A tarcali Degenfeld élmények után ideális folytatásnak tűnik egy Árpád-hegy poszt. Remélem, jó lesz. Varkoly István családi pincéje alighanem az egyetlen olyan név, amely miatt Szerencset útba ejti az, aki ma izgalmas kortárs pincéket keres. A Varkoly család régóta foglalkozik borkészítéssel a szerencsi felső pincesoron, de az új, nagyobb méretű pincét csak nem rég vették birtokba (a régitől pár méterre). A családfő maga, mint tudjuk a tarcali Gróf Degenfeld Pincészet szőlésze, de számos telepítés köszönhető neki szerte Hegyalján. Köztiszteletnek örvendő, megbecsült szakember. Fia, Ádám nem rég jött haza új-zélandi tanulmányútjáról, és tele van ambíciókkal, tervekkel, hogyan fogja a megszerzett tudást saját borászatukban kamatoztatni. Helyes.

Végre vissza a blogoláshoz! Igazából azt terveztem, csak a kalauzt viszem körbe pár helyre Hegyalján. Pár tárgyalás, találkozó, ilyesmi. Aztán miközben (gyalogszerrel) az első könyveket vittem át a Mádi Kúriából a Sárga Borházba, gondoltam járok egyet a határban. Elvégre mégiscsak az egyik legszebb fekvéseket találjuk Mád és Zombor között: a Szent Tamás legértékesebb keleti oldala, mely a Fürdőben folytatódik, lefele pedig a Nyúlászóban. Majd a Kőporoson át, föl a 200 m magas dombra, le a Galamboson, át a Fürdő-patakon egész a Dorgóig, mely már részben a Disznókő birodalma. Járatlan utakon, borongós időben, eső után, sárban, dagonyában, talpig ünneplőben meneteltem Zarándi Vili úrhoz tárgyalni.

Fontos tartozásom volt Prácser Hajniék felé. Régen beszéltük már, hogy be kellene néznem hozzájuk, ha már Hegyalját járom. Ők is tudták, én is tudtam, hogy nézeteink nem találkoznak minden ponton egy-egy boruk kóstolása közben. Különösen hordóhasználat tekintetében. Most a Tokaji Ősz afterje helyett, úgy döntöttem, személyesen, a borok születésének helyén járok utána az okoknak Hajnival:

Nagyon izgalmas dramaturgia szerint indították a szervezők a tizedik, jubileumi Tokaji Ősz eseménysorozatát, megadva annak alaphangját. A rendezvény nulladik estéje olyan kóstolóval kezdődött, ami a Tokaj-Hegyalját mélyebben ismerők számára igazi történelmi momentumnak is mondható. Megnyitó előtti este… - Hol máshol is történhetne ez méltóbb helyen, mint az egész dűlő-sokszínűségi história kiindulópontját jelentő Mádon, ahol a 2000-es évek elején az első igazán zajos száraz dűlőszelekciók megszülettek Hegyalján, megnyitva egy új korszakot a borvidéken.

A szűk körben elköltött különleges kóstoló ötlete a Bocuse d’Or folyamán, lyonban merült föl az év elején, ahol az Onyx sommelier-csapatát erősítő Gervai János és Berecz Stéphanie épp arról cseréltek eszmét, hogy a Hárslevelű is megér egy misét a Furmint mellett. Sokan mondogatják már ezt egy ideje, össze-össze súgnak úton útfélen, hogy talán a száraz Hársak legalább akkora figyelmet érdemelnek. Abban egyetérthetünk, hogy a Hárs kifinomultabb eleganciát tud mutatni a Furmintnál. Nem annyira kemény bor, több a dísz, talán a sallang is, de a megfelelő kezek közt kiművelt/kiműveltebb formát tud ez ölteni. A beszélgetőpartnerek végülis fölvetették egy átfogó Hárs-kóstoló ötletét, melyet végül egy forró augusztusi estén sikerült tető alá hozni, méghozzá Demeter Zoltán Kakas-dűlőben fölépült teraszának teteje alá.

Van már egynéhány jó, autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

Nagy szerencsém volt, hogy a fiatal Németh Attila Gábor végül visszajelzett ottlétem során emailben, hogy mégis betérhetek hozzá Mádra egy rövid látogatásra. Köztudott, hogy gyöngyöstarjáni borászról van szó, aki a bátyjával alapította a tokaji Alana pincét, mely máig csakis Amerikában értékesíti borait. Mostanában nincs tervbe véve a hazai eladás, mivel a borász véleménye szerint a hazai piac amúgyis remekül el van látva kiváló tokajiakkal, mindenféle árszínvonalon. Ennek kapcsán többször elmondtam már, hogy ez valóságos merénylet az értők felé. A birtok egyébként nem kicsi, másfél hektárról hamar 29 hektárra nőtt a birtokméret, amikor az egyik komoly külföldi befektető-birtok kivonult Hegyaljáról és egy sor területet sikerült így megvásárolniuk. Édes boraik gyakrabban kerülnek szóba (Attila véleményem szerint a Sárga muskotály egyik legnagyobb hazai szakértője, immár két borvidéken is), de már 2005-ben is készültek náluk (közel) száraz borok, melyeket Alkonyi Lászlóval most volt szerencsénk megismerni:

Rövid sétáló körúttal indítottam a napot a HetedHét bemutatón. Ezt követően a sokféle témát fölvonultató mesterkurzuson kóstolhattunk meg 6 féle dűlőszelektált bort. Most jöjjenek a kóstolási jegyzetek, ezúttal mind egyben:

Fontos formálódáson esett/esik át a Bormustra, ami azért különösen fontos, mert nem nagyon van borverseny idehaza, mely a csillogó matricák mellé igazán komoly presztízst is nyújtana. Továbbra is ígéretesnek érzem ezt a nemzetközi irányt, mellyel nem csak az idehozott külföldi szakértők segíthetnek népszerűsíteni borainkat (blogjukban és más egyéb felületeken), de felénk is egy olyan tükröt tartanak, melyből idén is rengeteget tanulhatunk (ez persze már rajtunk áll, hogy ezt be tudjuk-e fogadni). Ahogy pedig a köszöntőben Jásdi István is fogalmazott: ha tükörbe nézve nem szép a képünk, akkor nem a tükröt kell összetörni. Mert ha megmarad az elmúlt két esztendő fejlődése, akkor valóban lesz esély rá, hogy a Pannon Bormustra több legyen más hazai borversenyeknél.

A napokban idén is megrendezésre került a Kőérberki úti főhadiszálláson a Bortársaság Bortavasz nevű partnertalálkozója, ahova egyébként borszakírók is meghívást szoktak kapni. Tavaly is zsúfolt és szerintem elég nagy sikerű volt a rendezvény. Idén is nagyjából 50 hazai borász, közel 150 bora közül lehetett csemegézni, méghozzá egy elég komoly merítésből (+külföld és a pálinkák, de azokra sajnos már nem maradt energiám). Olyan mint egy szakmai borfesztivál (Gianniék mérték mellé az etyeki szalonnát és sonkát). Ezeken a rendezvényeken mindig jó az esély ígéretes hazai gyöngyszemek kifigyelésére, de még nagyobb öröm, hogy olyan borászorgánumokkal lehet személyesen szót váltani, mint Bussay László, Németh Attila Gábor vagy ifj. Franz Weninger. Fehér kör, vörös kör, édes kör (beépítve a fehérek közé). Jó hír azoknak, akik az én terjengős bevezető okfejtéseim helyett szívesebben olvasnak a 4 napos hétvégén száraz borleírásokat (pár édessel) - íme a maratoni sor: