Bizony komoly átrendeződést hozott 2020 rendezvények terén. Miközben a TokajGuide-ban is olvasható tavaszi eseménynaptárt a járvány teljesen felborította, ősszel újabb eltolódások voltak tapasztalhatók. A Bűbájos Hétvége Tarcalon május helyett augusztusban lett megrendezve, a Tokaji Tavasz a Borlovagrenddel október 24-re Tokaji Szüretté alakul át Tállyán, s a hagyományos Mádi Furmint Ünnep helyett idén Mádi Őszt szervezett a Mádi Kör eredetvédelmi egyesület, melyet a Royal Tokaji udvarában tartottak meg a tagsággal rendelkező borászatok részvételével. Noha az esemény szeptember első hétvégéjén volt, mivel még az igazi ősz csak most köszöntött be, úgy döntöttem, leporolom a jegyzeteimet és ma teszem közzé a Mádi Őszön gyűjtött borélményeim:

Ismét előkerült egy fiókban szunnyadó jegyzet. Még a nyár folyamán nyílt alkalom egyben letesztelni a teljes KNW sort, a Lövőház utcai Szalonspiccben. A meghívásnak eleget téve örömmel mentem el az eseményre, hogy az egri borászat teljes szortimentjét mélyebben ismerhessem meg. Nem is szaporítom a szót, jöjjenek rögtön a jegyzetek és tanulságok, mármint azokról a vörösborokról, amiket izgalmasnak találtam az egyébként igen szerteágazó választékban (rosékat, fehéreket most átugrottam):

Szamorodnikat kóstoltunk vakon. A cél az volt, hogy szárazban és édesben is elmerüljünk kicsit, hol is tart a borvidék, s közben válaszokat keressünk a múltban és a jelenben. Sikerült egy elég szép borvidéki merítést összehozni, levonva a tanulságokat ebben a felettébb fontos borkategóriában.

Hercegkúton régen kóstoltam, itt volt már az ideje és augusztus 20-án összefutottam egy pesti rendezvényen Naár Ferenccel és sógorával Stumpf Balázzsal, akik ezt jól a szememre is hányták. Igazuk van, mert Hercegkúton a borvidék délebbi részeihez képest talán kevésbé látványosan zajlik a közösségi szerveződés, mégis újra és újra rácsodálkozom, hogy a sváboknál a közösség mégis mennyire szépen tud működni: a férfiak összeverődnek és együtt kaszálják le a pincesoron a füvet, épp a múlt hétvégén Boros Kőporos néven közösen települtek ki, van két rendezett és gyönyörű pincesoruk: egyik a Kőporos, másik a Gomboshegyi és, ha az ember a Gomboshegyről szétnéz, akkor a Zemplén alatt, a Király-heggyel szemközt olyan meredek kitettségeket lát, amik bár sosem voltak a legfelkapottabbak közt jegyezve, de miért ne lehetne egyszer azokban is Határi vagy Budaházy szintű potenciál…?

Manapság olyan ritkán találkozik az ember igazán tiszta lelkülettel és az anyaföldhöz, természethez való igazán szerves kapcsolódással. Firmánszky Gábor a Zemplén természeti értékeinek nagy ismerője. Minden sasfészekről tud. Annak idején egy általános iskolai erdei iskolázás során találkoztam első ízben vele mint természetvédelmi őrrel; akkoriban már igyekezett a hajdani családi birtok ezerfelé örökölt parcelláit ismét egybeolvasztani. Az abaújszántói Sátor-dűlőből 2003 óta kitűnő száraz furmintokat is készít. Csendes, szerény pince, tiszta boraik ma már a kézi, családi tradíciók mellett modern technológiával kiegészülve készülnek, s egyértelmű tanújelét adják, hogy Abaújszántó termőhelyi adottságai is több figyelmet érdemelnek tőlünk. Immár a hasonló lelkületű, friss generáció viszi tovább a stafétát, közülük Györk a közösségi borkészítésben is aktív borásza a borvidéknek, míg Botond a sajtkészítésben remekel. Bármelyikük szemébe néz az ember, érzi a lelkiismeretet és a tájért, Abaújszántóért való igazi elhivatottságot.

Klubkóstolóinkat a liszkai/vámosi Rány-dűlővel folytattuk a minap. Rácz Erika remekelt előtte egy héttel, de azt is lehetett sejteni, hogy Homonna tavalyi Határis menetelése után a Ránynál sem marad majd el a taps. Mindkét ikonikus dűlőt tulajdonképpen Attila fedezte fel nekünk és az első nagy formátumú Rány-dűlős bor az alább is kóstolt 2012-es évjárattal debütált. Egy.két évra rá tucatnyi pince vásárolt itt szőlőt és jelent meg a nagy múltú (1248) terroir boraival. Mindig elmondom, hogy az én olvasatomban két borász tudott eddig gyakorlatlilag valamennyi évjáratában időtálló bort készíteni: a februárban megénekelt Bodó Judit féle Csontos sor (2006-2018) mellett a tavalyi Homonna Határi sor (2003-2017), illetve a decemberi Jakab Rány és Padihegy vertikális élmények voltak erre az ékes bizonyság. Sok olvasó számára nyilván nem újdonság, hogy mai posztunk főhőse készíti a Jakab borokat is (sok egyéb ragyogó pincészet mellett). Mindig elmondom azt is, hogy még a legnagyobbak is rengeteget vargabetűt írtak le 2000 óta saját TokajDry receptjük terén: számomra azonban ezer szónál is többet mond el egy vincellérről az, ha 15 éve következetesen és tudatosan egy irányba képes haladni. Attila borai ezúttal is minden kétséget kizáróan bizonyítottak.

A kereskedő szórta ki pár hete nagy kedvezménnyel. Színben, és illatban is árulkodó korjelleg, oxidáció és idős jegyek, a masszív kenyérhéjas palackbukén túl átbillent már bontáskor a temetnivaló irányba kissé (hidegen főleg, közepes hőmérsékleten némileg barátságosabb). Ízben a széles, sós, vastag anyag még ott motoszkál a szénné oxidált felszín alatt. Elég komplex íz jelzi hajdani nagyságát, még tartogat méltóságot, mélységet, sűrűséget. Kár, hogy kávés, kesernyés, zilált ízekkel búcsúzik. Az idő sajnos csak ront ezen, másnapra már teljesen vége. Hogy ennyire időtálló borokat készítő pincénél a meleg, savszegény év vagy pusztán a nyolc év-e inkább a ludás, azt nehéz lenne megmondani, de még a legnagyobb klasszikusok is megkopnak sajnos idővel. (De tiszteletből megittuk az egész palackot.)

Nem ismerős…? Ez mondjuk azért is lehet, mert a borok jelentős része exportra kerül. De talán Evinor Pince néven derenghet a történet. Azok között a borászatok és címkék között rémlik föl számomra is, mellyel nagyon sok üzlet polcain találkozhattunk a 90-es évektől napjainkig. Bizony Sárospatak egyik első családi pincéje ez, mely mostanra Simkó Családi Pince néven immár két generáció munkássága nyomán készíti borait a 27 saját hektár egy részéről (Tolcsva és Sárospatak közötti dűlőkről). Simkó Kitti pedig elvégezvén iskoláit, olaszországi inspirációk után immár ugyancsak a borász szakmát űzi és kamatoztatja azt a családi borászatban és vendéglátásban; hisz a történelmi pince felett egy szép panzió is épült a Rákóczi vár és a Bodrog közötti városrészben.

Kovács Károly 2008-ban érkezett befektetőként Mádra. A Szent Tamás Kft-ben, MÁD néven álmodta meg a borvidék első komoly village-brandjét. Még annál is többet. Azóta igen sok bort átfejtettek az Első Mádi Borház alatt. A mádi palack megalkotása (2011) után nem sokkal kiszállt Ipacs Géza az allstar csapatból (a palack használhatóságának kérdésköreit rendesen elhúzva). Leköszönt az első borász, Balassa István, majd az egyik alapító oszlop Ifj. Szepsy István is 2018 végére. A 2019-es TokajGuide-ban már Mad Wine névvel szerepelnek. Emlékszem, 2012 körül még igen komoly tervekkel vágtak bele az alap Mád brand építésébe: nem csak újabb édesek és szárazak léptek be a termékcsaládba, de a borbárakhoz hangszerelt, tartályos Mád Furminttal konkrétan milliós palackszám megcélzása volt a középtávú vízió. Az első kiadást sokan szerettük: hirtelen mindenki hitt vagy hinni akart benne, hogy nagy volumenben végre megszületett Hegyalján egy sikeres alap száraz brand, ami nemzetközi siker is lehet. Lássuk, mi valósult meg ebből 10 év távlatából nézve...

Tavaly is és idén is úgy jött ki szerencsére, hogy a furmint februárt *Bott borokkal sikerült megünnepelni a Tokaj-klubbunkban. Tavaly Teleki és Csontos (lösz és riolit összehasonlítás régi évjáratokkal), idén pedig Milotta László, Szűcs Ferenc testvérünknek és Bodó Judit utánajárásának hála egy közel teljes sort sikerült dobni a pince immár kultikus Csontos-dűlőjéből. Biztosan van, akinek ez nem meglepő Bodóékat ismerve, de bizony van az úgy néha, hogy egy tokaji furmint képes évekig is kulturáltan viselkedni a palackban. A tovább gombra kattintva az is kiderül, mely évjáratok voltak a legszebbek a tizenegyből.