Vannak évjáratok, melyekről csak közhelyekben lehet beszélni. Például, hogy vannak bizonyos borok, melyeknek a kibontása önmagában is ünnep. Egy új korszak hajnala (mely lezárt egy nagyon sötét kort). - A 90-es évek minden idők talán legjelentősebb innovációs évtizede volt Tokajnak, s legfőképpen azért, mert 1999-ig még minden évjárat szinte kizárólag a botrotisz és a nemes rothadás tökéletesítéséről szólt. Az első nagy rácsodálkozás a rendszerváltás után 1993 volt, aztán egy évtizeddel 1989 után a tökéletes aszús évjárat is megadatott a kisebb vagy nagyobb, magyar vagy éppen külföldi tőkével elindított hegyaljai birtokoknak. Azt gondolom, 1999 bizonyította be végleg, hogy a tokaji aszú a világ legkiválóbb természetes édes bora.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy Anthony Hwang történelmet írt Hegyalján. Nem elég, hogy megvásárolt (megmentett) és felújított ehhez egy királyi birtoképületet Tarcalon, komoly dűlőkben vett területet, de maga mellé állította a borvidék két legjobb borászát: a birtokigazgató, résztulajdonos **Szepsy Istvánt és **Demeter Zoltánt. Együtt olyan borokat tettek le az asztalra, melyek valóban átformálták Tokajt. Elég csak a 2000-es Úrágya Furmintra gondolni, az első dűlős száraz furmintra, amiből szenzáció és legenda lett; aztán az 1999-es vagy a 2002-es Lapis aszúkra, amik Hegyaljától New Yorkig ugyancsak megmutatták, hogy történelmi másod osztályú területek is micsoda egyéniséggel tudnak rendelkezni még extrém beltartalom mellett is. Az első methode traditionelle tokaji pezsgő is itt készült a loire-i cremant know how nyomán. Biodinamikában ugyan másodikok a borvidéken (ld. Pendits), de amiben úgyszintén az elsők között voltak még, az a száraz bor és az aszú közötti tér kitöltése. S ha lehetek egész őszinte, mind a mai napig a maradék cukornak köszönhetően érzem a *Királyudvart igazán nagyhatású birtoknak.

Izgalmas bemutatón vehettem részt múlt szombaton a Mádi Kör megtisztelő meghívásának eleget téve. Az eredetvédelmi egyesület borászai ezúttal a tavalyi évet mutatták be, immár palackos tételekkel. Ennek apropóján nálunk is 2018 mélyebb megismerése helyeződik a középpontba erre a hétre. Rövid emlékeztetőként az évjáratról csak annyit, hogy extrém korai, forró évjárattal van dolgunk, ami minden korábbinál gyorsabb érést (itt-ott kényszerérett állapotokat) jelentett a szőlőnek. Április-májusban eleve igen magas évi középhőmérsklettel indult a tenyészidőszak, ami komoly kezdeti löketet jelentett a fakadásban, s az így keletkezett 3 hetes előny egész évben végig meg is maradt. A szárazbornak való már augusztus folyamán leszüretelésre került, de a Royal  Tokaji Kabarból már ugyanebben a hónapban aszúszemeket szedett Mádon (!), sőt aztán mennyiségben rekord aszúszemterméssel zárták a szüretet, ami igen meglepő fejlemény (összeségében véve a borvidéken nem volt erős év aszúban 2018). Jellemző az évratra a magasabb alkohol, alacsonyabb sav, a melegebb tapintás és egyfajta sűrű teltség érzete. A kóstoló folyamán - bor bort követve - a szokásos módon adták egymásnak a szót a borászok. Aztán az utolsó előtti bornál, a Budaházynál történt hirtelen valami ásványosság és kövek témában....(ld. alul).

Dagadtos kolléga noha az írástól rég visszavonult, de akik olyan vének mint én, azok biztos emlékeznek, nagyszerű írásaira az ősalkeszen. - Sokunk számára számtalan új perspektívát nyitottak meg a borok tágabb univerzumai felé. Köztudomású, hogy időnként saját gyűjteményéből és kedves ismerősei által máig gyakorta raknak össze klubkóstolókat egy elhagyott, félhomályos pesti helyiség mélyén, méghozzá igazán különleges csemegékből, a világ távoli borvidékeiből és olykor-olykor magyar ritkaságokból válogatva. Az élmény mindig különleges, s a kóstolás pedig többnyire vakon megy. Ha jól emlékszem, tavaly édesek szerepeltek egy hasonló roncsderbin, és akkor nem volt meglepő, hogy Tokaj szépen leiskolázgatta a mezőnyt, de hogy ilyesmi szárazban is előfordulhatna....(arról ma már csak álmodni merünk).

Pár hete egy interjúban azt kérdezték tőlem, hogyan tudnám megfogalmazni a tokaji életérzést. Elsőre meglepett a kérdés (valószínű, nincs olyan, hogy tokaji életérzés), aztán igazából szinte azonnal be is ugrott, hogy ha valami igazán egyedivé teszi az itt élő borászok gondolkodásmódját, akkor az talán a dűlő szinten egyedi értelmezése a borkészítésnek. A héten két olyan nagyposzt is lesz, mely adott, ígéretes tokaji termőhely értékeit mutatja majd be, persze borokon keresztül. Alkonyi László is kifejtette korábban, hogy egy dűlő akkor igazán érdekes és értékes, ha egyszerre többen művelik, többen próbálják meg borban megfogalmazni, ezáltal több oldalról, többdéle arcát lehet megismerni a terroirnak (ld. Betsek, Szent Tamás, Mézes Mály).

Egyik kedvenc témám az ezredforduló környéki Tokaj villanásai különféle bortípusokban. Betiltják az avinálást 1991-ben és 1999-re az aszú minőségét minden tekintetben sikerült is kimaxolni (megjelennek a dűlős aszúk: Lapis, Kapi és a nagy formátumú eszenciák). Elindulhatott hát az aszú alatti műfajok definiálása. Többek közt ekkor jelent meg az a bor is, mely egyértelműen a száraz terroirborok felé irányította figyelmet (Királyudvar Úrágya 2000), de ekkor indult meg az alternatív édes borokkal is a gondolkodás: mindkét borkategória ugyanazt a célt szolgálta, sikeresnek lenni a piacon (ami láthatóan aszúval akkor még egyáltalán nem volt könnyű).

Ennek az édes álomnak a mentén két irány eszkalálódott: a hagyományos kategóriákkal való minőségi munka: Szamorodni (Disznókő, Oremus), majd a Főbor (Demeter Zoltán); illetve az ezekkel való engedélyezési nehézségek okán megjelent két freestyle irányzat, a késői szüret (Hétszőlő) és a cuvée, melyet Szepsy István saját pincéjében és a Királyudvarban (Ilona Cuvée) kezdett csiszolgatni.

Úgy látszik, ez most egy ilyen aszús trip, amin épp ülök, ismét Tokaj legösszetettebb, legsokfélébben megélt boráról fog szólni egy poszt. - Aki emlékszik még a 90-es évekre, tudja, mekkora ívet húzott akkor az aszú minősége 99-re. Aki emlékszik még a 2000-es évekre, az tudja, mekkorát szóltak az első Nagy Tokaji Szárazak. Emiatt kicsit akkor kevésbé figyeltünk talán az édesekre, a klasszikus tokajiakra, pedig volt ott egy pár évjárat, ami ékes példája annak, Tokaj mennyire nagyszerű minőségre képes például aszúban. Ilyen volt 2006 is.

Idén harminc éve történt a rendszerváltás Magyarországon. Tokaj-Hegyalja történelmében óriási fordulatot és átrendeződést jelentett ez a dátum (ha lenne egy képzeletbeli toplista, 1989 biztos hogy a 10 legfontosabb évszám között lenne a helye). – Nem csak a birtokszerkezet formálódott át: a borkombinát átalakult, a jogutódját kereskedőházra keresztelték (hogy aztán pár éve ismét átnevezzék, és igazán nem világos, merre is tart most a Grand Tokaj). Az állami borászatot tehát lélegeztetőre tették a borvidéken, közben privatizáció útján komoly közép- és nagybirtokok alakultak ki (zömmel külföldi befektetések nyomán) bordói chateau-khoz hasonlatos módon (technológiával, nagy reményekkel, zászlajukra pedig az aszút tűzték); majd szépen lassan megjelentek a kisebb családi birtokok is a 90-es években, melyek inkább burgundi kisbirtokokként kezdték csiszolni, renoválni egy elfeledett, megkopott fényű történelmi borvidék értékeit: a minőséget, a terroirt és a Tokaji Aszút (hogy az új évezred teljesen új borkategóriáiról most kivételesen ne is beszéljünk).

Egyszercsak 2019 lett. Mintha tavalyelőtt lett volna, hogy 2007-ben először odaítélték a Borászok Borásza elismerést (**Demeter Zoltánnak), amolyan „kontra-díjként” elindítva valamit, mely egyértelműen feddhetetlenebb, hitelesebb életműdíj szeretne lenni a boros elismerések valóságos tengerében. Rókusfalvy Pál hívta életre a kezdeményezést, melyet az idő is szépen igazolni látszik. Közben eltelt 12 év, s idén is 50 jelölt közül szavazhattak a hazai borászok egymás közt, hogy aztán áprilisban kiderüljön, ki is lesz a jobbak legjobbja. Gratulálunk minden jelöltnek! A névsoron végigpillantva öröm látni, hogy a hazai élvonal objektív szompontok alapján is szerepelni tud közös platformon, és hogy díjat odaítélni a korszellem értékeinek megfelelően is képes a borszakma. Ebben az évben kicsit komolyabb keretek közt lehetőség nyílt együtt kóstolni a korábbi nyertesekkel és az idei 50 jelölttel, méghozzá nem is akármilyen csillagzáporral, egészen 9 pontig:

Először is boldog újesztendőt minden kedves olvasónak itt is. Nekünk mindenképpen az lesz. - Elindul egy sor új projekt, készül a friss TokajKalauz, szabadúszó Tokaj-követként folytatom az életemet (de azt hiszem ez az, amivel mindig is foglalkozni akartam). Útjára indítottam a TokajMagic kóstolósorozatot, mely egy kis borklub lenne tulajdonképpen nagy borokkal, izgalmas tokaji témákra felfűzve. Újra és újra szeretnék veletek olyan borokat közvetlenül is megosztani Tokajból, amiknek óriási történetük van. Azt hiszem, sikerült ezt méltó felütéssel elkezdeni: amikor december 14-re meghirdettem az Úrágya kóstolót, nem hittem volna, hogy pár óra múlva kétszeres túljelentkezés lesz, de ilyesfajta ritkaságoknál és ekkora kultboroknál ez talán nem is oly meglepő. Ahogy az sem, hogy a legszebb tételekből nyilván nem maradt a kóstoló végére (az mindenképp kegy a sorstól, hogy a dugós palackok elkerültek bennünket, bárcsak így lenne mindig). Hazatérvén a nem teljesen kiszáradt palackok aljáról próbáltam összecsepegtetve megörökíteni valamit Szepsy István legendás dűlős furmintjaiból, s abból mi maradt a hőskor klasszisaiból: