Szőlős, virágos muskotálykarakter. Ízben 2012-re jellemzően eléggé lágy, sok gyümölcsösséggel, rózsás jelleggel, bukés muskotályossággal. Tiszta, de eléggé egyszerű szerkezet jellemzi (pláne a 2006-os kiadáshoz képest). Valamilyen izgalmas édes-savanyú, thai étel mellett azonban ragyoghat.

Úgy jött ki a lépés, hogy mostanság kicsit rég volt nagyposzt, ami a frissen megjelent Guide körüli ügyködések következménye. Egy olyan mádi borásszal törjük meg a csendet, akiről mindig köztudomású volt, hogy nem akar beállni semmilyen sorba boraival; aki a mai trendeken túl a borvidék hagyományiat is szem előtt tartva hosszan érleli borait és piaci kényszerhatásoktól mentesen akkor tölti le és akkor hozza forgalomba azokat, amikor szerinte a bor készen áll erre (nyilván azért a piac is tud ilyen kényszerhatásokat generálni, ami ráerősít erre, pláne egy olyan borvidéken, ahol 200 pince versenyzik, de Géza esetében ebből stílus született). Bevallom, kedvelem a friss, élénk ízeket a TokajDry műfajon belül, azt sem titkolom, hogy a furmint (pláne szólóban) éretten nem mindig kedves a szívemnek, de azt is el kell ismernem, hogy ha megfelelő érettségű szőlőből, megfelelő hordóban készül, akkor időnként csodák tudnak születni hosszú palackéréssel is. Géza sokszor meg tudott már lepni ezen a téren az elmúlt 10-15 évben, úgyhogy semmiképp nem hagytam volna ki pesti gyorskóstolóját:

A sok száraz furmint után épp el is jött az ideje egy aszús posztnak. A *Disznókő a 2019-es TokajKalauzzal kapta meg a csillagát (nagyobb pincék közül elsőként), ami nagyrészt annak a különleges adottságnak köszönhető, hogy gyakorlatilag minden évjáratban képesek legalább egy magas minőségű aszútételt készíteni. Az egyedi fekvésű dűlőkkel rendelkező, francia alapítású nagybirtok fontos műhelye volt mindig a tokaji aszúnak, ahol 1992 óta 5 és 6 puttonyos mellett készül a legjobb években Kapi-szelekció (1999, 2005, 2011, 2015), sőt néha önálló eszencia is. Mindez nagyon egyedi, kimunkált és felismerhető stílusban palackozva, melynek őrzője Mészáros László birtokigazgató. Most az 5 puttonyosok fiatalabb kiadásaitól az idősek felé indultunk egy podcast interjút követően, hogy egy 20 éves állócsillaggal zárjuk a szép sort.

Korábbi két posztnak is ugyanaz a tolcsvai birtok és személy volt a főszereplője, mint a mainak. Ám azt talán érdemes elmondani még a visszavonuló Bacsó András és az Oremus borászati gondolkodásáról, hogy két évtizeden keresztül egyetlen száraz bor játszott szerepet a portfólióban, ez pedig a közismert Mandolás volt. A név talán azt sejtetheti sokak számára, hogy dűlőszelekcióról van szó, pedig korántsem: a Mandolás fantázianév és mindig birtokfurmintot takart. Most látták elérkezettnek a változást a birtoknál: megszületett a festői szépségű Petrács-dűlő első önálló száraz bora. Egyben az első dűlős referencia Tolcsváról. Itt volt az ideje már. Múlt héten írtunk a Petrács okozta vak élményről, most időutazás következik a Mandolás elmúlt évjárataival és mellettük kiegészülve a dűlőszintű értelmezéssel (s egy meglepetéssel, mindez ismét furmintfan jóvoltából). Lássuk a medvét!

Szűcs Ferenc testvérünk közismerten nagy borgyűjtő hírében áll. De emellett évtizede a tállyai borászközösség aktív tagja, aki gondolt egyet és saját készletéből, illetve innen-onnan összegyűjtögette a fellelhető összes Csontos-dűlős *Bott bort Bodóék, a szűk körű tállyai borászok és persze a saját örömére. Nem tudok elég hálás lenni, hogy engem sem felejtett ki a névsorból, így a tavalyi TokajMagic-es csillagszórás után az idei Furmint Február sem maradt el az eltarthatóságban maratonista Csontosok és Exczelecziások nélkül. Remélem, nem unjátok őket...! Nekem felettébb kedvemre való sor volt:

Illatban meggylekvár, erjedő gyümölcs, mák, főként fekete színek. Édes íz, nem túl kellemes lecsengés. Bizarr, zavaros, disszonáns, zavart íz, sok édes jeggyel, kevés lendülettel, savval és finesszel. Kompótos, lekváros, gejl.

Szépen definiált száraz szamos illat, kenyér, finoman oxidált jegyekkel. Ízben kesernye, narancshéj, kenyérhéj, botritisz és az aszússág is megjelenik; jellegzetes érett karakterrel kísérve. A műfajon belül tiszta, szép példa.

Elröppen lassan 2020. Nagyon lassan, de újra eljött a december idén is (még belegondolni is borzongató, hogy tavaly ilyenkor még ismeretlen volt a covid kifejezés, most meg már a második járványhullám tombol minden kontinensen). Éppen ezért itt az ideje a világ talán egyik legpozitívabb, életörömöt közvetítő borához fordulni pár cseppnyi vigaszért. Hiszek benne, hogy a tokaji aszú amiatt is a trendek felett áll, mivel a történelem legnagyobb válságaiban is stabil kincs, érték volt, ami pont a világ nagy tragédiái és fordulópontjai közepette tudott a megújulásra, túlélésre tanítani minket. Koccintsunk aszúval idén is, új reményekkel...! Mai posztunkból az is kiderül, a gorgonzola vagy a roquefort passzol-e jobban hozzá!

Célszerű rendesen dekantálni a komoly kiválás miatt is! Illatában cappucino és tejszín (almasavbomlás), dohány, babér, kátrány, bakelit, szeder, fekete ribizli. Meleg év, gigászi test. Ízben masszív tannin és még több alkohol (és a kor ezen a két érzeten nem sokat szelídített), lecsengésében étcsoki. Mély, kiadós anyag, érett állapotban, de még a csúcsa közelében. Tartja magát szépen, még pár évet (megfelelő helyen) biztosan lehet érlelni.

Akik otthonosan mozognak a világ pezsgőinek felső házában, azoknak talán nem mondok azzal újat, hogy 2008 hosszú ideje (tán 1996 óta, de 2002 után biztos) a leginkább méltatott évjárat Champagne-ban. Az elég valószínűnek látszik, hogy a múlt évtized legjobbja, s bár még a század, sőt az évezred elején állunk (így ennél messzebb a legekkel korai menni), az egyértelmű, hogy ezt az évjáratot még nagyon-nagyon soká emlegetni fogják az etalonok közt. De mitől is lesz egy évjárat olyan kiváló, ha a világ legjobb pezsgőiről beszélünk, és milyenek kóstolva?