Folytatódik nem csak a Herczeg Ági Master of Wine-os kóstolósorozat, de bizony a tavasz jegyében a sauvignonozást is épp csak elkezdtük a korábbi, Cseri-poszttal. Most kicsit körbeutazzuk a világot és a száraz etapban két kakukktojás keresését követően édesbor-klasszisokba folytjuk a virágillatú tavasztól megrészegült, mámoros lelkünket. Csupa fontos leckével tűzdelt borsor. Természetesen most is vakon.

Taklerék a rendszerváltást követő hazai borászati időszámítás egyik legelső állócsillaga. A többségnek talán be sem kell őket mutatni. Ha szekszárdi borászatokat kell sorolni, elsők közt jutnak eszünkbe. Idén 20 éves a családi birtok, ennek apropóján egy szűk szakmai csapatnak lehetősége nyílt visszatekinteni a kezdetektől napjainkig. A sikerig és a stabilizálódásig ők is vegigjárták azokat a lépcsőfokokat, melyeket a villányi, szekszárdi “vörös-sztárok” nagyrésze vegigjárt. Banki kölcsönök, támogatások, díjzápor, máskor csődeljarasok, egyszer fent máskor lent. Néha pozitiv, néha kevésbé pozitív visszhangokkal kikövezett út, az alig egy hetktáros családi szőlőből egyre nagyobb saját területtel, 2000-től egyre több telepített ültetvénnyel. Újabb és újabb ikonborok és egyre kiterjedtebb és szebb birtokközpont foglalja mindezt méltó keretbe, mely a tavaly átadott impozáns Takler Kúriaval lett teljes (étterem, wellness hotel stb). Húsz év után sincs tehát megállás.

 Mély, borostyán szín. Ha a részleteket nézzük illatában, érezzük az érettséget, de mégsem válik hátrányára összességében. Valamelyest oxidált és a tercier jegyek mellett őrzi az aszúk megnyerő és bájos jegyeit. - Grillázs, méz, nektárosság, gomba, avar, de találunk még kandírozott sárga gyümölcsöket is szép számmal. Ízben a sok cukor feltűnik (170 g/l felett), de a klasszikus évjárat tipikus savai példásan mossák le, tisztán hagyva a szánkat. Így aztán tényleg sehol nem nehezedik el, és a savak sem élesek. Finom, egyszerre komoly és egyensúlyos. Hosszan, krémesen, méltósággal nyúlik el, de megtartotta máig lendületét, nem nehezedik el egy pillanatra sem. Egy negyvenes úriember, aki még őrzi sármját és van még mondanivalója.

100 % Mád. Gergely Vincénél sokféle hagyomány és stílus ötvöződik. Készül nála száraz szamorodni, modernebb aszú, de van egy tétel, ami 1999 óta hordóban érlelődik (esszenciával). Ha ilyen volt a Rákóczi idők aszúja, akkor már valóban értem, miért szerették már akkor is a királyok, császárok, pápák. Gergely Vince gyönyörűen felújított házában pedig olyan érzésem volt, hogy igen, valami hasonló arisztokratikus, grófi környezetben, gondolatiságban születhettek meg hajdan ezeknek a boroknak az ősei. A mádi látogatásomnak egyébként más apropója is volt. Gergely Vince több ponton sem értett egyet egy korábbi, róla szóló írással (melyhez az ő megjegyzéseit is csatoltam utólag). Legjobb ezeket a vitákat személyesen helyretenni, lehetőleg egy pohár bor mellett. A borszakíró és a borász persze soha nem fog egyetérteni mindenben, de mindennél fontosabb, hogy tudjunk egymással őszintén beszélgetni.

Kevés borászt ismerek, aki maga készíti hordóit is és mindkettőben eredményes. Matyisák Gábor az Andrássynál volt borász évekig, s egyben kádár is végzettségét tekintve. Az építkezések végeztével az idelátogatóknak is szeretné ezt a szakmáját méltó keretek közt bemutatni. Persze, hogy a borokban is több szerep jut a hordóhasználatnak, mint másutt. El tudom nézni. Tudni kell még róla, hogy az aszúborok megszállottja, elképesztő készletei vannak a különféle évjáratokból, és bár kevesen hallottak talán nevéről, akad néhány igazán szép és modern kiadás is nála. Mit néhány? - A tarcali pincében páratlan hosszú sort kóstolhatunk végig 5 és 6 puttonyosból, de aszúesszenciából és natúr esszenciából is. Csupa egyedi ritkaság a Tokaji-hegy tarcali oldaláról.

Máté Fanniékhoz már nyár óta próbálok eljutni. Végre sikerült. Most hogy nem hétköznapi történetüket alaposabban megismerhettem, persze összeállt a kép. Kicsit a Zsirai lányokhoz hasonlóan Fanni és édesanyja is azzal a kihívással kellett, hogy szembesüljön egy napon, hogy Máté Zoltán örökségeként egy közel 15 hektáros tarcali birtok jövőjéről kell dontéseket hozniuk. Pesti lakcímmel a személyin és közgazdász végzettséggel a diplomán ez váratlan sorsfordulat, de tulajdonképpen megannyi lemondás árán, végül a pince megtartása mellett döntöttek. A német befektető ment, barátságokkal jött viszont keresekedői, borászati, grafikai segítség is a hölgyeknek. Az új márka (szerintem telitalálat) így született meg: egy szertelenül fiatalos, kicsit csajszis, borbárba kiáltó, trendy arculat, ehhez passzoló bornevekkel, korrekt borminőséggel.

Eleve mit tudunk szegény szamorodniról? Lengyel szó (ahogy termett), annyira nem ősi elnevezés, mint a hasonló bort jelentő főbor, de azért mégis van hagyománya. Kevésbé intenzíven botritiszes években is remek minőséget ki lehet belőle hozni, noha divatosnak egyáltalán nem lehet mondani már régóta. Arról már nyáron tett Disznókős látogatásomat követően megemlékeztem, hogyan képzelte el a kilencvenes években a Mészáros László vezette, francia illetőségű nagybirtok a csúcsokat jelentő aszú alatti édes kategóriát. Náluk a szamorodni került hamarabb képbe (s csak jóval később jelent meg a késői szüret).

A tokaji körút alkalmával Mészáros Lászlóval kellett egy interjút készítenem (meghökkentő részletek hamarosan a Tokaji Ősz felületein és itt is…). A Disznókőről többnyire aszúik kapcsán beszélünk. Más édes különlegességeket is készítenek. Ugyan a késői szüret csupán 1999-ben vált külön a szamorodnitól, utóbbi nagyon fontos (picit talán mellőzött) példa korunk tokaji szamorodnijai közt. Nem vagyok rá büszke, de a pince édes szamorodnijaival eddig talán nem is találkoztam, vagy ha valahol mégis, akkor nem szenteltem neki kellő figyelmet. Aszú alatti bevezetője mindig az évjáratnak a Disznókő szamorodni. Árban is nagyjából a fele (ötezer körül), és valóban remekül kiegészíti, beharangozza a később megjelenő aszút.

A tarcali Degenfeld élmények után ideális folytatásnak tűnik egy Árpád-hegy poszt. Remélem, jó lesz. Varkoly István családi pincéje alighanem az egyetlen olyan név, amely miatt Szerencset útba ejti az, aki ma izgalmas kortárs pincéket keres. A Varkoly család régóta foglalkozik borkészítéssel a szerencsi felső pincesoron, de az új, nagyobb méretű pincét csak nem rég vették birtokba (a régitől pár méterre). A családfő maga, mint tudjuk a tarcali Gróf Degenfeld Pincészet szőlésze, de számos telepítés köszönhető neki szerte Hegyalján. Köztiszteletnek örvendő, megbecsült szakember. Fia, Ádám nem rég jött haza új-zélandi tanulmányútjáról, és tele van ambíciókkal, tervekkel, hogyan fogja a megszerzett tudást saját borászatukban kamatoztatni. Helyes.

Ahogy tegnap utaltam rá, Újvári Vivien, a pince borásza volt olyan kegyes hozzám, hogy a korábbi napon végigkóstolt hat puttonyosaik maradékát nem titkolta el előlem. Fölajánlott egy igen exkluzív, alaposan dekantált sort kóstolásra, a tegnap bemutatott friss tételeik után. Mondtam volna nemet?