Mindenkinek az életében, aki borokkal foglalkozik bizonyos ideje, voltak sorsfordító tételek, melyek átírtak benne (sok)mindent, s elindították a megismerés különböző ösvényei felé, annak is a sűrűjébe. A kezdetekkor vakmerően (szinte) 10 pontosaknak éreztük őket, ma már lehet, hogy pirulva csak szűk 7-est adnánk nekik, mégis nosztalgikus öröm visszagondolni rájuk. Érdekes, hogy nekem is inkább vörösborok élnek a legélénkebben a fejemben (azóta ez sokat változott, ami itt a bejegyzések alapján is kitűnhet). Kezdetben szerintem mindenki úgy érzi, a barrik vörösbor az igazán nagy bor. Aztán jönnek a komolyabb fehérek, és ahogy Marci mondani szokta: végül minden kétséget kizáróan az aszúra kerül föl a legnagyobb korona. Gondoltam, miért ne osztanánk meg a kedves olvasókkal, nekünk mik voltak az első kedvencek a kezdetekkor.

(2011. február 13, 10.00, Tokaj)
Izgalmasan írta az élet tokaji hétvégénk dramaturgiáját. Szombaton két nagybirtokot tekinthettünk meg, melyek együttvéve több mint 150 hektárosak, vasárnap viszont területre kisebb (7, illetve 6 ha-os), de legalább olyan magas színvonalon működő két borászathoz látogattunk el. Az a végkövetkeztetés jött ki nekem a végére, hogy aki szeretne megismerkedni Tokaj legigazabb értékeivel, annak Szepsy István legyen az alfa, az első lépcsőfok (az örök mérce); ám mégis valahol ott zárul be ez a kör, ahol a borászat maga a folyamatosan tovább és tovább gondolt ideológiák vegykonyhája is egyben.
Demeter Zoltánhoz természetesen szintén mindenképp el akartam jutni (legalább) egyszer személyesen. Így a látogatás után szeretném azt remélni, nem egyszeri élménynek kell lennie ennek. Sokkal bensőségesebb, meghittebb volt a nála eltöltött néhány óra...amik az ő monológjai mellett másodperceknek tűntek, mégis felért egy Tokajt körüljáró, több évtizedet bemutató történelem órával. Egyik helyen sem volt átlagos a fogadtatás, de ő azonnal sokkal személyesebbé, közvetlenebbé, meghittebbé próbálta tenni az egészet. A lehető legkivételesebb, legkomplettebb borélmény. (Próbálom nem lelőni a poénokat előre...aki őszintén szeretne eljutni hozzá, vegye föl vele a kapcsolatot időpont ügyében. Személyesen sokkal egyértelműbb minden.)

Mennyi, de mennyi minden történik mostanában, ami megint csak Tokajjal kapcsolatos, vagyis inkább neki köszönhető. Épp csak pár napja értünk haza a borvidékről (mely kapcsán készül egy egész bejegyzés-ciklus). S rögvest arra jöttünk vissza, hogy itt a fővárosban februárban minden a borvidék fő fajtájáról, a furmintról szól. Ennek kapcsán talán a legkomolyabb rendezvényt Kató András és csapata hozta tető alá, a Terroir Clubbal. Nem csupán hétköznapi furmintokat vonultattak föl, hanem mellettük gigantikus óriásokat is előszedtek, akik azóta a száraz tokaji iskola legendás sarokkövei, mérfölkövei, viszonyítási pontjai lettek az elmúlt fontos évtized alatt. Akinek netán kétségei lennének afelől, hogy a furmint jó eséllyel a világ egyik legsokoldalúbb, legszínpompásabb fehér szőlő fajtája (szárazban, édesben is), javaslom, - akár szép fokozatosan - ismerkedjen meg az alábbi tételek még fellelhető darabjaival!

Ismét egy Demeter Zoltán bor, amiből az utolsó darabot nem bírtam nem félretenni magamnak.... Pláne azok után, hogy 9-es utódja még nem parallel kóstolva is jóval haloványabban tündökölt (bár azért tündökölt, ezt illik hozzá tenni). Színben élénk citrom, aranyló villanások, ahogy az egy finom tokajitól elvárható. Illatban sokkal komolyabb lett, mióta legutóbb találkoztunk. A barackdzsem háttérbe szorult, de a "demeterzoltános", krémes elegancia, a kövérszőlő semlegessége remekül mutatnak együtt. A Kövérszőlő lenne ugyanis a főszereplő (Szerelmi-dűlő, ha minden igaz), sok egyéb régi és aktuális fajtával (ld. korábban). Némi kukorica (talán a kor jeleként), fehér gyümölcsök finom ornamentikája: körte, alma, birs, és némi sárgadinnye, végül kandírozott gyümölcsök jelentkeznek még orrban. A tokajiakat nagy általánosságban jellemző barackosság, virágporosság a háttérből asszisztál.
Ízben szofisztikált és hiperelegáns. Meglepően gazdag édesség (kb. 110 g/l-nyi), de közben krémes, vastag, harapható, az ízmaradék is elég kitartó, kevéske alkoholos glicerinességgel, melegséggel zárva. Némi plusz sav jótékony hatású lenne az összképre, de így is igazi csemege, s öregnek ugyancsak abszolút nem mondható (bár forgalomban már csak a fiatalabb változata érhető el). 0,75 L-es kiszerelése miatt nagyobb társaságban még mindig verhetetlenül jó édes választás...de így sem tart sokáig egy palack. Jolly Joker. Zseniális 7

Új év, egy csapnivalónak tűnő évjárat után. Az új, reméljük, majd jobb lesz, mint az ó. Addig azonban még sok bor lefolyik a torkokon, és azért találunk még sok szép 8-as, 9-es bort a polcokon, amik csillapítják szomjunkat. Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csilagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlgetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Leszenk tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Az elmúlt év, s egyben a Táncoló Medve első Best Of...Top 12-es borválogatását összeállítani hálás és egyúttal nehéz kihívás. Próbál az ember igazságos lenni, objektíven nézni a – szerencsére - sok kiváló bort, próbálom én is a kedvenceimet (tokajiakat, száraz fehéreket) kicsit leépíteni egy ésszerű, limitált keretbe, hogy mellettük még más remek borászok is szerepelhessenek. Lássuk a medvét!

A magyar bor újkori útkeresésének történetmesélését legutóbb 2005 végén hagytam abba. Az évtized első felében megjelentek tehát az első igazi referenciaborok, az első újkori nagy évjáratoknak köszönhetően (1999, 2000, 2003). A barrikhordó sok helyen még mindig főszereplő, kékszőlők közt a Cabernet sauvignon szintén, de az első bíztató márkák (Kopár, Duennium, Primarius stb) felépítésével a dél-pannon régiók – Villánnyal az élen – elkezdték ébredésüket. Egerben Lőrincz György, Bukolyi László kezdenek nagy telepítésekbe a legjobb termőhelyeken. Tokaj száraz és édes újragondolását pedig Szepsy István és Demeter Zoltán kezdik el együtt a külföldi tőkével, romokból újjáépített Királyudvarban, olyan komoly nevekkel karöltve, mint a szintén külföldi érdekeltségű Oremus, Royal Tokaji és Disznókő pincészetek.

Lement az adventi hajtás, rezignáltan zártam le december 24-én délután a bolttal együtt a lélektelen kereskedői életet, s jöhetett végre a hőn várt magánélet! A jó borissza az ünnepekre tartogatja gyűjteményének legféltettebb kincseit. Karácsony ugyanis nem csak államvallásunk, nem csak a családi együttlét, a szeretet, nem csak az ünneplés és a nyugalom, de az önfeledt evés és ivás kimondott/ki nem mondott ünnepe is. Különös gonddal ügyelek arra, hogy az ünnep minden napján a legszebb boraim közül kortyolgasson a rokonság. Ujjnyit azonban minden palack alján hagyok, hogy kettesben maradhassak a borokkal, s a blogra is jusson valami belőlük.

„Bárcsak minden nap ünnep lenne!” – sóhajtottam sokszor gyermekkoromban. - Akkor minden nap különleges lenne, mindenki mindig mosolyogna, nevetne, ugyanúgy figyelne a másikra, szeretteire, a számára úgy egyébként legfontosabbakra, ahogy az ünnepi asztalnál tesszük. Ja, és persze finomakat ennénk és innánk mindig!! Aki régebb óta olvasgatja a blogot, tudhatja, hogy az otthoni családi összejövetelekre mindig valami igazi különlegességet választok, valami egyedit, megismételhetetlent, amivel egyszerűen nem lehet mellé lőni a fehér asztalnál. Így esett a választásom most erre a borra.

Fontos évtizedet zárunk nem sokára. Nagy dolgok állnak mögöttünk, de érzem a zsigereimben, hogy még nagyobbak előtt állunk. Sokminden történt az elmúlt esztendőkben, sok fontos, tanulsággal teli esemény. Voltak tragikus veszteségek, de még nagyobb a biztató, fiatal utánpótlás szőlész-borászaink körében. Így még az új, 2011-es év előtt kicsit rendhagyó írással jelentkeznénk. Lehet sírni, keseregni, milyen rossz nekünk, milyen siralmas állapotok uralkodnak hazánkban. Én nem fogok így neki indulni ennek az évnek (sem). Nézzék el nekem, de nem tudok, nem bizakodó lenni az új évezred első évtizede végén! Kis seregszemle az elmúlt esztendők eredményeiről.