Elképesztően friss, palackozás utáni illat. Öröm lenne, ha ilyen maradna még soká. Friss, üde korty, beérett gyümölcsök. Laza szövetű, könnyed, fűszeres világ, egy pofonegyszerű kadarka.

Sokadszorra kóstolom. A jókedvet árasztó meggyes túrós sütemény itt is jelen van. Ízben van benne egy likőrös jelleg, mellette fűszerek és könnyedség. Integrált fa. Kiművelt, nagyon telt Kadarka, tele izgalommal.

Lassan többet írok Kadarkákról, mint bármi másról (igaz nem olyan rég a fehérborok és Tokaj nyújtottak némi egyoldalúságot itt az oldalon, legyen annyi elég, hogy törekszem a változatosságra). Nehéz ezt a törékeny és szőlőben, pincében egyaránt érzékeny fajtát egzakt módon megfogni. Annyi árnyalata van, annyi borminőséggel találkoztunk már, hacsak akár pár évtized távlatában tekintünk vissza élményeinkre. Volt itt presztízsromboló lejáratás, kannásbor, láttunk nagy (vagy épp nagyravágyó) Kadarkákat Egerből, de egyre inkább a mediterrán klímahatású Villányból is; hétköznapibbakat, mind finomabbakat Szekszárdról, mosolygósabb sillereket, asztali minőségű borokat az Alföldről, végül egyedi különlegességeket (mai) határainkon túlról (Ménes, Hajdujárás, ahonnan mint tudjuk a fajta is benépesítette a Kárpát-medencét).

A pár héttel ezelőtti VinCE-n sokkal kevesebb bort tudtam megkóstolni, mint szerettem volna, de azért a Louis Roederernél és a Laroche-nál akadt tanulság bőven! Nagyon rég nem akadtam össze viszont a Gróf Buttler újabb tételeivel. Erre összefutottam egy 7-es Bikával, egy pazar Viognierrel és egy...

Egyre jobban érdekel a kadarka. Nem olyan rég volt már egy kadarkás posztom a Gault&Millau berkein belül. Akkor a két leghíresebb határon túli magyart kóstoltam össze. Ott is leírtam, hogy a fajta talán Szekszárdon aratja a legnagyobb sikereket, folynak a klónkísérletek, s persze egyre több a figyelmet érdemlő bor Kadarkából is. Nem olyan régen teljesen vakon kóstoltam meg három szép Kadarkát. Bevallom, Kékfrankosnak tippeltem a háromból minimum kettőt. A Kadarka - ha csiszoltak a savai – lehetne Szekszárd Pinot-ja.

Tavaly év végi toplistámon a Sauska eddigi villányi munkássága tavaly ötödiknek jött ki. Jelentsen ez bármit is. A 2006 óta egyértelműen szemeink előtt munkálkodó villányi intézmény sokféle bort letett az asztalra indulása óta, s nekem meggyőződésem, hogy a mai napig messze ők csinálják a legizgalmasabb, s ami még fontosabb legkövetkezetesebb dolgokat nem csak Villányban, de az egész déli országrészben. (Az új évezred fordulóján már készített a pince borokat, méghozzá Gere Attila segítségével; az innen fönnamaradt 'Korai' cuvée-kísérletek pedig több, mint szépen formálódtak az évek folyamán.) A debütáló 2006-os borok aztán szép sikereket besöpörve villantották meg, hogy itt nem csupán a pénzt engedték le a pincébe, hanem sikerült nemzetközi színvonalú tudást, precizitást és profizmust is mellérendelni. A 2007-es évjárat hasonlóan remek folytatást jelentett, ekkor még inkább fölfelé nyújtózkodott a polcokon a Sauska-szortiment, hogy aztán 2008-tól lefelé, az alapoknál is megtörténjen az egyensúlykiegyenlítési-kísérlet (korrekt roséval, sillerrel, vörösben a belépő szintű cuvée 13-al és Cabernet sauvignonnal). Aztán ahogy egy ideig divat lesz megvenni, ugyanúgy divat lesz szkeptikusan vélekedni egy-egy nagy sikerű pince borairól….

Úgy döntöttem, ettől az évtől kezdve megpróbálok mindent kicsit szűkebbre szabni, kicsit kevesebb lére ereszteni. Talán mindenkinek jobb így. Így mostantól 12-esről 6-osra zsugorodik ez a képzeletbeli '(Very) Best Of' – karton (de az sem kizárt, hogy később még ezt is felezni fogom...). Két fehér, két vörös és két édes lenne nyilván a helyes egyensúly (két csillag alatt nem nagyon lehet ebbe a ligába bejutni). A szabályok pedig még annyiban módosulnak, hogy borvidékenként maximum 3 -féle bor szerepelhet (borászatonként természetesen egy). Igencsak megnehezítettem ezzel a saját dolgom egy ilyen csillagzáporos esztendő után! Tokaj 2012-ben is sokkal több kiemelkedő élménnyel szolgált, mint bármi más, de nyilván nem csak erről az egy borrégióról szól az élet. Év borát természetesen idén is választok. Illetve minden bor kapcsán megfogalmaznék valami apró gondolatot, ami bizakodásra ad okot... Nem feltétlenül a legmagasabb pontok döntöttek, inkább a jelentőség foka alapján válogattam most (aki karácsonyi ajándékot válogatna innen, az nem biztos, hogy talál még köztük forgalmi tételt, ezért előre is elnézést). Erre a képzeletbeli kartonra vésném föl legszívesebben, hogy ’2012-es álmok’:

Ez volt az első alkalom, hogy sikerült végre eljutni a szentendrei skanzenben megrendezett szüreti napokra. Egy dolgot sajnálok csak, hogy korábbi években nem tettem meg ezt a látogatást. Az az érdekes, hogy úgy voltak jelen hazánk legizgalmasabb pincéi a rendezvényen, hogy közben a városi tömeg elkerülte a rendezvényt. Ilyesmi lehetett Etyek is régen (de lehet, hogy még a vár is húsz éve). A standok közt a berendezett, különféle magyar lakóépületekben fiatalok muzsikálnak, mindenfelé kisgyerekek rohangálnak, miközben nincs az embernek olyan érzése, hogy megfullad, lépni nem tud a tömegben. Lehet zavartalanul, személyesen csevegni a borászokkal, akik többnyire ugyancsak családi programnak fogják föl ezt a hétvégét: pl. Bodóék is, Molnár Péterék is családostul érkeztek. Nem volt jelen nagyon sok borászat, jellemzően a kisebb, családi pincék kapnak ide meghívást; mindez így együtt hiánypótló pest-környéki kis borfesztiválnak tűnik. Legyen ilyen ez a rendezvény még sokáig!

Repülnek az évek, lement a tizedik Etyeki Pincefesztivál is nem rég. Mi pedig Lacival most voltunk ott először (erre mondjuk nem vagyunk büszkék). Remekül megszervezett hétvége, ahol a sok fontos borász (Demeter Zoltán, Bott Frigyes, Maurer Oszkár és Balla Géza azért nem megy el minden fesztiválra) mellett gyermekprogramok, komoly neveket fölvonultató koncertek csalogatják egy borvidék szívébe, Etyek legfontosabb csomópontjaihoz a látogatókat. Színvonalas honlap, magyar borászválogatott, fesztiválbuszok, pezsgő mint fő téma. Rókusfalvy Pálék megmutatják, hogyan kell összerántani egy közkedvelt és sikeres borfesztivált.
Persze a főváros közelsége is sokat jelent, a recept pedig valahogy így fest: a helyi pincék, boros helyszínekhez hozzárendelnek néhány Etyeken kívüli pincét, hogy minden pohárba jusson borból ilyen is, olyan is. Következzen néhány töredékes jegyzet a fesztivál boraiból:

Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy ott lehettem a már tavaly is komolyan átszervezett, örvendetesen magasabb színvonalra emelt Pannon Bormustra díjátadó gáláján. Ezúttal ugyanis nem a későbbi Budai Gourmet Fesztivállal kötötték össze az eredményhirdetést, hanem gyakorlatilag az összesítés után szinte azonnal, a Gerbaud Házban, az Onyx által megálmodott étkek kíséretében olvasták föl az aranyérmesek listáját (így sajnos a kereskedelmi kontrollpalackoktól el kellett tekinteni, pedig az tavaly szerintem jó ötlet volt).
Ahogy arról már nem rég beszámoltunk, három magyar és hat külföldi zsűritag erősítette idén Pannonhalmán a bírálók csapatát (Kató András, Romsics László, Mészáros Gabriella, Alder Yarrow, Isabelle Legeron, Jamie Goode, Tara Q Thomas, John Szabo és Wojciech Bonkowski). Biztos vagyok benne, hogy hamarosan tehát idegen nyelveken is lesz visszhangja a múlt heti eseményeknek. Ezen a héten a díjátadó május 12-ei tapasztalatiról számolok be én is több részben.