Akik aktívabbak a social media felületein (instagram, fb), azok már tudják, hogy elindult egy új projekt, amit Tokaj Magic névre kereszteltünk. Mit is jelent ez pontosan? Egyelőre klubjellegű kóstolók vannak tervben (részletek lejjebb), de hosszú távon a Magic alá számos egyéb izgalmas tevékenységi kör is bekapcsolódna. A cél, hogy élményt adjak Tokajról, olyan élményt, amilyet más nem tud, vagy nem úgy ahogy én. Kemény fa, kemény fejsze.... Tíz éve járom Hegyalját, megjelent közben két guide, de szeretném a kiadvány és e blog hasábjain kívül is elmesélni minél több embernek a tokaji csodát (Pesten, Hegyalján, itthon, külföldön, bárhol és mindenhol). Ennek előfutáraként három igazán exkluzív borsort mutatnék be 12-12 szerencsés jelentkezőnek:

A nagynak mondott újkori aszús évjáratok közül 2003 az egyik legnehezebben kóstolható év. Nagyon meleg évjárat, nagyon koncentrált aszúkkal, melyek általában a hömpölgyő édesség felé billenek el. Gyönyörűen érett illat, melyben a gomba, az avarosság, a karamell, a grillázs, propoliszos mézesség, nektárosság és marmelád játsszák a kifinomult és összetett dallamokat. Ízben aztán jön a klasszikus kajszi. Krémes, rendkívül koncentrált, némileg hömpölgyős aszúíz, melyet végül meglepő savak kereteznek vastagon. A háttérben szépen villanak meg benne a palackérettség enyhén kesernyés, narancshéjas jegyei. Az aszú az egyetlen olyan magyar bor, melynek a fejlődési görbéjében valóban van egy kiszámíthatóan kiterjedt plató. Végtelen hosszú és komplex a korty, hecsedlivel, izmos savakkal. Mindenben sok (185 g/l cukor). Ne igyuk túl hidegen, hagyjuk picit enyhülni a hűtést követően. (2o16 decemberi jegyzet)

Immár hagyománnyá vált, hogy minden augusztus elején összejön egy szakmai-baráti társaság borászokkal, szakmabeliekkel (zömmel Hegyaljáról, Etyekről és a Mátrából) és együtt kóstolunk, beszélgetünk, adott tematika mentén. Az egész napos habkönnyű kis program Demeter Zoltán Kakas-dűlős teraszán kerül megrendezésre 4. éve és ha már a pezsgő központi kérdés a szóban forgó tokaji birtok mindennapjaiban, így idén az „elegáns buborék” került fókuszba. Hoztak tokajit (furmintot, hársat is), proseccot, trentoit, cavat és természetesen a champagne-i extázis és rácsodálkozás sem maradhatott el. A pezsgőkről és készítőikről Márkus Gyuri (szakértő) és Hantos Laci (kereskedő) mesélt. A jó hangulatú kóstoló tanulságai és jegyzetei:

Ha ez a poszt már kiment, valaki szóljon! Kicsit megpróbálom rendszerezni a porette kézirataimat. Igencsak elkallódott jegyzet következik még a nyári napokról. Egy emlékezetes hegyaljai nap. - Gervai János, az Onyx* headsommelier-je, valamint Demeter Zoltán már tavaly is szerveztek egy izgalmas, felettébb jó hangulatú, zártkörű mustrát a Kakasban. Tavaly a hárslevelű, idén a furmint adta hozzá a színpompás hátteret. Most is hozta mindenki, amit otthon/pincében talált „vulkanikus furmint” témában. Jelen volt még a közös szeánszon a Berecz és a Bodó házaspár, Bukolyi Marcell, Gálik Judit - grafikus, Vállai Béla - a debreceni Ikon étterem sommelier-je, Csepreghy Márk - amerikai-magyar borkereskedő, Losonci Bálint - mátrai borász, illetve Takács Lajos - immár Somlóról hazatalált hegyeljai lakos. Micsoda társaság?

Nagyon izgalmas dramaturgia szerint indították a szervezők a tizedik, jubileumi Tokaji Ősz eseménysorozatát, megadva annak alaphangját. A rendezvény nulladik estéje olyan kóstolóval kezdődött, ami a Tokaj-Hegyalját mélyebben ismerők számára igazi történelmi momentumnak is mondható. Megnyitó előtti este… - Hol máshol is történhetne ez méltóbb helyen, mint az egész dűlő-sokszínűségi história kiindulópontját jelentő Mádon, ahol a 2000-es évek elején az első igazán zajos száraz dűlőszelekciók megszülettek Hegyalján, megnyitva egy új korszakot a borvidéken.

Immár hagyománnyá kezd válni a júniusi Királyudvar-bemutató az új évjáratok boraival. Jó látni, hogy Anthony Hwang és Juhász Szabolcs, borász nem sajnálja az időt és az energiát, hogy Budapesten ültetett kóstolón bemutassák egy értő közönség előtt mindazt, amiért például az én horizontomon is az ország három legeredményesebb borászata közt van jelen a nagy múltú tarcali birtok. A csúcsra járatott villányi, szekszárdi, egri sztárok vajon miért nem rendeznek hasonló bemutatókat? (Tavaly már föltettem ezt a kérdést?) A jó ég tudja.

Alkalmam nyílt idén először ellátogatni a Vince nagyszabású rendezvényére, mely az egyik legjelentősebb szakmai eseménnyé nőtte ki magát az elmúlt pár évben. Vagyis mindenképp az egyik legvisszhangosabbá, az biztos. A korábbi évek igencsak vegyes kritikái után valójában különösebb elvárásaim nem voltak, mikor beléptem a helyszínre (egy ideig nem fogjuk elfelejteni a Mi magyarok vs. Világ drámai végkifejletet hozó banális mellényúlását). Aztán a személyes látogatással elég hamar szembejött velem a magas fokú szervezettség és a profizmus. Egészében meg kell, hogy mondjam, hogy a legtöbb igényt maradéktalanul kiszolgálta a szorgos és bizony nem kevés főt számláló csapat (pedig nem mondható, hogy könnyű dolguk volt). A rendezvényen bizony kiállítóként és vendégként is igen nagy falat, kis túlzással azt is monhatnám, hogy aki él és mozog idehaza a borszakmában, az többnyire megfordul a Vincén.

Sokminden történt 2012-ben. - Rengeteg változás, alakulás, fomálódás kísérte az évet. - Kívül is, belül is…persze jó volt ez így (mégis abban bízom, hogy 2013 valamiféle stabilitást, kis révbe érést hoz majd magával a sok hullámzás után). De addig is, ahogy 2008 óta minden esztendőben, úgy idén is próbáltam módszeresen a lehető legjobb borokból nyitni a családnak a meghitt ünnepre. A tányérokon hal, mákosguba, bejgli stb. A poharakban pedig…

Szándékosan nem azt írtam címnek, hogy a tíz legjobb! Egyrészt mert a jó az ugye túl relatív (szubjektív) és túl sokan mondanak, túl sokféle dolgot jónak. Másrészt a borok terén és magában a borkészítésben érzésem szerint pusztán jónak lenni már nem elég. A fejlődés, az előrehaladás, egyfajta izgalmi faktorral sokkal érzékletesebben megfoghatók (mert kívülálló szemmel nézve klasszis csapat a Valencia is, de mégsem tud mit hozzátenni egy El Classicon tapasztalható innovatív játékszínvonalhoz).

Van már egynéhány jó, autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek: