Az In Vino Consulting és a Terroir Club újabb közös szervezésű bemutató keretében próbálta méltó módon bemutatni a hazai borászati értékek egy kisebb szeletét. Az őszi Borszalon mellett könnyen lehet, hogy tavasszal egy szűkebb tematika szerint követik a Kékfrankos-napot hasonló színvonalú bemutatók, ahol tehát nem az összes, beválasztott, természetességre és egyediségre filozófiát alapozó borászat vesz részt, mint ősszel, hanem egy kisebb, konkrétabb téma mentén lehet a borokkal ismerkedni. Ezúttal tehát legnagyobb területen termelt (kék)szőlőfajtánk, a Kékfrankos került reflektorfénybe.
Marcival a minap megint összeültünk. Megint három palack nyílt ki, megint vörösek (sok szép fehéret kompenzálandó), és megint ketten írunk róluk; hozzácsaptuk Marci jegyzeteit is. Ezúttal viszont volt téma is: ígéretes Kadarkák. A fajta kapcsán egyébként a legnagyobb közhely, ami (laikusoktól?) általában elhangzik, valahogy így szól: „Jó-jó, de akkor is csak egy Kadarka…”. Vevőim nagy részének a szemében is látom, hogy nem érdekli őket egyáltalán a fajta, sőt sokaknál semmiféle megbecsülése nincs („Kössz, Kadarkát inkább nem…elég rosszak a tapasztalataim”). Az ilyen méltatlanul lerombolt presztízseket, pedig ebben az országban évtizedekig kell újra fölépíteni (ld bikavér, mely a mai napig küzd identitásbeli kérdések sorával, abszolút nélkülözve bármilyen átgondolt, központi koncepciót). A nagy kérdés, hogy ebből a sztereotípiából sikerül-e, s ha igen mikor kilépnie. Vannak-e tényleges korlátai a fajtának? Egyáltalán kell-e erőltetni a fajtából a nagy bor megalkotását, vagy tartsa-e meg inkább a Jóisten egyszerű, mégis finom, gyümölcsös hétköznapi bornak, ami mellett csak simán jólesik múlatni az időt, nem kell megfejteni stb?
Marcival már régóta tervbe volt véve egy közös baráti borozás. Nehezen jött össze, de végül is sikerült náluk, a Rádayban összeülni. A kóstolandó borokon sokat lamentáltunk, addig-addig, mire végül egészen más palackok kerültek elő, mint az eredeti terv volt (megvan az előnye, ha az ember borboltban dolgozik: minden kóstolósor képlékeny). Alapvetően próbáltunk Kadarkákra összpontosítani, de az élet végül kicsit másképp írta ennek a kóstolónak a sztoriját. Két embernek 3 palack bőven elég, úgyhogy így munka után, hirtelen most erre futotta. Különösebb koncepció nélkül...csak a magunk örömére...jóízű beszélgetés mellé:
Itt volt a nagyszerű lehetőség, hogy kicsit behozzam a lemaradásom vörösborok terén. Tavasszal mindig elfehéredik az oldal, amin igyekszem alakítani, hisz tapasztalatom szerint a komoly vörösborok hazánk fiait sok esetben jobban érdeklik, mint a kecses fehérek.
2010 április 20-án egy nagyszerű rendezvényre kaptunk meghívást egy hajdani kollégámtól. Négy, számunkra is igen kedves hazai borásszal kóstolhattunk meg pár kiszemelt tételt. Nagyon ígéretesnek tűnt az este, melyre Lacival ketten jutottunk el. És akiknek kedves személye és kiváló borai erről gondoskodtak: Kolonics Károly (Somló), Bárdos Sarolta (Bodrogkeresztúr), Lenkey Géza (Mád), és a Pastor Pincétől Juhász Tibor (Szekszárd). Részletek -->
A ménesi mester talán legközismertebb bora. Alighanem nagyon kevés jobb kadarkát kóstoltam ezidáig. A Pastor is, ez is (illetve az izgalmas, késői szüretelésű Kadarissima) végleg meggyőzött afelől, hogy ebben a fajtában rengeteg kiaknázatlan lehetőség van (talán még sokkal több is, mint az esetenként nekem már húzós savú Kékfrankosunkban, melyet talán többet iszunk, s talán borászaink is többet várnak tőle, mint a törékeny kis Kadarkától). Méltatlan a fajtához a 'lejáratott' jelző, hisz igazi örömborok készíthetők belőle (mellettük pedig komoly nagyok is). Keresse meg őket mindenki! A Pastorhoz hasonlóan meglepetésszerűen mély a szín. A fajtához képest szintén meglepően masszív, sűrű és testes vörösbor. Vakon talán őt sem gondolnám Kadarkának komplexitása, sűrűsége, hosszan kitartó íze alapján. Bármilyen kóstolósorban tudna meglepetést okozni ez a vörösbor! Nálam ez az eredmény 7 (s így kiváló vétel is).
Juhász Tiborék csak pár éve törtek be saját névvel a piacra (ravasz módon a Pastor fantázianevet adták pincéjüknek). Nagyon az az érzésem, hogy róluk is sokat fogunk még hallani, mert könnyű vörösboraik, roséik igazán perfektül eltalált tételek, egytől-egyig. Kadarkájuk az egyik legnagyobb kedvenc (éttermesek és hozzáértők körében), talán mert árban, szerethetőségben is verhetetlen. Meglepően sötét szín egy Kadarkához képest. Illatban a legkülönfélébb gyümölcsök hada (meggy, szilva, csipkebogyó), amit nem annyira érezni az a sokak számára zavaró fűszeres-gyógynövényes vonal, mely ezt a fajtát általában jellemzi. Ízben is hasonló, bár nem túl hosszú bor (ez persze nem baj), de tényleg nagyon szerethető, lágy és sima Kadarka, finom savérzettel, rengeteg gyümölccsel (mégis kellő beltartalommal, intenzitással, sűrűséggel, tehát egyáltalán nem halvány vagy áttetsző bor). Diszkrét gyógynövényes lecsengéssel ér véget, hogy a fajta is szépen kivehető legyen. Nem lehet nem szeretni. Az egyik legjobb vétel mostanság, ha valami kellemes dél-pannon vörösborra vágyunk, de a Kékfrankos alatti súlycsoportból.
Nyakunkon a november, közelít a téli időjárás is, de azért néha meglep minket egy kis jóidő. Sillerek, nehezebb fehérborok és persze vörösek esnek jól, egy jól fűtött szobában kortyolgatva, meghitten kettesben, vagy a kedvenc zenénkkel. Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).
Nehéz a Sauskáról is újat mondani. Telnek-múlnak az évek, és egyre többet és többet hallunk róluk. Marci szokta mondani, hogy rosszat még nem nagyon ihattunk tőlük, ami azzal a nagy kihívással jár együtt, hogy ennek a szintnek újra meg újra meg kell felelniük. Pár év alatt bekerültek egy olyan borvidék elitjébe, amely elsőként ébredt a rendszerváltást követően. Márpedig a jól bejáratott 2-3-4 nagy névvel parallel csak nagyon keveseknek sikerül valóban érvényesülni, piaci helyet szerezni. Sokaknak tört bele a bicskája, sokan azóta is küzdenek, a Sauskának hamarabb sikerült talán ez, mint bárki másnak bármi hazánkban. Mi csak elképzelni tudjuk, mennyire lehet ez nehéz feladat, de a Sauska Krisztián által verbuvált Kúcs Gyula birtokigazgató mellett dolgozó Latorczai László főborásznak és csapatának a precíz, gondos technológiai hozzáállással, a jó termőhelyek (Kopár, Ördögárok, Makár stb) kiválasztásával, a jól fölépített borszortimenttel és a letisztul arculattal a Sauska Pincészet számára úgy tűnik, tényleg nem létezik lehetetlen.
Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).
A borászatot nem kell bemutatni itt már senkinek, alighanem a dűlőiket sem: a két csillagos Bott Pince borai úgy fest, kikezdhetetlen példái a szépen érlelhető tokajiaknak! Menetrend szerinti évjárat-bemutatójuk mindig ősszel esedékes, az egyik ilyenre én is meghívást kaptam, és az ilyesmiért bizony megéri külön is Hegyaljára utazni, mert az ember tapasztal, tanul, van kontextus, amiben a borok mélységei, erényei szépen kirajzolódnak. De nem csak én vállaltam be a kilométereket: kellemes lengyel társaságban ismerkedtünk a 2022-es évjárattal, és hab a tortán, hogy került a klasszis 2021-es évből is egy-két érdekesség a pohárba. Lássuk nyomába ér-e ez a forróbb, aszályosabb évjárat a 2021-es csodáknak…!
Az egyik legjobb dolog, ami Tállyával (és tulajdonképpen Máddal is) történt az elmúlt 10 évben az az, hogy elindult a TR Művek. Az érdekes az, hogy már az indulásuk utáni évben az első TokajGuide-ba is bekerültek. Mivel felületesek voltak a tállyai ismereteim akkor, emlékszem, Homoky Dorkára bíztam, hogy a tollat végigvezesse Tállya izgalmas borászatain (így lett ő a guide első és egyedüli vendégszerzője egyébként), és egy külön fejezetben ő már bemutatta a 3 szemtelenül fiatal pesti kötődésű alapítót és borászatukat a spirál kötésű 2014-es kiadásban. Azóta tulajdonosból kettő maradt, Szamosújvári Pál és Mátyásfalvi János, Pali felesége, Kada Anikó az érző lelke lett a TR brandnek, Uliczki Dénes pedig a motorja. Mind jóbarátok, tele életörömmel, optimizmussal, lelkesedéssel, amik nélkül lehetetlen ma Hegyalján talpon maradni.
Tavaly lett 30 éves a Pajzos. Ennek kapcsán több izgalmas tematikus kóstolásról tettünk említést, részletes jegyzeteket hasábjainkon. Talán kevesen tudják, de a francia tőkével alapított nagyborászatot bátran nevezhetjük a borvidék legnagyobb birtokának, hisz a két dűlőben (Pajzos és Megyer) összesen nagyjából 200 hektár képezi a cég tulajdonát (igaz ennek csak egy része terem), évente 350000 palackos produkcióval. Ebből adódóan amolyan állatorvosi lóként is tekinthetünk erre a birtokra: ami itt történik, az kicsit igaz a borvidék egészére is sok esetben. Lemérhető sokminden a borok árazásában, a termékportfólió súlypontjain, benne immár a pezsgő megjelenésével stb. Fontos változás tavaly óta, hogy birtokigazgatói poszton új kapitány vette át a kormánykereket Kolozsváry-Kiss Árpád személyében, aki Laurent Comas után sok tekintetben átkalibrálta a birtok napi szintű működését az első céges átvilágításai óta. Most nézzük meg közelebbről aktuális választékukat!
Mindig értékelem, ha egy pince szép csendben, különösebb hivalkodások nélkül teszi a dolgát, és közben hű az elveihez is. Hegyaljáról több példát is lehetne hozni azokból, akik így dolgoznak. A Dobógó például soha nem akarta túldobogni az elmúlt évtizedekben a borvidék (elég tompa) alapzaját. Korai aszúikért rajongtam, és keveset beszélünk róla, de a TokajDry műfajban is a pionírok közt voltak. A Dobogó Furmint ugyanis 2003 óta minden évben elkészül! És soha nem akar több lenni, mint ami: egy korrekt árú alap száraz tokaji bor, ami megéri az árát. A legutóbbi hasonló vertikális napján (2018 ősz) Fiáth Attila emlékezetes facebookos kirohanása azt a harsány kritikát fogalmazta meg a tokaji furmintról, hogy úgy érik, mint Barbara Streisand. Azt nem állítom én sem, hogy minden furmint eszményi módon fejlődne a palackban, de pont azért tanulságosak az ilyen retrospektív kóstolások, mert megmutatják, melyik évjáratban mire képes a fajta, a termőhely, a borász, és szépen kirajzolódnak a különbségek, korlátaink, hogy tudniillik vannak olyan évjáratok, amikor a furmint lehet igazi csoda szárazban, és vannak évek, amikor sajnos 1-2 év alatt fogyasztandó bort is alig-alig ad. Nincs ebben semmi gond, nem kell szerintem ebbe semmi többet beleképzelni, mert bizony máshol is így megy ez. A Dobogó úgy kezdte el mindennek az értelmezését, hogy egy korrekt alapbort le tudjon tenni a fogyasztó asztalára, lehetőleg minden évben, és pont. Lássuk, melyik években jutottak ebben a munkában 20 év alatt legmesszebb…
Második mesepályázatunk is lezárult november 15-ével. Látható az aktivitásból, hogy egy kicsit összetettebb és elvontabb témát választottunk A Tokaji Aranyvenyige legendájával. Míg két éve 70-nél is több mesét küldtek a pályázók az aszúszem születéséről, addig idén...
