A napokban idén is megrendezésre került a Kőérberki úti főhadiszálláson a Bortársaság Bortavasz nevű partnertalálkozója, ahova egyébként borszakírók is meghívást szoktak kapni. Tavaly is zsúfolt és szerintem elég nagy sikerű volt a rendezvény. Idén is nagyjából 50 hazai borász, közel 150 bora közül lehetett csemegézni, méghozzá egy elég komoly merítésből (+külföld és a pálinkák, de azokra sajnos már nem maradt energiám). Olyan mint egy szakmai borfesztivál (Gianniék mérték mellé az etyeki szalonnát és sonkát). Ezeken a rendezvényeken mindig jó az esély ígéretes hazai gyöngyszemek kifigyelésére, de még nagyobb öröm, hogy olyan borászorgánumokkal lehet személyesen szót váltani, mint Bussay László, Németh Attila Gábor vagy ifj. Franz Weninger. Fehér kör, vörös kör, édes kör (beépítve a fehérek közé). Jó hír azoknak, akik az én terjengős bevezető okfejtéseim helyett szívesebben olvasnak a 4 napos hétvégén száraz borleírásokat (pár édessel) - íme a maratoni sor:

Nem több és nem kevesebb ez egy igen kellemes rosénál. Tetszetős, intenzív rózsás árnyalatú pink. Illatban közepes intenzitású, friss, érett eper, málnás cukor, tutti-frutti elvárható aromatikája. Ízben jóízűen húsos, finoman fanyar felszínű, szolgaian frissítő savak, melyek mellé lédús gyümölcsöket ad (jóval többet, mint egy évvel korábban, mely alapvető tendencia szerintem a 2011-es és a kevéssé sikeres, kármentő 2010-es rosék közt). A 13-as alkohol az íz végén a test hóna alá nyúl még. Jó ivású, üdítően kellemes gyümölcsbomba. Jól be kell hűteni, és akkor a tavaszi kerti munkák után bizony gyorsan lecsúszik.

A pénteki érkezést, friss tételek kóstolásával egybekötött pinceszemlét követően, másnap várt ránk a tulajdonképpeni „Ne csak írja...” munka dandárja: maga a metszés. Jó hangulatban telt a Csontos-dűlő friss levegőjén töltött idő, és azt hiszem, mindenki gazdagabb lett egy szakma-közeli élménnyel. S mindezt megsüvegelendő - ha már bor-őrült írástudók jöttek itt össze - Juditék izgalmas vakkóstolóval készültek, melyre vinni is lehetett féltve őrzött gyöngyszemeket; a megkötés mindössze annyi volt, hogy a bor tokaji legyen és 2007-es. Nem titok, szeretem ezt az extrém forró évjáratot, fontos szerepet is kapott tokaj-rajongásomban. Szárazban is, édesben is, sőt aszúkban is kiemelkedő esztendőnek mondható, dús és telt borokkal. Ha az alkohol nem szállt egekig, és a savak nem égtek el, akkor komoly minőség elérésére volt sansz, ám az érlelhetőség kérdését máig nehéz lenne megválaszolni. Februárban a 2005-ös és 2006-os Furmintok már sokat bizonyítottak; most a 7-eseken volt a sor, hogy a szigorú asztaltársaságot levegyék lábukról. Én egy száraz tétellel adóztam a közös tanulságok oltárán, s izgatottan vártam, mi sül ki az egészből. Vendégként hovatovább Demeter Zoltán, Dorogi István és Berecz Stéphanie csatlakozott borokkal a hónuk alatt (Berecz Zsolt pedig remek halászlével), izgalmas tanulságokat megfogalmazva a borok kortyolása közben.

Remek árban volt kapható a kereskedőnél pár hónapja (már nem kapható). Most jutottam a palackomhoz és nem bántam meg. Meglepően élénk szín, mintha tegnap palackozták volna (céklás bíbor). Illatban kitöltéskor erdei gyümölcs joghurtos asszociációk jönnek (no nem olyan erősen, mint mondjuk egy Ráspiban, de érezhetően). Később kék virágok, hordófűszerek (kávé és csoki árnyalt jelenlétével) és fanyar piros bogyósok mutatkoznak (a felszín alatt kis animalitás is bujkál). Ízben kiváló egyensúlyt mutat: nem nehéz vagy nagyon testes, mégis van tartása, nem savas vagy alkoholos, mégis épp eléggé jelen van minden alkotóeleme a bornak. Határozottan édeskés zamatú, könnyed vörösbor, igényes hordóhasználattal, díszítő fűszerekkel és szájban is föltűnik a már említett diszkrét gyümölcsjoghurtos jegy. Íze lehetne hosszabb, kicsit bonyolultabb (talán túl könnyű Kékfrankosnak, sült mellett sem igazán tudott kibontakozni, talán a csillagos élménytől is ezek választják el), de nem nagyon lehet hibát találni benne, finoman csúszik. Nagyszerű példa Kékfrankosra (látszik, hogy magabiztos évjárat volt 2008 a pincénél).

Illatban könnyed citrusosság, reduktív, fehér virágos jegyek. Ízben meglepően zamatos, mintha nem is lenne teljesen száraz, de azért savai is kellően adják a citrusos, ropogós löketet a kortynak. Nem hosszú bor, de igazi szomjoltó, egészen limonádé szerű, laza fehérbor a hétköznap esti vacsi mellé.

Évek óta rosé-etalon nekem. Legalábbis a 2008-ast, 2009-est is szerette mindenki (igazi rosé-sláger: utolsók közt palackozzák, elsők közt fogy el mégis). Tavalyi jóval savhangsúlyosabbra sikerült, mint korábban. De az évjáratot ismerve, ez nem lep meg talán senkit. Illatban nem harsány, - tartózkodóbb szamóca, reduktív jegyek fanyarkássága már rögtön orrban. Ízre is a markáns savak határozzák meg egyfelől (bár biztosra veszem, hogy szódával ez is tompítható). Másfelől még egy sajátos vegetális, fűszeres, vágottfüves jelleg uralja a korty közepétől a bort, melyet (írhatnék a Cabernet sauvignon számlájára is) nagyjából úgy tudnám leírni, mintha miután elfogyott volna az obligát málnás, szamócás, tutti-fruttis rosé-élesztő, a borász az épp kéznél lévő Sauvignon blanc fajélesztővel oldotta volna meg a hirtelen fölmerülő problémát (persze ez nyilván nem történhetett meg, csak ilyen érzésem volt kortyolgatás közben). Friss, nyárig is kitartó gyöngyözésével, jóleső élénkségével egyszerű ételek mellé jó kis szomjűző. Inkább kedveltem mégis teltebb zamatú elődeit. (Attól tartok, hogy - bár nem hittem eleinte -, de bizony még a rosékban is lehet érezni a 10-es év hűvös, csapadékos évjárathatását, s még inkább attól is tartok, ennek egyértelmű hatása az, hogy a hazai bloggerek körében most kifejezetten "nem népszerű műfaj" a rosé. Pedig tud az jó is lenni. Egyetemi évek, tavasz, nyitnak a szabadtéri helyek, fesztiválok, virágillat, az első nem hűvös éjszaka, "hogy nyissuk ki dugóhúzó nélkül?", semmi se számít...azért én élénken emlékszem, bár sajnos halványul.)

Ezúttal partnerként, hivatalos úton nyílt alkalmam eljutni erre a nagy szabású, és még nagyobb merítésű bemutatóra, ahol a hazai borkereskedések borkereskedése, a Bortársaság próbálta meg összehozni a szakmabelieket, nagyker-partnereket a szortimenttel egy kimondottan színvonalas, fél napos rendezvény keretein belül (külön buszokkal vitték a népet belvárosból, számos borász jelen volt stb, úgyhogy összességében le a kalappal, egyedülálló kezdeményezés). A továbbiakban nem szeretnék ennél szárazabban és személytelenebben fogalmazni az eseményről. Örültem a meghívásnak, tényleg rengeteg olyan tételt vizsgálhattam meg itt, melyet amúgy nem tudnék (gyakorlatilag minden komolyabb borászat jelen volt). Beszéljen helyettem a kiszemelt 44 bor.

A minap mi is hagytuk magunkat elcsábítani pár ígéretes olaszrizlingre, ahogy azt a hazai "borblogger társadalom" nagy része is megtette mostanában. Laci is, Marci is én is kóstoltunk egy időben (nem gyakori eset), úgyhogy most kicsit parallel tudtuk kifejteni/megvitatni, kinek milyen a jó Olaszrizling. Marci válogatott, a kóstolás végül nem vak volt, mert sokan voltunk. Összességében meggyőző mezőny volt. A jegyzetek töredékesek, de a lényeget megpróbáljuk átadni....

Egy egyszerű bor, amiben senki nem csalódhat, aki igazi, magyar, fehér primőrborra vágyik. Nyers, friss és ropogós. Vágott zöld füves illatok. Erőteljes, reduktív savgerinc, kis szénsavassággal megbolondítva, ami azonban nem bonyolítja túl az életünket: bármikor jól iható, de a legjobb most, behűtve, az év 333. napján fogyasztva. Akár fröccsnek is.

Részben botritiszes, töppedt bogyók is kerültek bele, ami már az illatban felhívja magára a figyelmet: komoly fehérbor vagyok! Ízre nem is a megszokott hagyományos rizlinggel találkozunk, egyrészt a hihetelen magas alkoholtartalom, másrészt a botritiszes jelleg miatt. Elképesztően tömör, vastag, sokoldalúan értelmezhető fehérbor ez megint. Betölti az ember száját a sokféle íz, a sokféle érzet és a bonyolult zamatok kavalkádja egész egyszerűen tökéletes!