Mindenszentekre egy egészséges furmintozást írt föl nekünk az orvos, úgyhogy Marcival hirtelen fogtunk egy cetlit, és fölírtunk rá – mintegy recept gyanánt – néhány érdekes tételt a (közel)múltból. Új munkahelye van, ahol számos új és izgalmas tétel felé nyíltak meg a kapuk számára is, de nekem sem volt ellenemre beszállni egy olyan kóstolóba, ahol számos régi és új kedvenccel ismerkedhettem meg. Zömmel tokajiakat szedtünk össze, köztük volt egy dűlős pár is, de akadt somlói kakukktojás ráadásként. Vak legyen vagy ne? Vak lett, méghozzá elég erős mezőnnyel. Sajnos csak ritkán jön össze, de párhuzamos értékelések jönnek, kettébontva. Ma én - kicsit tárgyilagosabban mutatom be a borokat, holnap Marci osztja meg velünk gondolatait a borokról (amolyan „ősmedvés” elvekhez híven kicsit érzékenyebb megközelítéssel). Annyit elárulhatok, hogy merőben eltérőek lettek, mind a leírások, mind a végső pontok (ezért is döntöttem a két különálló poszt mellett). Tessék:

Az egész történet onnan indult, hogy még egy évvel ezelőtt sikerült rálelnem Pécsett Szepsy István első Nyúlászójának, ennek a régi klasszis száraz, dűlős Furmintnak egy utolsó kövületére. Akkor nem éreztem még magamban elég elszántságot, fölkészültséget, hogy meg merjem venni (tartottam az évjárattól is), de azóta utána olvasgattam, s mivel a vinotékában azóta is megvolt a palack, édesapámnak meg pont arra volt dolga nem rég, így mégis lecsaptam rá (egy 5-ös Szent Tamás még most várja gazdáját, akit érdekel, írjon, elmondom merre van, viszont cserébe én is ott lennék fölbontásakor). Hozzácsaptuk még az egy korú, szintén első Szerelmi Hárslevelűt Demeter Zoltántól és egy évjáratazonos Királyudvar birtokbort, mely szintén a fenti két borász munkája (ők a bolt eldugott szegleteiből kerültek elő egyébként), elkerülhetetlen volt, hogy ne így együtt kerüljön ki belőlük a parafa. E három 2005-ös száraz tokajival a poharakban arra a kérdésre kerestük hárman a válaszokat, meddig jutnak a legszínvonalasabb tokaji pincék nagyra becsült száraz (dűlős) fajtaborai egy visszafogottabb, hűvös, csapadékos, országosan közepesnél gyengébb, Tokajban mondjuk közepes/átlagos évjáratból (?).

Lassan valóban hagyománnyá válik évente a júniusi "Királyudvarozás" a Terroir Club jóvoltából. A pince bemutatói amúgy sem egyszerű évjárat-bemutatók. Mindig kerül Mr. Hwang bűvészkalapjába más meglepetés is a múlt bizonyító erejű lenyomataként, de ezt igazából a kóstolósorból előre lehetett most is tudni. Tavaly is igazi klasszisokhoz volt szerencsénk 2003-tól 2009-ig, s az újabb évjáratok maradéktalanul bizonyították, hogy a két favoritborász távozásával sem fér bele semmiféle minőségi botlás sem a színvonal terén (is) igen szigorú, egyébként mindig sajátos, derűs elhivatottsággal mesélő tulajdonos számára. Annál is inkább, mivel 2010-től a birtok - nem magyar szervek által... - ellenőrzötten biodinamikus alapokon működik tovább, Tokajban elsők ebben. Mindez amiatt is különösen érdekes, mert A Művelt Alkoholista borász-kérdőívében sok elkerekedő tekintetet válthatott ki, amikor a Királyudvar (ha mennyiségre nem is, de) minőségre 9/10-esre értékelte a tavalyi, sokak által leminősített esztendő alapanyagát. - Egyedüliként. A bemutató alapkérdése így csakis valami ilyesmi lehetett: Vajon a szőlő természetes életközösségének kibontakoztatásával tényleg ennyivel jobb lehet a termésbiztonság?  Lehetett egyébként interaktív módon kérdezni a birtokigazgatótól, megtudtuk például, hogy vásárolt már egy kartonnyit magyar borból, méghozzá Kaló Imrétől; nem nagyon tud arról, hogy a Királyudvar alapanyagban történt volna valaha is almasavbontás (amiben igen, annak egy része Zemplén Hegyhát bor lett, másik részét eladták a környékbeli borászoknak); illetve elmondta azt is, amit már oly sokan az elmúlt pár évben: "a bor a szőlőben készül, a pincében már csak elvenni lehet belőle."

Kicsit hamar elszaladt ez a hónap. Annyi volt az írnivaló (Tokaj tehet róla), hogy  a hóelejéről kicsit lecsúsztunk a Jóvétel sorozattal. De az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy így a 12. részre (egy év után) már sajnos nagyon rohamosan fogynak az eddig el nem sütött tételek. Próbálok a lehető legnagyobb gonddal figyelni, hogy mi az ami eddig még nem volt, de szót és helyet érdemel ebben a kényes borkategóriában. Sok bor került már be újabb évjáratokkal is, illetve vannak borászatok, melyek állandó résztvevői lettek a sorozatnak (a teljesség igénye nélkül: Royal Tokaji, Heimann Zoltán, Bussay László, nagyon dicséretes módon teszik ezt, hisz nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos a jó, 2000 körüli borok mezőnyét erősíteni idehaza).

Mennyi, de mennyi minden történik mostanában, ami megint csak Tokajjal kapcsolatos, vagyis inkább neki köszönhető. Épp csak pár napja értünk haza a borvidékről (mely kapcsán készül egy egész bejegyzés-ciklus). S rögvest arra jöttünk vissza, hogy itt a fővárosban februárban minden a borvidék fő fajtájáról, a furmintról szól. Ennek kapcsán talán a legkomolyabb rendezvényt Kató András és csapata hozta tető alá, a Terroir Clubbal. Nem csupán hétköznapi furmintokat vonultattak föl, hanem mellettük gigantikus óriásokat is előszedtek, akik azóta a száraz tokaji iskola legendás sarokkövei, mérfölkövei, viszonyítási pontjai lettek az elmúlt fontos évtized alatt. Akinek netán kétségei lennének afelől, hogy a furmint jó eséllyel a világ egyik legsokoldalúbb, legszínpompásabb fehér szőlő fajtája (szárazban, édesben is), javaslom, - akár szép fokozatosan - ismerkedjen meg az alábbi tételek még fellelhető darabjaival!

Új év, egy csapnivalónak tűnő évjárat után. Az új, reméljük, majd jobb lesz, mint az ó. Addig azonban még sok bor lefolyik a torkokon, és azért találunk még sok szép 8-as, 9-es bort a polcokon, amik csillapítják szomjunkat. Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csilagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlgetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Leszenk tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Az elmúlt év, s egyben a Táncoló Medve első Best Of...Top 12-es borválogatását összeállítani hálás és egyúttal nehéz kihívás. Próbál az ember igazságos lenni, objektíven nézni a – szerencsére - sok kiváló bort, próbálom én is a kedvenceimet (tokajiakat, száraz fehéreket) kicsit leépíteni egy ésszerű, limitált keretbe, hogy mellettük még más remek borászok is szerepelhessenek. Lássuk a medvét!

A magyar bor újkori útkeresésének történetmesélését legutóbb 2005 végén hagytam abba. Az évtized első felében megjelentek tehát az első igazi referenciaborok, az első újkori nagy évjáratoknak köszönhetően (1999, 2000, 2003). A barrikhordó sok helyen még mindig főszereplő, kékszőlők közt a Cabernet sauvignon szintén, de az első bíztató márkák (Kopár, Duennium, Primarius stb) felépítésével a dél-pannon régiók – Villánnyal az élen – elkezdték ébredésüket. Egerben Lőrincz György, Bukolyi László kezdenek nagy telepítésekbe a legjobb termőhelyeken. Tokaj száraz és édes újragondolását pedig Szepsy István és Demeter Zoltán kezdik el együtt a külföldi tőkével, romokból újjáépített Királyudvarban, olyan komoly nevekkel karöltve, mint a szintén külföldi érdekeltségű Oremus, Royal Tokaji és Disznókő pincészetek.

Fontos évtizedet zárunk nem sokára. Nagy dolgok állnak mögöttünk, de érzem a zsigereimben, hogy még nagyobbak előtt állunk. Sokminden történt az elmúlt esztendőkben, sok fontos, tanulsággal teli esemény. Voltak tragikus veszteségek, de még nagyobb a biztató, fiatal utánpótlás szőlész-borászaink körében. Így még az új, 2011-es év előtt kicsit rendhagyó írással jelentkeznénk. Lehet sírni, keseregni, milyen rossz nekünk, milyen siralmas állapotok uralkodnak hazánkban. Én nem fogok így neki indulni ennek az évnek (sem). Nézzék el nekem, de nem tudok, nem bizakodó lenni az új évezred első évtizede végén! Kis seregszemle az elmúlt esztendők eredményeiről.

Október. Hűl az idő, lassan egyre inkább vörösre szomjazunk. Persze azért nem csak ezt teszünk a képzeletbeli 12-es kartonba. Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).