Molnár Péter kicsit olyan Tokajnak, akár egy lovag. Nyugodt, ha valamit mond, mindig kellő alázattal teszi, szavai pedig a helyükön vannak, vagyis igazi úriember, ám ha tenni kell a borvidékért, akkor egy pillanatig nem rest lépéseket tenni a környezetéért, a helyi borászokért. Az a fajta patrióta, aki nem csak beszél róla, de valóban vállalja is a tetteit egy fontos ügyért. A Kékesy család által alapított Patricius borászat, ahol Molnár Péter dolgozik szintén ezekből az értékekből táplálkozik, így ér körbe ez a kerek a történet. A pár éve megújult külső érzésem szerint nagyszerű irányba vitte el a márkát, a pincénél továbbra is rend van. Tavasszal ugyan jártam náluk, de a Patricius kóstolótermében mindig jó érzés leülni, figyelni a fényeket, ahogy a száraz borok aszúra, közben a nappal pedig sietve estére vált a téli nap folyamán.

Most, hogy a napokban egyéni vállalkozó lettem, nagyon kell figyelnem minden mozdulatomra. Magamért felelek. A 2019-es guide fordítása lezárult, készülnek a térképek és indul a grafikai munka. Közben szépen szerveződnek a TokajMagic-kóstolók, melyek a kevésbé ismert, kevéssé megtapasztalt szépségét szeretnék bemutatni a borvidéknek: ritkaságok, már el nem érhető, nagy borok. - Szoktam mondani, hogy jelen állapotban bizony nincs nekem az ilyen luxusra pénzem, de kevéssel is beéri a tollnok: ha marad a palackok alján egy kis kóstoló mennyiség, azzal már boldog vagyok. Pláne, ha ilyen extra klasszisokról van szó, a kalauzban egy csillaggal kiemelt Királyudvartól, amikbe Kató András bemutatóin már beleszerettem évvekel ezelőtt:

Először is boldog újesztendőt minden kedves olvasónak itt is. Nekünk mindenképpen az lesz. - Elindul egy sor új projekt, készül a friss TokajKalauz, szabadúszó Tokaj-követként folytatom az életemet (de azt hiszem ez az, amivel mindig is foglalkozni akartam). Útjára indítottam a TokajMagic kóstolósorozatot, mely egy kis borklub lenne tulajdonképpen nagy borokkal, izgalmas tokaji témákra felfűzve. Újra és újra szeretnék veletek olyan borokat közvetlenül is megosztani Tokajból, amiknek óriási történetük van. Azt hiszem, sikerült ezt méltó felütéssel elkezdeni: amikor december 14-re meghirdettem az Úrágya kóstolót, nem hittem volna, hogy pár óra múlva kétszeres túljelentkezés lesz, de ilyesfajta ritkaságoknál és ekkora kultboroknál ez talán nem is oly meglepő. Ahogy az sem, hogy a legszebb tételekből nyilván nem maradt a kóstoló végére (az mindenképp kegy a sorstól, hogy a dugós palackok elkerültek bennünket, bárcsak így lenne mindig). Hazatérvén a nem teljesen kiszáradt palackok aljáról próbáltam összecsepegtetve megörökíteni valamit Szepsy István legendás dűlős furmintjaiból, s abból mi maradt a hőskor klasszisaiból: 

Demeter Zoltán Főbor-törekvése egy olyasfajta féltő értékmegőrzésről tanúskodik, ami idehaza kivételes jelenségnek számít. Vannak ugyanis értékeink, amik már csak a levéltári és könyvtári adatokban keresehtők ki, de hála Istennek mindig akad valaki, aki kikutatja és foglalkozik vele. Zoltán 2003 és 2008 között, öt éven át küzdött, hogy a borvidék felismerje, újra felfedezze magának ez az igen ősi (1570) megnevezést. Az aszúszemek dézsmájának 1655-ös országgyűlésen való eltörlése után jött az aszú reneszánsza, mely háttérbe szorított az egész fürtösen szüretelt főbort. Mire az aszúszemeket újra elkezdték adóztatni a 19. század elején, addigra a főbor nemesi fénye egészen elhalványult, és a szegényebb lengyel piacokra szánva új termékkategória jelent meg az aszú alatti édes kategóriában, melynek útját Mária Terézia is egyengette, ukrán vagy lengyel kifejezésből szamorodni lett ennek a bortípusnak a neve. 

Az Olaszrországban nevelkedett, világlátott Zwack Izabella gyerekkori álma valósult meg 1995-ben, amikor a Dobogó pincészet története elindult. Röviddel az alapítás után társtulajdonosként csatlakozott a borász, Domonkos Attila, s a borvidék egyik legszebben működő szimbiózisa, produktív közös munkája indult el kettejük együttműködése nyomán. A kis, 5 hektáros birtok Hegyalja legjobb dűlőinek (Betsek, Úrágya, Szent Tamás) termését dolgozza föl és száraz birtokfurmintjuk rögtön a csoda 2003-as évjáratból remek fogadtatással debütált a borszeretők körében. Izabella elmondása szerint nagyon izgultak, mikor az a bor kiröppent szárnyaik alól. Most pedig, tizenöt esztendő múltán már itt van a tizenötödik palackos évjárat Dobogó Furmintja, mely Tokaj egyik legelegánsabb, legszebb, legmegbízhatób száraz furmint brandjévé érett mostanra. Tudatos,következetes és kompromisszummentes, profi munka. Nemzetközi elvárások mentén. Nagyon izgalmas volt egyben visszanézni őket egy szép ünnepi esemény keretein belül:

A Bodrog Borműhely két egyetemi jóbarát kellemes története. - A hegyaljai Hajdu János és a pesti Farkas Krisztián közös projektje, akiknek a sorsa annak idején az Oremusnál töltött szakmai gyakorlat során pecsételődött meg. - A tolcsvai kultpincében az erjedési hőmérsékleteket méregetve határozták el, hogy ezt ők is megpróbálják saját és bérelt területeken, kicsiben, műhelymunka jelleggel. Ahogy az lenni szokott a hasonló szívből születő kooperációk esetében, mindketten szépen kiegészítik ezt a közös kis történetet a saját boros érkezettségükkel, saját képességeikkel, de mégis közös nyelv, közös ízlés mentén megálmodva a borminőségeket. Jani a borász, Krisztián a tapasztalt borértékesítő: más-más megközelítés, mégis milyen fontos mindkettő! Pár napja a My Wine borbárban olyan régiségeket mutattak be együtt, amikből ők maguk is csak ritkán bontanak. Tanulságok, sztorik, remek hangulatú este.

Molnár Péter maga írt nekem pár hete. Régen jártam a Patriciusnál. Ezt ő is így gondolta. Márpedig ha egy olyasféle igazi úriember ír az embernek invitáló levelet, mint Molnár Péter, akkor arra illik igent mondani. Így is lett.  Egyrészt Péterrel beszélgetni mindig izgalmas program, másrészt érdekelt, milyen folyamatok zajlanak a Patricius falai közt.

Tolcsva rázós terep. A borvidék települései közt még ma is leginkább a szunnyadtság állapota jellemző rá. A Borkombinát időszakában központi szerepe volt a 27 település közt, a rendszerváltással aztán ez szép lassan leépült, pedig azt mondják, az itt élőknek szinte mindnek van ma is szőlője, amivel a család foglalatoskodik. S bár hiába lakják szorgos népek, ha Tolcsva kerül szóba az ember rendszerint bajban van, ha több borászatot is meg kell nevezni. A borvidéki színtéren talán még kevésbé jut eszünkbe a Pannon Tokaj neve felsorolásoknál. Nyári László, tulajdonos eleve az a habitusú ember, aki kerüli a reflektorfényt és a fényűző eseményeket, borásza Krimin Attila pedig bár olyanokkal járt  egy iskolába, mint Ipacs Szabó István, Liptai Zsolt, Szilágyi László, Balassa István, de mégis csendben, szerényen dolgozik a tolcsvai pincénél. Pedig bizony bőven van, mit megmutatniuk nekik is szárazban és édesben is! Ha meg kéne neveznem egy konkrét indokot, hogy mi motivál újra és újra a TokajGuide megírásában, akkor talán pont a hasonló vagy még kevésbé szem előtt lévő emberek izgalmas munkáját tudnám megjelölni.

Szepsy István a 90-es években elkezdte átírni Hegyalja történelmét. Kétségkívül a legnagyobb hatású vátesze a borvidéknek, aki sokat tett, még többeket inspirált és a mai napog formálja a borvidék képét. Munkássága halhatatlan ikonná teszik, de ma is szüntelen dolgozik, finomít az általa kijárt képleteken. Száraz borban is maradandót alkotott, de alighanem az aszúboraiban elért mélység, tisztaság és komplexitás az, amivel az első forradalmait indította a tokaji borminőség zászlaja alatt. Az aszúkirály, aki talán először ért el zajos sikereket hazánkon kívül is szigorú szabályok szerint készített édes boraival. Elindulunk ennek a legandának a nyomában, merthogy én is kóstoltam számos régi és újabb Szepsy aszút, de abban egészen biztos vagyok, hogy mindig a borvidékben rejlő értékekek legmélyére nyerhettem bepillantást általuk egy-egy pillanatra.

Pár napja Demeter Zoltán aszúi kapcsán, februárban pedig Mészáros Lászlóval interjúban már beszéltünk róla, mennyire fontos Tokaj kapcsán az aszúval külön is foglalkozni. Szóba került az is, hogy ebben a műfajban több szempontból is hátrányos piaci pozícióból indul a borvidék: a száraz borok kapnak egyre nagyobb figyelmet, aktivitást, méltatlanul ritkán bontunk édes bort, s a borvidék élmezőnye ebben a kategóriában szinte mindig 90+ pont körüli szinten teljesít; viszont ha már ezek a borok ennyire komolyak, muszáj őket időről-időre bemutatni. A Holdvölgy pince mozgását nem volt könnyű nyomonkövetni a kezdetek óta. Demkó Pascal és mindenkori csapata sok fordulat után jelent meg a magyar piacon. Úgy kellett nyomoznom utánuk folyton. Berecz Stephaniet Gincsai Tamás váltotta borászfronton. Kezdetben a borok csak külföldön kerültek eladásra és a többség csak hallott valakiről, aki kóstolt már Moonvalley (majd később Holdvölgy) borokat. Mindenesetre a pince gyönyörű, a felszín fölött hipermodern mind építészetileg, mind pedig technológiailag; a földfelszín alatt pedig Mád egyik leghosszabb hagyományos érlelőpincéjét találjuk (melyen végig is vezetik a kíváncsi látogatót, he szeretné). Fontos továbbá megjegyezni, hogy a borvidék egyik legtapasztaltabb szőlésze is a csapatukat erősíti. Hogy az angol termékelnevezések a magyar piacon mennyire mentek át a fogyasztóknál, szintén nehéz megállapítani. De van nekik egy Culture márkanévre hallgató aszúboruk, melynek a 2006-os évjáratára évekkel ezelőtt kaptam föl a fejem. Az volt az első igazán maradandó élményem a Holdvölgytől.