Tehát a tokaji fiúk után aztán vasárnap a tokaji lányokhoz látogattunk el, és itt sem ért minket kevesebb kedves élmény. Bott Judit közvetlen, fiatalos lendülete először a tavalyi Mindszenthavi Mulatságon bűvölt el teljesen. Igazán szimpatikus jelenség, aki ugyan messze nem tősgyökeres tokaji, mégis olyan érzékkel készíti borait, mintha születése óta itt élne. Látszik, hogy rengeteget kóstol(t), kutat(ott), amióta Tokajban dolgozik, és borai alapján egyértelműen látszik, hogy tényleg képbe is került Tokaj reneszánszának új sítlusirányzataival. Akárhogy is, de nagyon elkapta anno a fonalat szerintem. Borainak sajátos és jól fölismerhető stílusát bizony sok, generációk óta itt tevékenykedő borászat megirigyelhetné (a nyitottság egyébként bizonyára mindenki számára hasznos erény lehet, a Tokaji Bormívelők Társaságának tagjai rendszeresen összejárnak kóstolni, az együtt gondolkodás nagyon fontos dolog). A Fülekynél vitathatatlan érdemekre tett szert (számomra eddig a 2002-es 6 puttonyos a legkiválóbb bizonyíték, de Judit szerint a 2003-as sem hétköznapi darab, az volt ott az utolsó évjárata, melyet fájó szívvel hagyott ott). Az önálló, családi pincével saját stílusukat a tokaji élbolyban egész gyorsan kibontakoztatva azonban hamar egyértelművé vált, hogy az igazán jó borász a maga uraként készít igazán szép és teljes értékű borokat (hisz nincs rajtuk semmi külső nyomás, az adott tételt olyan formában hozhatja forgalomba, amilyennek ő maga érzi, látja). Ezek a dolgok előző nap este is szóba kerültek. A minket is fogadó, Szerelmi pincesoron felújított pince-feldolgozó-kóstolóhelyiség épül, szépül. Nem rég a Fülekytől sikerült megszerezni Juditnak kedvenc prését, a vájt érlelőpinceág is elérte végleges méretét, hogy befogadhassa a végleges birtokméret eljövendő borait.

Kaptunk itt is poharat a kézbe, hogy azokban aztán az itt is előrehaladott állapotú 2011-es mintákat végignézhessük szép sorban. A 2011-es Teleki a hétvége leginkább kész formáját mutatta száraz borok közt, de a 2011-es Előhegy is nagyon tetszett: tiszta, érzékeny és kiforrott stílusról tanúskodtak mindketten, melyekre érdemes várni. Kóstoltunk még néhány száraznak szánt mintát, némelyikük végleges sorsa egyelőre a természetes érésnek megfelelően fog majd alakulni. Botték tele vannak újszerű tervekkel, újszerű megoldásokkal, ahogy említettem, a szortimentet mindig az évjárat sajátosságai határozzák meg, nincsenek tehát kőbe vésett szabályok, mindössze a legjobb sorsot keresik minden boruknak (ahogy aszú sem készülhet minden évjáratban, úgy Csontos és Teleki sem). Kóstoltunk azután néhány édes hordómintát is. A hordó, amire Szamorodni 2011 lett fölvésve a hétvége talán legfelejthetetlenebb friss mintája volt. Sokszor elmondtam már, hogy hordóból kóstolva ezek az édes csodák egészen másféle élményt nyújtanak, mint évekkel palackozásuk után. A primer jegyek olyan szintű karneválja valósul még ilyenkor meg, ami a palackozással sajnos azonnal redukálódik, átalakul, tompul. Itt kókusztejjel indul, aztán banánturmix, végül felezett őszibarack bújik elő (egyiket sem éreztem még így palackozott borban). Mindegyik jegy harsány, és szinte másodpercenként alakul át egyik a másikba (ez a zajló kép persze szükséges velejárója az ilyen friss tételeknek). Rengeteg örömet és finomságot találtam ebben a borban! Remélem, kész borként is megtartja ezeket az erényeit. A 2011-es Fordítás-kísérlet ugyancsak újdonság a pincénél, s majdnem ugyanennyire tetszett. A szamorodni jó értelembe vett közérthetőbb kiadása: itt már a friss őszibarack, a nekatrin volt a meghatározó jegy.  Egészen varázslatos és jól balanszált, krémes struktúrát mutatott mindkét édes borkülönlegesség. A pincei szakaszból hirtelen ezek tapadtak meg a fejemben. Fönn a tetőtérben berendezett kóstolóhelyiség legalább olyan közvetlen melegségű és takaros vendégváró hely, amilyenek Juditék maguk is. Itt már néhány kész tételt nézhettünk meg a pince limitált készleteiből. A hétvége folyamán egy érdekes dolog feltűnt: az Alkonyi-féle Tokaj-Iránytűs dűlőtérkép a meglátogatott pincéknél jellemzően föllelhető volt a kóstolóasztalokon mint alapvető tartozék. Sokat vitatott térkép ez. - Alkonyi László maga sem tagadja, hogy közel sem teljes és közel sem halálpontos, de nagyon hasznos, hogy kéznél van így kóstoláskor. Hisz a dűlők és azokon keresztül a borok változatossága teszi igazán sajátossá Tokajt. Demeter Zoltánnal egyetértve beszéltünk róla, hogy ennek a könyvnek sokkal nagyobb szerepe kéne, hogy legyen a tokaji borturizmusban. A Tokaji Bormívelők köreit erősítő Bott Juditnál is megvásárolható, de a címéhez méltóan ott lenne a helye a legkisebb panzióban, vendégházban, étteremben ugyanígy. A 2008-as Furmint-Hárslevelűvel* ősszel ugyancsak találkoztam már. Most is a termőhelyről mesélt leginkább: csupa krétás, kaolinos ásványosság, ízben kecses elegancia, rebbenékeny báj hatja át. Utána jött a nagyjából 40-50 g/l maradékcukorral kedveskedő Bott 2010** feliratú bor, mely most is tanúskodott Tokaj lefegyverző sokrétűségéről (továbbra is az évjárat egyik legszebb tokajija szerintem). Van a száraz és a nagyon édes között is izgalom bőven, méghozzá a nem éppen felejthetetlen évjáratok esetében is. Remek egyensúly, izgalmas (8 körüli) savak, sokoldalú gasztronómiai érték, ami ennek a bornak a legfőbb erénye. A Bott-rytis 2009* ehhez eléggé hasonló, kicsit közelebb a desszertbor-jelleghez, még egyszer annyi természetes  maradék-cukorartalommal. Hanem a 2007-es 6 puttonyos aszú** igazi különlegesség. Talán 400-450 palack készült belőle. Az évjárathoz (s mondjuk egy előző este kóstolt Demeter Zoltán évjáratazonos aszúhoz) képest meglepett, hogy egészen könnyed, (jó értelemben véve) üde ez az aszú, melyet halványabb, világosabb színe is jelez így fiatalon. Most a kókusz és a vanília találkozása volt a meghatározó benne számomra. Nagyszerűen iható, a forró évjárat töménysége nem nehezíti el egyáltalán, így megkockáztatom, az évjárat egyik legszebb egyensúlyú 6 puttonyosát tisztelhetjük benne, mely bármilyen élethelyzetben élvezetet nyújt (***?). A kedves sztorik és anekdoták után fölkerekedtünk a Bott Pincétől. Megebédeltünk, és átbuszoztunk Bodrogkeresztúrra, egy másik Tokaji Bormívelő hölgyhöz, Bárdos Saroltához.
Tavaly is itt ért véget a Tokaji Hétvége. Saci pedig ugyanazzal a baráti hanggal fogadott bennünket a Kossuth Lajos utcán (mint tavaly vagy mint nem rég Bott Judit). Természetesen itt is a szépreményű, friss tételekkel nyitottunk. A borász hangsúlyozta, nem kell félni a 11-es évjárat savaitól. Lesznek elegen. Ez a négy tokaji pince ezt maximálisan alá is támasztotta (de hazudnék, ha azt mondanám, nem kóstoltam már savszegény 11-es bort). A 2011-es Csirke Furmintnak két verzióját kóstoltuk meg. Az egyik tartályban érlelődik és szintén Szentesi-féle pezsgőnek készül, ha nagy lesz, a másik feléből csendesbor lesz. A hétvége borai közül Saci borai még szembetűnően az útjuk elején járnak. A Barakonyi-dűlő tavaly is több kiváló adottságú alapanyaggal töltötte meg a pincét: a száraz 2011-es Barakonyi furmint most is nagyon ígéretes, de a 2011-es Barakonyi Hárs is tetszett. A Barakonyi Furmint egy része késői szürettel került be, a szép édességből könnyen lehet, hogy újra Amicus alapanyag lesz 3 év után (de ahogy szerencsére Bottéknál, úgy Bárdoséknál sincs megírva előre minden bornak a jövője). Az utána kóstolt, szintén magasabb cukortartalmú 11-es Kövérszőlő bizonyította számomra, hogy lehet ebből a kissé neutrálisabb hangulatú hegyaljai fajtából is izgalmas bort készíteni. A fajtakérdés, a fajtadiverzitás valóban nagyon fontos kérdés Tokajban is. Egyértelmű, hogy nekünk sem szabad túlzottan fölaprózódni etéren egyik borvidéknek sem, és talán tényleg nincs is szükség háromnál több fajtára Tokajban, de a Tokaj Nobilis desszertboraiban, az Amicusban és az aszúban is egyre inkább érezhető, hogy a Kövérszőlő is képes lehet nagy dolgokra. Az olyan viszontagságos években, mint 2010 pedig az egyetlen fajta, ami jól aszúsodott, az ősi Zéta volt például, tudtuk meg Sacitól... (Nem könnyű etéren állást foglalni: Burgundia és Bordeaux valóban nagyon régóta két-három fő fajtával dolgozik, de ott van a másik nagy kedvencem Cotes-du-Rhone, ahol szintén szerephez jutnak a kimondhatatlan nevű, kevéssé ismert régi fajták is; Languedoc-ban nem kevésbé. Hol van hát az igazság?). A már palackból kóstolt késői szüretelésű 2008-as Sárgamuskotályban benne van minden, amiért ezt a fajtát szeretjük: szappanos, virágos, szőlőlés jegyek, kellemes, közérthető édesség. Végezetül pedig ismét egyértelművé vált számunkra, hogy a 2010-es 6 puttonyos aszúért érdemes lenne akár minden nap megtenni az utat Budapesttől Tokajig. Túl szép ez a bor egy olyan évjáratból, melyre fájón gondol vissza az összes helyi borász. Olyan savai vannak ennek az aszúnak és olyan végtelen íze, mint a legjobb évjáratoknál. A Gizellánál és a Nobilisnál kóstolt 2010-es aszúk bizonyítják, hogy Tokaj a viszontagságos években is tele van meglepetéssel.
Szervezzenek Önök is borvidéki hétvégét!