Fontos formálódáson esett/esik át a Bormustra, ami azért különösen fontos, mert nem nagyon van borverseny idehaza, mely a csillogó matricák mellé igazán komoly presztízst is nyújtana. Továbbra is ígéretesnek érzem ezt a nemzetközi irányt, mellyel nem csak az idehozott külföldi szakértők segíthetnek népszerűsíteni borainkat (blogjukban és más egyéb felületeken), de felénk is egy olyan tükröt tartanak, melyből idén is rengeteget tanulhatunk (ez persze már rajtunk áll, hogy ezt be tudjuk-e fogadni). Ahogy pedig a köszöntőben Jásdi István is fogalmazott: ha tükörbe nézve nem szép a képünk, akkor nem a tükröt kell összetörni. Mert ha megmarad az elmúlt két esztendő fejlődése, akkor valóban lesz esély rá, hogy a Pannon Bormustra több legyen más hazai borversenyeknél.

A nyolc 8-as aszú után fölocsúdva délután, fináléként pedig kötetlenül lehetett elmerülni, elvegyülni a (tavaly 17, idén) 14 pince tételei közt, átadva magunkat az új tételek okozta meglepetéseknek. Akik rendszeres látogatói a rendezvénynek, azok bizonyára észlelték, hogy a Reneszánszos csapat formálódik. Idén komoly hiányzó Szepsy István (talán nem először lépett ki az egyesületből) és a Royal Tokaji is, akinek az ügyvezetője tavaly még elnökként mutatkozott be ezen a rendezvényen. A borvidék javának egy része jelen volt, de leginkább azok között is jellemzően a nagyobb pincészetek.

A pénteki érkezést, friss tételek kóstolásával egybekötött pinceszemlét követően, másnap várt ránk a tulajdonképpeni „Ne csak írja...” munka dandárja: maga a metszés. Jó hangulatban telt a Csontos-dűlő friss levegőjén töltött idő, és azt hiszem, mindenki gazdagabb lett egy szakma-közeli élménnyel. S mindezt megsüvegelendő - ha már bor-őrült írástudók jöttek itt össze - Juditék izgalmas vakkóstolóval készültek, melyre vinni is lehetett féltve őrzött gyöngyszemeket; a megkötés mindössze annyi volt, hogy a bor tokaji legyen és 2007-es. Nem titok, szeretem ezt az extrém forró évjáratot, fontos szerepet is kapott tokaj-rajongásomban. Szárazban is, édesben is, sőt aszúkban is kiemelkedő esztendőnek mondható, dús és telt borokkal. Ha az alkohol nem szállt egekig, és a savak nem égtek el, akkor komoly minőség elérésére volt sansz, ám az érlelhetőség kérdését máig nehéz lenne megválaszolni. Februárban a 2005-ös és 2006-os Furmintok már sokat bizonyítottak; most a 7-eseken volt a sor, hogy a szigorú asztaltársaságot levegyék lábukról. Én egy száraz tétellel adóztam a közös tanulságok oltárán, s izgatottan vártam, mi sül ki az egészből. Vendégként hovatovább Demeter Zoltán, Dorogi István és Berecz Stéphanie csatlakozott borokkal a hónuk alatt (Berecz Zsolt pedig remek halászlével), izgalmas tanulságokat megfogalmazva a borok kortyolása közben.

A tegnap fölvezetett, hétvégi „Ne csak írja, metssze is meg” családias borblogger összejövetelen annyi inger ért Bottéknál, hogy kis túlzással hónapokra elegendő bejegyzési témát nyújtanak, de túlzott aggodalomra semmi ok: csak egy hétig fog tartani, amíg minden megint kisebb birtokméretű hegyaljai egyéniségekről szól majd minálunk. Ahogy említettem, első nap este a már pár hónapja megízlelt 2011-es tételeket nézhettem végig újra (akkor úgysem írtam róluk így külön-külön), ezúttal több másik dűlős tétellel kiegészülve, melyek sorsa hamarosan megpecsételődik majd a palackozással: vagy önálló tételként kerülnek letöltésre, vagy házasítva jutnak szerephez. Íme a mostani ígéreteik:

Még elég visszafogott, élénk, tükrös, de szinte citromszínű bor. Illata sok citrust vonultat föl: mandarin, narancs, trópusi gyümölcsök (kiwi, ananász), méhviasz, később lédús őszibarack, sárga virágok, vanília. Ízben viszonylag nagy test, de inkább a késői szüretes, friss, zamatos gyümölcsökre épít, nem a súlyra és az aszússágra. Maradékcukra (80-90 körülire saccolnám, de ebben könnyű mellé lőni) besimult, savai inkább a közepes vagy annál picit hosszabb íz végén jutnak szerephez mellette, jótékony élénkséget adnak. Utóízében némi glicerinességgel vegyes tompa kesernye érezhető, mely kicsit nehézkessé, szamorodnisabbá teszi. Mintha a 2007-es mindenben picit több, kimunkáltabb, izgalmasabb lett volna. Ez inkább hasonlít a halványabb 2003-as 3 puttonyosukra, de desszert mellé így is remek (ráadásul megfizethető árért).

Rendben van, értem én, hogy Furmint-Február, és hogy most már mindenki (dűlős) fajtaborokra asszociál, ha Tokaj száraz borairól hall, de biztos vannak még páran, akik emlékeznek a földtörténeti középkorból a száraz szamorodnikra is. Sokan még a szánkban érezzük a kilencvenes évekből a kerházas, erősen oxidált Brontosaurusokat, melyek gondolatától azóta is összehúzódik a szánk minden szeglete. Mi történt azóta ezzel a borkategóriával? Tényleg ennyire nincs rá igény? Tényleg ennyire nehéz elkészíteni (jól)? A hosszú érleléssel ennyire nem igazítható a piac mai elvárásaihoz? Vagy csak egyszerűen már nem trendi, nincs rá szükség?

Tehát a tokaji fiúk után aztán vasárnap a tokaji lányokhoz látogattunk el, és itt sem ért minket kevesebb kedves élmény. Bott Judit közvetlen, fiatalos lendülete először a tavalyi Mindszenthavi Mulatságon bűvölt el teljesen. Igazán szimpatikus jelenség, aki ugyan messze nem tősgyökeres tokaji, mégis olyan érzékkel készíti borait, mintha születése óta itt élne. Látszik, hogy rengeteget kóstol(t), kutat(ott), amióta Tokajban dolgozik, és borai alapján egyértelműen látszik, hogy tényleg képbe is került Tokaj reneszánszának új sítlusirányzataival. Akárhogy is, de nagyon elkapta anno a fonalat szerintem. Borainak sajátos és jól fölismerhető stílusát bizony sok, generációk óta itt tevékenykedő borászat megirigyelhetné (a nyitottság egyébként bizonyára mindenki számára hasznos erény lehet, a Tokaji Bormívelők Társaságának tagjai rendszeresen összejárnak kóstolni, az együtt gondolkodás nagyon fontos dolog). A Fülekynél vitathatatlan érdemekre tett szert (számomra eddig a 2002-es 6 puttonyos a legkiválóbb bizonyíték, de Judit szerint a 2003-as sem hétköznapi darab, az volt ott az utolsó évjárata, melyet fájó szívvel hagyott ott). Az önálló, családi pincével saját stílusukat a tokaji élbolyban egész gyorsan kibontakoztatva azonban hamar egyértelművé vált, hogy az igazán jó borász a maga uraként készít igazán szép és teljes értékű borokat (hisz nincs rajtuk semmi külső nyomás, az adott tételt olyan formában hozhatja forgalomba, amilyennek ő maga érzi, látja). Ezek a dolgok előző nap este is szóba kerültek. A minket is fogadó, Szerelmi pincesoron felújított pince-feldolgozó-kóstolóhelyiség épül, szépül. Nem rég a Fülekytől sikerült megszerezni Juditnak kedvenc prését, a vájt érlelőpinceág is elérte végleges méretét, hogy befogadhassa a végleges birtokméret eljövendő borait.

Az év második felének egyik legizgalmasabb szakmai rendezvényének ígérkezett a Terra Hungarica. Komoly kiállítók, egy komoly kereskedő születésnapja, s még a komoly téma is megvolt: olyan borászokat hívtak meg, akik vállalják, hogy boraik csak saját borvidéken termett szőlőből készülnek, és tartózkodnak a durva vegyszerek és durva szőlész-borász beavatkozásoktól. Volt filmvetítés és Master of Wine vezette mesterkurzus is, melyeknek a központi témája természetesen a biodinamikus borkészítés volt.

A Nyitányról szóló kis tudósítást ott hagytam abba, hogy igen kövér ívet sikerült körbe ölelni a 2007-es aszúk szenzációs sorával. Csillagzápor, 10 ponthoz közelítő élmények sora! Ezen ív legemlékezetesebb pontja számomra a Dobogó 6 puttonyosa volt; de valamennyi aszú erősítette bennem a sajátos, kimagasló, 5 csillagos évjárat világos képét! Csak ajánlani tudom tehát őket mindenkinek, némelyikük - a borászok szerint is - szép kilátásoknak néz elébe, melyeket akár évtizedekben mérhetnénk. Az elképesztő aszúk után hibátlan folytatás volt levezetésként a gasztronómiai kalandozás, egy igazi nemzetközi szaktekintély eszmefuttatásaival. - Ronn Wiegand neve bizonyára sokaknak csenghet ismerősen: master of wine és master sommelier egyszerre (s talán ő volt ebben az első a világon, én pl még általánosba sem jártam, amikor neki már megvolt mindkét cím). Nem minden nap találkozom én sem hasonló színvonalon kóstoló személyiségekkel. De talán még érdekesebb volt egyúttal, hogy nem egy tokaji borász, vagy magyar séf beszélt a sajtok és tokajiak párosításának titkairól, hanem betekintést nyerhettünk abba, hogy a szakma egyik csúcsa külföldről hogyan is értelmezi világhírű borainkat sajtok mellett. (Sokszor elhangzik ugyanis, hogy a tokaji borok, különösen a nagyon édesek, aszúk nehezen illeszthetők napjaink nyugat-európai gasztronómiai normájának megszokott ételei mellé.)

Ezúttal partnerként, hivatalos úton nyílt alkalmam eljutni erre a nagy szabású, és még nagyobb merítésű bemutatóra, ahol a hazai borkereskedések borkereskedése, a Bortársaság próbálta meg összehozni a szakmabelieket, nagyker-partnereket a szortimenttel egy kimondottan színvonalas, fél napos rendezvény keretein belül (külön buszokkal vitték a népet belvárosból, számos borász jelen volt stb, úgyhogy összességében le a kalappal, egyedülálló kezdeményezés). A továbbiakban nem szeretnék ennél szárazabban és személytelenebben fogalmazni az eseményről. Örültem a meghívásnak, tényleg rengeteg olyan tételt vizsgálhattam meg itt, melyet amúgy nem tudnék (gyakorlatilag minden komolyabb borászat jelen volt). Beszéljen helyettem a kiszemelt 44 bor.