Mi is az a verjus? Egyre többen veszik elő a témát. Itt van a kertek alatt. Vagy mindig is itt volt, itt lett volna velünk, csak elfeledkeztünk róla? Tavalyi évben készült el Demeter Zoltán verjus-jének második és harmadik kiadása (két féle szüret). De nem ez az első, melyet közismert magyar borász palackoz (ifj. Franz W és Gere Attila után tavaly már Egerben Gál Tiborék is készítettek zöld szőlőlevet). Tavaly nyáron Tokajban megkóstoltam a júliusi szüretből származó bor levét, aztán egy burgundi verjus-t is. Kettőjük közül nem a franciának volt gyümölcs íze. Már az az élmény elég volt ahhoz, hogy egyértelművé váljon: ez a kiegészítő borászati termék megérdemli a nagyobb figyelmet (mely eddig valahogy elkerülte).

Ahogy az előző poszt elején is taglaltam, azért jó, hogy külföldi borszakértők jönnek bírálni hazánkba, mert rengeteget tanulhatunk a benyomásaikból, ha hagyjuk, hogy az eljusson hozzánk. Sokszor szóba kerül a ’magyar száj’, mely valóban nagyon fontos, hogy tényleg szeresse a magyar borokat, de nem szabad, hogy elhomályosítsa értékítéletünket, s azt gondoljuk, hogy borászatilag, sőt fogyasztói kultúrában sincs hova fejlődnünk! A tavalyi bormustrán a lekváros, magas alkoholú (sokszor igen magas polchoz árazott) vöröseinket vetették össztűz alá (valójában most sem volt ez másképp). Az Olaszrizling is kapott egy sokat kritizált kritikát (mely szerintem végső soron, biztos, hogy épít). S szóba került, hogy Tokajban a száraz terroirborok is ugyanúgy maximálisan megérdemlik a világ figyelmét (ld. Matt Kramer 9-es, famentes Veres-élménye). Ezek az emberek pedig saját hazájukban prófétának tekinthetők (persze nem megváltónak). - Ez talán túlzásnak tűnhet elsőre, de ők bizony azzal, hogy leírnak valamit, nem csak egy szűk borimádó réteget tudnak megszólítani, hanem bizony kőkemény, mérhető hatásuk van nemzetük borfogyasztási trendjeire; ha úgy tetszik, nem csak hozzászólnak, ők maguk formálják azt.

A pénteki érkezést, friss tételek kóstolásával egybekötött pinceszemlét követően, másnap várt ránk a tulajdonképpeni „Ne csak írja...” munka dandárja: maga a metszés. Jó hangulatban telt a Csontos-dűlő friss levegőjén töltött idő, és azt hiszem, mindenki gazdagabb lett egy szakma-közeli élménnyel. S mindezt megsüvegelendő - ha már bor-őrült írástudók jöttek itt össze - Juditék izgalmas vakkóstolóval készültek, melyre vinni is lehetett féltve őrzött gyöngyszemeket; a megkötés mindössze annyi volt, hogy a bor tokaji legyen és 2007-es. Nem titok, szeretem ezt az extrém forró évjáratot, fontos szerepet is kapott tokaj-rajongásomban. Szárazban is, édesben is, sőt aszúkban is kiemelkedő esztendőnek mondható, dús és telt borokkal. Ha az alkohol nem szállt egekig, és a savak nem égtek el, akkor komoly minőség elérésére volt sansz, ám az érlelhetőség kérdését máig nehéz lenne megválaszolni. Februárban a 2005-ös és 2006-os Furmintok már sokat bizonyítottak; most a 7-eseken volt a sor, hogy a szigorú asztaltársaságot levegyék lábukról. Én egy száraz tétellel adóztam a közös tanulságok oltárán, s izgatottan vártam, mi sül ki az egészből. Vendégként hovatovább Demeter Zoltán, Dorogi István és Berecz Stéphanie csatlakozott borokkal a hónuk alatt (Berecz Zsolt pedig remek halászlével), izgalmas tanulságokat megfogalmazva a borok kortyolása közben.

Mindenszentekre egy egészséges furmintozást írt föl nekünk az orvos, úgyhogy Marcival hirtelen fogtunk egy cetlit, és fölírtunk rá – mintegy recept gyanánt – néhány érdekes tételt a (közel)múltból. Új munkahelye van, ahol számos új és izgalmas tétel felé nyíltak meg a kapuk számára is, de nekem sem volt ellenemre beszállni egy olyan kóstolóba, ahol számos régi és új kedvenccel ismerkedhettem meg. Zömmel tokajiakat szedtünk össze, köztük volt egy dűlős pár is, de akadt somlói kakukktojás ráadásként. Vak legyen vagy ne? Vak lett, méghozzá elég erős mezőnnyel. Sajnos csak ritkán jön össze, de párhuzamos értékelések jönnek, kettébontva. Ma én - kicsit tárgyilagosabban mutatom be a borokat, holnap Marci osztja meg velünk gondolatait a borokról (amolyan „ősmedvés” elvekhez híven kicsit érzékenyebb megközelítéssel). Annyit elárulhatok, hogy merőben eltérőek lettek, mind a leírások, mind a végső pontok (ezért is döntöttem a két különálló poszt mellett). Tessék:

Ahogy néha bizonyos emberekkel sem egyszerű megfelelő kontaktust létesíteni, egyénenként más-más módon kell megadni annak módját a boroknál is. Hasonlóképp érdemes ügyelni a részletekre. Hisz bort kóstolni, azaz minden részletét a lehető legalaposabban kielemezni e sajátos terméknek, nem is oly egyszerű feladat. Számos módját ismerjük, de akár boronként/egyénenként más és más lehet a leginkább célravezető ismerkedési mód. Sokan kóstoltunk már fesztiválon, pincénél, társasággal, vakon, étel mellett stb. De belegondolunk-e, mennyi, de mennyi a zavaró vagy épp segítő körülmény, amire érdemes odafigyelni? Közben folyamatosan meghúzódik a háttérben egy rejtőzködő (sőt olykor észrevehetetlen) ellenség is, melyről csak nagyon keveset beszélünk - talán mert tényleg nem ismeri el senki: ő az elfogultság (fajta, borász, borvidék, bortípus, amit eddig hallottunk a borról, s akitől hallottuk stb, hogy csak egy párat említsek az elfogultság típusaiból). Tetszik vagy sem, ez alól (szerintem) csak az lehet kivétel, aki (történjen bármi, bizonyíthatóan) mindent vakon értékel (ilyen nem létezik). Most megpróbálom sorra venni a legfőbb opciókat, melyekkel (szerintem) a lehető legközelebb kerülhetünk a borok lényegéhez.

Mennyi, de mennyi minden történik mostanában, ami megint csak Tokajjal kapcsolatos, vagyis inkább neki köszönhető. Épp csak pár napja értünk haza a borvidékről (mely kapcsán készül egy egész bejegyzés-ciklus). S rögvest arra jöttünk vissza, hogy itt a fővárosban februárban minden a borvidék fő fajtájáról, a furmintról szól. Ennek kapcsán talán a legkomolyabb rendezvényt Kató András és csapata hozta tető alá, a Terroir Clubbal. Nem csupán hétköznapi furmintokat vonultattak föl, hanem mellettük gigantikus óriásokat is előszedtek, akik azóta a száraz tokaji iskola legendás sarokkövei, mérfölkövei, viszonyítási pontjai lettek az elmúlt fontos évtized alatt. Akinek netán kétségei lennének afelől, hogy a furmint jó eséllyel a világ egyik legsokoldalúbb, legszínpompásabb fehér szőlő fajtája (szárazban, édesben is), javaslom, - akár szép fokozatosan - ismerkedjen meg az alábbi tételek még fellelhető darabjaival!