Takács Lajos Somló egyik legnagyobb figurája. Volt. Volt? - Alighanem igen, mivel tavaly a saját útját járó borász átköltözött Hegyaljára. Ahogy ő mondja: haza. Nem is térnék most ki ennek a hátterére részletesen. Maga a borász is elérzékenyült szűkszavúsággal nyilatkozott a témában. (A történet hátterét terveim szerint egy mélyinterjú fogja majd megvilágítani hamarosan.)
Maradjunk egyelőre a jelenben: furmint február van. Lajos és a Terroir Club pedig elhozták 20 lelkes érdeklődőnek a kultikus Hollóvár pince összes eddigi Furmintját. Bevallom, hozzám a pince borai közül mindigis a Furmintok álltak a legközelebb. Hiába a hársak kaptak talán összességében nagyobb visszhangot, s lettek talán följebb is pozicionálva. - Takács Lajos furmintjainak nagy szerepe van abban, hogy a fajtának anno híve lettem, s vagyok ma is (minden szkeptikus hang ellenére). Felettébb izgalmas volt látni, hogy a gyakorlatilag azonos terhelés és azonos évközi mozzanatok mellett milyen szépen kidomborodnak az évjárati sajátságok az alábbi borokban. Gyakorlatilag lecsupaszítva ott volt előttünk a forró nyár vagy épp a sok csapadék hangulata. Mint tíz szobor.

Karácsonyi ünnepléshez idén nem válogattam olyan gondossággal a borokat. Szinte azt bontottam, ami épp a kezem ügyébe került, nem törődve korábbi elképzelésekkel, távlati tervekkel. Elvégre a gyűjtemény minden bora ki kell, hogy nyíljon egyszer… Eleve kezdek kicsit leszokni a hosszú távú betárolásról is. Most kicsit inkább ritkaságok nyíltak és nem bántam meg. Felvezetésnek szenteste egy teljesen izgalommentes és kissé savhíjas Sauska 113-at pattintottunk a hal mellé… Közepes teljesítmény. Utána Németh Attila mátrai édes rizlingje nyílt a karácsonyi desszertek hangulatát színezve. Másnap fácán került az asztalra, ehhez pedig nem más került a poharunkba, mint az idei Furmint Február őserővel robbanó ősfurmintja a Csontosból.

Nagyon izgalmas dramaturgia szerint indították a szervezők a tizedik, jubileumi Tokaji Ősz eseménysorozatát, megadva annak alaphangját. A rendezvény nulladik estéje olyan kóstolóval kezdődött, ami a Tokaj-Hegyalját mélyebben ismerők számára igazi történelmi momentumnak is mondható. Megnyitó előtti este… - Hol máshol is történhetne ez méltóbb helyen, mint az egész dűlő-sokszínűségi história kiindulópontját jelentő Mádon, ahol a 2000-es évek elején az első igazán zajos száraz dűlőszelekciók megszülettek Hegyalján, megnyitva egy új korszakot a borvidéken.

A szűk körben elköltött különleges kóstoló ötlete a Bocuse d’Or folyamán, lyonban merült föl az év elején, ahol az Onyx sommelier-csapatát erősítő Gervai János és Berecz Stéphanie épp arról cseréltek eszmét, hogy a Hárslevelű is megér egy misét a Furmint mellett. Sokan mondogatják már ezt egy ideje, össze-össze súgnak úton útfélen, hogy talán a száraz Hársak legalább akkora figyelmet érdemelnek. Abban egyetérthetünk, hogy a Hárs kifinomultabb eleganciát tud mutatni a Furmintnál. Nem annyira kemény bor, több a dísz, talán a sallang is, de a megfelelő kezek közt kiművelt/kiműveltebb formát tud ez ölteni. A beszélgetőpartnerek végülis fölvetették egy átfogó Hárs-kóstoló ötletét, melyet végül egy forró augusztusi estén sikerült tető alá hozni, méghozzá Demeter Zoltán Kakas-dűlőben fölépült teraszának teteje alá.

A saját bevallása szerint is a hagyományos és modern határvonalán lavírozó bodrogkeresztúri pince nem először okoz igazi meglepetést édesben. Egy éve 2007-es Kövérszőlője csapta le a biztosítékot, méghozzá vakon, igen szép sorban. Ez a III.osztályú, északi, hűvös területről származó aszú is meglepően jól működött. Modern jegyek ütnek át rajta, s törnek utat a felszín felé. Fiatalos, épp csak borostyánosodó szín. Illatban közepes intenzitás, de egyértelműen az újstílus felé húz. - Virágpor, gomba, botritisz, kajszi, krémes sütemény mindez kifejező, tiszta formában. Kóstolva az évjárat savai harsányak, tekintélyes maradékcukra (minimum érzetre) már a hatodik puttonyt ostromolja. Tele van élénk, aszalt sárga gyümölcsösséggel, feszes vitalitással. Egyensúlya közel tökéletes. Egész hosszú lecsengésében vanília, aztán egyfajta tompább, bizonytalanabb kesernye az, ami mondjuk nem hiányzott egyáltalán, de így is át lehet vele élni az elvárható aszúélményt (méghozzá nem borsos árban). A borvidéki középmezőnyben kiválóan megállja a helyét ez a minőség. Megcsillagozandó.

Sokminden történt 2012-ben. - Rengeteg változás, alakulás, fomálódás kísérte az évet. - Kívül is, belül is…persze jó volt ez így (mégis abban bízom, hogy 2013 valamiféle stabilitást, kis révbe érést hoz majd magával a sok hullámzás után). De addig is, ahogy 2008 óta minden esztendőben, úgy idén is próbáltam módszeresen a lehető legjobb borokból nyitni a családnak a meghitt ünnepre. A tányérokon hal, mákosguba, bejgli stb. A poharakban pedig…

Van már egynéhány jó, autentikus borászat Magyarországon. Beszélni kell róluk és soha nem szabad többet panaszkodni, mint örülni annak, amink van! Különösen okot ad az örömre egy ilyen rendezvény, ahol a profi szervezés képes összerakni a kép darabkáit, keretbe foglalni azt, s a közönség egy helyen ennyi izgalmas és hiteles borral, borásszal tud kapcsolatba lépni. A furmintokban most sem csalódtam, a vörös kép vegyes volt most is, de talán legjobban egynémely Olaszrizlingekre sikerült rácsodálkoznom. Kóstolási jegyzetek következnek:

Nagy szerencsém volt, hogy a fiatal Németh Attila Gábor végül visszajelzett ottlétem során emailben, hogy mégis betérhetek hozzá Mádra egy rövid látogatásra. Köztudott, hogy gyöngyöstarjáni borászról van szó, aki a bátyjával alapította a tokaji Alana pincét, mely máig csakis Amerikában értékesíti borait. Mostanában nincs tervbe véve a hazai eladás, mivel a borász véleménye szerint a hazai piac amúgyis remekül el van látva kiváló tokajiakkal, mindenféle árszínvonalon. Ennek kapcsán többször elmondtam már, hogy ez valóságos merénylet az értők felé. A birtok egyébként nem kicsi, másfél hektárról hamar 29 hektárra nőtt a birtokméret, amikor az egyik komoly külföldi befektető-birtok kivonult Hegyaljáról és egy sor területet sikerült így megvásárolniuk. Édes boraik gyakrabban kerülnek szóba (Attila véleményem szerint a Sárga muskotály egyik legnagyobb hazai szakértője, immár két borvidéken is), de már 2005-ben is készültek náluk (közel) száraz borok, melyeket Alkonyi Lászlóval most volt szerencsénk megismerni:

Karácsony táján kóstoltam utoljára ezt a nagyszerű kis desszertbort, mely már akkor elkápráztatott remek ár-érték arányával. Mindig is szerettem a fősodron kívüli gyöngyszemeket, melyekre csak kevesen figyelnek föl, pedig lenne miért...

Meglepően mély borostyán szín. Sőt most az illatát is érettebbnek éreztem, mint fél éve. Azért akad benne primer jegy is bőven: lédús, érett szőlő, szőlővirág, trópusi gyümölcsök egész sora, mézes tea, virágpor.

Ízben elképesztő savai pumpálják a lendületet, újabb és újabb „attack” – okkal (hogy drbartásan fejezzem ki magam:) Van benne egy konstans cseres érzet is azért. Krémes, vaníliás korty, magas (180 g/l) cukortartalom nő föl a vitálisabbnál vitálisabb savak mellé. Mézesség! Hihetetlen hossz és balansz. Rengeteg szaftos gyümölcs (az ilyen tokajiaknál szokta nagymamám tök komolyan bekérdezni, hogy „ebbe a szőlőn kívül más gyümölcsöt is tettek, ugye?”). Az édes élet az egyik legizgalmasabb aszú-szintű késői cuvée-élényeket nyújtja nekem mostanában, mely nem vallana szégyent Ilonák, Főborok és Szepsy Cuvée-k közt sem (miközben ára fele azokénak)! Évekig ilyen szép lesz még szerintem, - illatát, ízét nézve most is ilyesmi volt bennem a végső konklúzió. 7(+)

(Nem rég jelent meg két írásom a GaultMillau.hu oldalon)

Rövid sétáló körúttal indítottam a napot a HetedHét bemutatón. Ezt követően a sokféle témát fölvonultató mesterkurzuson kóstolhattunk meg 6 féle dűlőszelektált bort. Most jöjjenek a kóstolási jegyzetek, ezúttal mind egyben: