Az első felvonásban is sokfelé kalandoztunk. Körüljártuk a Furmint Feburár felhozatalának legfőbb tanulságait, és főként Tállyát és Bényét kóstoltuk körbe. Ha bírjárok még a jegyzeteket, akkor ezúttal jön minden más: Tarcal, bodrogkeresztúriak, Sárospatak, Hercegkút, régi és új nevekkel, Olaszliszka, egy ruszti kitérő, izgalmas meglepetésekkel. A mádi terembe sajnos csak zárás körül jutottam el. Gyorsan bele-bele kóstoltam ott is pár maradék palackba, de hét órába egyszerűen nem férhetett bele 93 furmintnál több. Zsurki Sanyi, Naárék, Dorogi Pisti nagyon meglepett. A Királyudvar, Bárdos Saci most sem okozott családást. De hogy mely száraz bor tetszett a legjobban? A poszt végén bizony az is kiderül, melyik volt (most is?) a nap furmintja szerintünk. Facebookon pedig várjuk a ti meglátásaitokat: melyik volt a legvagányabb furmint idén?

Kézdy Dániellel nem rég megjelent egy méltató cikk a Forbes online hasábjain. Stella cikke kétségkívül helyén van, sokban egyetértek, de én teljesen más szemszögből vagy „rokon-szenv” oldaláról látom Danit (minthogy szimplán a gazdagok és a gyűjtők kereskedője). Kézdy Dani borpiaci szerepe és hatása a mai magyar borkörforgásban egészen máshol csapódik le véleményem szerint. Az hogy ő komoly borokat, akár nagyobb tételben megvesz, elhoz magyar borászoktól (éveken át) szinte mint magánszemély, azt gondolom, példaértékű mecénási szerepvállalás is egyben (nincs igazán felnőtt fogyasztói kultúrája ugyanis ennek az attitűdnek idehaza annál a rétegnél, aki ezt megtehetné). Aszú Day, Aszú Prime kezdeményezése Tokaj és a tokaji borászok számára egyaránt nagyon pozitív hozadékokkal bír. Segítségnyújtás is sok kisebb pince számára, új megjelenési felület is, és nem utolsó sorban a legfontosabb tokaji márkát, az aszút is helyzetbe hozza/hozhatja, ami régóta megoldatlan gordiuszi csomója  a borvidéknek. Ezek a szándékok jutnak eszembe nekem először, ha Kézdy Dánielre gondolok. 

Stephanie-nál is bizony rég jártam már. Tán évjáratok is elmentek, amióta a borvidék talán legnagyobb szárazboros tehetségével utoljára le tudtam ülni kóstolni, beszélgetni, hallgatni, ahogy egyéni látásmódjával ráközelít Tokajra, Tarcalra, furmintra, hársra. Pedig náluk mindig van valami különös rezgés. Egy dolog azonban változatlan: Bereczék továbbra is kitartanak a Tokaji-hegy és Tarcal mellett. A borok mindigis elegánsak és csiszoltak voltak, szerkezetben és érésben ezek a borok egészen máshogy viselkedtek mindig, mint akár a mádiak, akár a bényeiek vagy bodrogkeresztúriak.

Van az úgy, hogy egy nehéz évjárat is meglepetéssel tud szolgálni. Bereczéknél két szűk évjáratról kell beszélnünk zsinórban, hisz 2013-ban kaptak egy nagyon kemény jégverést is. A 14-es évet bizonyára nem kell bemutatni a feketeöves borértőknek. Esős, beteges év, kevés (szép) eredménnyel, kis palackszámokkal. Talán édesben lehetünk boldogabbak. De itt egy makulátlan száraz tokaji: friss, üde, fókuszált, makulátlanul tiszta, semmi bizonytalanság. Ízben is ellenállhatatlanul csillog: csupa lédús citrus, hosszú, benne a löszös termőhelyek Stephanie-s kedvességével. Magas a savérzet, de hosszúvá, ragyogóvá teszi a bort, akár egy nagy Sauvignon esetében. Az esős évek borai általában gyorsan öregednek, itt nem hinném, hogy így lesz. Ezt a fajta vitalitást csak nagyon kevés tokaji borász tudja, legyen szó bármilyen évjáratról.

Ha ez a poszt már kiment, valaki szóljon! Kicsit megpróbálom rendszerezni a porette kézirataimat. Igencsak elkallódott jegyzet következik még a nyári napokról. Egy emlékezetes hegyaljai nap. - Gervai János, az Onyx* headsommelier-je, valamint Demeter Zoltán már tavaly is szerveztek egy izgalmas, felettébb jó hangulatú, zártkörű mustrát a Kakasban. Tavaly a hárslevelű, idén a furmint adta hozzá a színpompás hátteret. Most is hozta mindenki, amit otthon/pincében talált „vulkanikus furmint” témában. Jelen volt még a közös szeánszon a Berecz és a Bodó házaspár, Bukolyi Marcell, Gálik Judit - grafikus, Vállai Béla - a debreceni Ikon étterem sommelier-je, Csepreghy Márk - amerikai-magyar borkereskedő, Losonci Bálint - mátrai borász, illetve Takács Lajos - immár Somlóról hazatalált hegyeljai lakos. Micsoda társaság?

Van egy hely a 12. kerületben, ahol pár kedves ember valami hozzájuk hasonló kedves dolgot álmodtak és valósítottak meg. Egy hangulatos, értékes helyhez nem kellenek óriási dolgok, túlgondolt hipertrendi megoldások, elég lehet hozzá az érzékenység, és az odaadó lelkesedés, ami napról-napra képes betölteni egy kis kávézót, borbárat az otthonosság bájos hangulatával. Valami hasonlót lehet érezni a Galéria 12-ben is, ahol a borszerető tulajdonos csapat: János és Sára találják ki a kreatív tematikát hétről-hétre. Pár hónappal ezelőtt Bott Juci mutatta itt be néhány tételüket a Furmint Februárhoz kapcsolódva, június végén pedig a legutóbbi Borászok Borásza, Berecz Stéphanie aszatalához és boraihoz lehetett csatlakozni, ezúttal minden borhoz külön kreált kísérő finomságokkal.

Drbartáék leszerveztek egy látogatást Bereczékhez mielőtt kimentünk volna a Csontosba metszeni Józsiékkal. Ezért potyautasként velük tartottam Tarcal felé. Zajlik az élet a Kikelet háza táján is: építkezés, közreműködés másik pincénél stb. Hálás vagyok, hogy tudtak engem is fogadni, mert nagyon sajnáltam, hogy a legutóbbi Tokaji Hétvégén hozzájuk nem jutottam el.

Zömmel itt is 11-es mintákat kóstoltunk Berecz Stéphanie-val:

Már korábban beszámoltunk róla: szeptemberben elindult - a Borbarát fájdalmas széthullása után némileg új vizeken járó - Alkonyi László ’100 % Tokaj’ oldala, mely számunkra is nagyon örömteli fejlemény, de érzésem szerint egyelőre várni kell, mire igazán hangosat szól ez az egész. Persze ismerve a szerző radikális és kompromisszumkerülő szemléletét (elég az első bejegyzéseket átfutni), biztos, hogy akinek van füle, meghallja és érti a mélyről jövő súlyos üzeneteket, a problémákat, melyeket mindig is kendőzetlenül feszegetett Alkonyi László. Egyelőre érzésem szerint inkább a maroknyi lelkes vájtfül és persze szakmabeli követi figyelemmel az egyébként nagyon értékes weboldalt. - Reméljük azonban, hogy hamarosan szélesebb közönség is kíváncsi lesz a nagy jelentőséggel bíró pozitív kezdeményezésre, mely értelemszerűen legkivételesebb borvidékünk múltjáról, jelenéről és persze jövőjéről szól…annál is inkább, mivel az oldal a kétnyelvűséget is kitűzte maga elé célként.

Albert Gazdánál olvastam augusztus közepén a nagyszerű hírt, miszerint Tokajban összefogtak a löszön termelő borászok, hogy egy közös bemutatón hívják föl magukra, boraikra és persze főleg a löszre mint talaj/közeg adottságaira a figyelmet. Tetszik az újabb kezdeményezés, hogyne tetszene…sokkal rosszabb lenne, ha nem lennének hasonlók (bár az igazat megvallva, még jobban tetszene, ha valódi figyelmet kapnának az eféle törekvések, mint például a Tőkések is vagy ez is, de nyilván az idő igazol majd mindent...legerősebb példaként ebben a műfajban talán a Tokaj Reneszánsz hozható föl).