Nagy szerencsém volt, hogy a fiatal Németh Attila Gábor végül visszajelzett ottlétem során emailben, hogy mégis betérhetek hozzá Mádra egy rövid látogatásra. Köztudott, hogy gyöngyöstarjáni borászról van szó, aki a bátyjával alapította a tokaji Alana pincét, mely máig csakis Amerikában értékesíti borait. Mostanában nincs tervbe véve a hazai eladás, mivel a borász véleménye szerint a hazai piac amúgyis remekül el van látva kiváló tokajiakkal, mindenféle árszínvonalon. Ennek kapcsán többször elmondtam már, hogy ez valóságos merénylet az értők felé. A birtok egyébként nem kicsi, másfél hektárról hamar 29 hektárra nőtt a birtokméret, amikor az egyik komoly külföldi befektető-birtok kivonult Hegyaljáról és egy sor területet sikerült így megvásárolniuk. Édes boraik gyakrabban kerülnek szóba (Attila véleményem szerint a Sárga muskotály egyik legnagyobb hazai szakértője, immár két borvidéken is), de már 2005-ben is készültek náluk (közel) száraz borok, melyeket Alkonyi Lászlóval most volt szerencsénk megismerni:

A Királyudvar újjáépítése az egyik legnagyobb sikere a külföldi tőke hegyaljai megjelenésének. Az utolsó órákban mentették meg és varázsolták újjá ezt a több évszázados csodálatos épületet a végső pusztulástól, arról nem is beszélve, hogy igen rövid idő alatt nem csak a borvidéken, de hazai viszonylatban is az egyik legizgalmasabb borműhely jött létre, ahol borvidéki és francia szakemberek egyaránt igen komoly borminőségeket alapoztak meg az elmúlt évtizedben. A Secről, Demi Secről, Ilonáról vagy épp a Királyudvar pezsgőről már nem kell bővebben értekeznem valószínűleg. Végre testközelből látva a pezsgőapparátust tudatosult csak bennem, hogy mekkora dolog, hogy ez egy francia kapcsolat révén meg tudott valósulni Hegyelján. A Királyudvar ugyanis évek óta saját maga készíti el pezsgőit. Anthony Hwang a Királyudvar Loire-völgyi testvérbirtokáról, a Domaine Huet-től kapja a szakmai támogatást ebben a nehéz témában, s készíti szerintem egyedülálló módon tudatosan és magas minőségben methode traditionelle pezsgőit idehaza.

Bemutatkoztak Demeter Zoltán 2011-es borai múlt héten. Ez már önmagában is izgalmas hír. Azt hiszem, minden eddigi évjáratkóstolónál nagyobb szabásúra sikerült ez a mostani. A borvidék legizgalmasabb dűlőportfóliója mellett a borász édes borai is a legfőbb hegyaljai elithez sorolandók (a borász egyike a két hazai 5 fürt birtokosának a magyar Gault&Millauban). Úgy éreztem, hogy igen kellemes és nívós szakmai közeget vonzott be a borász személye a Kempinskibe: kereskedők, borászok, szakírók, borértők hallgatták és kóstolták végig a friss tételek üzeneteit.

Rövid sétáló körúttal indítottam a napot a HetedHét bemutatón. Ezt követően a sokféle témát fölvonultató mesterkurzuson kóstolhattunk meg 6 féle dűlőszelektált bort. Most jöjjenek a kóstolási jegyzetek, ezúttal mind egyben:

Fontos formálódáson esett/esik át a Bormustra, ami azért különösen fontos, mert nem nagyon van borverseny idehaza, mely a csillogó matricák mellé igazán komoly presztízst is nyújtana. Továbbra is ígéretesnek érzem ezt a nemzetközi irányt, mellyel nem csak az idehozott külföldi szakértők segíthetnek népszerűsíteni borainkat (blogjukban és más egyéb felületeken), de felénk is egy olyan tükröt tartanak, melyből idén is rengeteget tanulhatunk (ez persze már rajtunk áll, hogy ezt be tudjuk-e fogadni). Ahogy pedig a köszöntőben Jásdi István is fogalmazott: ha tükörbe nézve nem szép a képünk, akkor nem a tükröt kell összetörni. Mert ha megmarad az elmúlt két esztendő fejlődése, akkor valóban lesz esély rá, hogy a Pannon Bormustra több legyen más hazai borversenyeknél.

Szőlőfajták: 70% Furmint, 30% Hárslevelű
Dűlők: 100% Becsek
Alkohol: 12,2%
Cukor: 19,2 g/l
Sav: 7,3 g/l
Erjesztés: 5 hl hordóban
Érlelés: 4 hónapig

A Bordoktor 17.5 pontot adott rá korábban, Alkonyi László 15 pontot és közel 4 csillagot. Kató András, a kereskedő is nagyon dicséri mostani állapotát. A fenti analitikából számomra mindenképp szemet szúr az első Demi Secnél, hogy fahordós érlelése még igen rövid volt (a 2009-esnél már 7 hónap ez az érték). Ennél jobb sav csak 2006-ban volt ebben a tételben. Cukortartalma a Demi Secek közt inkább alacsony (2008-ban: 26 g/l, a jelleg továbbra is igen zavarosan van kommunikálva: a címkén magyarul félédes, angolul semi dry, az egyébként rendszeresen frissülő honlapon is a félszárazak közt szerepel). Ez a bor a pince szortimentjében mindig is a mádi Becsek-dűlő kiváló adottságairól szólt, csak a Jóisten tudja, miért döntött úgy annak idején Anthony Hwang, hogy ezt a címkén egyenesen titkolja. Demeter Zoltán a hajdani borász kifogástalan alapanyagról beszélt két hete a 2005-ös évjárat (Sec-je) kapcsán. Az idő pedig már több helyütt igazolni látszik ezt a visszás esztendőt édes és száraz borok terén egyaránt. Ezért bontottam föl ezt a bort húsvét alkalmából a családnak:

Nem nagy dicsőség, de a három év alatt először sikerült eljutnom a Nagy Furmint Február kóstolóra. Örültem, hogy ezúttal sikerült; - a legjobb, legpozitívabb hazai boros kezdeményezések közt említendő az egész FF-mozgalom, melybe egyre több és több étterem, kereskedő kapcsolódik be. Nagyon szeretem a fajtát én is (kell is szeretni), a blogon is sokat írunk róla, - ezen a rendezvényen nagyjából 55 borász aktuális furmintját lehetett összevetni: Tokajból, Somlóról, Mátrából, Zalából, Köveskálról és Ausztriából. Ennyi furmintot szinte képtelenség objektíven összemérni egy ilyen tömegrendezvényen. Bevallom, ilyenkor én mindig az elejére veszem a legizgalmasabbnak ígérkezőket, hogy aztán mire kissé elfáradnék, a tömeg is megjelenik, nehezebb figyelni, akkor se maradjak le semmi fontosról. Új, tudatos koncepció alapján próbáltam fölépíteni a kóstolósort. A helyszín az illusztris Mezőgazdasági Múzeum volt a Vajdahunyad Várban, mely már sokadik boros rendezvény esetében bizonyul jó választásnak. Most kevesebbet kóstoltam (kb. 30 félét), kicsit többet beszélgettem, amíg meg nem jelent a rengeteg furmintra szomjazó ember. Rövid benyomások:

Nem rég volt egy céges kóstoló, ahol újdonságokat néztünk végig. Szerencsémre tokajiak voltak többségben, ezért gondoltam, leírom a tapasztalatokat szépen sorjában. Régi kedvencem, Balassa István borai voltak köztük is a legszebbek, legnívósabbak. Zömmel 2009-es borok kerültek a talpaspoharakba, és egységesen elmondható, hogy nagyon szép dűlőjegyekkel rendelkező száraz borokat sikerült ebből a remek évjáratból a palackokba zárni a borásznak. A megszokott széles szerkezet, hatalmas potenciál, tiszta egyensúly a borokban (érdekes volt ugyanazon a napon megismerkedni két ennyire eltérő szortimenttel, mint a világfajták felé húzódó Sauska és az abszolút limitált szériás, hagyományos elveket szépen követő, dűlős Balassa borok). A kis pince Mézes Mály Furmintjára úgy tűnik, mindig érdemes odafigyelni! De nem ő az egyetlen... Kivételesen rövid, érintőleges benyomások következnek.

Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud az a része a Tokaji borvidéknek, melynek hangulatához nagyban hozzájárul, hogy nem főútvonal mentén helyezkedik el, kicsit kiesik a látómezőből (a 37-esről Tarcal után leágazó 38-ason keressük). Ez kellő romantikát, meghitt hangulatot ad ezeknek a kis takaros, eldugott településeknek, ahol ezen túlmenően rengeteg kiváló adottságú terület, történelmileg is jelentős dűlő található. Elég csak a Lapisra, Barakonyira, Henyére gondolni. Tudjuk, számos fontos borászatnak van erre területe, ám a legtöbben nem itt élnek, nem is itt készítik boraikat. A helyi nagyok közül a Dereszla és a Patricius a legjelentősebbek, de zömében a kis családi pincéké a főszerep errefelé, melyeket az év minden szakában érdemes meglátogatni jó borért, jó szóért. Ahogy már pár hete beharangoztuk: október 8-9-én Mindszenthavi Mulatságot rendezett a környék néhány aktív borásza és barátaik.

A már korábban is emlegetett kis mádi borászat másik tétele, mely tetszést váltott ki, a félszáraz Betsek volt. Diszkrét, visszafogott, kissé gyógyszeres, aszpirines illat (Lenkeyvel rokon jegyek). Ízben elég vastag, kifejezetten telt bor, bár alkoholja is, és szintén 15-ös maradékcukra is kissé soknak hat, mindkét alkotó inkább elfed, azzal együtt, hogy krémessé, dússá is teszik persze a felszínen a bort. Mégsem éreztem egészen összecsiszolódva az alkotókat, de tény, hogy ígéretes alapanyag, ígéretes bora, amiben sokminden benne van, az elegancián még lehet később is csiszolni. Bíztató kezdetek a pince első, megfontoltabb, palackos tételeiből (most az érett, de mégis könnyedebb, jó árú birtok furmint egységesebbnek bizonyult, de a Betsek-dűlő szintén nagy ígéret már önmagában is a jövőre vonatkozóan). A Kardos Pincére még érdemes lesz a jövőben figyelmet szánni.