Dereszlásan hordós, fűszeres illat, de szerencsére ezen a téren nem esik túlzásokba. A kortyban viszont nem a hordó dolgozik igazán, hanem szerencsére a temérdek zamatos gyümölcs, lekváros barack, az évjárat szuper savaival megtámogatva. Páratlan egyensúly, ragyogó aszú már most, de megérdemel még egy pár év érlelést is.

Sztenderd hiperes klasszikus alaptokaji, mely bizonyára nagy siker, ha ennyi év után is masszívan tartja pozícióit a megszokott polcokon. Könnyed, friss, élénk illat, szinte száraz boros jegyek. Friss savak, félédes hangulat, sok primer jegy. Rövid, egyszerű, laza, citrusos, de tiszta és pontosan megszerkesztett bor, mindig remek árban.

A bor egyik legjobb barátja a sajt, szokás mondani. Tóth Tamás Antal pár éve leköltözött Hegyaljára párjával, Krisztával együtt. Sokakkal megesett persze már az, hogy Tokaj hívószavának nem tudta ellenállni. A média világából érkező Tamás azonban sajátos érzékenységgel közelít a hazai gasztronómiához is: ehhez a kóstolóhoz például ő sütötte az áfonyás kenyeret (és nem adja a fel ambícióit helyi pékség vonatkozásában sem), közben pedig szépen csendben sajtboltot üzemeltet Pesten, Zsendice néven a Hold utcában. De a mai történet onnan indul, hogy a tokaji borászok provokációján felbuzdulva a Kakas-dűlőben Tamás rendezett egy sajt-bor kóstolót, ahova meghívta a környék megbecsült borászain túl Ficsor Árpádot Dunaharasztiból és Buzás Attila Sándort, vagyis az Őrségi Ínyesmestert, hogy meséljenek és persze tehén és kecskesajtokkal kóstolhassuk össze a tokajiakat mindenféle kategóriában. S hogy mi illik a furminthoz ha pezsgő, ha csendes, ha édes. Leírjuk szépen sorban:

Idén is volt nagy furmintozás a Vajdahunyad várban. Pár napja szóltunk előre, hogy idén tizedjére rendezi meg Kézdy Dániel és stábja ezt a nagyszabású kóstolót, ahol többszáz hazai és néhány külföldi furmintba is bele lehet kóstolni, egyszeri belépő mellett. A kép most is elég változatos, töredékes, sokszínű...ki honnan nézi (térben és időben mérve). Pár főbb tanulság: rengeteg középszerű bort kóstoltam, alighanem ezekből volt a legtöbb. Akadt sajnos néhány olyan bátor pince is, akinek még lehet, hogy nagyon sok dolga lenne otthon (elsősorban kóstolni a nagyvilágból, de legalább azoktól a szomszédoktól, akiknek láthatóan sikeres a bora egy népesebb/szofisztikáltabb fogyasztói körben; de tárolóedény kérdésében, higiéniában és technológiában is van baj néhol). Továbbra is nehéz logikát keresni abban, hogy ha valaki dűlős bor készítése mellett dönt (külön szüreteli, külön dolgozza föl, külön palackot és címkét vesz hozzá, külön engedélyezteti), akkor ugyan mégis hogy jut el fejben oda, hogy agyonvágja a szerencsétlen termőhelyet fával. Mire gondolhatott a költő? (Inkább nevezte volna el a furmintját prímszámokról vagy az unokahugáról vagy Furmint Grand Selection Reserve-nek.) Felfelé kiugró példák szárazban most is csak elvétve találhatók, komolyan nagyon célirányosan kell őket keresni. Vak tyúk alapon egy ilyen eseményen a laikus el fog tévedni, ez biztos; ahogy az is, hogy 20 furmintból 20 különböző stílust fog megismerni. Na de melyik az igazi...?

Egyértelműen Dereszlás stílus. Már illatban érezhető a hordó, mely nagyon jellemző a pince akturális aszúira. A sárgás, túlérett, kandírozott gyümölcsök, kajszi, méz mellett kifejezetten herbális, kamillás jelleg. Selymes textúra. Koncentrált íz, magas cukor, nagyon kéne még mellé ellensúly, így igen halk sav rezonál mellette. A kortyban szintén megjelenik a hordó: vaníliás, vastag, zsíros aszú, virágos, birses, fügés, zöldfűszeres díszekkel.

Rengetegszer szóba kerül, mekkora potenciál is rejlik Tokaj legnagyobb kincsében, az aszúban. Talán az egész világon nincs még egy ilyen csodás bor, mely magas cukortartalma ellenére nemhogy egyensúlyos és finom, de eltartható, sőt akár évtizedekig fejlődhet, érhet palackban. Jobb valószínűleg ettől nem lesz (aki kóstolt már hordóból aszút, az nyilván egyetért ebben), de van ebben némi izgalommal vegyes büszkeség, ha kibontásra kerül egy idősebb aszú: ilyet csak Tokaj tud! Az évjárat, a termőhely és más titkokat ennyi éven át nem tudja a Földön más bor magában hordizni. Mindez különösen is érdekes, ha egy olyan kivételes évről van szó, mint 1956. Ugyan egy forradalom hangulatát még egy bor sem képes átadni, elmesélni (noha épp a tokaji aszú elég sok szabadságharcban és forradalomban játszott kulcsszerepet az erdélyi fejedelmek korában), ilyenkor októberben leginkább 1956-ra a fejünkben és a szívünkben emlékezünk: 60 éve tudott utoljára igazán egységesen a sarkára állni a magyarság, ahogy az erdélyi fejedelmek is kiáltak magukért csak egy másik korban, egy másik szabadságért.

Löszös dűlő a Tokaji-hegy Bodrogeresztúr felőli részén. Parfümös, púderes, virágos (löszös) illat. A pincétől megszokott tiszta íz, finom, elegáns sav, friss és kifinomult, sok primer gyümölcsöt mutató íz. Feszes, szép bor, löszös stílusjegyek.

Közvetlenül a nem rég posztolt 6 puttonyos sor (+ebéd) előtt kóstoltuk meg az alábbi izgalmas aszúsort. Egészen pontosan a Tokaj Reneszánsz borászainak 5 puttonyosai kerültek a poharakba, mégpedig évjárat szerint sorrendbe állítva. Bevallom, kissé elvesztettem a fonalat afelől, mi is lenne most a csapásirány a Reneszánsz célkitűzéseiben, tevékenységében. Az mondjuk tény, hogy az egyik első borvidéki szintű összefogás volt, mely tematikus rendezvényeken próbált fölvonultatni egy átfogó merítést az autentikus hegyaljai pincékből. S teszi ezt a Reneszánsz nem csak budapesti évjáratbemutatóval egybekötött sétáló kóstolón, a Tokaj Nyitányon. - Több külföldi aktivitás is szerepelt programjukban. Újabban talán picit csendesebbek, dolgoznak a Borjourral karöltve a Nyitány közönségének megfiatalításán is, most pedig bekapcsolódtak az aszú-brand újratervezésébe is.

Az elmúlt tíz év talán legkiegyensúlyozottabb évjárata, és ez az édes borokra is ugyanúgy igaz! Gombás, fehércsokis illat. Hosszú, igazán lendületes korty. Sûrû és krémes (de messze nem annyira, mint a 2003-as, 2007-es aszúk). Ez az évjárat pont az intelligens, kifogástalan arányok miatt különleges igazán. Nagyon finom savérzet a magas cukor mellett, sok-sok érett gyümölcs hosszú kíséretével. A Dereszlatól az egyik legszebb aszú eddig.

A Tokaj Reneszánsz Nyitánya végül idén sem maradt el (csak a megszokottnál kicsivel későbbre tették). A koncepció azonban némileg elmozdult valami új, frissebb irányba. Ebben az évben is a Borjour lelkes csapata szervezte az estét (merhogy ez most kifejezetten félhomályos, laza, esti program lett). Fiatalosabb helyszín és hangulat: Ybl Palota belső udvarában, színes lampionok és bulizós zene mellett lehetett sétálva kóstolni; az Oroszlános színeiben Homoky Dorkáék (Homoky Pince – Tállya) kezelték a sonkaszeletelőt és készítették jókedvvel a szendvicseket, összességében valahogy az egész rendezvény megfiatalodni, frissülni látszik. Nem titkolt szándéka a szervezőknek - és több Reneszánszos borászat képviselőjének -, hogy új arcokat vonzzon be a tokaji bor környezetébe, ahelyett, hogy minden évben ugyanannak a száz embernek a játszótere maradjon. Nekem egyelőre kicsit nehezen állt össze a kép: azt például értem, hogy a luxusterméket, az aszúkat, külön teremben lehetett kóstolni, csak a megvalósítás volt többek szerint is kicsit felemás, ahogy a 2010-es aszúk premierjén is mintha már a kezdés előtt szűkös lett volna a terem, jópáran ülőhely nélkül kóstoltak (és igazából azt sem nagyon értettem, egy mesterkurzuson miért a borászoknak kell kitöltögetni a borokat hatvan embernek). Az építő kritika ellenére viszont meg kell említenem, hogy maguk az új aszúborok remekül muzsikáltak.