Nehéz lenne mondani még egy olyan birtokot Tokaj környékén, ahol ennyire stabil és precíz minőséggel volt dolgunk a kezdetek, a rendszerváltás óta. Akármilyen borkategóriáról beszélünk, a Disznókő mindenben nagyon kiszámítható a magas minőséget tekintve. Nyilván az aszú a legfontosabb boruk, de mint nagyborászat, a piac tőlük is elvárja már a megbízható száraz bort, ami náluk belépőbor és nem több, a magaslatokat az édes borok jelentik, melyek late harvest és szamorodni alapokon nyugodnak. Mészáros László bevezetőjében is elhangzott, hogy az AXA Milessimé cégcsoport ugyan számos történelmi borvidéken készít borokat (Bordó mellett, Burgundiában, Portóban is), de Hegyalján kellett a legkreatívabbnak lenniük. Annyival egészíteném ki, hogy a legbátrabbaknak is itt kellett lenniük. Márpedig a Disznókő forradalmat indított a 90-es évek aszúival. Mérföldkövekkel ünnepeltük a 25 év komoly munkásságát:

A bordói fajták körüli hype eljutott idehaza arra a nyugvópontra, hogy mi magyarok szakmán belül kiemeltünk közülük magunknak egyet. Nem akarok rosszmájú lenni, de mintha lenne benne valami kizárásos alap is: a kaberné túl éles, a merlot gyakorta túl lekváros, ha drága bort akarunk készíteni belőle. A franc viszont mindig megmarad szolidan középen. Nehéz rajta fogást találni, minden évjáratban biztonságosnak tűnik. Bevallhatom, hogy én soha nem voltam a fajta elvakult rajongója. Sőt, ahogy telik-múlik az idő gyakorta vélem érteni, miért lett a kemény cabernet sauvignon a világsiker, s egyúttal nagyon tudom szeretni a merlot testét, gyümölcseit is. Ám a franc valahogy nehezen győz meg. Pedig tényleg sokkal disztingváltabb két fiatalabb bordói rokonánál, melyek amellett, hogy örököltek tőle tehetséget, mindketten képesek voltak valamire, amire a franc nem: egyéniségek lettek a világban fajtaborként is. A Cabernet franc a biztonságra utazik. Fűszerei, gyümölcsei is finomak, de épp visszafogottsága miatt nagyon-nagyon ritkán kapok tőle igazán maradandó élményt, amiért nem csak pár percig vagyok képes rajongani. No, de majd nekünk magyaroknak sikerül! Sikerül?

Taklerék a rendszerváltást követő hazai borászati időszámítás egyik legelső állócsillaga. A többségnek talán be sem kell őket mutatni. Ha szekszárdi borászatokat kell sorolni, elsők közt jutnak eszünkbe. Idén 20 éves a családi birtok, ennek apropóján egy szűk szakmai csapatnak lehetősége nyílt visszatekinteni a kezdetektől napjainkig. A sikerig és a stabilizálódásig ők is vegigjárták azokat a lépcsőfokokat, melyeket a villányi, szekszárdi “vörös-sztárok” nagyrésze vegigjárt. Banki kölcsönök, támogatások, díjzápor, máskor csődeljarasok, egyszer fent máskor lent. Néha pozitiv, néha kevésbé pozitív visszhangokkal kikövezett út, az alig egy hetktáros családi szőlőből egyre nagyobb saját területtel, 2000-től egyre több telepített ültetvénnyel. Újabb és újabb ikonborok és egyre kiterjedtebb és szebb birtokközpont foglalja mindezt méltó keretbe, mely a tavaly átadott impozáns Takler Kúriaval lett teljes (étterem, wellness hotel stb). Húsz év után sincs tehát megállás.

Még havas, téli időben tettem látogatást Illéséknél, Erdőbényén. Állandó résztvevői a Bor, Mámor, Bényének. Területeik Kisfalud és Bénye mentén találhatók. Foglalkoznak palackos borok bértárolásával és a pincénél egyedülálló kőzetleletek is megfigyelhetők a környékből. A borok nagyobbrészt a régebbi stílushoz igazodnak. Muskotályból egy-két igazán szép példát tudnak felmutatni, de esszenciából, magasabb puttonyszámú aszúkból, emellett 3 és 4 puttonyosból is kóstolhatunk Illéséknél. A borászat minden évben kísérletezik jégborkészítéssel is,a termés egy részt kinn hagyják és mérik azt az időt, amíg a szőlő valóban tartósan fagypont alatti hőmérsékleten van. A nagy kísérletezőkedv pár ékes példájából sikerült kóstolnom:

100 % Mád. Gergely Vincénél sokféle hagyomány és stílus ötvöződik. Készül nála száraz szamorodni, modernebb aszú, de van egy tétel, ami 1999 óta hordóban érlelődik (esszenciával). Ha ilyen volt a Rákóczi idők aszúja, akkor már valóban értem, miért szerették már akkor is a királyok, császárok, pápák. Gergely Vince gyönyörűen felújított házában pedig olyan érzésem volt, hogy igen, valami hasonló arisztokratikus, grófi környezetben, gondolatiságban születhettek meg hajdan ezeknek a boroknak az ősei. A mádi látogatásomnak egyébként más apropója is volt. Gergely Vince több ponton sem értett egyet egy korábbi, róla szóló írással (melyhez az ő megjegyzéseit is csatoltam utólag). Legjobb ezeket a vitákat személyesen helyretenni, lehetőleg egy pohár bor mellett. A borszakíró és a borász persze soha nem fog egyetérteni mindenben, de mindennél fontosabb, hogy tudjunk egymással őszintén beszélgetni.

Kevés borászt ismerek, aki maga készíti hordóit is és mindkettőben eredményes. Matyisák Gábor az Andrássynál volt borász évekig, s egyben kádár is végzettségét tekintve. Az építkezések végeztével az idelátogatóknak is szeretné ezt a szakmáját méltó keretek közt bemutatni. Persze, hogy a borokban is több szerep jut a hordóhasználatnak, mint másutt. El tudom nézni. Tudni kell még róla, hogy az aszúborok megszállottja, elképesztő készletei vannak a különféle évjáratokból, és bár kevesen hallottak talán nevéről, akad néhány igazán szép és modern kiadás is nála. Mit néhány? - A tarcali pincében páratlan hosszú sort kóstolhatunk végig 5 és 6 puttonyosból, de aszúesszenciából és natúr esszenciából is. Csupa egyedi ritkaság a Tokaji-hegy tarcali oldaláról.

Vannak percek, amikor a sok ránk, magyarokra jellemző fanyalgás és szkeptikusság mellett időnként szünetet tartva büszkék lehetünk valaminkre. Úgy igazán! Tokaj édes borai bizony ilyenek. És ilyenek voltak évszázadokon át. A legjobb a világon. A címmel, alcímmel tulajdonképpen a legörömtelibb tanulságát már el is mondtam annak a kóstolónak, melyet nagyrészt bloggerek társaságában volt szerencsém átélni egy hete. Dagadtos meghívásának örömmel tettem eleget, mikor írta, hogy elég komoly botritiszes borokat fog kiszanálni a gyűjteményéből. Némelyik mellé odatett egy-egy hasonlóan érett külföldi tételt is, csak hogy ne legyünk nagyon belterjesek. Vakon, kettesével leplezve kóstoltuk az összes bort, noha a tokaji sor jelentős részéből nem csinált előttem titkot a szervező. Pár igen exkluzív ritkaság is került a sorba, olyan borokkal is, melyeket még én sem kóstoltam korábban. Azt is megnyugtató volt látni, hogy az alábbi tokajiak nagysága a legjobb kitekintéssel rendelkező, legkritikusabb szájú, legszkeptikusabb hazai bloggereket is meggyőztek a kóstoláskor.

Hegyalján több minden is működik Bodnár név alatt. Kezdjük mindjárt ennek a kérdésnek az rendbetételével, ha lehet. A Mádi Sajtost már bizonyára többen ismerik (akár a Hegyalja Piacról, akár rendezvényekről, akárhonnan…). Van Sátoraljaújhelyen is Bodnár Pince és van egy Mádon is. Utóbbiról lesz ma szó.
A TokajKalauzban is meséltem róluk, de komolyabban, személyesen máig nem volt lehetőségem megismerni őket. De most végre igen. Az Alkonyi László féle HetedHétHatár sétáló kóstolóján botlottam bele Bodnárék Érintés Cuvée-jébe, ott csillagoztam meg borukat először jegyzeteim közt.

Két Cabernet duettje. Tejcsokis, szárított paradicsomos illat. Aztán ribizlit érzek benne, keleti édes fűszerekkel ízében is, melyhez vegetálisabb paprika társul kísérőként. Kimondottan vagány fűszeressége, tüzessége és jó tapadós tanninjai miatt vadabb, nyersebb attitűd jellemző rá. Abszolút élő bor, talpon van.

Aszalt gyümölcsök, kávé, dohány, bőrösség, füstölt sonka, de akad még benne szépen friss gyümölcs is mutatóba. Élő bor, tejes simasággal, sok-sok fűszerrel, gazdag tanninosság mellé viszonylag lazább, lágyabb szerkezettel. Étcsokis lecsengés a korrekt test mellé, jó hosszú bor maradt ez a Kopár máig.