Először is boldog újesztendőt minden kedves olvasónak itt is. Nekünk mindenképpen az lesz. - Elindul egy sor új projekt, készül a friss TokajKalauz, szabadúszó Tokaj-követként folytatom az életemet (de azt hiszem ez az, amivel mindig is foglalkozni akartam). Útjára indítottam a TokajMagic kóstolósorozatot, mely egy kis borklub lenne tulajdonképpen nagy borokkal, izgalmas tokaji témákra felfűzve. Újra és újra szeretnék veletek olyan borokat közvetlenül is megosztani Tokajból, amiknek óriási történetük van. Azt hiszem, sikerült ezt méltó felütéssel elkezdeni: amikor december 14-re meghirdettem az Úrágya kóstolót, nem hittem volna, hogy pár óra múlva kétszeres túljelentkezés lesz, de ilyesfajta ritkaságoknál és ekkora kultboroknál ez talán nem is oly meglepő. Ahogy az sem, hogy a legszebb tételekből nyilván nem maradt a kóstoló végére (az mindenképp kegy a sorstól, hogy a dugós palackok elkerültek bennünket, bárcsak így lenne mindig). Hazatérvén a nem teljesen kiszáradt palackok aljáról próbáltam összecsepegtetve megörökíteni valamit Szepsy István legendás dűlős furmintjaiból, s abból mi maradt a hőskor klasszisaiból: 

Közeleg az évvége: egy sor jeles alkalom, ünnep, amikor együtt vagyunk, sokan, nagyokat sütünk-főzünk, didergő lelkünk is valami ölelő melegségre vágyik. A tokaji aszú erre is ideális társunk lehet...lenne, ha kicsit gyakrabban hazavinnénk magunkhoz. Mindenféle nagysága és klasszikus pátosza ellenére nem kell félnünk nagyságától! - Én például minden évvégén örökbe fogadok legalább egy palack aszút. A jó benne az, hogy nem baj az sem, ha nem fogy el, mert egy aszú sokáig eláll, még kibontva is (de szinte mindig elfogy). Meg lehet kóstolni sokféle étel mellé, túl a klasszikus libamáj meg kék sajt meg diós, gyümölcsös desszerteken, sőt önmagában is mindig élmény. Sokszor elmondtuk már: az aszú maga az ünnep, a természeti csoda a borok közt. Ha csak egyszer az évben, legalább ilyenkor legyen ott ez a csoda minden ünnepelő pohárban...

Szerettem 2008-at. Akkor is, ha ebben az évjáratban újabban rendre csalódnom kell a száraz tokaji sorokban ennél az évnél rendre fel-felbukkanó határozott kukoricásság miatt. Pedig fiatal formájukban hogy szerettem a mérsékelt idő okozta szép savkaraktert, a meleg őszutó okozta nagyszerű édeseket is. Aszúban az egyik legszebb évjárat: hosszan eltartható, savgerinces aszúk és késői szüretek, melyek közül ezúttal négyet Furmintfan kollégánál kóstolhattam meg a minap. Milyenek is tíz év múltán egy nagy tokaji évjárat késői szüretei? Négy műfaj, négy stílus mentén kóstolgattunk:

Pár napja Demeter Zoltán aszúi kapcsán, februárban pedig Mészáros Lászlóval interjúban már beszéltünk róla, mennyire fontos Tokaj kapcsán az aszúval külön is foglalkozni. Szóba került az is, hogy ebben a műfajban több szempontból is hátrányos piaci pozícióból indul a borvidék: a száraz borok kapnak egyre nagyobb figyelmet, aktivitást, méltatlanul ritkán bontunk édes bort, s a borvidék élmezőnye ebben a kategóriában szinte mindig 90+ pont körüli szinten teljesít; viszont ha már ezek a borok ennyire komolyak, muszáj őket időről-időre bemutatni. A Holdvölgy pince mozgását nem volt könnyű nyomonkövetni a kezdetek óta. Demkó Pascal és mindenkori csapata sok fordulat után jelent meg a magyar piacon. Úgy kellett nyomoznom utánuk folyton. Berecz Stephaniet Gincsai Tamás váltotta borászfronton. Kezdetben a borok csak külföldön kerültek eladásra és a többség csak hallott valakiről, aki kóstolt már Moonvalley (majd később Holdvölgy) borokat. Mindenesetre a pince gyönyörű, a felszín fölött hipermodern mind építészetileg, mind pedig technológiailag; a földfelszín alatt pedig Mád egyik leghosszabb hagyományos érlelőpincéjét találjuk (melyen végig is vezetik a kíváncsi látogatót, he szeretné). Fontos továbbá megjegyezni, hogy a borvidék egyik legtapasztaltabb szőlésze is a csapatukat erősíti. Hogy az angol termékelnevezések a magyar piacon mennyire mentek át a fogyasztóknál, szintén nehéz megállapítani. De van nekik egy Culture márkanévre hallgató aszúboruk, melynek a 2006-os évjáratára évekkel ezelőtt kaptam föl a fejem. Az volt az első igazán maradandó élményem a Holdvölgytől.

Takács Lajos a mai magyar borszíntér egyik legfurább, legsajátosabb figurája. Úgy beszél a borról, ahogy senki más: kicsit flegmán, kicsit naívan, kicsit lazán, kicsit szerényen, kicsit alázattal, de mindig kendőzetlenül és tömören. Nem misztifikál túl semmit, nincsenek lózungok és nagyotmondások, s a borai is ilyen tiszták és őszinték. Aki ismeri ezt az embert, tudja, milyen egyedi nyelvet is beszél. Ma már kevésbé van hírértéke a ténynek, hogy Takács Lajos, a somlói kultborász, elhagyta azt a termőhelyet, ahol együtt élt évekig a szőlőjével, s melyet ő épített, s mely talán őt is halhatatlanná tette. Nem érdekli már Somló. A területek szétszóródtak, a ház pedig gyermekeire vár, hogy majd örökségként döntsenek a sorsáról. Immár viszaköltözött szülőföldjére, Hegyaljára. De mit is csinál ott és milyenek ma ritkaság számba menő somlói borai? Elmeséljük szépen sorban.

Kalandozunk tovább Mádon, a borvidék tán legfelkapottabb településén. Kardo Gábor neve sokak számára csenghet ismerősen a pesti borbár univerzumból (de a mádi színtéren akár a régieknek is). Az egyik legfelkapottabb borbárlánc első üzletének vezetője volt évekig. Édesapja mádon vezetett kocsmát, aztán ahogy Gábor színre lépett igyekezett a házi bort megtölteni minőségi tartalommal és a Kardos Pince megindult a hazai és a nemzetközi piacokon (2009 körül). Sok év telt el. - A kocsmából mostanra borbár lett, modern enteriőrrel, mádi sajttal és természetesen kimért bor helyett immár letisztult dizájnnal csomagolt és okosan felépített mádi szortimenttel. A nagyszerű elhelyezkedésű kis vendéglátóhely üzemeltetésére persze nehéz feladat csapatot találni ezen a környéken, a fix nyitvatartás egyelőre várat magára. Gábor az a fajta borász figura, akinek konkrét víziói vannak Tokajról, Mádról és saját szerepeiről, saját brandjének esélyeiről. Korábbi munkahelyeinek is köszönhetően remekül átlátja a piacot és sok olyan ziccert észrevesz, melyet mások, akik egész életüket a borvidéken töltik, sajnos talán soha nem fognak meglátni. Kóstoltunk is: 

Homonna Attila pár éve elhagyta a fedélzetet a mádi Rákóczi Kúria alatti pincében. Közben a fiatal Ujvári Vivien csatlakozott Barta károly csapatához és 2016-tól már egyedül ő készíti a borokat. Nehéz egy ekkora tehetséget pótolni, de bizton állíthatom, a csere bevált. Homonna Attila stílusa évekig elég markánsan megmutatkozott a Barta borokon. Szeretem azt a stílust is, de még jobban szeretem a saját boraiban, a bényeiekben. Viviennel egész más irányt vettek a borok. Olyan szakemberrel lépett el a pince egy frissebb irányba, aki száraz boros technológiákból látott már egy párat a nagyvilágban, de Hegyalján is. Így a borok is úgy lettek másak, hogy közben a Király-dűlő is szépen teret kap bennük 

Fehér virágos és egyszerre citrusos illattal indul a bor. Ízre éles savai a legharsányabbak, de erő, súly, alkohol egyszerre kér szót az ízben, kissé megbontva ezzel a sokmindennel a konfortérzetet. Kezdőknek lehet, hogy ez egy szigorú és kemény furmint lenne. Reméljük, palackban kicsit kerekednek majd az élek és a sarkok.

Az elmúlt napokban több egyboros poszt is aktuális Szepsy borokról szólt. Az édesek terén sosem volt számomra kétséges, hogy halhatatlan tehetségű borászról van szó, aki fontos mai folyamatok elindítója Tokaj szerencsecsillagának újboli felívelése terén. Két modernebb hangulatú száraz bort is bemutattunk pár napja. Senki ne értsen félre: Szepsy István érdeme a száraz tokajiak és a dűlők bemutatása terén is örökérvényűek, ám az első nagy dobások (2000, 2003...) még merőben más stílus mentén boncolgatták a száraz furmint stílusjegyeit és egy hosszú, fordulatos és kiérlelt, többéves munka van Szepsy mögött mostanra.
A 2006-os és 2007-es évjáratok is fordulópontok voltak: nagyjából ekkorra érett be a tokaji száraz boros újhullám. Akkorra már láttunk kiváló évjáratot (2003), hűvösebb aszús évjáratot (2002), esősebb évjáratot (2001/4/5) is, kellő tapasztalattal felvértezve a borászokat, akiknek minden évben csak egyetlen sanszuk van villantani. A mádi dűlők legfontosabbjaiból addigra már készült referenciabor egy vagy több évből. A borászok stílusa és az évjárat persze még mindig meghatározta a borokat, de egyértelmű volt, hogy Tokaj dűlőiben valami rejlik az édes borok univerzumán túl is, amire idehaza és külföldön is elkezdtek figyelni. Az addigi borok közül volt egy, ami puhaságával, mélységével és szépségével mindegyik közül a leginkább lenyűgözött. - Egy bor, mely az első nagy Szepsy-kóstoló alkalmával (Bortársaság, Lánchíd) az én kapcsolatomat is végérvényesen megpecsételte Tokajjal, Szepsyvel, Máddal. Ha Szepsyt hallgatja az ember, hirtelen rengeteg ihlet és inspiráció szállja meg a fejünket. Általa a legkönnyebb megérteni, mitől is különleges ez a borvidék. A véletlen úgy hozta, hogy ismét találkoztam ezzel a bizonyos Nagy Furminttal. Nyúlászó 2007. Tavaly szenteste a drágább Szent Tamás 2007-ből csalódás lett (ahogy több más fülledt Szent Tamás évjárattal is korábban). Nézzük a fele annyiba kerülő Nyúlászó mitől lehet több! 

Némileg érett illat, jó adag minőségi fával, mélységgel, mádias stílusban hangszerelve. Ízre mégis a meleg év ellenére finom savakat találni, szép termőhelyiséggel mesél az első osztályú mádi dűlőről. Pici kesernye is fonódik az ízbe, mély, sűrű, sok réteggel rendelkező száraz tokaji. Izgalmas, csiszolt és elegáns. Tetszik az az irány, melyet a Szepsy borok pár éve vettek.