A Holass sztoriról 2016 környékén alighanem elsőként ezeken a hasábokon értesülhettek a hazai borkedvelők. Debütált náluk egy 2015-ös sümegi rosé 2016-ban, ami nem csak szerkezetben volt komoly fehérboros, de egyenesen tartalmazott is fehérszőlőt: kaptam is erre hideget és meleget, mikor leírtam, hogy már én hogy képzelem, hogy borbloggerként ilyen borhamisítást magasztalgatok, fel. Az az érzésem a borkészítés egyre kevésbé a konvenciók , és sajnos pont idehaza egyre inkább a hamisítás platformja, de ez természetesen a legkevésbé sem a Holass Projekten múló helyzet (sajnos). De lesujtó aktuál-borpolitikai elemzésbe ezúttal sem kezdek (talán majd a szüret után): ma inkább arról lesz itt szó, hogy van egy kedves család, akik kellő ízléssel, nyugatias világlátással és egyéb érzékekkel megáldva magyar-osztrák borokkal kereskednek belga és francia csúcséttermekben. Méghozzá sikerrel.

Rácz Erika az egyik legkeményebb borászhölgy, akit ismerek. Komlóskai születésű, de az üzleti és versenyszférában szerzett élettapasztalatok bizony keményen megedzették. Férjével ketten óriási lendülettel ugrottak fejest a saját pince felépítésébe, mely egyébként idén is épül. A patikatiszta garázsban zajlik a technológia döntő része, s a kicsiny pincéből kikerülő acélos, kristálytiszta borok egy nagyon eltökélt és célratörő stílust villantanak meg: ilyen a száraz tokaji, ha mai, modern, kortárs szemlélettel és kellő maximalizmussal készül. Korábban egy fordítás már készült a pincénél (2016), de számomra akkor járatódik be teljesen minden tokaji pince, ha már klasszikus édeset is tud mutatni. Valahogy anélkül olyan befejezetlen minden tokaji történet. Erika eddig szerényen kivárt a megfelelő alapanyaggal, s végül 2016-ból egy kis kooperációs aszút, 2017-ből pedig egy szamorodnit is elhozott erre a pesti kóstolóra, a VANBORIS-ba. Utóbbit már a Bor, Mámor, Bényén a szerencsésebbek kóstolhatták, előbbi viszont tényleg most kerül először a poharakba.

Az előző posztban egy évszázadok óta klasszis terroirt jártunk körül Mádon. A Király nagyságához történelmileg kétség nem férhet; más kérdés, hogy az a száraz sor igen vegyes képet mutatott, a jelen kor tehát még keresi az értelmezését a múltbéli nagyságnak. A mai dűlőnkkel éppen fordított a helyzet: a borok már most nagyon ígéretesek, noha a történelmi múlt ezt kevésbé alapozta meg úgy, mint a Király esetében. Ma a Rány aranyát keressük.

Az első felvonásban is sokfelé kalandoztunk. Körüljártuk a Furmint Feburár felhozatalának legfőbb tanulságait, és főként Tállyát és Bényét kóstoltuk körbe. Ha bírjárok még a jegyzeteket, akkor ezúttal jön minden más: Tarcal, bodrogkeresztúriak, Sárospatak, Hercegkút, régi és új nevekkel, Olaszliszka, egy ruszti kitérő, izgalmas meglepetésekkel. A mádi terembe sajnos csak zárás körül jutottam el. Gyorsan bele-bele kóstoltam ott is pár maradék palackba, de hét órába egyszerűen nem férhetett bele 93 furmintnál több. Zsurki Sanyi, Naárék, Dorogi Pisti nagyon meglepett. A Királyudvar, Bárdos Saci most sem okozott családást. De hogy mely száraz bor tetszett a legjobban? A poszt végén bizony az is kiderül, melyik volt (most is?) a nap furmintja szerintünk. Facebookon pedig várjuk a ti meglátásaitokat: melyik volt a legvagányabb furmint idén?

Idén is volt nagy furmintozás a Vajdahunyad várban. Pár napja szóltunk előre, hogy idén tizedjére rendezi meg Kézdy Dániel és stábja ezt a nagyszabású kóstolót, ahol többszáz hazai és néhány külföldi furmintba is bele lehet kóstolni, egyszeri belépő mellett. A kép most is elég változatos, töredékes, sokszínű...ki honnan nézi (térben és időben mérve). Pár főbb tanulság: rengeteg középszerű bort kóstoltam, alighanem ezekből volt a legtöbb. Akadt sajnos néhány olyan bátor pince is, akinek még lehet, hogy nagyon sok dolga lenne otthon (elsősorban kóstolni a nagyvilágból, de legalább azoktól a szomszédoktól, akiknek láthatóan sikeres a bora egy népesebb/szofisztikáltabb fogyasztói körben; de tárolóedény kérdésében, higiéniában és technológiában is van baj néhol). Továbbra is nehéz logikát keresni abban, hogy ha valaki dűlős bor készítése mellett dönt (külön szüreteli, külön dolgozza föl, külön palackot és címkét vesz hozzá, külön engedélyezteti), akkor ugyan mégis hogy jut el fejben oda, hogy agyonvágja a szerencsétlen termőhelyet fával. Mire gondolhatott a költő? (Inkább nevezte volna el a furmintját prímszámokról vagy az unokahugáról vagy Furmint Grand Selection Reserve-nek.) Felfelé kiugró példák szárazban most is csak elvétve találhatók, komolyan nagyon célirányosan kell őket keresni. Vak tyúk alapon egy ilyen eseményen a laikus el fog tévedni, ez biztos; ahogy az is, hogy 20 furmintból 20 különböző stílust fog megismerni. Na de melyik az igazi...?

Kézdy Dániellel nem rég megjelent egy méltató cikk a Forbes online hasábjain. Stella cikke kétségkívül helyén van, sokban egyetértek, de én teljesen más szemszögből vagy „rokon-szenv” oldaláról látom Danit (minthogy szimplán a gazdagok és a gyűjtők kereskedője). Kézdy Dani borpiaci szerepe és hatása a mai magyar borkörforgásban egészen máshol csapódik le véleményem szerint. Az hogy ő komoly borokat, akár nagyobb tételben megvesz, elhoz magyar borászoktól (éveken át) szinte mint magánszemély, azt gondolom, példaértékű mecénási szerepvállalás is egyben (nincs igazán felnőtt fogyasztói kultúrája ugyanis ennek az attitűdnek idehaza annál a rétegnél, aki ezt megtehetné). Aszú Day, Aszú Prime kezdeményezése Tokaj és a tokaji borászok számára egyaránt nagyon pozitív hozadékokkal bír. Segítségnyújtás is sok kisebb pince számára, új megjelenési felület is, és nem utolsó sorban a legfontosabb tokaji márkát, az aszút is helyzetbe hozza/hozhatja, ami régóta megoldatlan gordiuszi csomója  a borvidéknek. Ezek a szándékok jutnak eszembe nekem először, ha Kézdy Dánielre gondolok. 

Rácz Erika a borivdék szülötte. Aztán csak jóval később, felnőttként kezdett Erdőbényén borkészítésbe. Péter Robiék kezdeti segédkezése után a 15-ös évjárattal mutatkozott be a nagyközönség előtt. A téli időszakban jártam is nála: ugyanaz a precizitás, tisztaság köszön vissza a pincében is, ami a borokon is azonnal érzékelhető. Az ízlésesen csomagolt borokra eddig is jellemző volt a masszív savérzet, a feszesség, de az elegancia és a termőhelyi karakter is (2016 meg aztán végképp nem is a savszegény évek képviselője). A Rány-dűlő egyre több borász kezei közt mutat valami igazán izgalmasat az északi termőhelyek közt.

Északon fog befejeződni a februári tokaji körutazásunk. A legnagyobb meglepetéseket a végére tartogatjuk. Két olyan pince következik, akikről a többség legfeljebb csak hallhatott, kóstolni nem olyan könnyű a boraikból. Nagy Zsolt alapvetően pesti kötődésű, de vitorlázik is (a Balaton északi-partján készített először bort). Rajongóként csöppent a boros körforgásba és ahogy oly sokan, végül őt is beszippantotta a hegyaljai vákuum: egyszercsak lett Erdőbényén egy öreg, romos parasztháza, alatta mély pincével (több szinttel). Szállásadással korábban is foglalkoztak Bényén, de a Préselő Vendéházzal komoly szintet léptek: igényes apartmanok, ízlésesen berendezett belső terek, természetes, autentikus bútorzat, - a település egyik legbiztosabb választása, ahol ráadásul korrekt saját bort is adnak.

A furmint jegyében egész februárban rengeteg izgalmas, tokaji poszttal készülünk, kevésbé felfedezett pincékkel. Született Komlóskán, Erdőbényétől 15 km-re egy lány, akit aztán az élet papírformának megfelelően elsodort a szűkös lehetőségeket kínáló borvidékről, de felnőtt korára, házassága után mégis visszatért a borhoz és Bényéhez is. Rácz Erika nem borász, de a szülőfalujában való birtoképítés előtti években kialakult benne az a világlátás és érzékenység, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy Hegyalján egy eldugott településen kiugró színvonal keljen életre egy pincében. Ez árad a lassanként épülő-szépülő birtok minden négyzetcentiméteréből: a ház belső tereiből, a berendezés ízléséből, az alatta található (átmeneti) pince tisztaságából, a feldolgozó patikarendjéből, a borok címkéjéből, a borkészítési filozófia tisztaságából és természetesen, ami a legfontosabb: a borokból is. A falu felvégén munkálkodó garázsborász figura, Péter Robi (Ábrahám Pince) segített a borászati alapfolyamatok átlátásában az első években, de a borok tanuskodnak róla, hogy kezd kiforrni Erika önálló hangszíne is ebben a sanzonban:

A múltkori vörös mélyvíz után most fehérek következtek hasonlóképp vegyesen. Sokan vártuk már a rajnais kört, meg is kaptuk pár bor erejéig és pár nagyon rajnais más fajta erejéig! Látható ebben a sorban is, hogy a rajnais borvidékek sikere nagyon sok olyan borvidéket is inspirál, akik esetenként teljesen más adottságokkal és fajtákkal rendelkeznek. Hazai meglepetés és közel-keleti klasszis is jutott a sorba a fokozva a hangulatot: