Nincs még vége az évnek, nincs vége az édes hedonizmusnak sem! Hagyománnyá vált, hogy az én TokajMagic borklubomban 20 éves visszatekintéssel zárjuk az évet. Ilyenkor együtt ünnepeljük Tokaj nagyságát néhány igazi ritkasággal, miszerint képes évtizedeken át is örömet okozni nagyszerű boraival nekünk fogyasztóknak. Tavaly 2001 helyett 1993-al vigasztalódtunk, ám idén végre ismét volt ok meghajolni egy szép évjárat előtt: 2oo2 került a poharainkba, méghozzá nem is kevés aszún keresztül. Szerettem ezt az évjáratot. El is mesélem a borokkal együtt, hogy mitől volt emlékezetes 2oo2:

Húsz éves lassan. Toast kenyér, rumos, kókuszos illat, hecsedlis jegyekkel, sok botritisszel és érett tokajiakra jellemző szilvával. Az évjárat jellegzetes, eleven savai, citrusokkal, baracklekváros jegyeivel indul. Aztán az érett, komoly aszúk szilavlekváros jellege is megjelenik benne, de csupa lendület, szép tartás, kellemes éretséggel. Remekül egyben van még most is, gyönyörű érett tokaji élmény. 

A pénteki érkezést, friss tételek kóstolásával egybekötött pinceszemlét követően, másnap várt ránk a tulajdonképpeni „Ne csak írja...” munka dandárja: maga a metszés. Jó hangulatban telt a Csontos-dűlő friss levegőjén töltött idő, és azt hiszem, mindenki gazdagabb lett egy szakma-közeli élménnyel. S mindezt megsüvegelendő - ha már bor-őrült írástudók jöttek itt össze - Juditék izgalmas vakkóstolóval készültek, melyre vinni is lehetett féltve őrzött gyöngyszemeket; a megkötés mindössze annyi volt, hogy a bor tokaji legyen és 2007-es. Nem titok, szeretem ezt az extrém forró évjáratot, fontos szerepet is kapott tokaj-rajongásomban. Szárazban is, édesben is, sőt aszúkban is kiemelkedő esztendőnek mondható, dús és telt borokkal. Ha az alkohol nem szállt egekig, és a savak nem égtek el, akkor komoly minőség elérésére volt sansz, ám az érlelhetőség kérdését máig nehéz lenne megválaszolni. Februárban a 2005-ös és 2006-os Furmintok már sokat bizonyítottak; most a 7-eseken volt a sor, hogy a szigorú asztaltársaságot levegyék lábukról. Én egy száraz tétellel adóztam a közös tanulságok oltárán, s izgatottan vártam, mi sül ki az egészből. Vendégként hovatovább Demeter Zoltán, Dorogi István és Berecz Stéphanie csatlakozott borokkal a hónuk alatt (Berecz Zsolt pedig remek halászlével), izgalmas tanulságokat megfogalmazva a borok kortyolása közben.

2008-ban az év borásza Konyári János lett. Valóban rengeteg érdemet tudhat magáénak utóbbi 20 évnyi borászati munkásságának révén. Többek közt a barrikhordó hazai elterjesztésében is kulcsszerepet játszott, ami vörösboraiban is igen szép árnyalt formában tettenérhető; de a ’90-es évek elején, önálló, családi kézből kikerülő palackos borai is újdonságszámba mentek még, nem beszélve dél-balatoni, nagy tesű vörösborairól, melyekre manapság már nem legyintenek úgy a nagy(ra értékelt) villányi, szekszárdi, de esetenként a külföldi kollégák sem. Bejárta az egész borvilágot nyomdokain járó fia, Dániel, akiről általában mindenütt csak annyit említenek meg, hogy a barrikhordós érlelésből írta szakdolgozatát, de begyűjtött már jónéhány külföldi tapasztalatot is. Bizonyára tisztában van a külföldi borászati trendekkel, melyekkel egyelőre nem nagyon tudunk még lépést tartani, mégis a tapasztalatok hazahozása, itteni értelmezése elengedhetetlen a fejlődéshez, a kemény, hosszú távú borászati fejlesztési munkák „megtermékenyítéséhez”.

Nézzük, mely borokkal érdemelte ki a (kissé megtépázott presztizsű, de mégis) legnagyobb elsimertségű hazai borászati elismerést.