X

MÁTRAALJA

Ripka Gergely

Losonci Nyitnikék 2012

Burgundi hangulat. Sejtelmes és zárkózott orrban. Illatában csupa piros gyümölcs, pici hűvösséggel, földességgel. Ízben is az érett gyümölcsök a meghatározók, pici fanyar érzettel. Nagyon jó állagúak a savak. Poros, földes ízek. Alkoholjától csak még szebbnek és teltebb idomúnak hat. Kiváló vétel.

Tovább

Ripka Gergely

Vegyes kóstoló bloggerekkel

Egy Szombat délutáni borozgatós chill

Egy kóstoló akkor jó, ha minél több jó ember van hozzá. A bor egyik, ha nem a legjobb tulajdonsága, hogy lerövidíti az emberek közti távolságot, temérdek témát vet föl és nagyon kellemes kísérője, sőt indukálója fontos beszélgetéseknek. Nagyon jó látni, hogy a hazai borbloggerek közt egyre erősebb kohéziós erők hatnak. A közösségi oldalak nyújtotta lehetőségeknek hála zökkenőmentes és előremutató kommunikáció tud zajlani köztünk, nem ritkán barátságok, sőt baráti társaságok is alakultak a boros érdeklődésnek köszönhetően. Ungert és rszabi mindketten blog.hu-s bloggerek. Sokat kóstolnak már együtt, összeszokott brigád, de most én is bepofátlankodtam hagyományos szombat délutáni borozgatásukba, szerencsére nem volt annyira ellenükre. A szabályok egyszerűek: nincs semmiféle szabály, csak örömborozás, mindenki hoz valamit, sorba rakjuk őket és kóstolunk, aztán iszunk is, mert így teljes a lelki békénk.

Tovább

Ripka Gergely

Ünnephez illő bor

A 9 pontos száraz fehér

Karácsonyi ünnepléshez idén nem válogattam olyan gondossággal a borokat. Szinte azt bontottam, ami épp a kezem ügyébe került, nem törődve korábbi elképzelésekkel, távlati tervekkel. Elvégre a gyűjtemény minden bora ki kell, hogy nyíljon egyszer… Eleve kezdek kicsit leszokni a hosszú távú betárolásról is. Most kicsit inkább ritkaságok nyíltak és nem bántam meg. Felvezetésnek szenteste egy teljesen izgalommentes és kissé savhíjas Sauska 113-at pattintottunk a hal mellé… Közepes teljesítmény. Utána Németh Attila mátrai édes rizlingje nyílt a karácsonyi desszertek hangulatát színezve. Másnap fácán került az asztalra, ehhez pedig nem más került a poharunkba, mint az idei Furmint Február őserővel robbanó ősfurmintja a Csontosból.

Tovább

Ripka Gergely

Losonci Bálint Pinot noir 2012

Elsőre elég bizarr, kissé tisztátalan  illat (erjedő gyümölcsök), aztán sokat nyílik: vörös áfonya, meggy, hecsedli, földesség. Abszolút handcrafted hangulat: érett pirosas gyümölcsök íze, pici fanyarság, érett savak és jó ár-érték arány!!

Tovább

Ripka Gergely

Szőke Mátyás Chardonnay 2011

Eltéveszthetetlen torma illat, szúr, csíp. Kesernyés és áttetsző szövetű korty, szürke tónusok, megfoghatatlanul egyszerű szerkezet, ami krémes, darabos véget ér, sok alkohollal.

Tovább

Ripka Gergely

Németh Attila Gábor - gyorsszemle (2o13)

Ősszel találkoztam utoljára Attilával. Akkor írtam neki egy emailt, hogy Mádon vagyok, őt is meglátogatnám. Írta, hogy "Jó, ő is épp átjön Mátra-aljáról". A tokaji sora, amit mutatott teljesen elvarázsolt. Meghatározó élménye volt a tavalyi esztendőnek. Nem rég elég sok elfeledett jegyzetet találtam mátrai újdonságairól is. Németh Attila egyértelműen a saját útját járja. Hosszú évek óta az egyik legkövetkezetesebb és legmegbízhatóbb kézműves minőség megalapozója ő Mátrán (is). Concubinái pedig egy egészen újszerű, de nagyon szerethetően autentikus alap stílust jelentenek, - komoly száraz, félszáraz fehérborai, illetve nemzetközi klasszis (édes) muskotályai mellett. A friss alapborok következnek most:

Tovább

Ripka Gergely

Top 6//2012.

az év hat leginsipirálóbb borélménye

Úgy döntöttem, ettől az évtől kezdve megpróbálok mindent kicsit szűkebbre szabni, kicsit kevesebb lére ereszteni. Talán mindenkinek jobb így. Így mostantól 12-esről 6-osra zsugorodik ez a képzeletbeli '(Very) Best Of' – karton (de az sem kizárt, hogy később még ezt is felezni fogom...). Két fehér, két vörös és két édes lenne nyilván a helyes egyensúly (két csillag alatt nem nagyon lehet ebbe a ligába bejutni). A szabályok pedig még annyiban módosulnak, hogy borvidékenként maximum 3 -féle bor szerepelhet (borászatonként természetesen egy). Igencsak megnehezítettem ezzel a saját dolgom egy ilyen csillagzáporos esztendő után! Tokaj 2012-ben is sokkal több kiemelkedő élménnyel szolgált, mint bármi más, de nyilván nem csak erről az egy borrégióról szól az élet. Év borát természetesen idén is választok. Illetve minden bor kapcsán megfogalmaznék valami apró gondolatot, ami bizakodásra ad okot... Nem feltétlenül a legmagasabb pontok döntöttek, inkább a jelentőség foka alapján válogattam most (aki karácsonyi ajándékot válogatna innen, az nem biztos, hogy talál még köztük forgalmi tételt, ezért előre is elnézést). Erre a képzeletbeli kartonra vésném föl legszívesebben, hogy ’2012-es álmok’:

Tovább

Ripka Gergely

Terra Hungarica – borszalon/2012.

Kóstolási jegyzetek

Van már egynéhány , autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

Tovább

Ripka Gergely

Tőkések gyorsszemle/#2 (2o12)

tisztán, őszintén

A Mátrai Tőkések haladnak tovább a maguk által kijelölt, rögös úton. Önálló rendezvényeiken évről-évre szebb, tisztább komolyabb borokkal világítják meg, mekkora potenciál és lehetőség van Mátra sokszínű terroirjaiban. Nem rég egy újabb nagyobb lépést tettek a még szélesebb körben való térítés felé: néhány limitált, kézműves tétellel bekerültek az egyik legmeghatározóbb hazai borkereskedéshez is. A borok most is tiszták, fajtajellegesek, kiműveltek, őszinték, sallangok nélküliek. Ahogy azt kell….



Tovább

Ripka Gergely

Tőkések gyorsszemle (2o12)

újdonságok

A minap alkalom nyílt néhány mátrai bort megkóstolnom az újdonságok csokrából. Márpedig, ha Mátra, akkor naná, hogy Tőkések. Mindig érdeklődéssel figyelem a működésüket. A borok is évről évre szebbek és izgalmasabbak szerintem, amihez a 11-es évjárat is kellő alapfeltételeket biztosított. A három lelkes, fiatal, kézműves borász tételei közül az alábbi érdekességek kerültek most a poharamba:

Tovább

Ripka Gergely

Ferenc pápa áldását adta a magyar borra

Tokaji Eszencián keresztül

A karácsonyi ünnepi időszak részeként december 27-én, Szent János napján a borszentelési szokásokat felelevenítve Ferenc pápa audiencia keretein belül apostoli áldását adta a Tokajira és általában a magyar borra.

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC: 20/03 ft. AszúGlass

Évadzáró poszt

Megjelent az AszúGlass és én alighanem még soha ilyen büszke nem voltam semmilyen szakmai projektemre. El sem tudom hinni, mennyire szeretik és vonzónak látják ezt a poharat. Pontosan ezt a hatást igyekeztem becélozni, és látom, ahogy az emberek tekintetét megigézi, ahogy nézik az üres majd aszúval töltött kelyhet, aztán megfogják és nem akarják elengedni, és birtokolni akarják. Pedig féltem, hogy nem értik majd: kézzel készült pohár, drága lesz, mindenki tart majd tőle (mi van ha eltörik?), de láthatóan a pohár eleganciájával és teljesítményével kivívta magának a sikert és a szakma megbecsülését egyaránt. Elképesztő napokon vagyok túl: december 8-án és 9-én Tarcalon, 10-én, az AszúDay-en Tokaj városában, majd december 11-én, 12-én és 14-én Budapesten mutattam be az új poharat. Múlt hétfőn a sommelier-szakma előtt, kedden pedig szokásos évi TM20-as kóstolónkon, ahol ezúttal tehát 2003***** kerül a poharakba.

Tovább

Ripka Gergely

Az aranyvenyige titka

Islai Inez meséje

Múlt héten osztottuk ki meseíró-pályázatunk nyerteseinek a fődíjakat Bodó Judittal (Závada Pál író sajnos nem tudott velünk tartani). A sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és a mádi Koroknay Dániel Általános Iskola egy-egy diákja lett a két nyertesünk. A héten mindkét nagyszerű mesét szeretnénk megosztani. Bízunk benne, hogy vannak olyan családos olvasóink, akik a bekuckózós adventi estéken örömmel olvassák fel ezeket a sorokat otthon is, akár saját gyermekeik számára. Még egyszer gratulálunk Silai Ineznek is ezért a szuper meséért! Fogadjátok szeretettel:

Tovább

Ripka Gergely

A tokaji aranyvenyige legendája

Juhász Viola meséje

Múlt héten osztottuk ki meseíró-pályázatunk nyerteseinek a fődíjakat Bodó Judittal (Závada Pál író sajnos nem tudott velünk tartani). A sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és a mádi Koroknay Dániel Általános Iskola egy-egy diákja lett a két nyertesünk. A héten mindkét nagyszerű mesét szeretnénk megosztani. Bízunk benne, hogy vannak olyan családos olvasóink, akik a bekuckózós adventi estéken örömmel olvassák fel ezeket a sorokat otthon is, akár saját gyermekeik számára. Még egyszer gratulálunk Juhász Violának ezért a szuper meséért! Fogadjátok szeretettel:

Tovább

Ripka Gergely

**Bott Pince: 2022 vs 2021

Helyszíni évjáratbemutató Bodrogkeresztúron

A borászatot nem kell bemutatni itt már senkinek, alighanem a dűlőiket sem: a két csillagos Bott Pince borai úgy fest, kikezdhetetlen példái a szépen érlelhető tokajiaknak! Menetrend szerinti évjárat-bemutatójuk mindig ősszel esedékes, az egyik ilyenre én is meghívást kaptam, és az ilyesmiért bizony megéri külön is Hegyaljára utazni, mert az ember tapasztal, tanul, van kontextus, amiben a borok mélységei, erényei szépen kirajzolódnak. De nem csak én vállaltam be a kilométereket: kellemes lengyel társaságban ismerkedtünk a 2022-es évjárattal, és hab a tortán, hogy került a klasszis 2021-es évből is egy-két érdekesség a pohárba. Lássuk nyomába ér-e ez a forróbb, aszályosabb évjárat a 2021-es csodáknak…!

Tovább