Nagyon vártam ezt a rendezvényt. Több oka is volt ennek a várakozásnak. Egyfelől nagyon kevés mátrai bort iszom, másfelől pedig rengeteg szépet és jót hallani az idő közben három pincére élesedő összefogás tagjainak borairól. Losonci Bálint, Karner Gábor és Szecskő Tamás. Mátra szemmel láthatóan kezd erőre kapni. Pedig Gyöngyös környéke nem éppen fölemelkedéséről, hatalmas fejlesztéseiről adott hangot mostanság; mégis annál örömtelibb látni, hogy vannak lelkes és tevékeny emberek néhol a határban, akik csakazértis hisznek abban, amit csinálnak. Példamutatónak érzem jóideje az egész Tőkések-projektet Tokajtól-Villányig valamennyi borvidékünk számára. Önzetlen és őszinte összefogás, tenni akarás, KÖZÖS értékteremtési motiváció. Ha már a parlamentben, minisztériumokban, hegyközségi intézményekben nem történik semmiféle, - borászati téren előremutató dolog, akkor más nem marad, mint a hangadó egyéniségek (sorsszerű) összefogása a széthúzás helyett. Sokszor azt látni ugyanis, hogy a legagilisebbek, leginkább szem előtt lévő nagy nevek nem képesek leülni egy asztal mellé, hogy közösen vitassák meg szeretett borvidékük jövőjét. Mert bár tudom én azt is, hogy sokszor egy-egy borász többet tesz tíz év alatt egy régió borászatért, mint a többiek együttvéve egész életük folyamán, de ettől még az együttgondolkodás nélkül valószínűleg hosszú távon semmi nem megy.

Nem rég volt egy céges kóstoló, ahol újdonságokat néztünk végig. Szerencsémre tokajiak voltak többségben, ezért gondoltam, leírom a tapasztalatokat szépen sorjában. Régi kedvencem, Balassa István borai voltak köztük is a legszebbek, legnívósabbak. Zömmel 2009-es borok kerültek a talpaspoharakba, és egységesen elmondható, hogy nagyon szép dűlőjegyekkel rendelkező száraz borokat sikerült ebből a remek évjáratból a palackokba zárni a borásznak. A megszokott széles szerkezet, hatalmas potenciál, tiszta egyensúly a borokban (érdekes volt ugyanazon a napon megismerkedni két ennyire eltérő szortimenttel, mint a világfajták felé húzódó Sauska és az abszolút limitált szériás, hagyományos elveket szépen követő, dűlős Balassa borok). A kis pince Mézes Mály Furmintjára úgy tűnik, mindig érdemes odafigyelni! De nem ő az egyetlen... Kivételesen rövid, érintőleges benyomások következnek.

Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud az a része a Tokaji borvidéknek, melynek hangulatához nagyban hozzájárul, hogy nem főútvonal mentén helyezkedik el, kicsit kiesik a látómezőből (a 37-esről Tarcal után leágazó 38-ason keressük). Ez kellő romantikát, meghitt hangulatot ad ezeknek a kis takaros, eldugott településeknek, ahol ezen túlmenően rengeteg kiváló adottságú terület, történelmileg is jelentős dűlő található. Elég csak a Lapisra, Barakonyira, Henyére gondolni. Tudjuk, számos fontos borászatnak van erre területe, ám a legtöbben nem itt élnek, nem is itt készítik boraikat. A helyi nagyok közül a Dereszla és a Patricius a legjelentősebbek, de zömében a kis családi pincéké a főszerep errefelé, melyeket az év minden szakában érdemes meglátogatni jó borért, jó szóért. Ahogy már pár hete beharangoztuk: október 8-9-én Mindszenthavi Mulatságot rendezett a környék néhány aktív borásza és barátaik.

Intenzív, mély szín, mely messze nem tükrösen kristályos, inkább opálosba hajlik már. Persze nem kell az ilyesmitől Dunának menni, a címke is tanúsítja, hogy egy teljes egészében kézműves hagyományos elven készülő bor: kézi csömöszölés, nyitott kádas erjesztés majd préselés nélküli fahordókba színelés, végül 15 hónap után, szűrés nélkül palackozás (2830 palack). Elsőre elég tartózkodó, sőt szigorú, szúrós illat. Ám a szellőzés kifejezetten előnyére válik, fiatal még: lassan-lassan bújnak csak elő Eger buja gyümölcsei: cseresznyével, kompóttal és határozott, kissé szemcsés földességgel. Kemény karakterű bor, nem az a könnyed, közérthető innivaló, de nem is bárdolatlan vagy durva. Kicsit inkább elvont, mégis pont ezért izgalmas. Előző évjárata is sűrű volt és árához képest meglepően masszív és hömpölygő testű. Etekintetben ő sem marad el sokban. Sajátos élmény ez a bor. Néha ilyen is kell.

Halvány citromszín. Illatban meglepő gazdagság, sokszínűség. Puha marcipán, cukrozott sütemény, és hihetetlen mennyiségű ásvány eleganciája. Ízben hosszú és ugyancsak telt. Markáns, tartalmas bor, komoly beltartalmat érezni benne. Mikor egy éve kóstoltam tartózkodó volt és nyers, azóta mondhatni tökéletesen kinyílt. Ásványai kibuktak a felszín alól, zamatai lekerekedtek, pici kesernyéje jól esik, savai belesimultak, fitten tartják a bort. Van a juhfarknak egy elegáns krémessége (nem olyan, mint a Chardonnay-nál, annál rusztikusabb, amolyan régi vágást ad a boroknak, amik engem nagyapám ság-hegyi borait juttatják eszembe kicsit). Ez a fajta krémesség ebben a borban a lehető legszebben mutatkozik meg. Elegánssá és nem fülledtté teszi, ahogy sok somlói esetében tapasztaltam mostanában. Meglepően pazar kis juhfark, igazán remek árban. (cca. 6+)

Fél éve kóstoltam először, akkor is szerettem, most még egyszer illett összefutnom vele, ha már a 2009-es Demeter Zoltán évjáratbemutatót ki kellett hagynom sajnos.
Tetszetős halvány citromszín. Illatban zamatos, friss alma, krémes, likőrös desszertek, almás pite jut még eszembe. Kóstolva csiszoltsággal, remek egyensúllyal, könnyed eleganciával hódít meg. Olyasféle bor, amit mindenki azonnal megért az asztal körül, nem kell szakértőzni, magyarázni. Száraz jellege ellenére jólesik a szándékos, 6 g/l-es maradékcukra, melyet a borász konzekvensen, egyáltalán nem véletlenül hagy benne, mostmár 2 évjárat óta e tudatosan életre hívott birtokborban (főleg a 7-es, de a 8-as is félszáraz volt). Így kerek, s az évjárat élénk, vitális savaival mégis sokkalta vibrálóbb, finomabban iható most ez a furmint, melyből eddig talán ez a 2009-es kiadás sikerült szerintem a legkomplettebbre (2010-es folytatás nem készül). Nagy szükség van Tokajban az efféle borokra is!

Ahogy tavaly is, idén is bemutatta a Somlói Tavasz Egyesület a borvidék friss évjáratú borait az arra fogékonyaknak. Nem könnyű dolog a jellemzően hosszabban érlelhető somlóiakkal ilyen fiatalon barátkozni, kihívásokat, komoly útvesztőket tartogat az ilyesmi, de a kezdeményezés ezzel együtt is nagyon dicséretes és követendő. Egyúttal mindenkinek jelzi, (aki nem tudná) hogy nem csak a tokaji, villányi, egri borászoknak, de a Somlónak is van határozott öntudata! Szeretjük is őket, a borokat is, a borászokat is...az évjárat meg, nos az olyan lett, amilyen...de ahogy már többször is utaltam rá: a biztos kezektől származó meglepetésekre mindig érdemes felkészülni, nyitottan közelíteni feléjük...

Korábban már írtam egy meglepően sötét, szinte barnás árnyalatú, szép kis juhfarkról, melyet Tombor Pista bácsi készített. Olyan ő, mint egy 'köveskáli Kaló Imre'. Igazi ritka egyéniség (illetve a párhuzamot erősítendő: nála egy 2002-es Irsai vagy Chardonnay még olyan masszívan áll a talpán, hogy az ember eltöpreng, ezeket a borokat miért nem ismerik a nagy borítészek, meghatározó borsznobok...bizonyára tán nem is értenék, bár egy vakszakaszban talán leesne az álluk, nem tudom. Az ő borait sem WSET kritériumok szerint kell értékelni, hisz Kaló Imréjéhez hasonlóan szélsőségesek. A címke sem oly dekoratív, de nem is kér sokat boraiért). Kifogyhatatlan sztorikészlete van az elmúlt 20-30 év valamennyi magyar borágazati szereplőjéről. Kereste már meg őt is piacvezető kereskedő többször, hogy adja el a lelkét, de miért is tenné. Aki egyszer kóstol nála, mauzóleumszerű kóstolótermében (mely egyúttal a pince meghosszabításaként lényegében a nappali is), egyhamar nem felejti el az élményt, s megismerheti a magyar borvalóság egyik leghitelesebb oldalát. Élete párjával, Irma nénivel művelik a szőlőt. Ha kedves vendég érkezik, néha előkerül a vadászpuska, és estére Irma néni elkészíti a legfrenetikusabb vadpörköltöt nokedlivel, amit csak el lehet képzelni (nem lehet michelin csillagokkal kifejezni az élményt). Közben nagy nevetések, a szókimondó öregek sztorizásától. Sokszor az emberek minél egyszerűbben élnek, annál kedvesebbek (ügyet sem vetnek a vesztébe rohanó világgal). Egyben ő az első 40 év fölötti úriember, akitől azt hallhatjuk, hogy a pálinka úgy finom, ha kevesebb benne az alkohol....(pálinkarajongóknak hamar kiderül az ok is, - összefonódnak a szálak...Panyik tanárnő is töltött itt szakmai gyakorlatokat). Irma néni nevét viselő házi gyógynövény likőr, az Irmikum pedig igazi unikum, mégis fényévekkel többet ad, mint az Unicum.
Kicsit bizarr párosításnak hangozhat a juhfark és a barrik így együtt, de nem kell megijedni! Komoly, érett bor, sajátosan krémes textúrával. Érdekes lenne egy barrik Chardonnay sorban elrejteni. Vajas illat, krémes, szinte édeskésen vaníliás, barrikhordós íz, de klasszikus, hagyományos ízekkel, megőrizve a helyi borokra jellemző férfias savakat, ásványokat. Meg kell ismerni mindenkinek a vegytiszta (hibátlan, mégis izgalommentes) technoborok mellett az ilyen bort is, amilyenre már talán csak a nagy öregek képesek. Lecsengésében olajos magvak bukkannak föl, mogyoróval. Felejthetetlen, sajátos bor.

Szeretem Pálffyék vörösborait (is). Kicsit átfogalmazva, kifejtve: hazai viszonylatban én az olyan súlyú vörösborokat tudom talán a leginkább értékelni, amilyeneket pl. ők (is) készítenek. Egy éve a Cabernet bűvölt el lenn a pincénél, most pedig a Pinot noir nyűgözött le teljesen. Mindezt úgy, hogy ezek erőlködésmentes, pille könnyűre hangolt vörösborok (melyek bizony az én személyes ízlésemnek sokkal kedvesebbek, mint a 10ezres csúcsragadozók, amikből néha másfél deci is sok tud lenni egyszerre). Igazi halovány pinot szín. Áttetsző meggylé, némi rozsdás beütéssel (olyan mint egy félig átlátszó, huncut selyem ruha). Illatban barátságos és közvetlen. Epres sütemény, hecsedli, talán virágok, elegáns vanília, mely nekem igazi pinot-s jegy szintén. Ízben bársonyos textúra jellemzi, kellően betölti a szájat, vaníliás, selymes jellegével. Hosszú, savai enyhék, gyümölcsösen gurulnak szét a szájban, finom, jóleső kis tanninnal zárulva, de nekem az ilyen kerek pinot-k a kedvenceim. Határtalan gyümölcsösség, mégsem egysíkú, mégis van benne lendület, spiritusz. Kivételes ihatóság, habzsolnivaló bor. Igazi gyümölcsbomba Pinot, benne a sok báj, amiért ezt a fajtát annyira szeretjük: piros bogyósok, eper, málna és cseresznyekompót egyszerűen remek, jókedvet árasztó zamatai. Ízben a savak nem tolonganak, folytatódik a bogyós-gyümölcsáradat, sok pici, erdei gyümölccsel kiegészülve. Sokak számára lehet keskeny, de hihetetlenül jóleső bor. Bármikor szívesen innám. Sokat gondolkoztam csillagán, de kétszeri kóstolásra is megérdemli.

Nem sokan tudják, de megrészegülve nem csak a medvék hajlamosak ám táncolni! Kevés izgalmasabb, értékesebb sajátságot tudnék mondani egy külföldinek hazánk borvidékeiről, mint a rendkívül gazdag dűlő-etimológiánkat. Szerintem óriási kincs, hogy minden egyes kis termőhelynek külön története - s persze sokszor borainak is külön ásványos karaktere - van. Nevet annak ad az ember, amit szeret, amihez valamilyen módon kötődik, ragaszkodik (a gyermekének, ki-ki a kutyájának, macskájának, sokan az autójuknak is). Annak idején, mikor az emberek még leélték teljes életüket egy adott járáson vagy akár egy kis köz(ös)ség területén belül, anélkül, hogy azon kívülre látogattak volna, külön érzéseket váltott ki belőlük egy-egy táj, egy-egy dűlő, s rájuk ragadt egy különleges név. Innentől pedig kötődve hozzá, nevén kezdték nevezni azt. Ez a gazdag dűlő-etimológia fontos néprajzi kincs, értékes lenyomata a múltnak.