Sajátos út a Királyudvar pályafutása Hegyalján. A pince ezredforduló körüli jelentőségét aligha lehet túlbecsülni: merész, formabontó borműhely, hihetetlen csillagállásokkal, elképesztő minőséggel régi és új stílusokban egyaránt: az első tíz év nyomán egyértelmű volt a csillag a 2014-es TokajGuide óta! De aztán valahogy mintha a befektetői/vállalkozói kedv Anthony Hwang számára egyre macerásabbá vált volna (bár alighanem vannak ezzel egy páran így a Hegyalján befektetők közül). Az csak egy dolog, hogy Szepsyvel nem egyeztek, majd Demeter Zoltán is önálló útra lépett. Az általa felkészített Juhász Szabolcsnak súlyos stafétát kellett átvennie, de megbirkózni látszik a feladattal, noha 40+ hektáron kell a biodinamikát gyakorolnia a szomszédok mellett. Közben kibontakozott egy szép pezsgős úttörőmunka is, ám mégis maradt bennem hiányérzet a 2008 utáni borokat illetően. Egyre kevesebb igazán fényes tétellel találkoztam, és olyannal, ami a 99-07 közötti érát megközelíti, akár aszúban, talán egyet sem (a 2008-as aszúval is sok fenntartásom volt). Itthon továbbra is elvétve lehet találkozni boraikkal, de most elérkezett az igazság pillanata. 

Bodó Judit és Józsi körül mindig zajlik az élet. Ott van például a Mindszenthavi Mulatság, a Dűlős Farsang, a Borday a Csontos Présházban, most épp a Keresztúri Kerámiagyárat újítgatják rendületlenül. A több éves projekt végére idén remélhetőleg egy szép birtokközponttal lesz gazdagabb az immár 5 fős család, amely mint tudjuk Felvidékről csöppent Hegyaljára, sőt igazából Bodrogkisfaludon lett családdá. Bár mindig akadt elég dolguk, de pár éve még a bloggereket is leráncigálták a városból, a laptop mellől, hogy Ne csak írják, tudják is meg, hogy készül a bor, amit aztán ízekre szedünk, megfejtünk, pontozgatunk, csillagozgatunk. Persze ezek a kiscsoportos foglalkozások mindig tapasztalással, tanulással jártak, a nap végét is munkával (azaz kóstolással) zárva. Ahogy nőtt a Bodó család, a Ne csak írja… elmaradt, de a borszerető barát és borász cimbora nem lett kevesebb, így minden februárban összejönnek kicsit, hogy a tíz éves évjáratot megkóstolgassák. Ez most 2010 lett volna, de mivel akkor alig-alig lehetett találni egészséges szőlőt széles e hazában, így többnyire a nemzetközi mezőnyből válogattunk ki csúcsokat, ki-ki a maga ízlése szerint. A véletlen úgy hozta, hogy idén én is jelen lehettem. Beszálltam hát én is egy palackkal. Hogy mit választottam egy ilyen illusztris társasághoz...?

Az első felvonásban is sokfelé kalandoztunk. Körüljártuk a Furmint Feburár felhozatalának legfőbb tanulságait, és főként Tállyát és Bényét kóstoltuk körbe. Ha bírjárok még a jegyzeteket, akkor ezúttal jön minden más: Tarcal, bodrogkeresztúriak, Sárospatak, Hercegkút, régi és új nevekkel, Olaszliszka, egy ruszti kitérő, izgalmas meglepetésekkel. A mádi terembe sajnos csak zárás körül jutottam el. Gyorsan bele-bele kóstoltam ott is pár maradék palackba, de hét órába egyszerűen nem férhetett bele 93 furmintnál több. Zsurki Sanyi, Naárék, Dorogi Pisti nagyon meglepett. A Királyudvar, Bárdos Saci most sem okozott családást. De hogy mely száraz bor tetszett a legjobban? A poszt végén bizony az is kiderül, melyik volt (most is?) a nap furmintja szerintünk. Facebookon pedig várjuk a ti meglátásaitokat: melyik volt a legvagányabb furmint idén?

Nagyon izgalmas dramaturgia szerint indították a szervezők a tizedik, jubileumi Tokaji Ősz eseménysorozatát, megadva annak alaphangját. A rendezvény nulladik estéje olyan kóstolóval kezdődött, ami a Tokaj-Hegyalját mélyebben ismerők számára igazi történelmi momentumnak is mondható. Megnyitó előtti este… - Hol máshol is történhetne ez méltóbb helyen, mint az egész dűlő-sokszínűségi história kiindulópontját jelentő Mádon, ahol a 2000-es évek elején az első igazán zajos száraz dűlőszelekciók megszülettek Hegyalján, megnyitva egy új korszakot a borvidéken.

Immár hagyománnyá kezd válni a júniusi Királyudvar-bemutató az új évjáratok boraival. Jó látni, hogy Anthony Hwang és Juhász Szabolcs, borász nem sajnálja az időt és az energiát, hogy Budapesten ültetett kóstolón bemutassák egy értő közönség előtt mindazt, amiért például az én horizontomon is az ország három legeredményesebb borászata közt van jelen a nagy múltú tarcali birtok. A csúcsra járatott villányi, szekszárdi, egri sztárok vajon miért nem rendeznek hasonló bemutatókat? (Tavaly már föltettem ezt a kérdést?) A jó ég tudja.

Van már egynéhány jó, autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

A Királyudvar újjáépítése az egyik legnagyobb sikere a külföldi tőke hegyaljai megjelenésének. Az utolsó órákban mentették meg és varázsolták újjá ezt a több évszázados csodálatos épületet a végső pusztulástól, arról nem is beszélve, hogy igen rövid idő alatt nem csak a borvidéken, de hazai viszonylatban is az egyik legizgalmasabb borműhely jött létre, ahol borvidéki és francia szakemberek egyaránt igen komoly borminőségeket alapoztak meg az elmúlt évtizedben. A Secről, Demi Secről, Ilonáról vagy épp a Királyudvar pezsgőről már nem kell bővebben értekeznem valószínűleg. Végre testközelből látva a pezsgőapparátust tudatosult csak bennem, hogy mekkora dolog, hogy ez egy francia kapcsolat révén meg tudott valósulni Hegyelján. A Királyudvar ugyanis évek óta saját maga készíti el pezsgőit. Anthony Hwang a Királyudvar Loire-völgyi testvérbirtokáról, a Domaine Huet-től kapja a szakmai támogatást ebben a nehéz témában, s készíti szerintem egyedülálló módon tudatosan és magas minőségben methode traditionelle pezsgőit idehaza.

A hagyományos nyárköszöntő Királyudvarolás idén sem maradt el. Most egy szép május végi napon látogatott el Mr. Hwang a budapesti Gerbaud Házba, s hozta el a pince újdonságait, különös tekintettel a 2011-es évjárat debütáló mintáira. A tavalyiés a tavalyelőttikóstoló csillagzápora is bebizonyította, hogy a tarcali nagyborászat a mai napig egyike Tokaj és hazánk legizgalmasabb borászati műhelyeinek. Édesben és szárazban is közelinek tűnik a világszínvonal. Pezsgőben sincsenek lemaradásban, sőt éllovasok (hála a loire-völgyi testvérbirtoknak). Tavaly elvileg biodinamikus útra léptek, s eredményeik biztatóan alakulnak. Pályafutásuk pedig évről évre izgalmasabb lesz a 90-es évek végi erős kezdő csapat okán (Demeter Zoltán, Szepsy stbstb). Egyelőre az új éra 8-as, 9-es, 10-es borai igazolni látszanak a birtokigazgatót, aki köztudottan nem csak Tokajban minőségmániás a kezdetektől fogva. Sok újat nem lehet róluk mesélni…talán én is kezdek leszokni újabban az önálló posztokat kitevő bevezetőkről. (Remélem, van aki örül ennek):

Nem nagy dicsőség, de a három év alatt először sikerült eljutnom a Nagy Furmint Február kóstolóra. Örültem, hogy ezúttal sikerült; - a legjobb, legpozitívabb hazai boros kezdeményezések közt említendő az egész FF-mozgalom, melybe egyre több és több étterem, kereskedő kapcsolódik be. Nagyon szeretem a fajtát én is (kell is szeretni), a blogon is sokat írunk róla, - ezen a rendezvényen nagyjából 55 borász aktuális furmintját lehetett összevetni: Tokajból, Somlóról, Mátrából, Zalából, Köveskálról és Ausztriából. Ennyi furmintot szinte képtelenség objektíven összemérni egy ilyen tömegrendezvényen. Bevallom, ilyenkor én mindig az elejére veszem a legizgalmasabbnak ígérkezőket, hogy aztán mire kissé elfáradnék, a tömeg is megjelenik, nehezebb figyelni, akkor se maradjak le semmi fontosról. Új, tudatos koncepció alapján próbáltam fölépíteni a kóstolósort. A helyszín az illusztris Mezőgazdasági Múzeum volt a Vajdahunyad Várban, mely már sokadik boros rendezvény esetében bizonyul jó választásnak. Most kevesebbet kóstoltam (kb. 30 félét), kicsit többet beszélgettem, amíg meg nem jelent a rengeteg furmintra szomjazó ember. Rövid benyomások:

Lassan valóban hagyománnyá válik évente a júniusi "Királyudvarozás" a Terroir Club jóvoltából. A pince bemutatói amúgy sem egyszerű évjárat-bemutatók. Mindig kerül Mr. Hwang bűvészkalapjába más meglepetés is a múlt bizonyító erejű lenyomataként, de ezt igazából a kóstolósorból előre lehetett most is tudni. Tavaly is igazi klasszisokhoz volt szerencsénk 2003-tól 2009-ig, s az újabb évjáratok maradéktalanul bizonyították, hogy a két favoritborász távozásával sem fér bele semmiféle minőségi botlás sem a színvonal terén (is) igen szigorú, egyébként mindig sajátos, derűs elhivatottsággal mesélő tulajdonos számára. Annál is inkább, mivel 2010-től a birtok - nem magyar szervek által... - ellenőrzötten biodinamikus alapokon működik tovább, Tokajban elsők ebben. Mindez amiatt is különösen érdekes, mert A Művelt Alkoholista borász-kérdőívében sok elkerekedő tekintetet válthatott ki, amikor a Királyudvar (ha mennyiségre nem is, de) minőségre 9/10-esre értékelte a tavalyi, sokak által leminősített esztendő alapanyagát. - Egyedüliként. A bemutató alapkérdése így csakis valami ilyesmi lehetett: Vajon a szőlő természetes életközösségének kibontakoztatásával tényleg ennyivel jobb lehet a termésbiztonság?  Lehetett egyébként interaktív módon kérdezni a birtokigazgatótól, megtudtuk például, hogy vásárolt már egy kartonnyit magyar borból, méghozzá Kaló Imrétől; nem nagyon tud arról, hogy a Királyudvar alapanyagban történt volna valaha is almasavbontás (amiben igen, annak egy része Zemplén Hegyhát bor lett, másik részét eladták a környékbeli borászoknak); illetve elmondta azt is, amit már oly sokan az elmúlt pár évben: "a bor a szőlőben készül, a pincében már csak elvenni lehet belőle."