A Furmint Februrárt egy elég szép édes stílusgyakorlattal kezdtük, ahol félszáraztól eszenciáig végigvettük, mitől lett ez a fajta klönleges a világban. Miközben sok törekvés és sok borászat kommunikációja által egyre hangsúlyosabban a szőlőfajtára irányul a figyelem (közben már a szlovénok, horvátok, osztrákok is siponoznak, furmintoznak javában), ne feledjük, hogy a legfontosabb érték, ami az egyediséget, utánozhatlanságot hordozza, az a termőhely vagy terroir. Ezt pedig a borvidékeken és dűlőkön keresztül a furmint is remekül közvetíti. Sőt alapvetően ezt is kellene megmutatnunk, néhány termelő pedig szerencsére ebben gondolkodik, igényes munka mentén.
Bodó Judit és Józsi borászata a TokajKalauz 2016-os kiadásában kapta meg birtokcsillagát. Egyrészt kívülről is minden igaz rájuk, ami miatt a szívünkhöz nő egy pince: remek borok, tisztán végzett munka, szimpatikus emberek, alázat, törődés, de nem csupán a borral és egymással, hanem a szűkebb és tágabb értelembe vett környezet, közösség felé is. Kicsit jobban árnyalva a képet, a borok, melyek jelentős részben sajnos külföldön fogynak el olyan krisztálytiszta és megnyerő formában mutatják be a dűlőket szárazban, Tokajt, a borvidéket magát pedig édesekben, hogy az ember több, mint egy évtizede csak ámul, ahogy ez a két csallóközi ember együtt csodákat művel Hegyalján. A borok minősége mellett egyébként elkészült a Csontos Présház, a hajdani bodrogkeresztúri kerámiagyárban pedig épül a birtokközpont (vendégfogadó, étterem, kóstolóterem stb). 

Több igen különböző karakterű évjárattal van dolgunk most Hegyalján, rengeteg új tanulsággal, amik aztán remélhetőleg értékes tapasztalattal vértezik fel a borvidék fogékonyabb, progresszívebb borászait. Azt lehet mondani, hogy 2015 volt a stabilitás, a megbízhatóság, szépen alakulnak borai; 2016-ot ketté vágta, kétarcúvá tette egy szüreti esőzés, aminek hatására sokan korábban szüreteltek, általánosságban elmondható, hogy ezzel a szigorúbb évjárattal a savtoleránsak barátkozhatnak meg könnyebben (pár csodásan vibráló aszúval). Aztán 2017 és 2018 mindkettő nagyon ígéretes, meleg évjáratok: előbbi egyértelműen nyájasabb, rétegzettebb borokkal, mint 2016, utóbbi pedig extrém korai éréssel, mondanom se kell, tavaly és tavalyelőtt is a savak megtartása volt a fő kihívás. Egyre inkább leszoktattam magam arról, hogy az óévi prognózisok és sajtós vaktába találgatások mentén próbáljam elhelyezni a koordináta-rendszerben egyik vagy másik évjárat lehetőségeit. Ezer szónál is sokkal többet mond a tisztulóban lévő borok kóstolása, és ha már minden energiámmal nekiveselkedtem Tokajnak, akkor nekem talán hivatalból is kötelező program az en primeur kalandozás, ezúttal a Kikelet Pincénél.

A Szóló Pince pár év alatt az egyik legizgalmasabb autentikus borműhelye lett Hegyaljának. A tállyai mozgolódások egyik legfontosabb pincéjévé vált mindaz, amit Éless Tímea és Tamás együtt álmodnak a nagyszülői örökség mentén. Törékeny, bájos, elegáns, csiszolt borok, természetesség, nem ritkán alternatív technológiai megoldások. Ez itt éppen a Hetény- és a Tökösmál-dűlők 1944/45-ben (a front csatazaja ellenére is) eltelepített tállyai furmint tőkéiből készített limitált, különleges offdry tétel. A bor egészfürtös préseléssel készült, egy napos ülepítés után tartályba került. Egy kénezést kapott, majd 2018. március 9-én lett letöltve belőle mindössze 400 palack.