A fiatal, mindig mosolygó és jókedvű miklóscsabi Mórról eddig nem sok figyelmet kapott tőlünk. Márpedig ezt ideje volt kompenzálni...már csak azért is, mert nem olyan rég nyitott a Bazilikánál a DiVino, Juniborbár (fiatal, második generációs borászok borai kóstolhatók, elsősorban fiatalokat szólít meg a hely maga is...hibátlan kezdeményezésnek tűnik, ígéretes konyhával, a maga nemében egyedülálló, izgalmas egység), melynek üzletvezetője egyébként ő lenne. Kívánom, hogy a kezdeti pozitív fogadtatása a helynek évtizedekig, sőt generációkon át kitartson majd! Fontos népművelő történet kezdete, állomása lehet az ilyesmi... Most azonban (még?) nem Miklós Csabi e budapesti tevékenykedéséről szeretnék írni, hanem a régebbiről, a móriról. S mi mással is tehetném ezt méltóbb módon, mint „Mór Furmintjával”, egy igazán szép Ezerjóval. Biztos van, aki csak legyint rám egyet, még tán olyan is van, akit ez a hasonlat bosszant…hogy ezt a kevéssé bejáratott fajtát Óó a nagy furminttal egy napon merem emlegetni…de egy tipp: móri borász jelenlétében sose tegyünk így!

Rajnai és Rizlingszilváni (nyugatiasan Müller Thurgau) vidám együttese a vidám móri borásztól. Szinte mosolyfakasztó, fakó citrom szín huncut csillogással. Kellemes bukébor a jókedvű fajtából, ahogy miklóscsabi szereti, szokta az ilyesmit tálalni. Trópusi gyümölcsök, szaftosak, édesek, lédúsak. Virágosság, sárgás beütés. Szőlővirág. S a háttérben, a felszín alatt némi komolyabb erő húzódik meg: olajos (magvak), talán ásványok is. Ízében nem teljesen száraz (kóstolva jövök csak rá, hogy félszáraz bort iszom), de finom, frissítő savak jellemzik, s teszik üdévé, a cukorral kiegészülve vonzóvá. Sok zamat, sok jólesően fanyarkás gyümölccsel, lágyan kesernyével és diszkrét ásványokkal a könnyed búcsúban. Nem bonyolult bor, nem vastag vagy nagyon hosszú, de finom, jó ivású, üdít. Ételek mellé, és a szabadba kívánkozó fiatalos, nyárias kis valami.

A mára sajnos elég csendessé vált Móri borvidékről már szinte akaratlanul is a legtöbbeknek reflexből az Ezerjó nevű fajta ugrik be. Aztán az, hogy mennyire elfeledett fajta lett ez, végül az, hogy mennyire lejáratták e fajtát az elmúlt évtizedekben (ahogy sok egyéb fajtánkat is: szilváni, kadarka stb). Pedig méltatlanul. Szerencsére sokan foglalkoznak ma is a Móri borvidéken e kiváló és különleges fajtával, melyről bebizonyosodott, hogy számos borkülönlegesség készítésére alkalmas. Ez itt pont a fahordós érlelés miatt lett olyan kerek, széles és zamatos, amilyet máshol nem nagyon tapasztalni. Íme a jó ezerjó.

A móri borvidék egy ideje mintha csipkerózsika álmát aludná, de mégis érdemes figyelmet szentelni neki, hisz időről időre meglep minket egy-egy igazi csemegével. Ezek a különlegességek általában rendhagyóságuk miatt érdekesek egyelőre (pl. egy ezerjóból készült desszertbor, vagy egy fahordós iskolázású tramini stb), de meglehet, hogy ezek hamarosan ugyanúgy a magyar borkülönlegességek közt lesznek majd számon tartva, mint a bikavér vagy egyes tokaji hungarikumok. Ez itt éppen egy igen érdekes tramini, ami ellentétben a hagyományosabb hazai gyakorlattal nem reduktív eljárással készült, hanem fahordós érlelést kapott. Ettől a bor aranylóbb színű, illatban és ízben pedig vastagabb, krémesebb és gazdagabb lett. A fajta fűszeressége és gyümölcsössége azért szépen jelen van, de savai visszafogottabbak, puhábbak lettek és az oxidatív eljárás következtében összességében kerekebb, vastagabb, férfiasabb bort kaptunk.