Bemutatkoztak Demeter Zoltán 2011-es borai múlt héten. Ez már önmagában is izgalmas hír. Azt hiszem, minden eddigi évjáratkóstolónál nagyobb szabásúra sikerült ez a mostani. A borvidék legizgalmasabb dűlőportfóliója mellett a borász édes borai is a legfőbb hegyaljai elithez sorolandók (a borász egyike a két hazai 5 fürt birtokosának a magyar Gault&Millauban). Úgy éreztem, hogy igen kellemes és nívós szakmai közeget vonzott be a borász személye a Kempinskibe: kereskedők, borászok, szakírók, borértők hallgatták és kóstolták végig a friss tételek üzeneteit.

Az alábbi zseniális műfajt Bartha Dávid találta ki, ezért elloptam tőle nem csak az ötletet, de bizony még új elnevezésen sem törtem a fejem, annyira rendben van ez így: up to date (csak nem fog érte megorrolni a szegedi szaki). A téma pedig nem más, mint az elmúlt évek egyik legzajosabb Furmintja, a 9-es Veres. Már megjelenésekor minden hazai boríró megénekelte értékeit. Matt Kramer tudjuk, tavaly a három legemlékezetesebb bora közé emelte, ami egyedülálló visszhang a sokra tartott tokaji száraz boroknak. Ez a bor pedig amiatt is különleges köztük, mivel nem látott fát. Maga a megtestesült modern ’nagy száraz fehérbor’, mellyel meg lehet tehát szólítani a külföldi értők köreit is. Bevallom, nekem fiatalon nem mutatott semmi különöset; aztán most, hogy elkezdett érni, kezdtem egyre inkább fölkapni rá a fejem. Valahogy így:

Beosztásom miatt az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy ki kell-e hagynom ezt a kóstolót (sorban a második Alkonyi-estet, - az rossz lett volna...igaz annyira nem lehet rossz, mint a helyettesítendő kollégáknak, akiknek bokaficama, sérvműtétje, nyelvvizsgája volt eközben). De ahogy a poszt is mutatja, sikerült eljutni. Ezeken a kóstolókon mindig akad számomra (legalább) egy olyan ritkaság, melyért különösen is nagy a kísértés, hogy befizessek és ott legyek. Az elsőn még a sok új név mindegyike, de hamar egyértelművé vált, hogy az előadó gondolatai, személete talán még a boroknál is többet adnak hozzá ezekhez a kóstolókhoz. A másodikon egy akkor is föláldozott, nagyon limitált 2007-es Exczelencziás volt, aztán a 93-as aszúk közt csak ilyesmi volt (igaz a fölbecsülhetetlen értékű Szepsy érdekelt a leginkább). A kilencvenes évekig visszanyúló Muscat Luneles kóstoló alatt sajnos én is külföldön kóstoltattam. Most pedig a (régóta nem kapható, de nem rég korlátozott tételként újra forgalomba kerülő) 2007-es Szerelmi bizsergette leginkább a nyelvem hegyét. Svédországba került a tétel nagy része, s én így pont lemaradtam róla. - Így aztán az egyedüli Szerelmi volt mostanáig, melyet ezidáig nem ismertem.

Ennek a tokaji hétvégének a záróakkordja végül is egy vasárnap reggeli látogatás lett Demeter Zoltánnál. Nem volt betervezve egyikünk részéről sem, de a 2007-es borok éjszakába nyúló zajos kóstolása közepette nem nyílt nagyon alkalom az eszmecserére, bizonyos dolgok megvitatására, ezért másnapra meghívott impozáns bemutatótermébe. Korán reggel: Bodrogkisfaludról irány Tokaj, Vasvári Pál utca.

Szóval úgy indult az egész, hogy már tíz óra körül leértünk Budapestről és a mád melletti körforgalomnál találtuk magunkat. Ám mivel előzetesen nem sikerült olyan pincét találni napokig, akinek alkalmas lett volna az a délelőtt, ezért jobb híján, ha már ott volt kéznél, fölsétáltunk a Disznókőhöz kinyújtózkodni a szikrázó napsütésben. Két kedves könyvelő hölgynek köszönhetően villámlátogatás keretein belül bepillanthatunk a modern és látványos feldolgozóba is. Aztán átmentünk Tokajba. Még 11 óra sem volt, a szállást se foglalhattuk el, de Szilágyi László, a Gizella pincétől épp elérhető volt (a pincékben nincs mindig térerő, ugye) és valami csoda folytán tudott is minket fogadni Demeter Zoltán előtt. Óriási szerencse, hogy így alakult! Köszönjük nekik!

Jó borissza lévén karácsonyra idén is a legnagyobb kedvencek közül mazsoláztam magamnak/magunknak otthonra. Igyekeztem úgy válogatni, hogy mindenféle bortípus szerephez jusson, közben üzenete is legyen a boroknak: a tájról, a borvidékről, a borászról és persze az ünnep pátoszáról is! (Azért tolódott ez januárra, mert annyi minden történt a két ünnep között, és a fényképekre nem jutott idő…)

Mi mással kezdődhetne egy új korszak mint furminttal. Szofisztikált, nem olyan behízelgő fajta mint mondjuk személyes kedvencem, az olaszrizling. Nehezen érthető, egyedi, ezerarcú szépség. Akadt itt teltkarcsú, telt idomú, ugyanúgy mint filigrán modell, szépségében megöregedett, vagy ereje teljében lévő családanya...nehéz elhinni, hogy nem csak egy sárgamuskotályt lehet női arccal és alkattal felruházni, de a szigorú furmintot is. Dehát...férfiak vagyunk...

Mindenszentekre egy egészséges furmintozást írt föl nekünk az orvos, úgyhogy Marcival hirtelen fogtunk egy cetlit, és fölírtunk rá – mintegy recept gyanánt – néhány érdekes tételt a (közel)múltból. Új munkahelye van, ahol számos új és izgalmas tétel felé nyíltak meg a kapuk számára is, de nekem sem volt ellenemre beszállni egy olyan kóstolóba, ahol számos régi és új kedvenccel ismerkedhettem meg. Zömmel tokajiakat szedtünk össze, köztük volt egy dűlős pár is, de akadt somlói kakukktojás ráadásként. Vak legyen vagy ne? Vak lett, méghozzá elég erős mezőnnyel. Sajnos csak ritkán jön össze, de párhuzamos értékelések jönnek, kettébontva. Ma én - kicsit tárgyilagosabban mutatom be a borokat, holnap Marci osztja meg velünk gondolatait a borokról (amolyan „ősmedvés” elvekhez híven kicsit érzékenyebb megközelítéssel). Annyit elárulhatok, hogy merőben eltérőek lettek, mind a leírások, mind a végső pontok (ezért is döntöttem a két különálló poszt mellett). Tessék:

(2011. február 13, 10.00, Tokaj)
Izgalmasan írta az élet tokaji hétvégénk dramaturgiáját. Szombaton két nagybirtokot tekinthettünk meg, melyek együttvéve több mint 150 hektárosak, vasárnap viszont területre kisebb (7, illetve 6 ha-os), de legalább olyan magas színvonalon működő két borászathoz látogattunk el. Az a végkövetkeztetés jött ki nekem a végére, hogy aki szeretne megismerkedni Tokaj legigazabb értékeivel, annak Szepsy István legyen az alfa, az első lépcsőfok (az örök mérce); ám mégis valahol ott zárul be ez a kör, ahol a borászat maga a folyamatosan tovább és tovább gondolt ideológiák vegykonyhája is egyben.
Demeter Zoltánhoz természetesen szintén mindenképp el akartam jutni (legalább) egyszer személyesen. Így a látogatás után szeretném azt remélni, nem egyszeri élménynek kell lennie ennek. Sokkal bensőségesebb, meghittebb volt a nála eltöltött néhány óra...amik az ő monológjai mellett másodperceknek tűntek, mégis felért egy Tokajt körüljáró, több évtizedet bemutató történelem órával. Egyik helyen sem volt átlagos a fogadtatás, de ő azonnal sokkal személyesebbé, közvetlenebbé, meghittebbé próbálta tenni az egészet. A lehető legkivételesebb, legkomplettebb borélmény. (Próbálom nem lelőni a poénokat előre...aki őszintén szeretne eljutni hozzá, vegye föl vele a kapcsolatot időpont ügyében. Személyesen sokkal egyértelműbb minden.)