Bierzo, Alvaro Palacios, a spanyol borkészítés örökmozgó fenegyerekének esete a Menciával, Spanyolország észak-nyugati szegletében. Azt korábban is tudtam, hogy a fajtát sokkal kevesebb figyelem veszi körül Spanyolországban, mint amennyit egyébként megérdemelne. Amit a kóstoló megtanított nekem a Menciáról, hogy ez a fajta nem az eszméletlen kifinomultság, rétegzettség szobra, s nem is az eltarthatóságé, azt gondolom. Ez persze nem baj: tudjuk jól, hogy vannak ilyen fajták, a mi házunk táján is. Ne is keressünk benne tehát olyan komplexitást és mélységeket, mint egy cabernet-ben vagy pinot-ban. De ettől még miért ne lehetne benne bőven szunnyadó lehetőség, akár az éréssel is? A márka szépen fel lett építve, immár számos remek évjárattal megtámogatva a magas minőséget. A címke gyönyörű: a névhez illő módon virágszirmok jelzik, hogy ez a kedves, florális hangulat a borban is gyakorta visszaköszön. Akkor nézzük a gyakorlatban is, hogy ezeket a virágokat: 

Az elmúlt napokban több egyboros poszt is aktuális Szepsy borokról szólt. Az édesek terén sosem volt számomra kétséges, hogy halhatatlan tehetségű borászról van szó, aki fontos mai folyamatok elindítója Tokaj szerencsecsillagának újboli felívelése terén. Két modernebb hangulatú száraz bort is bemutattunk pár napja. Senki ne értsen félre: Szepsy István érdeme a száraz tokajiak és a dűlők bemutatása terén is örökérvényűek, ám az első nagy dobások (2000, 2003...) még merőben más stílus mentén boncolgatták a száraz furmint stílusjegyeit és egy hosszú, fordulatos és kiérlelt, többéves munka van Szepsy mögött mostanra.
A 2006-os és 2007-es évjáratok is fordulópontok voltak: nagyjából ekkorra érett be a tokaji száraz boros újhullám. Akkorra már láttunk kiváló évjáratot (2003), hűvösebb aszús évjáratot (2002), esősebb évjáratot (2001/4/5) is, kellő tapasztalattal felvértezve a borászokat, akiknek minden évben csak egyetlen sanszuk van villantani. A mádi dűlők legfontosabbjaiból addigra már készült referenciabor egy vagy több évből. A borászok stílusa és az évjárat persze még mindig meghatározta a borokat, de egyértelmű volt, hogy Tokaj dűlőiben valami rejlik az édes borok univerzumán túl is, amire idehaza és külföldön is elkezdtek figyelni. Az addigi borok közül volt egy, ami puhaságával, mélységével és szépségével mindegyik közül a leginkább lenyűgözött. - Egy bor, mely az első nagy Szepsy-kóstoló alkalmával (Bortársaság, Lánchíd) az én kapcsolatomat is végérvényesen megpecsételte Tokajjal, Szepsyvel, Máddal. Ha Szepsyt hallgatja az ember, hirtelen rengeteg ihlet és inspiráció szállja meg a fejünket. Általa a legkönnyebb megérteni, mitől is különleges ez a borvidék. A véletlen úgy hozta, hogy ismét találkoztam ezzel a bizonyos Nagy Furminttal. Nyúlászó 2007. Tavaly szenteste a drágább Szent Tamás 2007-ből csalódás lett (ahogy több más fülledt Szent Tamás évjárattal is korábban). Nézzük a fele annyiba kerülő Nyúlászó mitől lehet több! 

Merthogy az én véleményem az, hogy a titok az, hogy maga az örökös kincskeresés teszi igazán romantikussá a borkedvelő közönség számára a Burgundi-legendát. A világ legfontosabb borvidéke (a szakértők értékrendje szerint), ahol a termőhelyi gondolkodás éteri magasságokig jutott, ahol összeállt minden körülmény, amitől egy borvidék évszázadokon át izgalmas és keresett lehet. Ahova csak a beavatottak érezhetik úgy egyszer-egyszer az életben, hogy megérkezhettek. Burgundia sikere ma is töretlen, a termelők és borászatok szinte bármilyen árért el tudják adni portékájukat, hisz eleve kis palackszámban készülnek a borok és óriási a kereslet erre a legendára.

Nehéz lenne mondani még egy olyan birtokot Tokaj környékén, ahol ennyire stabil és precíz minőséggel volt dolgunk a kezdetek, a rendszerváltás óta. Akármilyen borkategóriáról beszélünk, a Disznókő mindenben nagyon kiszámítható a magas minőséget tekintve. Nyilván az aszú a legfontosabb boruk, de mint nagyborászat, a piac tőlük is elvárja már a megbízható száraz bort, ami náluk belépőbor és nem több, a magaslatokat az édes borok jelentik, melyek late harvest és szamorodni alapokon nyugodnak. Mészáros László bevezetőjében is elhangzott, hogy az AXA Milessimé cégcsoport ugyan számos történelmi borvidéken készít borokat (Bordó mellett, Burgundiában, Portóban is), de Hegyalján kellett a legkreatívabbnak lenniük. Annyival egészíteném ki, hogy a legbátrabbaknak is itt kellett lenniük. Márpedig a Disznókő forradalmat indított a 90-es évek aszúival. Mérföldkövekkel ünnepeltük a 25 év komoly munkásságát:

Egy klasszis évjárat, kiváló aszúkkal és egy akkoriban még csupán szárnyait bontogató nagy tehetség (szupercukiság overload basic címkével). Illatban sárga gyümölcsök dominálnak, mézzel, propolisszal, kajszival, őszibarackkal, gombával. Hosszú, gombás, magas cukorral és kellő savval rendelkező aszú, mely mégis inkább édes (mint savas), de ezt a forró 2007-ből már megszoktuk (inkább az a hihetetlen, hogy még egy ilyen extrém meleg évben is egyensúlyos tud lenni sav-cukor terén egy aszú, miközben száraz borokban egyáltalán nem volt ilyen kiegyenlített a helyzet). Abszolút újhullámos, tiszta, kandírozott gyümölcsös, barackos, narancsos, narancshéjas aszúbor. Szép indulás egy kis mádi borászattól.

A szín bőven nem tükrös, opálos téglás és egy porózus kis kiválás gyanúja ízben is igazolást nyer. De az illat tiszta: piros gyümölcsös, hecsedlilekváros, főtt, kompótos, málnás (hidegen, kitöltés után, aztán rájövök, hogy fölösleges volt behűteni igazából, nem édes borként kell ezt kóstolni). Szellőzve jön egyfajta izgalmas késői szüretesség, némi botritisz, gomba, avar, dohány és csak halványan a korosság.  Izgalmas, sok érett gyümölccsel tűzdelt palackbuké! Ízben eleinte határtalanul zamatos, édes, érett gránátalmás, cseresznyés korty, aztán meglepő savak adnak neki fanyarságot és szárító ízeket. (Porózus kiválás érezhető némely kortyban.) A 15-ös szesz is melenget kissé, és a korty végén megmutatkozik már az érettség néhány csalhatatlan jele. Nincs mese, 10 éves bor, de mégis őrzi még gyümölcseit, szépségét is. Bontás előtt hagyjuk ülepedni talpon a palackot, rendes vörösboros hőmérséklet alatt igyuk (13-15 fok). 6

Még csupán február közepe van, de az évem máris bővelkedik felejthetetlen nemzetközi borkalandokban. - Tar Feri alighanem az év borsorát prezentálta múlt csütörtökön a Carpe Diemben. Egy éve kaptam hideget és meleget is arra vonatkozóan, hogy az ő borválasztékát emeltem ki itthon legkomolyabbként egy évvégi portrésorozatban. A sokat megélt kereskedő azonban tényleg olyan missziót vállalt fel, melyet idehaza nagyon kevesen tudnának.....sikeresen. – Gyakorlatilag csak magas árszínvonalú borokat terjeszt. S immár nem csupán a választék bitang erős, hanem itt van hozzá a Zoltán utcában a méltó zarándokhely is a komoly borok rojongóinak. A Carpe Diem olyan szakmai műhely lett, ahol jönnek-mennek a borszakírók, borászok, expat-borfanatikusok, egymásnak adják a kilincset a sommelier-k, kereskedők, világlátott, „sokat kóstolt” arcok. A borlapon csupa izgalmas tétel, melyben mindenki talál magának exkluzív borélményt. Szóval hiánypótló az egész vállalkozás, és bízunk benne, hogy tart már ott a pesti boros közélet, hogy egy ilyen közösségi tér örökké működjön, sőt vendégkörében gyarapodjon.

Taklerék a rendszerváltást követő hazai borászati időszámítás egyik legelső állócsillaga. A többségnek talán be sem kell őket mutatni. Ha szekszárdi borászatokat kell sorolni, elsők közt jutnak eszünkbe. Idén 20 éves a családi birtok, ennek apropóján egy szűk szakmai csapatnak lehetősége nyílt visszatekinteni a kezdetektől napjainkig. A sikerig és a stabilizálódásig ők is vegigjárták azokat a lépcsőfokokat, melyeket a villányi, szekszárdi “vörös-sztárok” nagyrésze vegigjárt. Banki kölcsönök, támogatások, díjzápor, máskor csődeljarasok, egyszer fent máskor lent. Néha pozitiv, néha kevésbé pozitív visszhangokkal kikövezett út, az alig egy hetktáros családi szőlőből egyre nagyobb saját területtel, 2000-től egyre több telepített ültetvénnyel. Újabb és újabb ikonborok és egyre kiterjedtebb és szebb birtokközpont foglalja mindezt méltó keretbe, mely a tavaly átadott impozáns Takler Kúriaval lett teljes (étterem, wellness hotel stb). Húsz év után sincs tehát megállás.

Rengetegszer szóba kerül, mekkora potenciál is rejlik Tokaj legnagyobb kincsében, az aszúban. Talán az egész világon nincs még egy ilyen csodás bor, mely magas cukortartalma ellenére nemhogy egyensúlyos és finom, de eltartható, sőt akár évtizedekig fejlődhet, érhet palackban. Jobb valószínűleg ettől nem lesz (aki kóstolt már hordóból aszút, az nyilván egyetért ebben), de van ebben némi izgalommal vegyes büszkeség, ha kibontásra kerül egy idősebb aszú: ilyet csak Tokaj tud! Az évjárat, a termőhely és más titkokat ennyi éven át nem tudja a Földön más bor magában hordizni. Mindez különösen is érdekes, ha egy olyan kivételes évről van szó, mint 1956. Ugyan egy forradalom hangulatát még egy bor sem képes átadni, elmesélni (noha épp a tokaji aszú elég sok szabadságharcban és forradalomban játszott kulcsszerepet az erdélyi fejedelmek korában), ilyenkor októberben leginkább 1956-ra a fejünkben és a szívünkben emlékezünk: 60 éve tudott utoljára igazán egységesen a sarkára állni a magyarság, ahogy az erdélyi fejedelmek is kiáltak magukért csak egy másik korban, egy másik szabadságért.

Egy kiváló évjárat nagyszerű aszúja a vendégszeretetükről híres bodrogkisfaludi családi borászattól (nagycsoportok részére még mindig az egyik legjobb tipp). Makulátlan illatában körtekompót, zöld trópusi gyümölcsök, kivi, zöldalma, aszalt kajszi. Ízre csodás egyensúly, hosszú, krémes, de nem émelyítő. Tele van harapható és lédús gyümölcsökkel. A szolgai savak csak a háttérben támogatják a vaskos édességet. A cukor biztos, hogy nagyon sok benne, egyértelműen nem a citrusos, sokkal inkább a napjainkban kihívást jelentő nagy desszertboros irányhoz húz, de megugorja a maga által kijelölt lécet, kompótos, határtalanul zamatos körtenektárszerű lecsengéssel. Kéksajttal a legjobb, de pisztáciás trüffellel is működik.