Alapavetően nem hiszek a világfajták hazai jelentőségében. Vörösek terén sem, de fehérek terén még úgy se. Nem hiszem, hogy egy magyar Chardonnay vagy Sauvignon Blanc - legyen akármilyen jó – bármiféle áttörést vagy komolyabb visszhangot keltene a hazai vagy pláne a nemzetközi boréletben. Még csak nem is kell Chablis-t vagy Sauternes-t inni, ha etalonra vágyunk... Hisz az alma azóta sokkal messzebb esett a fájától, és olyan új titánok, mint Chile vagy Ausztrália sokszor már most lesöpri az asztalról a legnívósabb óvilági mintákat is. Mégis időről-időre én is belebotlok egy-egy tehetséges hazai borász igazi különlegességébe, melyek mosolyra húzzák a számat és igazolják, hogy a sokat próbált világfajtákban az a jó, hogy mindig tudnak újat mutatni. Ezek bizonyítják, miért is nem kizárólag furmintokból, rizlingekből kell, hogy álljon a képlet. Ilyen nagy föleszmélés volt Takács Lajos édes Sauvignonja, és ilyen a Landord immár második kiadása is.

Alapavetően nem hiszek a világfajták hazai jelentőségében. Vörösek terén sem, de fehérek terén még úgy se. Nem hiszem, hogy egy magyar Chardonnay vagy Sauvignon Blanc - legyen akármilyen jó – bármiféle áttörést vagy komolyabb visszhangot keltene a hazai vagy pláne a nemzetközi boréletben. Még csak nem is kell Chablis-t vagy Sauternes-t inni, ha etalonra vágyunk... Hisz az alma azóta sokkal messzebb esett a fájától, és olyan új titánok, mint Chile vagy Ausztrália sokszor már most lesöpri az asztalról a legnívósabb óvilági mintákat is. Mégis időről-időre én is belebotlok egy-egy tehetséges hazai borász igazi különlegességébe, melyek mosolyra húzzák a számat és igazolják, hogy a sokat próbált világfajtákban az a jó, hogy mindig tudnak újat mutatni. Ezek bizonyítják, miért is nem kizárólag furmintokból, rizlingekből kell, hogy álljon a képlet. Ilyen nagy föleszmélés volt Takács Lajos édes Sauvignonja, és ilyen a Landord immár második kiadása is.
Már első évjárata óta igazi chardonnay-etalon hazánkban a Landord. Márpedig ezt kevés magyar bor mondhatja el magáról, hogy világfajta vonatkozásában ennyire erős lenne, és két év alatt így fölszívta volna magát a ranglétrán. Légli Ottón látszik, hogy teljes mértékben tisztában van ezzel, és úgy fest, teljes joggal lehet büszke nagy presztizsű csúcsborára. Azt 10x is meggondolom, melyik bort viszem a család színe elé az ünnepi asztalra. Ott hibának helye nincs. 2009 tavaszán a 2006-os bor egyértelmű sikert aratott. Így Szentestére, a hal mellé megkockáztattam a 07-es utódot, melyről még hangosabb ódákat zengenek a kortársak. Lássuk a tapasztalatokat időrendben.

Légli Landord 2006.*

Ez a bor már messze van azoktól a kedveskedő, reduktív Légli fehérektől. Még a jókedvű, napsárga címke is csupán álcázza azt a komoly, férfias erőt és struktúrát, amit ez a bor képvisel.

Ismerjük a nagy barrique Chardonnay-kat, de valahogy inkább érzékiek, burgundiasan gömbölyűek, krémesen lágyak, szelíden gyümölcsösek. A 2006-os Landord nem ilyen egyszerű eset.

Illatában azonnal, már indításkor a vad fás áromák hadával találjuk magunkat szemben, de ugyanakkor fajtajelleges chardonnays bukéja van a bornak, ami egyben nagyon kellemes is. Az íz rendkívül erőteljes és összetett, de nem lehetetlenség kibogozni eredetét, árnyalatait. A legerősebb ízérzetet a már említett kis tölgyfahordós érlelésből adódó fa zamata adja; emellé zárkózik fel második helyen a glicerines, alkoholos (14 v/v %) gigászi test, ami kellemes vaníliás, krémes chardonnays lecsengéssel zárul szép hosszan. Eleinte nem egy könnyen szerethető, egyensúlyos hatást keltő bor, elég zaboláltan, és a fa, az oxidatív jelleg, valamint az alkohol versengése nagyon sok benne. Ezért a hölgyek vagy azok, akik nem hívei a barrique boroknak, azoknak tengeri ételekkel (osztriga, fésűs kagyló, tengeri süllő), majonézes mártással vagy burgonyapürével érdemes megszelíditeni e páratlan erejű bort. 7+

Légli Landord 2007.***

A 2009-es borfesztivál egyik sztárja volt. Nagy volt a beharangozó, hogy végre itt az újabb Landord, ami többek szerint simán túlszárnyalja a 2006-ost is... Legalábbis a híre alapján, én is ezt vártam. De lássuk, hogy jöttek ki egymással a fehér asztalnál a hal, a család és a közéjük ékelt Landord/07.

Hál Istennek tökéletes a harmónia a fenti háromszögben. Azon kivételes alkalmak egyike, amikor az étel és a bor valamint az ünnepi alkalom olyan szépen egymásra talál, hogy sehol sincs sem túlkapás, sem hiba, semmi. Minden a helyén van. A tökéletesen átsütött ponty jellemzésébe most nem mennék bele, de a Landord önmagában is az este bálkirálynőjévé lépett elő nálam. Az alapanyag ugyanúgy október elején lett szüretelve; részben 220, részben 350 literes magyar tölgyben érlelődött sajátosan robosztus borrá. A palackszám csaknem fele az előző évjáratnak, ám az alkohol ugyanannyi a 2007-esben is, tehát pont jó. Színre a közepesnél egy árnyalatnyival mélyebb, vidám, aranyló sárgásfehér. A pohár falán finoman gyöngyözik. Illatban szépen jelentkezik a fa is, az avarosság, némi tartózkodó, édes, almáspités jegy, de összességében nekem bejön, hogy nem a piperkőc, parfümbomba-chardonnayk táborát erősíti. A Chardonnay illatban inkább neutrális fajta. Nem szeretem, ha úgy készítik el, mintha egy liter kölni borult volna a poharamba Chardonnay helyett...(ebbe a hibába talán inkább az újvilági chardonnayk szoktak beleesni). Illatban tehát jótékony diszkrétség, de ízben annál teltebb, teljesebb. Szerencsére itt sem a krémes, vajas fajtajelleg felé tolódik el az egyensúly, az alkohol is úriemberként viselkedik. A fa sem tolakszik, de szép, keserű ízjegyeket hint az összképbe. Kitűnő arányok, kerekebb és zamatosabb (szinte félszáraz képet mutató) a korty a 2006-os borhoz képest, de egyúttal a szép savak is megkapják a maguk szerepét. A történet végére minden láncszem az őt megillető helyre kerül. A hőfokra külön ügyeljünk! Kulcsszerepet kap a kóstolás élményében. Fölmelegedni még véletlenül se hagyjuk! Ha már választani kell, inkább hideg legyen, mint meleg (szemben egy száraz furminttal vagy hárslevelűvel például). De azért persze ne jéghidegen igyuk!

Összhatásban a 2006-os bor sokkal vehemensebb, vaskosabb, egy kigyúrt, ám kissé lomha testépítőhöz hasonlít...míg a 2007-es Landord szebb arányokkal rendelkező, megnyerőbb képet mutatott nekem, ezálatal egy rekorder, olimpiai bajnok úszóra emlékeztet inkább. 8+