Mély bibor szin, fekete mag. Fűszer, fekete cseresznye, bőr, szilvalekvár, mély és vonzó illat, finom hordóval. Sima, selymes, érett tannin, étcsoki, fekete cseresznye, rumos szilva, meggy. Hosszú, szuper elegáns, bársonyos, szépséges toszkán vörös! 

Kivételes kegyben részesülhettem pár hete. Tanítok borokról több kisebb-nagyobb suliban is, és nem rég az egyik tanítványom meglepte a csapatot egy 2006-os Massetoval (szoktunk ilyen bring your own bottle kihívcásokat belefűzni a tematikába a tanulás jegyében, de inkább a hiperes, benzinkutas, házi boros (!) büntikhez szoktam hozzá az elmúlt években…talán ez most az elégtétel volt). Long story short: a bor tulajdonosának barátja kapta ajándékba a palackot egy tehetős kollégájától, aki egy mámoros este végén kapta le a boros polcáról, és adta át búcsúzóul, majd a kedves tanítványnál kötött ki, aki a weben megnézte, mennyit érhet (kb félmillió forint körül mozognak most aktuálisabb évjáratok). Ő maga sem tudta igazán, mi is ez, így elhozta az órára. Ha már így alakult, elevenítsük is fel, hogy mi is pontosan a Masseto és hogyan születtek meg a szupetroszkán ikonok?

Izgalmas felkérésnek tettem eleget pár napja a Borkollégiumban. A 3 órás mesterkurzus célja az volt, hogy a világ különféle természetes édesboros technológiáit kóstoljuk össze (az erősítetteket tehát most kihagytuk). Jól tudjuk, hogy ez a piaci szegmens micsoda kihívásokkal küzd eladhatóság és rentábilitás terén, nem csak Tokajban. Mégis megdöbbentő volt azt látni e 21 borral, mennyire sok országban becsülik nagyra a termelők az édesség limitált kincseit mint a természet ritka ajándékát. 

Mivel komolyabb boros események nem nagyon történnek most, így írni sem nagyon van miről (de egy szép évvégi meglepetés most hétvégén várható, és ha a vírus nem szól közbe, ígérem, megírom jövő héten). Közben pár éve Veszprémben tanítok hajópincéreknek boros ismereteket, alapszintű sommelier-képzés keretein belül. Kisebb 6-8 fős csapatokról van szó (ami tehát még a coviddal is összeegyeztethető), a csapat körében többnyire mérsékelt fogalmakkal a borok kapcsán, kb. 18 órás képzésben (3 vagy 6 alkalom). A szükséges oktatási segédanyagot persze igyekszem úgy összeállítani, hogy a legfontosabb szőlőfajták, termőhelyek és stílusok megmutatkozzanak a pohárban, lehetőleg olyan formában, hogy az érthető, egyértelmű legyen. A múlt szombati utolsó óra végeztével azokat a maradékokat, amiket a hallgatóság nem kapott a hóna alá, hazahoztam én Pestre és kicsit ismerkedtünk a nappaliban a töredékes tananyaggal (holnap vizsga):

Igazi toszkán vörös. Nagyon megnyerő, fiatalos, friss piros gyümölcsös, meggyes, cseresznyés, enyhén hordóvaníliás illat. Ízben is jelen van benne a hordóvanília, étcsokival, finom savakkal, fűszerekkel, finomszemcsés tanninnal, szép hosszal. 

Egy világfajta, mely okkal lehet kedvencünk, de akár olyan fajta is, amit sokan messzire elkerülünk. A Chardonnay vélhetően inkább szőlősz-borász oldalról szolgált rá a világsikerre, hisz tényleg nagyon adaptív, jól teljesít mindenféle klímán, termőhelyen, nagy biztonsággal termeszthető szinte a világ bármely borvidékén (itthon is) és a gasztronómiában is mindig megvolt a fontos szerepe. Ideális sokféle borkategróiához: magas minőségű pezsgőtől, a laza reduktívakon át a grand cru palackba zárásáig. Fogyasztói oldalról közben pedig évek óta az egyik leginkább mellőzött fajta; kivéve érthető módon Burgundiában, s önmagában ezutóbbi jelenség is oly sok mindent megmagyaráz nem csak a Chardonnay-anomáliák körül.... Egyrészt megvilágítja a középszerűségbe süppedés veszélyét és okait a világ chardonnay-inak minimum 80 %-a esetében, másfelől az eredetiség, a történelmiség és a termőhelyiség fontosságát a burgundi chardonnay örökérvényű kultuszát is megérthetjük egy hasonló, vegyes sort kóstolva. Egy fajta, mely képes volt műfajában a legnagyobb presztízsre és a legnagyobb középszerre is. A Borkoliban nem rég a világból számos szép példát megkóstolhattam. A végkövetkeztetések előtt jöjjenek előbb a jegyzetek.

A múltkori vörös mélyvíz után most fehérek következtek hasonlóképp vegyesen. Sokan vártuk már a rajnais kört, meg is kaptuk pár bor erejéig és pár nagyon rajnais más fajta erejéig! Látható ebben a sorban is, hogy a rajnais borvidékek sikere nagyon sok olyan borvidéket is inspirál, akik esetenként teljesen más adottságokkal és fajtákkal rendelkeznek. Hazai meglepetés és közel-keleti klasszis is jutott a sorba a fokozva a hangulatot:

A Herczeg Ági-féle MW felkészülő kóstolók jegyzetei kicsit sokat időztek a fiókomban az elmúlt hetekben, de sietve pótolnám is őket. Ez azért is izgalmas számomra, mert így az utólagos begépeléssel talán még többet tanulok: hisz azóta elfelejtettem a borok sorrendjét, a pontos neveket is és most a jegyzetek alapján kapcsolom össze utólag is fejben a borokban tapasztalt mintázatokat a borsorral (ami külön lapon van). Az eddigi kóstolók legnehezebb vak sora következik: vörös cuvée-k a nagyvilágból. Eléggé szeszélyes vízeken járunk tehát. Ági persze semmit nem mondott el előre. Így gyakorlatilag kikövetkeztethető tematika és fogódzók nélkül kóstoltunk végig 12 vörösbort a nagyvilágból. Öt fajtabor, a többi a legkülönfélébb házasítás. Mélyvíz a javából. Kezdjük is el a kalandos utazást szépen:

Illatban szeder, feketeribizli, cassis, fekete áfonya, nagy toszkán borok prémium komplexitása. Ízre szuper állagú tanninok, szép szerkezet, ugyanakkor egyértelműen gyerek még.

Toszkána, két Antinori fivér közös bora a hazánkban több évjárat óta kapható "vaddisznó dagonyája". Negros, gyógycukorkás, szedres, cassisos, vagyis igen sötét színekben pompázó illat. Friss és most még elég hűvös karakterű bor. Feszes savak dominálják az íz elejét, mely aztán édeskésbe hajlik a legvégén.