Tartozom egy vallomással. Néha szkeptikus tudok lenni a Kékfrankossal. Nem mondom, hogy kiegyensúlyozott lenne egymással a viszonyunk. Legalább annyiszor futok bele csalódásokba, ahányszor izgalmas tételekbe. Idehaza a kép igencsak vegyes, de érezhető, hogy sok termelő nagyon bízik legelterjedtebb kék fajtánkban. És jól van ez így. A tavalyi Kékfrankos napon például a lelkesedés nyomaként sok biztató borral találkoztam (Szentesi, Karner, Weninger háromszög tűnik a legmegbízhatóbbnak), és nagyon izgalmassá teszi a fajtát, hogy termőhelyenként más és más erényeket képes fölmutatni. Az alábbi körképben az volt az érdekes, hogy az északi és a déli határvonal mentén körbenézve itt is, ott is lehetett látni sajátosságokat a borokban...noha én egyértelműen inkább észak-párti vagyok (nem úgy Kadarkában). Osztrák és hazai példák következnek.

Mély szín, illósgyanús illat. Nehézkes, poros íz, lendületnek abszolút híján. Fűszeres, sötét hangulatú vörösbor, erős tanninérzettel. Nem nagyon találtam benne a struktúrát.

Hűvösen fűszeres illat. Ízre határozott tanninokat kapunk, de azért elég kerek bor. Élénk savérzet ad neki tartást, nem mondom, hogy nem kitöltött a korty, de az íz lehetne hosszabb is.

Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy ott lehettem a már tavaly is komolyan átszervezett, örvendetesen magasabb színvonalra emelt Pannon Bormustra díjátadó gáláján. Ezúttal ugyanis nem a későbbi Budai Gourmet Fesztivállal kötötték össze az eredményhirdetést, hanem gyakorlatilag az összesítés után szinte azonnal, a Gerbaud Házban, az Onyx által megálmodott étkek kíséretében olvasták föl az aranyérmesek listáját (így sajnos a kereskedelmi kontrollpalackoktól el kellett tekinteni, pedig az tavaly szerintem jó ötlet volt).
Ahogy arról már nem rég beszámoltunk, három magyar és hat külföldi zsűritag erősítette idén Pannonhalmán a bírálók csapatát (Kató András, Romsics László, Mészáros Gabriella, Alder Yarrow, Isabelle Legeron, Jamie Goode, Tara Q Thomas, John Szabo és Wojciech Bonkowski). Biztos vagyok benne, hogy hamarosan tehát idegen nyelveken is lesz visszhangja a múlt heti eseményeknek. Ezen a héten a díjátadó május 12-ei tapasztalatiról számolok be én is több részben.

Javában február van. Kifelé megyünk a télből, közben érkeznek az újabb és újabb 2010-es borok is, és még több bor vált évjáratot, amit ki kell próbálni. Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Kékfrankos, Cabernet Sauvignon és Franc, Merlot, Portugieser, Zweigelt, Blauburger. Tehát benne az összes jelentősebb egri, vörös fajta. Egy nagyon olcsó, mindenki számára elérhető, mégis szép bikavérről van szó. Kerek, lényegretörő, önmagát adó vörösbor, ami megállja a helyét akármilyen szempontból is nézzük. Illata fűszeres, átható, de igen kellemes. Íze szintén harmónikus, a tanninok jelenléte nem zavaró. Igazi jóvétel.

Nagy Laci (derékhegyi őslakos) barátom invitálására mentem a BME kollégiumába este hétre egy rendkívül jól szerveztett, kulturált, korrekt árú kóstolóra, ahol Bolyki János egri borász mutatta be borait és mesélt jókedvűen mindannyiunk legnagyobb örömére. A rendkívül nehézkes bejutás ellenére (komolyan a NBH központba egyszerűbben léptetik be a kíváncsiskodókat…) megőriztük a nyugalmunkat és izgatottan vártuk a borokat. János is izgatott volt, mert különféle fiatalkori emlékek fűzték a Scönherz Zoltán kollégiumhoz…

Bükkszentkereszti házunk terasza keletre néz. Egy hosszú hegyvonulat húzódik pont szembe a látóhatár végén… mögötte nem látni semmit… azt szoktuk mondani, hogy ez a hegyvonulat a világ vége. Egyszer persze kísértésbe estünk és elhatároztunk, hogy elmegyünk a világ végére… egy miskolctapolcai kőbánya az utunkat állta, de annyit láthattunk, hogy van világ a világ végén túl is…

Sok lényegtelen apróság okán lehetőségem adódott, hogy részt vegyek két kóstolón is, amit a Bortársaság „vezérkara” szervezett. Mind időben, mind témában jelentősen eltérő kóstolókról van szó. Sajnos folyamatos időhiánnyal küszködvén, csak most tudok írni és most is csak az első kóstolóról.