Illatában fűszeres, karakteres hordóval, mélységgel, szilvalekvárral, kátránnyal, de leginkább sok fával jellemezhető! Persze a korty is hordós, tanninos, vaníliás, nagy testtel. Étcsokis, fűszeres díszek. Kiadós korty és súly. Kicsit farnehéz. Markáns anyag, ami egy-két korty után jócskán eltelít. De az ilyen villányi borokkal az idő csodát tud tenni (én még képes vagyok hinni ebben, aztán kiderül...). A 90-es évek vállalkozójának villányi bora.

Mivel komolyabb boros események nem nagyon történnek most, így írni sem nagyon van miről (de egy szép évvégi meglepetés most hétvégén várható, és ha a vírus nem szól közbe, ígérem, megírom jövő héten). Közben pár éve Veszprémben tanítok hajópincéreknek boros ismereteket, alapszintű sommelier-képzés keretein belül. Kisebb 6-8 fős csapatokról van szó (ami tehát még a coviddal is összeegyeztethető), a csapat körében többnyire mérsékelt fogalmakkal a borok kapcsán, kb. 18 órás képzésben (3 vagy 6 alkalom). A szükséges oktatási segédanyagot persze igyekszem úgy összeállítani, hogy a legfontosabb szőlőfajták, termőhelyek és stílusok megmutatkozzanak a pohárban, lehetőleg olyan formában, hogy az érthető, egyértelmű legyen. A múlt szombati utolsó óra végeztével azokat a maradékokat, amiket a hallgatóság nem kapott a hóna alá, hazahoztam én Pestre és kicsit ismerkedtünk a nappaliban a töredékes tananyaggal (holnap vizsga):

Ismét azok fognak örülni ezeknek a soroknak, akiknek már a könyökén jön ki Tokaj. Ma kizárólag hazai vörösökről lesz szó, melyek egytől-egyig a méltán nagybecsű 2013-as évjáratot dicsérik. Azt tudom, hogy Hegyalján kiemelkedő év volt, de elmondható, hogy országszerte egy kiegyensúlyozott, a forró 2011 és 12 után mérsékeltebb klímájú év volt, mely a legtöbb bortípus számára kedvező feltételekkel szolgált. Bernáth Józsi barátunk összegyűjtögetett az évek folyamán jónéhány tételt ebből az évből, és most látta elérkezettnek az időt, hogy 22 tételből kikerüljön a dugó. Lássuk vakon az izgalmas tanulságokat az évjáraton keresztül.

Szilva, piros gyümölcsös befőtt, hordós és animális vonások. Tapadó, vaníliás, édes fűszeres, cseres ízek, étcsokoládé, konyakmeggy, érett gyümölcs, és markáns hordóhatás jellemzik.

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Húsos vastag bor, tejszínes cappucinos fával. Hordóvanília, vastagság, a szesz érezhető, de belefér, érett csersavak, drága hordó. Azért a pincénél érzékelhető 2009-től egy kis konszolidálódás!

Érett gyümölcsök dominálnak meglepően tiszta bukéjában. Mellette bőr, aszalt szilva, cseresznye, tejszín, cappucino. Érett tanninok, kávé, étcsoki, bársonyos textúra és emelkedettség. Remek egyensúly és nagyon meggyőző elegancia (15-ös szesz mellett is). Messze a legizgalmasabb csúcsvörös Bockéktól, melyet az elmúlt években kóstoltam. Legyen ez a pince első kettős csillaga nálunk.

Nem nagyon kóstoltam még Bock József népszerű középárú birtokborát, mely piacosra hangolt címkéjével, minden évben sok fajtából sztenderdizált, közérthető jellegével alighanem a hazai boltok legnagyobb ajándékslágere. Meglepően halvány, szinte Pinot-san áttetsző szín. Illatban is a piros bogyósok direktsége dominál, főképp eltéveszthetetlen málna, piros ribizlis süti. Ízben max közepes és keskeny test, határozott tapadású tanninok, nem túl hosszú íz, mely alapvetően a már megemlegetett gyümölcsöket idézi (nyilván nem fair-play, de steak mellet esélye sem volt). Mindemellett halványan fás, füstös jegyek érzékelhetőek számomra még. Nem gyakorolt rám elképesztő hatást, hibái mindazonáltal nincsenek: ám mint a szemmel ajándékot vásárolók legkedveltebb középárú hazai bora, el tudnék viselni benne sokkal több komolyságot, élményt, izgalmat is.

A magyar bor újkori útkeresésének történetmesélését legutóbb 2005 végén hagytam abba. Az évtized első felében megjelentek tehát az első igazi referenciaborok, az első újkori nagy évjáratoknak köszönhetően (1999, 2000, 2003). A barrikhordó sok helyen még mindig főszereplő, kékszőlők közt a Cabernet sauvignon szintén, de az első bíztató márkák (Kopár, Duennium, Primarius stb) felépítésével a dél-pannon régiók – Villánnyal az élen – elkezdték ébredésüket. Egerben Lőrincz György, Bukolyi László kezdenek nagy telepítésekbe a legjobb termőhelyeken. Tokaj száraz és édes újragondolását pedig Szepsy István és Demeter Zoltán kezdik el együtt a külföldi tőkével, romokból újjáépített Királyudvarban, olyan komoly nevekkel karöltve, mint a szintén külföldi érdekeltségű Oremus, Royal Tokaji és Disznókő pincészetek.

Fontos évtizedet zárunk nem sokára. Nagy dolgok állnak mögöttünk, de érzem a zsigereimben, hogy még nagyobbak előtt állunk. Sokminden történt az elmúlt esztendőkben, sok fontos, tanulsággal teli esemény. Voltak tragikus veszteségek, de még nagyobb a biztató, fiatal utánpótlás szőlész-borászaink körében. Így még az új, 2011-es év előtt kicsit rendhagyó írással jelentkeznénk. Lehet sírni, keseregni, milyen rossz nekünk, milyen siralmas állapotok uralkodnak hazánkban. Én nem fogok így neki indulni ennek az évnek (sem). Nézzék el nekem, de nem tudok, nem bizakodó lenni az új évezred első évtizede végén! Kis seregszemle az elmúlt esztendők eredményeiről.