X

KÉZMŰVES

Ripka Gergely

Mitől kézműves a kézműves bor?

Egy kicsit most belenyúlnék a darázsfészekbe. Régóta kerülgetett téma ez, körülhatárolni a kézművesség fogalmát. Sokan tettek már erre kísérletet nagyobb borblogokon, és szinte mindig kommentvihar lett a vége...ebből a szempontból nekem könnyebb, hisz egy kis blogot ez a veszély kevésbé fenyeget, de a tréfát félretéve: akinek van ellenvéleménye, természetesen fogalmazza meg alul bátran!

Tovább

Ripka Gergely

Németh Attila [fehér] Concubina 2007.*

Marci is csajozós bornak aposztrofálta előző évjáratát korábban (valójában udvarláshoz ajánlotta). Azt is, meg ezt az újat is párommal fogyasztottam, és tényleg rendre beváltak. Chardonnay, Tramini (a korábbi Sárgamuskotály helyett), Hárs és Olaszrizing egyenesen a Mátra lábaitól, az ottani nagy kedvenctől, Németh Attilától.
Ha hidegen isszuk, a bornak nincs illata. Chardonnays semmilyenség érezhető benne, enyhülve pörkölt mogyoró, majd a Tramini virágai is kinyílnak, ám nehéz elcsípni őket. Könnyű bor, félszárazsága ellenére szinte száraz savérzettel. Ízre friss és üde, érett trópusi gyümölcsök (ananász) buja zamatával. Nem áttetsző bor. A maradékcukortól nem nehezül el, húsos és tartalmas innivaló lesz tőle. Sokan nem hiszik, pedig lehet a félszáraz bor is jóleső, felejthetetlen ital. És kiváló vétel.

Tovább

Ripka Gergely

Szászi Endre @ két szép szentgyörgyhegyi

Felejthetetlen balatoni fehérek/#1

A hőségriadó kicsit talán az oldalra is rá(nehez)ült...próbálok ezen javítani, hogy ne laposodjon el a nagy kánikulában. Júliusban úgyis kb non-stop dolgoztam, volt idő/volt miért inni is, írni is (sírni azért nem). Talán nem csak én érzem úgy, hogy a furmintozós január-február...március, majd májusi-júniusi könnyű fehérezés, rozézás közepette új magaslatokra kéne hágni! A sokszor persze nagyon jóleső, ám kissé egysíkú vagy (rosszabb esetben) faék egyszerű, friss, reduktívak után ilyenkor sokszor nyúlnék jó balatoniakhoz. Kevés magyar borba szorul olyan mennyiségű kedvesség, könnyed báj, mint a derék északi parti rizlingekbe, Szürkebarátokba. És kevés jobb dolog történt velem tavasszal szakmai téren, mint Szászi Endre várva-várt borai egy céges bekóstolás keretein belül. A fehérekért valósággal megőrültem, a vörösek, bár nem voltak olyan megkapóak, de szintén rendben találtattak. Rögtönzött, másnapos emlékek a badacsonyi Kéknyelűről és a szentgyörgyhegyi Szürkebarátról maradtak meg bennem akkor. Persze, mint oly sokszor, várható módon, nem tudtam szabadulni tőlük gondolatban, és újra át kellett élnem velük a csodákat. S gondolván, ne csak én részesüljek ezekből az egyébként remek árú élményekből, a minap föl is bontottam két jó Szászit a szomjas vevőimnek.

Tovább

Ripka Gergely

Lenkey Tokaji Birtok Furmint 2005.

Káprázatos, aranyló szín, aszús reflexekkel. Igazi ófurmintos külsőségek: lehengerlő illatözön a kövek mellett lédús sárgabarackkal, némi gombás botritisszel, (az ilyen korban fajtára jellemző kukorica helyett) szép szénás és sárga virágos díszkísérettel, szellőzést követően marcipánnal és füstösséggel. Mégsem mondanám rá vakon, hogy tokaji furmint, inkább Somlót juttatja eszembe izgalmas, tűzköves, ásványos összhatása. Megnyerő az illat, és 5 év után is egészséges bort jelez.
Ízben is mindene megvan, amire egy jÓfurmintnak szüksége van, a fáradtság különösebb jelei nélkül! Közel 8-as sav, 24,5-ös extrakt. Hidegen szervírozva persze a kissé metsző, egyenes savak uralják az ízt. Időt nem árt, ha hagyunk neki, és akár a somlóiakat, ezt se is hűtsük le nagyon! Gyönyörű ásványok, pompás összkép, nüansznyi fával, kissé enyhe, kesernyés búcsúval. De ennyiért, ilyen korú, ilyen szép (kézműves) Furmintot nem sokat találni.

Tovább

Ripka Gergely

Tokaj Nobilis Amicus 2007

Érdekes volt a 8-as Amicus után pár héttel kóstolni. Bár Bárdos Sarolta, a borász fölhívta rá a figyelmem, hogy szebb a 8-as változat, de érdekelt már régebben is a 7-es. Illatban kissé tompa (Nobilis boroknál ez nem ritka), benne barack, körtebefőtt, marcipán, pince. Sokat emlegetjük édes tokajiak kapcsán az alkotórészek, ízek összhangjának fontosságát. Itt most a cukor mennyiségre ugyan kevesebb (107 g/l), de érzetre markáns, alkoholból több (12 v/v %), viszont savakból vajmi kevés van a borban, elbírna sokkal többet is (forró év hatása lehet?). Az is lehet, hogy változott a bor a palackozás után. Az alkotórészek kicsit elkezdtek önállósodni benne. Így a savak enyhesége miatt ez most inkább fülledten mézes, mint üdén gyümölcsös, az alkohol szerepvállalása miatt inkább szamorodnis, mint late harvest cuvée-s, a számomra megszokott Nobilises süteményes jegyekkel, némi érett, aszalt sárgabarackkal díszítve. Nincs ezzel baj. Határozott édes érzete miatt nem étkezés után, hanem inkább csakúgy friss gyümölcsök (eper, körte, narancs vagy ezek süteményei) mellé ajánlom, melyek kiegészítik a savakat. Aki ezt a kicsit mélyebb, bágyadtabb édességet kedveli, annak nagyszerű élményt nyújt az Amicus/07. A 8-as verzió viszont fényévekkel túlnőtte elődjét részletgazdagságban.

Tovább

Ripka Gergely

Lenkey Bomboly Hárslevelű 2003.*

Vannak percek (főleg munka közben), amikor az ember már nem tud jobbat, kibontana egy üveg bort. Szerencsés vagyok, hogy borüzletben dolgozom. Ilyen esetben mindenképp.
3-as borhoz illően komoly, borostyánba hajló mélyaranyszín. Leírhatatlanul összetett, igazi lehengerlő Hársas illat, benne sok mézes teával, sárga virágokkal, és egy jó nagy csupor mézzel. Később a kandírozott gyümölcsök, a kajszi aromái és virágporos nektárillat is szépíti a bukét. Igazi jutalomfalat már önmagában az illat. Mindössze 56,5-ös a maradékcukra, mégis jóval intenzívebbnek hat összetett és kedves zamatainak köszönhetően. Savai játékosak, leheletfinomak, gyönyörűek (látható, hogy nem csak Furmintból lehet ilyet). Tömény, sűrű, a Kis Családom után kellemes meglepetés: szebb struktúra és beltartalmi harmónia (29,5-ös cme), mégis könnyedebb, gyümölcsössége révén szabadabb, lendületesebb annál, jobban esik. Jó vonalvezetés, mellette kézműves szépségek, és ami a legfontosabb még messze nem öregszik! Nagyon bejött, bearanyozott egy süllyedő vasárnap délutánt. Sokkal kedvesebb, mint Lenkey Géza többi bora. Nagyszerű vétel. Édesborosoknak remek opció!!

Tovább

Ripka Gergely

Tokaj Nobilis gyorszemle

beszélgetés bárdos saroltával

Kicsit reflektálva a korábbi, Orsolya Pincés bejegyzésemre - bizony nem példanélküli, hogy házasok, a másikat erősítve eredményesek tudnak lenni egymás mellett a szakmában. Bár míg az Orsolya Pincénél Tarnóczi Zoltán és Turcsek Orsi meglátásom szerint kicsit felosztják egymás közt a terepi és pincei munkákat, addig Bárdos Sarolta (Tokaj Nobilis) és Molnár Péter (Patricius Borház) különálló ültetvényekben, egymástól független pincében és márkanév alatt készítik eléggé eltérő vágású, remek boraikat. Mivel Bárdos Saci is megtisztelt személyes látogatásával az üzletben, egy bolti kóstoló keretein belül, s nagy rajongója is vagyok némely borának, ezért mindeképp szerettem volna rá is szánni itt egy írást.

Tovább

Ripka Gergely

Tamás Pince Tramini 2008.

Káprázatos, barnás aranysárga szín. Szépen tapad a pohár falára, lassú folyású, elegáns megjelenés. Eleinte traminihez képest meglepően fahangsúlyos az illat gombával, némi avarral. A korty kerek, zamatos, eleinte édeskésebb felhangokkal, majd ásványosabb, árnyalt savakkal.
Szellőzéssel előbújnak a fajtajelleges muskotályos aromák is a pihenő pohárból. Mellettük szúrós ásványok díszítenek a háttérben. Egy szép, stabil, időtálló tramini lehet még ebből.

Tovább

Ripka Gergely

Tamás Pince Olaszrizling 2007.*

Megjelenésre minden Tamás bor káprázatos, intenzív vizuális élményt jelent Ez is tükrös felszínű, aranyló árnyalattal büszkélkedhet. Illatra a legtisztább rizling: benne mandula, rezeda, krémesség, ásványok. Ízre tömör, vastag, szinte harapható. A fahordó aromái mellett a fajtajelleget nem lehet véka alá rejteni: keserűmandula, balatoniság, kellemes savérzet, végtelen, húsos zamatosság....minden benne van e borban, ami egy jó fehérborhoz kell.

Tovább

Ripka Gergely

Orsolya Pince - gyorsszemle (2o11)

Kicsiként is nagyok

Korábban már többször szóba kerültek itt, a TáncolóMedvén az Orsolya Pince érdemei. Februárban jártam náluk Ostoroson (hivatalból), a pincében, ahol a borokat kóstolva a szerelem első látásra című giccset élhettem át Pinot-juk és Tehéntáncuk kóstolásakor. Meghívásomra, pár napja viszonozta az üzletben Turcsek Orsi a téli látogatást. Bemutatta néhány friss tételüket az érdeklődőknek is. A közönségsiker mellett (azon fölbuzdulva) én is méltatnám szép boraikat.

Tovább

Ripka Gergely

Vylyan Fehér Variáció 2022

Villány burgundi felfogásban

A minap érkezett egy mintapalack a kisharsányi Vylyan pincétől, miszerint okvetlen teszteljem le Variáció termékcsaládjuk új tagját. Formabontó kísérlet, egyedi címkével (finoman a tokajira hajazó burgundi palackban). A megközelítés pedig olyan, mintha burgundi filózófiába oltották volna egy pillanatra Villányt, ezt a forró, nehéz, tanninos vöröseiről, főként bordói fajtákból építkező borvidéket. A birtok két ikonikus terroirja, a Pillangó és Gombás termése, melybe fele részben chardonnay került, mellé 35 % pinot noir és 15 % narancsbornak készített olasz és rajnai adja a fűszerezést. Négy hónapnyi 500 literes hordózást kapott a chardonnay, a fehér pinot acélban, a narancsbor komponens pedig amfórában érett. Ennél jobban, aligha lehetett volna bonyolítani egy fehérbort. De nézzük meg, mit mutat a kóstolással!

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJGUIDE/23 - új csillagos pincék és más látnivalók hamarosan...

Hol is tart most a friss könyv...

Miben lesz más? Miben lesz több? Hány új csillagos pince lesz? Mikor jön ki....? Úgy gondoltam, itt az ideje néhány fontos fejleményt megosztani a készülő új TokajKalauzzal kapcsolatban, mely itteni leglelkesebb, legrégebbi olvasóim számára is kecsegtető, izgalmas fejleményekkel szolgálhat. Rögtön egy remek hír: az ötödik TokajGuide munkálatai jelenleg a végükhöz közelednek. Továbbra is szerzői gondozásban, döntően szerzői forrásból zajlik a munka a szabad és független útikalauz körül; a legamagasabb szintű hitelesség elvei mentén. A naprakészre szerkesztett kéziratot pár hete zártam le, a grafikus már az utolsó simításokat végzi ezekben a percekben is, szóval a nagy hajrába érkezünk, az utolsó korrektúrákkal, finomításokkal, képek és térképek szerkesztésével. Ezek mindig a legizgalmasabb szakaszai a munkálatainknak. Szívünk-lelkünk benne most is, mindig a legfrissebb a kedvenc; a hajtás után fontos információk és kulisszatitkok tudhatók meg a 2023-as kiadásról...

Tovább

Ripka Gergely

ISMÉT LEHET PÁLYÁZNI A JÖVŐ BORÁSZA ÖSZTÖNDÍJRA!

Fiatal borászhallgatók figyelem!

A 2022-es Jövő Borásza Ösztöndíj aktuális nyertesét az április 29-i Borászok Borásza Díjátadón hozták nyilvánosságra, és máris megnyitották az idei ösztöndíjprogramot, hogy a diákoknak több idejük legyen a dolgozatuk elkészítésére. 

A tét komoly, a győztes pályázó ezeket nyerheti meg: 

  • a „Jövő Borásza” cím viselése egy évig
  • féléves külföldi szakmai gyakorlat bruttó 1.000.000,- Forintos anyagi támogatása
  • szüret valamely Borászok Borászánál vagy Borászok Borásza jelöltnél
  • tiszteletjegy a Borkonferenciára és a Pezsgőkonferenciára
  • meghívó a Borászok Borásza gálára, az ünnepélyes eredményhirdetésre

 

PÁLYÁZÁSI HATÁRIDŐ: 2023. NOVEMBER 15.

 

További részletek a kattintás után....:

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - ***Demeter Zoltán pezsgőleckék

Tokaji buborékos kísérletek széltében hosszában

A TokajGuide első háromcsillagos birtokáról köztudomású, hogy bő tíz éve a pezsgő tartja igazán intenzív mozgásban. Ott volt a Szentesi-féle bérpezsgős korszak ébredésénél (2009-2011), és sokat utazott, hogy megértse az autolízis működését. - Demeter Zoltán igen fontos úttörője volt ennek a műfajnak, nem csupán tokaji, országos viszonylatban is (ld. Borászok 12 Pontja). Sokat tett azért, hogy a pezsgő mind jelentősebb műfajjá váljon, és Hegyalján alighanem őt halljuk a legtöbbet a buborékokról beszélni. Márpedig, ha pezsgőről van szó, akkor nála valóban igen konkrét víziók hangzanak el (ahogy ezt olvashattuk a múlt év végi sajtóban is), különösen igaz ez 2013 óta, mióta neki köszönhetően bárki készíthet immár saját pezsgőt, saját pincéjében. Régen szerepelt a neves tokaji termelő klubkóstolóink sorában, de ha már nyár, úgy voltam vele, hogy adjunk egy esélyt a tokaji buborékoknak! - Halkan hozzátéve, hogy e sorok írója igen szkeptikus ezzel a műfajjal Hegyalja vonatkozásában. De meséljenek most a pezsgők otthon visszakóstolt maradékai:

Tovább

Ripka Gergely

Merre tovább THE?

A pataki helyzet fokozódik

Töprengtem rajta sokat, egyáltalán kell-e reagálnom az egyetem körüli aktuális fejleményekre, és ha igen milyen módon (fél éve én is csak kívülről, aggódva szemlélem az újabb és újabb fordulatokat). De leginkább elszomorít a tény, hogy mennyire meghatározó érték lehetne egy borvidéki egyetem, és helyette mennyire látványosan recseg-ropog az instabil felépítmény. Pláne annak tudatában fájó ez, milyen szép reményekkel, ütőképes csapattal indult el az elhivatott munka az alapító rektor körüli virulens klímában, egy izgalmasan induló borbiznisz képzéssel, egy nyitott közösséggel és légkörrel. Ehelyett most hol is tartunk…?

Tovább