Szűcs Ferenc testvérünk közismerten nagy borgyűjtő hírében áll. De emellett évtizede a tállyai borászközösség aktív tagja, aki gondolt egyet és saját készletéből, illetve innen-onnan összegyűjtögette a fellelhető összes Csontos-dűlős *Bott bort Bodóék, a szűk körű tállyai borászok és persze a saját örömére. Nem tudok elég hálás lenni, hogy engem sem felejtett ki a névsorból, így a tavalyi TokajMagic-es csillagszórás után az idei Furmint Február sem maradt el az eltarthatóságban maratonista Csontosok és Exczelecziások nélkül. Remélem, nem unjátok őket...! Nekem felettébb kedvemre való sor volt:

Az idei kemény év megpróbáltatásait levezetendő igazán szép felkérésnek tehettem eleget december 23-án, amikor is a **Szepsy István által már hetekkel korábban bejelentett első szuperaszúk debütálását celebrálhattam. A hazai sajtóban már több kört futott a Betsek- és Szent Tamás-dűlők 1-1 parcellaszelektált aszújának híre (2017-ből). A borvacsorával egybekötött fővárosi bemutatót a járvány miatt le kellett fújni a borászatnak, de a Borkollégium archívumának pár igen szép aszújával felvezetve, tíz szerencsés résztvevővel megkóstoltuk a mérföldkőnek számító két mádi tételt (melyek egyúttal alighanem a valaha készült legdrágább aszúk is). Hogy a szupertoszkán borokhoz hasonlóan új korszakot nyitnak-e meg a szuperaszúk… Nos, ezt majd a piac fogja eldönteni. Egy biztos: sokan beszélnek most róluk és nagyon kevés készült belőlük (2x960). Lássuk (mély vízbe dobva) tényleg annyira komolyak-e:

Röviddel ezelőtt számoltam be róla, hogy régóta érlelgetett palackjaim esetében a dilemmákat egy frissen beszerzett coravineszköz oszlatja el hamarosan. Némi gyakorlás, tesztüzem és tutorial videók bújása után immár pro coravin userekként bele is vágtunk Dórimmal, hogy végre lepleket rángassunk le érett palackokról a nappaliban. A krónika első körében öt nagynevű száraz tétel került a poharakba vakon. A *Királyudvar legendás 2000-es dűlős furmint prototípusát bizonyára nem kell külön bemutatni. A *Bott pincével és **Demeter Zoltánnal amiatt is bajban voltam, mert a 2011-es, 2012-es tételek közt már üvegdugóba ütközne a coravin tűje, így maradt ez a pár parafás bor a kalapban. Lássuk hát az első tapasztalatokat. 

Akik otthonosan mozognak a világ pezsgőinek felső házában, azoknak talán nem mondok azzal újat, hogy 2008 hosszú ideje (tán 1996 óta, de 2002 után biztos) a leginkább méltatott évjárat Champagne-ban. Az elég valószínűnek látszik, hogy a múlt évtized legjobbja, s bár még a század, sőt az évezred elején állunk (így ennél messzebb a legekkel korai menni), az egyértelmű, hogy ezt az évjáratot még nagyon-nagyon soká emlegetni fogják az etalonok közt. De mitől is lesz egy évjárat olyan kiváló, ha a világ legjobb pezsgőiről beszélünk, és milyenek kóstolva?

Feltűnően mély, borostyános, érett szín. Illatában egyértelműen tercier jelleg, főként aszalt és dzsemes gyümölcsökkel, de még bőven tartogat szépséget, és szépen bemutatja, milyen egy érett aszú. Aszalt barack, narancshéj, marmelade, karamell, gomba. Ízben tömény cukor, az 5 puttonyos tartalom ellenére kifejezetten mély, nagy testű, gazdag aszú. Nem a modern iskola, de ez nem baj. A végén beköszön a diós kesernye, sok cukor, de életteli sav. Nagyon hosszú és ízében is megjelennek az érett aszalványok: kajszival, szilvával, mazsolával, narancshéjjal. Szerkezetben állja a sarat, de időszerű kibontani. 

Ha nyár, akkor pezsgő! De nem mindegy azért ilyenkor sem, mivel kényeztetjük érzékszerveinket. Tar Feri testvérünk pedig erre való tekintettel össze is csemegézett néhányat a kedvencei közül, hogy ebben a rendszerben hiba ne essék. Míg a Carpe Diem kicsit a végnapjait éli, az év második felében azért készülődés van meglepetésekre is. Igazából én nem is tudom, utána hol tud majd az ember hasonlókat kóstolni, ha ez a hely megszűnik. Így egyfajta vígasztalódásképp is jól esett ezt a sort közösen elfogyasztani. Ezen a remek estén többnyire nagyszerű, kisszériás Champagne-ok játszották a főszerepet, amolyan reflektorfényen kívüli stílusgyakorlat jelleggel (szép hazai felvezetéssel):

Mádon aztán zajlik az élet mindig. - A borvidék központjává érett 2000-től, a dűlős terroirgondolkodás jelentős borműhelyeivel, 2009 körül egy grandiózus kooperációval (Szent Tamás, mádi palack stb), ami kicsit egész Mádra kihatva sok metamorfózison ment keresztül. A befektető pár hete ránk szabadította a MAD bubbles jelenséget, mely sokakban sokféle érzelmet váltott ki; azt ki lehet jelenteni, hogy osztatlan sikert nem aratott a piacon és erősen szembemegy a második mondatom értékeivel is (aligha lesz azonban mérhető hatása bármire is). Azt tudjuk, hogy a közösségi összefogás nem a kedvenc témája sajnos borászainknak, és én is gyorsan megtanultam az elmúlt 10 tokaji évem alatt, hogy a legfőbb gond a borvidéken az, hogy lassan bármilyen téma mentén képes két hegyaljai borász végtelen vitába bocsátkozni (építő párbeszéd helyett). Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy a piaci pozícionálás terén koncepciózus játékszabályokkal mind a mai napig adós a borvidék (működő eredetvédelem, jól átgondolt termékleírás, dűlők értelmezése, árpolitika stb). Tíz borász így nyilván tízféleképp fog gondolkodni a szőlészkedésről, a borkészítésről, stratégiákról, kb mindenről. Pedig a Mádi Kör egyike a borvidék számos egyesületének, melynek furamód épp a szigorú eredetvédelem az egyik legfőbb programpontja, ezt a borvidéken belül is önállóan (településileg) értelmezi és szervezi, ami zajos visszhangokat generál. Rendszeres tematikus kóstolóinak legutóbbi szeánszán nagyon kíváncsi voltam, hogy a hosszú életűnek tartott mádi szárazak miképp érnek a palackban. A meglepetések nem maradtak el:

A karantén-kóstolásaink friss epizódja igen szép meglepetésekkel szolgált. Az előző felvonásban tárgyalt Homonna Édes Hármas 2013 elvérzett, de most látni fogjuk, hogy még a helytelen tárolás közepette is van esélye egy palacknak a túlélésre, hovatovább a dugó alatt micsoda palackvariancia fordulhat elő (pláne mostoha körülmények közt). Abaújszántóról egy kevéssé közismert, fiatal pincének a kiváló borai is bemutatásra kerülnek, de pár régebbi évjáratból is kaptunk meglepetéseket. Ezúttal pedig csillagokban sem szűkölködtünk. Köszönjük a borászoknak a felajánlott palackokat a szokásos többnapos ismerkedéshez (konklúziók édesborok terén a poszt végén):

Bodó Judit és Józsi körül mindig zajlik az élet. Ott van például a Mindszenthavi Mulatság, a Dűlős Farsang, a Borday a Csontos Présházban, most épp a Keresztúri Kerámiagyárat újítgatják rendületlenül. A több éves projekt végére idén remélhetőleg egy szép birtokközponttal lesz gazdagabb az immár 5 fős család, amely mint tudjuk Felvidékről csöppent Hegyaljára, sőt igazából Bodrogkisfaludon lett családdá. Bár mindig akadt elég dolguk, de pár éve még a bloggereket is leráncigálták a városból, a laptop mellől, hogy Ne csak írják, tudják is meg, hogy készül a bor, amit aztán ízekre szedünk, megfejtünk, pontozgatunk, csillagozgatunk. Persze ezek a kiscsoportos foglalkozások mindig tapasztalással, tanulással jártak, a nap végét is munkával (azaz kóstolással) zárva. Ahogy nőtt a Bodó család, a Ne csak írja… elmaradt, de a borszerető barát és borász cimbora nem lett kevesebb, így minden februárban összejönnek kicsit, hogy a tíz éves évjáratot megkóstolgassák. Ez most 2010 lett volna, de mivel akkor alig-alig lehetett találni egészséges szőlőt széles e hazában, így többnyire a nemzetközi mezőnyből válogattunk ki csúcsokat, ki-ki a maga ízlése szerint. A véletlen úgy hozta, hogy idén én is jelen lehettem. Beszálltam hát én is egy palackkal. Hogy mit választottam egy ilyen illusztris társasághoz...?

Egy pillanatra ugorjunk csak vissza (megint) a 90-es évek Tokajába! Hisz oly sok kérdés és válasz merült fel vagy süllyedt végleg a mélybe akkoriban. Az egyik kedvenc innovációs időszakom, a hőskorszak, amikor magyar és külföldi szakemberek sok mindenben döntésre jutottak a tokaji borok múltját és jövőjét illetően. Egy későbbi francia repülőborász sorkatonaként 91-ben érkezett a borvidékre Bordóból, tele ambíciókkal, szakmai elszántsággal. Szepsy István mellett dolgozott a Royal Tokajiban, 94-ig. “Hányszor volt, hogy lementünk este 9 óra tájban a pincébe, akkoriban még nem is volt lenn sok tétel, de reggelig kóstoltunk és beszélgettünk. Bár akkor még nehezen értettem a magyart, így jobban örültem, ha inkább lerajzolja a dolgokat.” - Meséli ma nevetve Samuel. Említ azonban még egy fontos inspirációt, Pogácsás János személyét, kinek nevét mára csupán a Szarvas-dűlőben róla elnevezett présház őrzi az utókornak.