2010 április 20-án egy nagyszerű rendezvényre kaptunk meghívást egy hajdani kollégámtól. Négy, számunkra is igen kedves hazai borásszal kóstolhattunk meg pár kiszemelt tételt. Nagyon ígéretesnek tűnt az este, melyre Lacival ketten jutottunk el. És akiknek kedves személye és kiváló borai erről gondoskodtak: Kolonics Károly (Somló), Bárdos Sarolta (Bodrogkeresztúr), Lenkey Géza (Mád), és a Pastor Pincétől Juhász Tibor (Szekszárd). Részletek -->

Mindenkinek az életében, aki borokkal foglalkozik bizonyos ideje, voltak sorsfordító tételek, melyek átírtak benne (sok)mindent, s elindították a megismerés különböző ösvényei felé, annak is a sűrűjébe. A kezdetekkor vakmerően (szinte) 10 pontosaknak éreztük őket, ma már lehet, hogy pirulva csak szűk 7-est adnánk nekik, mégis nosztalgikus öröm visszagondolni rájuk. Érdekes, hogy nekem is inkább vörösborok élnek a legélénkebben a fejemben (azóta ez sokat változott, ami itt a bejegyzések alapján is kitűnhet). Kezdetben szerintem mindenki úgy érzi, a barrik vörösbor az igazán nagy bor. Aztán jönnek a komolyabb fehérek, és ahogy Marci mondani szokta: végül minden kétséget kizáróan az aszúra kerül föl a legnagyobb korona. Gondoltam, miért ne osztanánk meg a kedves olvasókkal, nekünk mik voltak az első kedvencek a kezdetekkor.

Bárdos Sarolta a mai magyar borivó fejében az egyik legsűrűbben csengő női borász neve. Talán Luka Enikő vagy Turcsek Orsolya kerülhetne még mellé, esetleg a szintén tokaji Berecz Stephanie (de inkább nem is bonyolódnék bele, biztos sokakat kihagynék, ha mindenkit föl kéne sorolnom). Számomra örömteli változatosságot jelent, hogy nem csak férfiak alkotják a hazai borászok mezőnyét...annál is inkább, mivel nőtől pl rosszat még nem ittam (jelentsen ez bármit is). Érdekes/furcsa/nehéz lehet nőként egy borászközösség tagja lenni. (Vagy csak én gondolom azt, hogy ez hagyományosan egy kifejezetten férfias szakma?) Bár ezügyben egyiküket sem hallottam még panaszkodni, meg aztán ott van a segítőtárs, a támaszték, a férfi is, aki sokszor szintén borász, de például emlékeimben élénken él, amint a Művelt Alkoholista születésnapon, nyár végén Turcsek Orsolya és Bárdos Sarolta cinkos bizalmassággal ültek le egy asztalhoz egy amolyan hosszas, négyszemközti, női „borászcsevejre”. Tokaji kirándulásunk záróakkordjaként nagyon örültem, hogy el tudtunk jutni a Tokaj Nobilishez is!

(2011. február 13, 10.00, Tokaj)
Izgalmasan írta az élet tokaji hétvégénk dramaturgiáját. Szombaton két nagybirtokot tekinthettünk meg, melyek együttvéve több mint 150 hektárosak, vasárnap viszont területre kisebb (7, illetve 6 ha-os), de legalább olyan magas színvonalon működő két borászathoz látogattunk el. Az a végkövetkeztetés jött ki nekem a végére, hogy aki szeretne megismerkedni Tokaj legigazabb értékeivel, annak Szepsy István legyen az alfa, az első lépcsőfok (az örök mérce); ám mégis valahol ott zárul be ez a kör, ahol a borászat maga a folyamatosan tovább és tovább gondolt ideológiák vegykonyhája is egyben.
Demeter Zoltánhoz természetesen szintén mindenképp el akartam jutni (legalább) egyszer személyesen. Így a látogatás után szeretném azt remélni, nem egyszeri élménynek kell lennie ennek. Sokkal bensőségesebb, meghittebb volt a nála eltöltött néhány óra...amik az ő monológjai mellett másodperceknek tűntek, mégis felért egy Tokajt körüljáró, több évtizedet bemutató történelem órával. Egyik helyen sem volt átlagos a fogadtatás, de ő azonnal sokkal személyesebbé, közvetlenebbé, meghittebbé próbálta tenni az egészet. A lehető legkivételesebb, legkomplettebb borélmény. (Próbálom nem lelőni a poénokat előre...aki őszintén szeretne eljutni hozzá, vegye föl vele a kapcsolatot időpont ügyében. Személyesen sokkal egyértelműbb minden.)

Első nap tehát két nagyobb területű birtokhoz látogattunk el. Szepsy Istvántól a Fő tér másik oldalára kellett csak átsétálnunk (közben a azért a patinás Mádi Kúriában elfogyasztottunk némi finom, meleg ételt is). A ma több mint 100 hektáros Royal Tokaji nagyjából 1991-ben indult. Áts Károly komponálja a borokat, Hugh Johnson némileg háttérben mozgatja a szálakat, teszi hozzá a szükséges nemzetközi szemléletet, hogy a méltán híres, színvonalasan elkészített (zömmel dűlős aszú)borok eljuthassanak a megfelelő nyugati piacokra is. Áts Cuvée, birtokfurmint, illetve (részben vásárolt szőlőből) készülő birtokaszúk biztosítják az állandó mennyiséget a megfelelő piacok alsóbb polcainak maradéktalan kielégítéséhez, de ezúttal betekinthettünk készítésük részleteibe is.

Sokat töprengtem, morfondíroztam Tokajból hazafele a vonaton (a többiek már mind édeseket álmodtak a megkóstolt, finom boroktól mellettem), hogy miképp tudnám leghitelesebben/legáttekinthetőbben (nem is túl terjengősen, ahogy hajlamos vagyok) átadni, milyen élményekben volt részünk Hegyalján az első (boros) látogatásunk alkalmával. Nehéz. Én amúgy is napokig a hatása alatt vagyok olyan embereknek, akik mélységeiben, összekapcsolódva látják a világ dolgait/problémáit/örömeit/harcait. Szepsy István és Demeter Zoltán pedig ilyenek, hisz sok éve tanítja/edzi már őket a természet szeszélye, a szőlő kitartása, a föld mélysége, az emberek felszínessége. Adtam egy hetet magamnak, hogy teljes egészében lecsapódhassanak az ingerek. Meglátogattunk 4 pincét, akik a rendszerváltás után mind különböző módon próbálták a borvidék romjaira újra fölépíteni a jót, az igazit, a komolyat. Merőben másképp, máshova jutottak el ezalatt, a kiemelkedő színvonal azonban közös értékük. Már most látom, legjobb lesz, ha szét bontom a 4 helyszínt, és úgy próbálom visszafejteni az események láncolatát, hisz annyi mindent láttunk, kóstoltunk.

Mennyi, de mennyi minden történik mostanában, ami megint csak Tokajjal kapcsolatos, vagyis inkább neki köszönhető. Épp csak pár napja értünk haza a borvidékről (mely kapcsán készül egy egész bejegyzés-ciklus). S rögvest arra jöttünk vissza, hogy itt a fővárosban februárban minden a borvidék fő fajtájáról, a furmintról szól. Ennek kapcsán talán a legkomolyabb rendezvényt Kató András és csapata hozta tető alá, a Terroir Clubbal. Nem csupán hétköznapi furmintokat vonultattak föl, hanem mellettük gigantikus óriásokat is előszedtek, akik azóta a száraz tokaji iskola legendás sarokkövei, mérfölkövei, viszonyítási pontjai lettek az elmúlt fontos évtized alatt. Akinek netán kétségei lennének afelől, hogy a furmint jó eséllyel a világ egyik legsokoldalúbb, legszínpompásabb fehér szőlő fajtája (szárazban, édesben is), javaslom, - akár szép fokozatosan - ismerkedjen meg az alábbi tételek még fellelhető darabjaival!

Még karácsony előtt ígértem meg, hogy frissítgetem időnként Harapás rovatunkat. Nos az ütemterv egész röviden az lenne, hogy havonta kiválasztanék egy ételcsoportot (pl. halak, bárány, sajtok stb) és annak mentén próbálok röviden jobbnál is jobb bortippeket adni kísérőnek korábbi, boros bejegyzéseinkhez vezető linkek formájában.

Szinte színtelen szín. Intenzív, de ízlésesen tálalt muskotály illat. Olyan, ami nem tolakszik (nem is egyértelműen szappanos, mint egy átlag Irsai vagy Tramini; a Sárga Muskotályba érzésem szerint mindig vegyül egy kedves édes süteményes, enyhén vaníliás jegy, amitől sokkal ünnepibb, vonzóbb lesz). Szájba véve finom savak, virágosság, bodzaszörpös érzet, miközben persze mégis egyértelműen száraz. Érdekes kis bor. Itatja magát, virgonc savai, szinte szénsavas játéka jólesően gurul szét a nyelv felszínén. Zamatgazdag és persze hiperaromás tokaji bor, sok kedves, vidám ívvel. Igazi nyári bor.

Az elmúlt év, s egyben a Táncoló Medve első Best Of...Top 12-es borválogatását összeállítani hálás és egyúttal nehéz kihívás. Próbál az ember igazságos lenni, objektíven nézni a – szerencsére - sok kiváló bort, próbálom én is a kedvenceimet (tokajiakat, száraz fehéreket) kicsit leépíteni egy ésszerű, limitált keretbe, hogy mellettük még más remek borászok is szerepelhessenek. Lássuk a medvét!