Tavaly is és idén is úgy jött ki szerencsére, hogy a furmint februárt *Bott borokkal sikerült megünnepelni a Tokaj-klubbunkban. Tavaly Teleki és Csontos (lösz és riolit összehasonlítás régi évjáratokkal), idén pedig Milotta László, Szűcs Ferenc testvérünknek és Bodó Judit utánajárásának hála egy közel teljes sort sikerült dobni a pince immár kultikus Csontos-dűlőjéből. Biztosan van, akinek ez nem meglepő Bodóékat ismerve, de bizony van az úgy néha, hogy egy tokaji furmint képes évekig is kulturáltan viselkedni a palackban. A tovább gombra kattintva az is kiderül, mely évjáratok voltak a legszebbek a tizenegyből.

Tisztán a Csontosból. Határozott botritiszesség orrban, mellette birses, barackos, fiatalos, orrbamászó jelleg. Szép, mély, kifejező tokaji villanások, szupertiszta ízek, pazar egyensúly. Modern szamorodni, egy remek évjáratból. Idén is magabiztos ajánlás karácsonyra az édesek rajongói számára.

A héten az első 2018-as évjáratról szerzett komolyabb benyomásokat fogják megismerni az olvasók. Két nagyposzttal szeretném felskiccelni a legelső hegyaljai tapasztalatokat kész terroirborokon keresztül. Ezek közül az első írás az egy csillagos *Bott Pince somorjai bemutatóján került rögzítésre, mely több szempontból is igazán különleges élmény volt. Aki ismeri őket vagy régóta olvassa írásainkat a Bodó házaspár tokaji ténykedéseiről, azok számára ismeretes, hogy Judit és Józsi csallóközi származásúak, Dunaszerdahelytől nem messze nőtek fel mindketten. Judit bősi, Józsi pedig egyenesen somorjai születésű, így különösen is izgalmas volt látni, ahogy hazai pályán, nagyjából 70 földijének tart előadást Judit Tokajról, álmaikról, boraikról. Mondjuk Őt mindig élmény hallgatni, hisz hiába érkezett Hegyaljára ilyen messziről, mégis annyi szép, világos és tiszta gondolat hangzik el tőle kóstolóin. - Ám ismerősei, barátai és családja köreiben nyilván még szebb, meghittebb volt az esti együttlét. S hogy milyenek voltak a borok...?

Dagadtos kolléga noha az írástól rég visszavonult, de akik olyan vének mint én, azok biztos emlékeznek, nagyszerű írásaira az ősalkeszen. - Sokunk számára számtalan új perspektívát nyitottak meg a borok tágabb univerzumai felé. Köztudomású, hogy időnként saját gyűjteményéből és kedves ismerősei által máig gyakorta raknak össze klubkóstolókat egy elhagyott, félhomályos pesti helyiség mélyén, méghozzá igazán különleges csemegékből, a világ távoli borvidékeiből és olykor-olykor magyar ritkaságokból válogatva. Az élmény mindig különleges, s a kóstolás pedig többnyire vakon megy. Ha jól emlékszem, tavaly édesek szerepeltek egy hasonló roncsderbin, és akkor nem volt meglepő, hogy Tokaj szépen leiskolázgatta a mezőnyt, de hogy ilyesmi szárazban is előfordulhatna....(arról ma már csak álmodni merünk).

Stílusról persze sokat lehet/kell vitatkozni, az elmúlt évek kóstolásai alapján viszont egy dologban egyre biztosabb vagyok: a kortárs tokaji színtéren Bodóék készítik a legszebben érlelhető száraz tokaji borokat. Tán még Homonna Attila borait tenném melléjük. Persze erről is lehet/kell vitatkozni megfelelő körökben, de száraz tokajiakkal kapcsolatban (és különösen árazásuk alapján) nekem a legnagyobb feladvány az érlelhetőség kérdésköre. A legnagyobbaknál is rendre csalódnom kell ezen a téren, a furmint eleve hajlamos (pláne, ha fenolosabb a kelleténél) elindulni egy viaszos, kesernyés, zavaró irányba, amiből gyorsan fogyatkoznak a gyümölcsök, miközben felerősödnek a tercier illatok és ízek, nem sok élvezhető ízjegyet hagyva a borban (melyet sok éve drága pénzért vettünk meg). Nos ez az, amiben a Bott Pince messze kiemelkedik a borvidéki átlagból.

Úgy látszik, ez most egy ilyen aszús trip, amin épp ülök, ismét Tokaj legösszetettebb, legsokfélébben megélt boráról fog szólni egy poszt. - Aki emlékszik még a 90-es évekre, tudja, mekkora ívet húzott akkor az aszú minősége 99-re. Aki emlékszik még a 2000-es évekre, az tudja, mekkorát szóltak az első Nagy Tokaji Szárazak. Emiatt kicsit akkor kevésbé figyeltünk talán az édesekre, a klasszikus tokajiakra, pedig volt ott egy pár évjárat, ami ékes példája annak, Tokaj mennyire nagyszerű minőségre képes például aszúban. Ilyen volt 2006 is.

Furmintfan azzal a szándékkal hívta össze a társaságot, hogy kóstoljuk meg együtt a friss, aktuális 2017-es Kikelet sort, s ha már így együtt vagyunk, akkor a már oly sokszor szóba került Moric Projekt hazai képviselőit is vegyük hozzá. Roland Velich köztudottan az autentikus kisborászatok amolyan nagykövetévé lépett elő, azon túl, hogy burgenland meghatározó borászatát viszi (igen komoly Blaufrankisch-okkal). Szervez maga körül oktatást, fiatal borászok és sommelier-k számára fejtágítást (rengeteg referenciabor kóstolásával). Közben pedig járja a Kárpát-medencét és szüntelenül keresi a kicsi, de izgalmas, hiteles terroirborokat. Ezek közül az első magyar tétel Homonna Attila Peres-dűlős furmintja lett, amit Kis Tamás somlói bora és a Villa Tolnay fehérbora követett. Ezek a borok a világ legkomolyabb éttermeinek borlapjára tudják így eljuttatni az olyan szavakat, mint Balaton, Tokaj, Somló.

A Bott Judit, Bodó József által vezetett Bott Pincéről alig pár napja írtunk mint a Furmint Február Nagy és házi fordulójának és a Borászok Borásza kóstoló fénypontjairól. Láthatóan mindig élmény a boraikat kóstolni: éretten, palackozás után és hordóból is. Tisztaság és hiteles munka. Sokszor elmondtuk már: ha egy pincénél kócos kölök állapotában is szívesen mutatják meg a borokat hordóból/tartályból, akkor jó eséllyel nincs takargatnivalójuk a fogyasztó előtt sem, okunk van bízni bennük. A 2018-as évjárat szárazaival és pár 2017 reserve tétellel ismerkedtünk pár hete a Szerelmi Pincesoron:

Egyszercsak 2019 lett. Mintha tavalyelőtt lett volna, hogy 2007-ben először odaítélték a Borászok Borásza elismerést (**Demeter Zoltánnak), amolyan „kontra-díjként” elindítva valamit, mely egyértelműen feddhetetlenebb, hitelesebb életműdíj szeretne lenni a boros elismerések valóságos tengerében. Rókusfalvy Pál hívta életre a kezdeményezést, melyet az idő is szépen igazolni látszik. Közben eltelt 12 év, s idén is 50 jelölt közül szavazhattak a hazai borászok egymás közt, hogy aztán áprilisban kiderüljön, ki is lesz a jobbak legjobbja. Gratulálunk minden jelöltnek! A névsoron végigpillantva öröm látni, hogy a hazai élvonal objektív szompontok alapján is szerepelni tud közös platformon, és hogy díjat odaítélni a korszellem értékeinek megfelelően is képes a borszakma. Ebben az évben kicsit komolyabb keretek közt lehetőség nyílt együtt kóstolni a korábbi nyertesekkel és az idei 50 jelölttel, méghozzá nem is akármilyen csillagzáporral, egészen 9 pontig:

A Furmint Februrárt egy elég szép édes stílusgyakorlattal kezdtük, ahol félszáraztól eszenciáig végigvettük, mitől lett ez a fajta klönleges a világban. Miközben sok törekvés és sok borászat kommunikációja által egyre hangsúlyosabban a szőlőfajtára irányul a figyelem (közben már a szlovénok, horvátok, osztrákok is siponoznak, furmintoznak javában), ne feledjük, hogy a legfontosabb érték, ami az egyediséget, utánozhatlanságot hordozza, az a termőhely vagy terroir. Ezt pedig a borvidékeken és dűlőkön keresztül a furmint is remekül közvetíti. Sőt alapvetően ezt is kellene megmutatnunk, néhány termelő pedig szerencsére ebben gondolkodik, igényes munka mentén.
Bodó Judit és Józsi borászata a TokajKalauz 2016-os kiadásában kapta meg birtokcsillagát. Egyrészt kívülről is minden igaz rájuk, ami miatt a szívünkhöz nő egy pince: remek borok, tisztán végzett munka, szimpatikus emberek, alázat, törődés, de nem csupán a borral és egymással, hanem a szűkebb és tágabb értelembe vett környezet, közösség felé is. Kicsit jobban árnyalva a képet, a borok, melyek jelentős részben sajnos külföldön fogynak el olyan krisztálytiszta és megnyerő formában mutatják be a dűlőket szárazban, Tokajt, a borvidéket magát pedig édesekben, hogy az ember több, mint egy évtizede csak ámul, ahogy ez a két csallóközi ember együtt csodákat művel Hegyalján. A borok minősége mellett egyébként elkészült a Csontos Présház, a hajdani bodrogkeresztúri kerámiagyárban pedig épül a birtokközpont (vendégfogadó, étterem, kóstolóterem stb).