A Syrah fajta önmagában is az elmúlt évtizedek egyik izgalmas tanulmánya hazánkban. A Vylyan prémiumsorozatának kétségtelenül a syrah az egyik legelegánsabb tagja, mely annak ellenére, hogy szintén a fajtakísérlet egyik ékes eredménye, hazai viszonylatban máris a legjobbak közt tartható nyilván, és rengeteg szépet és jót ígér még a jövő évjárataira vonatkozóan. Kéreti magát a pohárban, akár a legtöbb syrah. Elképesztően lassan nyílik az illat. A sötét színű italból percekig szinte semmi konkrétum nem olvasható ki. Aztán a feszült várakozás meghozza gyümölcsét, méghozzá kellemes bogyósok képében, de szépen előbújnak a jellemző borsos, fűszeres aromák is. Minden ízében rendkívül tömör bor, melyet a kiváló egyensúly határoz meg. Elképesztő komplexitás és férfiasan elegáns harmónia egy robosztus borban, mely a megfelelő ételpartner mellett nyújthat csak igazán kiemelkedő kulináris örömöket. Még jópár évet pihenhet az otthoni gyűjteményben, ha teljes szélességében élvezni akarjuk.

Hazánk oly sokrétű merlot-felhozatalából egy igazi gyöngyszem. Nem beszélve a kiváló, meleg évjárat hatásáról, melytől ez a merlot még erőteljesebb és gazdagabb lesz. A túlcsorduló gyümölcsös kedvességéről és kifinomultságáról híres bordói fajta egyik megbízható villányi képviselője, mely magában hordozza a fajta minden báját, eleganciáját és szépségét. Mindent tud, amit ma egy hazai merlot-nak tudnia kell.

Alapavetően nem hiszek a világfajták hazai jelentőségében. Vörösek terén sem, de fehérek terén még úgy se. Nem hiszem, hogy egy magyar Chardonnay vagy Sauvignon Blanc - legyen akármilyen jó – bármiféle áttörést vagy komolyabb visszhangot keltene a hazai vagy pláne a nemzetközi boréletben. Még csak nem is kell Chablis-t vagy Sauternes-t inni, ha etalonra vágyunk... Hisz az alma azóta sokkal messzebb esett a fájától, és olyan új titánok, mint Chile vagy Ausztrália sokszor már most lesöpri az asztalról a legnívósabb óvilági mintákat is. Mégis időről-időre én is belebotlok egy-egy tehetséges hazai borász igazi különlegességébe, melyek mosolyra húzzák a számat és igazolják, hogy a sokat próbált világfajtákban az a jó, hogy mindig tudnak újat mutatni. Ezek bizonyítják, miért is nem kizárólag furmintokból, rizlingekből kell, hogy álljon a képlet. Ilyen nagy föleszmélés volt Takács Lajos édes Sauvignonja, és ilyen a Landord immár második kiadása is.

2008-ban az év borásza Konyári János lett. Valóban rengeteg érdemet tudhat magáénak utóbbi 20 évnyi borászati munkásságának révén. Többek közt a barrikhordó hazai elterjesztésében is kulcsszerepet játszott, ami vörösboraiban is igen szép árnyalt formában tettenérhető; de a ’90-es évek elején, önálló, családi kézből kikerülő palackos borai is újdonságszámba mentek még, nem beszélve dél-balatoni, nagy tesű vörösborairól, melyekre manapság már nem legyintenek úgy a nagy(ra értékelt) villányi, szekszárdi, de esetenként a külföldi kollégák sem. Bejárta az egész borvilágot nyomdokain járó fia, Dániel, akiről általában mindenütt csak annyit említenek meg, hogy a barrikhordós érlelésből írta szakdolgozatát, de begyűjtött már jónéhány külföldi tapasztalatot is. Bizonyára tisztában van a külföldi borászati trendekkel, melyekkel egyelőre nem nagyon tudunk még lépést tartani, mégis a tapasztalatok hazahozása, itteni értelmezése elengedhetetlen a fejlődéshez, a kemény, hosszú távú borászati fejlesztési munkák „megtermékenyítéséhez”.

Nézzük, mely borokkal érdemelte ki a (kissé megtépázott presztizsű, de mégis) legnagyobb elsimertségű hazai borászati elismerést.

A hollóvári kalandozás után, Somló másik, kicsit könnyedebb arcát jól leképező pincével folytatnám a borvidék ízlelgetését. Ellentétben Takács Lajossal, Kolonics Károly jóval alacsonyabb részen, egész a bazaltkúp szoknyáján tevékenykedik. Végtelenül kedves borai időtállóak, behízelgően illatosak, sósak, barátkozósak és nagyon jól esik őket inni.