Mákos, érett kakater. Prémium vörösborokat idéző aromatika, főként fekete színű jegyekkel. Szép fűszerek, gomba, avar, földesség jellemzi orrban. Ízre széles bor, testes, nagyon fűszeres és mindenekelőtt gyönyörűen tartja magát több, mint 10 év után is. Erőteljes tanninok, kávé, pici édes-kedves krémességel egy dús, telt bikavér, mely nagyon szépen érik. Épp ideje kibontani az elfekvő készletet belőle.

Gyakran eltűnődöm, ha már ennyit írok Tokajról: vajon hányan ihattak az olvasók közül mondjuk az elmúlt hónapban édes bort...? De akárhol járunk a világ jelentős édesboros borvidékei közt, így vagy úgy a felszín alatt ott kísérti a pincéket korunk, a mai piaci trend anomáliája: nagyon magas árszínvonalon is sokféle édes bor készül, de mégsincs igazán kereslet rájuk. Elképesztő tradíciók, hihetetlen izgalmas (és drága) technológiák nyomán kerülnek a boltok polcaira, de a többség mégsem kíváncsi rá. A cukor kommersz ellenség, fehér méreg kategóriába került párszáz év leforgása alatt. Azt szoktam viszont mondani, nyilván főként Tokaj kapcsán, hogy ezek a borok tipikusan azok, melyeket meg kell érteni, melyekhez kicsit meg kell érni. Egyszerűen más tudatállapotot követel tőlünk és ebben nem demokratikusak. Ám ha egyszer becsípődik egy tokajinak az íze vagy egy téli estén van szerencsénk egy igazán komoly portóihoz, akkor biztosan nem felejtjük el az ízét soha többé. Ilyet azért a technológiai borok nagytöbbsége nem tud: meddig emlékszünk egy ezer forintos bornak az illatára, zamatára? Talán percekig, egy-két napig? Tokaj, Mosel, Rheingau, Sherry, Sauternes sok száz éve ejti rabul az értő közönséget, rang jelentett fogyasztásuk. Márpedig érteni valamit, érteni valamihez, az önmagában olyan kincs, ami ranggal, intellektussal jár.

Pár napja Demeter Zoltán aszúi kapcsán, februárban pedig Mészáros Lászlóval interjúban már beszéltünk róla, mennyire fontos Tokaj kapcsán az aszúval külön is foglalkozni. Szóba került az is, hogy ebben a műfajban több szempontból is hátrányos piaci pozícióból indul a borvidék: a száraz borok kapnak egyre nagyobb figyelmet, aktivitást, méltatlanul ritkán bontunk édes bort, s a borvidék élmezőnye ebben a kategóriában szinte mindig 90+ pont körüli szinten teljesít; viszont ha már ezek a borok ennyire komolyak, muszáj őket időről-időre bemutatni. A Holdvölgy pince mozgását nem volt könnyű nyomonkövetni a kezdetek óta. Demkó Pascal és mindenkori csapata sok fordulat után jelent meg a magyar piacon. Úgy kellett nyomoznom utánuk folyton. Berecz Stephaniet Gincsai Tamás váltotta borászfronton. Kezdetben a borok csak külföldön kerültek eladásra és a többség csak hallott valakiről, aki kóstolt már Moonvalley (majd később Holdvölgy) borokat. Mindenesetre a pince gyönyörű, a felszín fölött hipermodern mind építészetileg, mind pedig technológiailag; a földfelszín alatt pedig Mád egyik leghosszabb hagyományos érlelőpincéjét találjuk (melyen végig is vezetik a kíváncsi látogatót, he szeretné). Fontos továbbá megjegyezni, hogy a borvidék egyik legtapasztaltabb szőlésze is a csapatukat erősíti. Hogy az angol termékelnevezések a magyar piacon mennyire mentek át a fogyasztóknál, szintén nehéz megállapítani. De van nekik egy Culture márkanévre hallgató aszúboruk, melynek a 2006-os évjáratára évekkel ezelőtt kaptam föl a fejem. Az volt az első igazán maradandó élményem a Holdvölgytől.

Kevés olyan borvidék van a világban, mely kategóriájában képes szinte minden évjáratban 90 pont fölötti borokat nyújtani. Ha az aszút vesszük alapul, Tokaj ilyen borvidéke a világnak. Demeter Zoltánt sem nagyon kell már talán bemutatni az olvasóknak. A TokajKalauz első pincéje, mely 100 csillagnál többet gyűjtött eddig a borkatalógusunk értelmében. Ezzel az első 2 csillagos borásza a kiadványnak. Olyan kort élünk, amikor a mindenkori száraz borokról Tokajban is gyakrabban kell beszélnünk a különböző pincéknél, pedig nekem mindigis meggyőződésem volt, hogy aszúminőséget tekintve az abszolút első Demeter Zoltán. Noha ebben nehezebb igazán kiemelkedőnek lenni: szükségtelen neveket mondanom, - az egész borvidéken hihetetlen minőségek vannak jelen egyszerre (szárazban pedig mindenhol vannak amplitudók: fölfelé és sajnos lefelé is). Épp ezért fontosnak érzem időről-időre hangsúlyozni: Tokaj a világ első számú édesboros borvidéke, ami felelősség, küldetés, hagyaték. - Demeter Zoltán pedig nem csak főboraival teremtett önálló (és a borvidék számára is irányadó) műfajt édesben, de aszúi is mindig az extrém koncentrációról és egyúttal a kivételes egyensúlyról szóltak. Olyan formátumú borok, amiknek tényleg a világ legjobb éttermeinek borlapján és a ritakaságokat gyűjők pincéjében a helye.

Kinek hiányoztak a rajnaik februárban? Nekem biztosan (ezentúl rieslingrovat címke alatt fogunk egyik kedvenc szőlőfajtánkkal foglalkozni). Ma egy nagyon izgalmas fiatalabb, tán kevéssé ismert pincéről érkezik a poszt: fiatal házaspár (akiknek aztán a magánéleti válságok miatt újabban nehezebb időket kell megélniük pinceként is). Tar Feri barátunk egyik titkos kedvence a borászat, akik a fajta és a termőhely lehetőségeivel jóval a riesling.hu indulása előtt le tudták nyűgözni a rajnai borok tán legnagyobb ma élő honi ismerőjét . Ennyi talán elég is, hogy a Racknitzra kíváncsiak legyünk. Két termőhelyet vettünk górcső alá: a Klamm porfír (vulkáni törmelék) talaj, lágyabb borokkal; Döhhnofféktól pedig tudjuk, hogy a Hermannshöhle (Hermész barlangja) igazi ikonikus terroir ezen a részen: szürke palás talaj és porfír keveréke, jóval pengébb, feszesebb borokkal. - Sav cukor arány 1:1, finomseprős érés, csak acéltartály! Az első évjárat uk 2003 volt egyébként, tehát az alábbiak még bőven az első leckék közt vannak, ha egy boros pince idővonalát vesszük:

Mert ennél jobban nem is lehet indítani egy évet. Eddig is csupa izgi témát sikerült körüljárni az elmúlt hetekben, végre kicsit több időm van írni az újév elején (ha már az óévben ez kevéssé tudott megvalósulni). De szeretném 2o18-at olyan posztokra felfűzni itt a Táncolón’, hogy legyen benne nagyon sok nemzetközi kitekintés a legjavára, s természetesen sok-sok írás Tokajról (mint egyedüli nemzetközileg presztízzsel rendelkező hazai borvidék). Így lehet a legjobban fejlődni.

Tar Ferinél volt egy kis morzsaparty Szilveszter után. Olyan tételek voltak kidugózva, hogy muszáj volt élni a remek lehetőséggel (megint). Még mielőtt úgy nézne ki a blog, mint egy Carpe Diem pr-oldal, rögötön bele is vágnék a borok bemutatásába…

Eljött az évvége. Ilyenkor bőven van ok a közös borozgatásokra. A bor közösségformáló szerepe ilyenkor különösen jól érvényesül: összejövünk, kicsit ünnepi hangulatban, mégis kötetlenül, s mindenki hoz valamit, bármit, amit szívesen megmutatna a barátoknak. Milotta Laci (furmintfan) barátomnál több ízben is összeültünk idén, hogy különféle témák mentén kóstoljunk (ölelés érte neki); lesz ebből még egy poszt a fiók mélyéről hamarosan (lehet, hogy 2018-ra tolódik). Rszabi, Hegyi úr, Bernát Józsi és jómagam az alábbiakkal vezettük le a fordulatos 2017-es évet:

Merthogy az én véleményem az, hogy a titok az, hogy maga az örökös kincskeresés teszi igazán romantikussá a borkedvelő közönség számára a Burgundi-legendát. A világ legfontosabb borvidéke (a szakértők értékrendje szerint), ahol a termőhelyi gondolkodás éteri magasságokig jutott, ahol összeállt minden körülmény, amitől egy borvidék évszázadokon át izgalmas és keresett lehet. Ahova csak a beavatottak érezhetik úgy egyszer-egyszer az életben, hogy megérkezhettek. Burgundia sikere ma is töretlen, a termelők és borászatok szinte bármilyen árért el tudják adni portékájukat, hisz eleve kis palackszámban készülnek a borok és óriási a kereslet erre a legendára.

Idén több hőskori pionír pince is ünnepli a negyedévzázados évfordulóját.  Nyáron a szintén francia lendületű Disznókő tartott retropsektív kóstolót. Novemberben a Pajzos-Megyer ünnepelt méltó keretek közt. Kilencvenes évelbeli aszúik az első formabontó újaszúk közt robbantak. Mégis, a ’92- utáni Pajzos az egyik legzavarosabb történet a borvidék messzi északi felén. Egy dolog alapítani egy birtokot a rendszerváltás utáni Hegyalján és egy másik dolog mozgásban tartani a bárkát a viharos, háborgó tengeren. Francia alapítók, rengeteg birtokigazgató és borász váltotta egymást, hogy mostanra Laurent Comas irányítsa a birtokot. A tehetséges Bai Istvánt két fiatal sváb srác váltotta nem rég: Espák Pali, szőlész és Naár Ferenc, borász. Így hárman alakítják a jelenkori stílusát a pincének.

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.