X

DEMETER ZOLTÁN

Ripka Gergely

Jóvétel - Top 12/#8

12 bor

Nyakunkon a november, közelít a téli időjárás is, de azért néha meglep minket egy kis jóidő. Sillerek, nehezebb fehérborok és persze vörösek esnek jól, egy jól fűtött szobában kortyolgatva, meghitten kettesben, vagy a kedvenc zenénkkel.
Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Tovább

Ripka Gergely

DEMETER ZOLTÁN – kóstoló [2010/ősz]

újratöltve

Nem telt még el fél év sem, mióta Demeter Zoltán legutóbb jelentkezett 2008-as boraival, s máris itt vannak az első 2009-esek. Meglepett, de ő mindig meglep minket valamivel (mondhatni, mást sem csinál). Kicsit a márciusi bemutató folytatása, második fölvonása volt a tegnapi este. Már tavasszal is tett utalást sok újdonságra: kizárólag tartályban nevelkedő dűlős furmint, egy titokzatos „nem tokaji” projekt, a készülő vörösbor (nyilván másik borvidékről), stb....hát most eleget tett ígéreteinek, s elhozta őket egy újabb kóstolóra. Szárazak, édesek, csupa sajátos bor, rengeteg tíz pont környéki, felejthetetlen tapasztalat, melyek közül talán a külön-külön is teljesen egyedi dimenziót jelentő 3 főbort vártam leginkább. Aki mindkét rendezvényen részt vett, annak bizonyára teljesen összeállt már a kép a nagyszerű borász filozófiáját, ars poetica-ját illetően. Aki nem volt ilyen szerencsés, azoknak íme egy kis ízelítő. Aki pedig (joggal) úgy érzi, nem elég ennyi, vagy esetleg nem kóstolt még személyesen Demeter Zoltánnal, javaslom, mindenképp pótolja a hiányosságokat! (Vajon én már csak tokaji borra fogok 10 pontot adni...?)

 

Tovább

Ripka Gergely

Jóvétel - Top 12/#6

BEST BUY

Az augusztus (még a fizuosztás előtt) is megfizethető és finom borokkal indul. Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Tovább

Ripka Gergely

Demeter Zoltán Birtokfurmint 2007.*

Vélhetően az utolsó tánc e kedves borral. Még 2009 karácsonyán rezerváltam az utolsó palackot az üzlet borhűtőjében saját részre. Pontosan egy évvel korábban találkoztam vele utoljára. Néhány hónapja a fiatalos, bordói palackos, gumidugós, 8-as utódhoz is volt szerencsém, nehéz lett volna (nem külső alapján) összevetni a két szép bort, talán a következő 2008-as palackkal közelebb jutok az igazsághoz majd (bár a 2009-es évjárat máris megérkezett).
Még mindig fiatalos citromszín, olívzöld reflexek, aztán barackos, kukoricás illat, már a kor jegyeivel. Elegáns savérzet, sárgabarackos ízek, (a szintén félszáraz Németh Attila Concubinához képest, itt már kicsit jobban) fednek a zamatok, de más műfaj és ez is úgy jó, ahogy van. Melegedve aztán némi ásványosság, és sok fehérhúsú gyümölcs bújik elő a borból, a végén finom kesernyés búcsúval. Gazdag, mély (némileg az alkoholnak köszönhetően), remek, sőt ideális félszáraz bor ez is. Bár arra gondolok eközben, hogy a műfajok mestereinek remekműveinél is van mindig jobb emlék a fejünkben. Nehéz lehet igazán jó (=komolyan vehető) félszáraz bort készíteni, bár kétségtelen, hogy a Furmint éppen megfelelő alany lehet hozzá. Egyszer csinálok egy igazi félszáraz tokaji kóstolót (a sok száraz után/mellett ők is megérdemlik a figyelmet). Tanulságos lenne.

Tovább

Ripka Gergely

ÚJ stílusú édes tokajiak

Viszonyítási pontok #3

Annyit egy borvidékünk sem fejlődött az elmúlt 10-20 évben, mint Tokaj. Vitathatatlanul a legnagyobb (jelentőségű) borrégiónk lett mind hazai, mind lassacskán nemzetközi értelmezésben is. Se szeri se száma az új pincészetek által képviselt új iskola ígéretes bortípusainak. Ma már minden borászat készít legalább egy édes cuvée-t, mely külsőre modernebb, az épp aktuális trendek szerint bármikor, bármilyenre formálható, illetve gazdaságosabban, a birtok ízlésének, filozófiájának megfelelően elkészíthető. E késői szüretelésű birtokborok - szemben a hagyományos aszúval, szamorodnival, fordítással és a többiekkel - szintén nem új keletű dolgok, de épp plasztikusságuk révén egyre jobban megszerzik közönségüket, egyre nagyobb preferenciát kezdenek élvezni mind a borkészítők, mind a borivók körében. Érezhetően elmozdultak valamerre, önállósultak egy kicsit a piacon, s már nem csak a háttérből hódítanak mint választékbővítő, elérhető árú desszertborok, melyek az aszúnál, szamorodninál talán jobban illeszkednek a modern hétköznapjainkba.

Tovább

Ripka Gergely

BORKATALÓGUS

A Táncoló Medvén eddig megcsillagozott borok

"Egy értékelési rendszer biztos alapjainak egyik legfőbb feltétele a folytonosság."
[A legjobbra értékelt borok (s leírásuk) most egy helyről elérhetőek.]

Tovább

Ripka Gergely

Jóvétel - Top 12/#3

Egy újabb karton bor, mely megéri az árát

Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Tovább

Ripka Gergely

Királyudvar @ Lapis Furmint 2000|2006|2007.

félig-meddig édesek

Önök milyen viszonyt ápolnak a félédes borokkal? Én pl kicsit úgy vagyok a félédesekkel, mint a Királyudvar borokkal...sokszor nem tudom őket hova tenni. Tetszettek a ’98-ban, nagy reményekkel induló borászat száraz borai, korrektek, nagyon is korrektek, de az átütő siker, az a bizonyos plusz-élmény valahogy várat magára (bizonyára kicsit mélyebbre kéne nyúlnom a zsebemben ha a legkomolyabb boraikra szomjaznék). Ennek ellenére nem adtam föl, sőt! Fölbuzdulva a sokat dícsért tokaji Királyudvar korábbi évjáratú borainak nemzetközi és hazai sikerein, illetve a 2005-ös száraz Furmintjuk pályafutásának szép ívén, majd a Sec/07 kissé „félszec” ígéretein, fogtam magam és (egy nem mindennapi kedvezményes lehetőségnek hála) beszereztem az egyik első osztályú, történelmi hegyaljai termőhely, a Lapis-dűlő 3 fontos évjáratú, ám megannyi kontrasztot mutató Furmintját. Ezek ráadásul nem szárazak... Egycsapásra két, számomra ezidáig „keserédes” témát is érintenék az alábbi bejegyzésben.

Tovább

Ripka Gergely

Demeter Zoltán Interjú (Borászok 12 Pontja)

A Terroir Club főoldalán elmés interjút olvashatunk Demeter Zoltán tokaji borásszal, egyben a Borászok 12 Pontjának megfogalmazójával. Nem teljesen a pontok mentén, de sok témát érintve vázolja föl a mai magyar borászat problémáinak mibenlétét, a változtatás lehetséges útjait, az értékkeresés, értékmegtartás fontosságát. Érdekes, szemléletes, saját bőrén megtapasztalt lesújtó helyzeteket oszt meg velünk, melyek a jelenlegi állás kiúttalanságát mutatják (az interjú végén némi reményt adó, bíztató jellel a jövőre vonatkozóan). Az ajánlott olvasmány itt érhető el: http://www.terroirclub.hu

Tovább

Ripka Gergely

Jóvétel - Top 12/#2

Egy újabb karton bor, mely megéri az árát

Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Tovább

Ripka Gergely

St. Andrea Merengő-premier (2019)

Új címke, változatlan profizmus

Az egerszalóki St. Andrea pincészet meghatározó borászat nem csak országosan, de még a blog szempontjából is. A 2019-es Merengő premierjére készülve fejben jutott az eszembe a minap, hogy két korty bor között mintha még a blog neveként is felmerült volna 2009 táján a Merengő név mint opció. Talán nem baj, hogy nem ez lett (nem mintha a táncoló medve annyival jobb lenne…). Viccet félretéve a blogolási karrierem hajnalán 2006-2008 környékén a St. Andrea igazi underground sztár volt! Ki ne emlékezné abból az időszakból a 2006-os Áldásra, 2005-ös Merengőre, a legelső akutyafájátra vagy éppen a fura nevű dűlős pinot-kra (szám szerint 3 is volt egyes években)? Az alábbi sajtóeseményen kiderült, hogy a pince a jövőben teljesen elhagyja a fajtaborokat, ezzel áramvonlasítva és “egriestíve” a szortimentet. Két premier mellett Ipacs Gézával (újra?) a fedélzeten bemutatozott a pincészet új címkedizájna is.

Tovább
Békés, áldott Húsvétot kívánok!

Ripka Gergely

Tovább
TOP5/2023!

Ripka Gergely

Tovább
Tokaji tavasz a Garaiból

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Niepoort duett hétköznap este

A douro-i legenda már Magyarországon is!

Portugália sokunknak sötét ló, alighanem még a “legeslegvájtabbfülűebbeknek” is. Talán kicsit el is feledkeztünk róla a nagy piaci zajban, ám Douro mind száraz, mind édes borai kezdenek újra a látómezőnkbe kúszni. Több száz autochton fajta, egyedi borok, eredeti stílusok, 45000 hektárnyi meredek dűlő szőlővel beültetve, zömében teraszos művelésmóddal (melyek egy részét robbantásokkal alakítottak ki a sziklás talajba). Maga a palából kirakott táj is igéző és drámai. Fagyos tél, forró nyár a folyó völgyének sajátos mikroklímáival, ahol a folyó egyben a kereskedelem folyosója is egészen az oceánpartig. Két tételt kóstoltunk meg egy meghatározó helyi szereplőtől.

Tovább