Itt-ott lehetett hallani egy titokzatos, romantikus nevű északi birtokról. Ercsey Dani kolléga posztolt egyszer egy palackfotót a leghíresebb közösségi oldalon, aztán a borrajongo.blog.hu alapítója, drbarta jelölt egy Kincsem hársat évvégi toplistáján. Muszáj volt meglátogatnom őket, hisz rendezvényeken és borversenyekek is csak információ cseppek jutottak el hozzám a tolcsvai Kincsem Kastélyról. Ha egyszer megpillantják a kilátást innen a Bodrogközre, a Tokaji-hegyre és Tolcsvára, bizonyára érzik majd a lélegzetelállító kastélyban az évszázad dobásának lehetőségét is. A Waldbottok tulajdona volt (a környék fontos arisztokratái), a XIX. században bárói borháznak épült. Ha a 37-es út tolcsvai elágazását elhagytuk, balra felnézve a hegyekre, szinte azonnal ki lehet szúrni a hegytetőn magára hagyott kastélyt. A Kincsem-dűlő ki is van táblázva, a dűlőút pedig jól járható. De vajon milyen kincsből származhat az elvezés, azon túl, hogy az adottságai valóban kincset érnek? Elásott gyémántok, esetleg egy bajnok ló adhatta nevét? Talán szerelmi szál is fonódik a sztoriba? Elmeséljük szépen sorban. 

Északon fog befejeződni a februári tokaji körutazásunk. A legnagyobb meglepetéseket a végére tartogatjuk. Két olyan pince következik, akikről a többség legfeljebb csak hallhatott, kóstolni nem olyan könnyű a boraikból. Nagy Zsolt alapvetően pesti kötődésű, de vitorlázik is (a Balaton északi-partján készített először bort). Rajongóként csöppent a boros körforgásba és ahogy oly sokan, végül őt is beszippantotta a hegyaljai vákuum: egyszercsak lett Erdőbényén egy öreg, romos parasztháza, alatta mély pincével (több szinttel). Szállásadással korábban is foglalkoztak Bényén, de a Préselő Vendéházzal komoly szintet léptek: igényes apartmanok, ízlésesen berendezett belső terek, természetes, autentikus bútorzat, - a település egyik legbiztosabb választása, ahol ráadásul korrekt saját bort is adnak.

Takács Lajos a mai magyar borszíntér egyik legfurább, legsajátosabb figurája. Úgy beszél a borról, ahogy senki más: kicsit flegmán, kicsit naívan, kicsit lazán, kicsit szerényen, kicsit alázattal, de mindig kendőzetlenül és tömören. Nem misztifikál túl semmit, nincsenek lózungok és nagyotmondások, s a borai is ilyen tiszták és őszinték. Aki ismeri ezt az embert, tudja, milyen egyedi nyelvet is beszél. Ma már kevésbé van hírértéke a ténynek, hogy Takács Lajos, a somlói kultborász, elhagyta azt a termőhelyet, ahol együtt élt évekig a szőlőjével, s melyet ő épített, s mely talán őt is halhatatlanná tette. Nem érdekli már Somló. A területek szétszóródtak, a ház pedig gyermekeire vár, hogy majd örökségként döntsenek a sorsáról. Immár viszaköltözött szülőföldjére, Hegyaljára. De mit is csinál ott és milyenek ma ritkaság számba menő somlói borai? Elmeséljük szépen sorban.

Kalandozunk tovább Mádon, a borvidék tán legfelkapottabb településén. Kardo Gábor neve sokak számára csenghet ismerősen a pesti borbár univerzumból (de a mádi színtéren akár a régieknek is). Az egyik legfelkapottabb borbárlánc első üzletének vezetője volt évekig. Édesapja mádon vezetett kocsmát, aztán ahogy Gábor színre lépett igyekezett a házi bort megtölteni minőségi tartalommal és a Kardos Pince megindult a hazai és a nemzetközi piacokon (2009 körül). Sok év telt el. - A kocsmából mostanra borbár lett, modern enteriőrrel, mádi sajttal és természetesen kimért bor helyett immár letisztult dizájnnal csomagolt és okosan felépített mádi szortimenttel. A nagyszerű elhelyezkedésű kis vendéglátóhely üzemeltetésére persze nehéz feladat csapatot találni ezen a környéken, a fix nyitvatartás egyelőre várat magára. Gábor az a fajta borász figura, akinek konkrét víziói vannak Tokajról, Mádról és saját szerepeiről, saját brandjének esélyeiről. Korábbi munkahelyeinek is köszönhetően remekül átlátja a piacot és sok olyan ziccert észrevesz, melyet mások, akik egész életüket a borvidéken töltik, sajnos talán soha nem fognak meglátni. Kóstoltunk is: 

Homonna Attila pár éve elhagyta a fedélzetet a mádi Rákóczi Kúria alatti pincében. Közben a fiatal Ujvári Vivien csatlakozott Barta károly csapatához és 2016-tól már egyedül ő készíti a borokat. Nehéz egy ekkora tehetséget pótolni, de bizton állíthatom, a csere bevált. Homonna Attila stílusa évekig elég markánsan megmutatkozott a Barta borokon. Szeretem azt a stílust is, de még jobban szeretem a saját boraiban, a bényeiekben. Viviennel egész más irányt vettek a borok. Olyan szakemberrel lépett el a pince egy frissebb irányba, aki száraz boros technológiákból látott már egy párat a nagyvilágban, de Hegyalján is. Így a borok is úgy lettek másak, hogy közben a Király-dűlő is szépen teret kap bennük 

Stephanie-nál is bizony rég jártam már. Tán évjáratok is elmentek, amióta a borvidék talán legnagyobb szárazboros tehetségével utoljára le tudtam ülni kóstolni, beszélgetni, hallgatni, ahogy egyéni látásmódjával ráközelít Tokajra, Tarcalra, furmintra, hársra. Pedig náluk mindig van valami különös rezgés. Egy dolog azonban változatlan: Bereczék továbbra is kitartanak a Tokaji-hegy és Tarcal mellett. A borok mindigis elegánsak és csiszoltak voltak, szerkezetben és érésben ezek a borok egészen máshogy viselkedtek mindig, mint akár a mádiak, akár a bényeiek vagy bodrogkeresztúriak.

A furmint jegyében egész februárban rengeteg izgalmas, tokaji poszttal készülünk, kevésbé felfedezett pincékkel. Született Komlóskán, Erdőbényétől 15 km-re egy lány, akit aztán az élet papírformának megfelelően elsodort a szűkös lehetőségeket kínáló borvidékről, de felnőtt korára, házassága után mégis visszatért a borhoz és Bényéhez is. Rácz Erika nem borász, de a szülőfalujában való birtoképítés előtti években kialakult benne az a világlátás és érzékenység, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy Hegyalján egy eldugott településen kiugró színvonal keljen életre egy pincében. Ez árad a lassanként épülő-szépülő birtok minden négyzetcentiméteréből: a ház belső tereiből, a berendezés ízléséből, az alatta található (átmeneti) pince tisztaságából, a feldolgozó patikarendjéből, a borok címkéjéből, a borkészítési filozófia tisztaságából és természetesen, ami a legfontosabb: a borokból is. A falu felvégén munkálkodó garázsborász figura, Péter Robi (Ábrahám Pince) segített a borászati alapfolyamatok átlátásában az első években, de a borok tanuskodnak róla, hogy kezd kiforrni Erika önálló hangszíne is ebben a sanzonban:

Bele is csapunk a Furmint hónapjába így a Nemzetközi Furmint Dayen! Valószínű, többen észrevették, hogy idén nem jelenik meg TokajKalauz, de ami késik, nem múlik.... Kiadványunk előző (2o16) kiadásából kiamaradt pár olyan pince, mely nemhogy létezett már akkor, de már tudatos és nagyon szép, hiteles munka érlelődött ki (nem volt viszont fogalmam a boraikról akkoriban). Tállyán tudjuk, hogy 4-5 éve elég komoly rezgésekkel éledtek az újabb és újabb birtokok. Alkonyi László mellett/nyomán számos pince kezdte el az alapkövek lerakását. Egy tősgyökeres tállyai borászhölggyel és férjével indult el a csendesen Szóló Pince, mely klasszikus családi borászat, autentikus, mai gondolkodásmóddal. Bott Judit és Bodó József sokat segédkezett a borászati alapok elsajátításánál, a helyismerettel rendelkező anyós pedig a területek kiválasztásánál, aztán csakhamar saját hangot talált magának a Szóló Pince. Éless Tímea és férje, a mindig beszédes Tamás törekszenek annyira természetesen borászkodni, amennyire csak lehetséges, s a végeredmény valóban olyan, ami teljesen önmaga definiciója, s kóstoláskor a megszokott tokaji mátrixból, komfortzónából maximálisan kimozdít minket. Mondhatjuk azt is, hogy szembemegy a fősodorral, viszont ezek a borok is napnál világosabban igazolják a borvidék egyediségét.

Az a baleset történt egy szerda estén, hogy a jó Tar Feri rámírt messengeren, hogy előző este véletlen kinyílt húsz üveg rajnai innen-onnan. (Hol máshol, mint a Carpe Diemben.) És az alábbi “gyengébbekből” megmaradt 1-2 deci. Aki kapja-marja, egységáron kóstolhatók, amíg tart. Tegye fel a kezét, aki erre nemet tudna mondani! Ők azért olvassanak tovább, mert akkor talán épp most változik majd meg a véleményük a rieslingekről. Aki pedig tudja, mit jelent egy ilyen lehetőség, az tartson velem a Rajna-menti utazásban:

Vannak azok a pincék Hegyalján, akik csak csendben teszik a dolgukat sok éve már. Nem a feltűnés a legfontosabb számukra, nem a rendezvényeken való fancy jelenlét és nem is a közösségi médiában való hírverés. A hiteles és alázatos munka annál inkább tényező számukra. A Béres családra mindannyian tudjuk, hogy az értékteremtés kimondottan jellemző tulajdonság. Gyógyszeripari ténykedésük mellett Erdőbényén szőlőbirtokot is alapítottak, Béres Melinda és férje vezetésével. S időről-időre le is tettek az asztalra olyan borokat, melyek a szakmát is meggyőzték arról, van keresnivalójuk ezen a pályán is. A 2003-as Lőcse emellett egy sor aszúborral is megörvendeztettek már bennünket. Most egy rövid személyes látogatással az alábbi aktuális tételeket sikerült megkóstolni: