhetetlen borászat Hegyalján. Minden szempontból. Aki eljut a borvidék szívébe ezt a csodás szőlőbirtokot látja meg először. És micsoda szerencse, hogy ez így van. A francia tőkével alapított birtok sok tekintetben amolyan mintaborászat. Elég végignézni a szőlősorokon, a birtok épületein és akkor a gyönyörűen megkomponált borokról még nem is beszéltem. Az aszú a legfontosabb bor náluk, hisz Tokajban vagyunk, így van ez rendjén. - Minden tokaji műfajban a megbízhatóság legjobb példája lett az évtizedek alatt a mezőzombori pince, melyet Mészáros László vezet; s bár volt néhány borászváltás (nem régiben is), ilyen birtokigazgató mellett fel sem merül, hogy a koncepció és a stílus meginogna. Az idő ezt gyönyörűen igazolta. Kis csapatot kalauzoltam pár napja hozzájuk, hisz Tokaj életfogytig tartó megismerésében talán a legjobb első leckének is tekinthetjük a Disznókőt.

A német eredetvédelmi rendszer messze földön híres pontosságáról, logikus és mindenekelőtt házon belül és a piacon is életképes felépítéséről. Erről már több ízben is zengett poszt hasábjainkon idén. A mai posztban nem is aprózzuk el a rajnai-témát. Nagyon leegyszerűsítve: Németországban a legjobb dűlők, a grand cru-k kapták a Grosses Gewachs megjelölést. Tar Feri, a Carpe Diem borszentélyben idén már többször megörvendeztette a stílus és a fajta rajongóit egy-egy masszív rizling-sorral. Ezúttal  a 2016-os évjáratnak és a legnevesebb termelők, legjobb GG rieslingjeinek szentelt egy estét, amikoris boldog születésnapot nekem (mondhatnám azt is, hogy szebben nem is lehetett volna időzíteni ezt a kóstolót).