Karácsony táján kóstoltam utoljára ezt a nagyszerű kis desszertbort, mely már akkor elkápráztatott remek ár-érték arányával. Mindig is szerettem a fősodron kívüli gyöngyszemeket, melyekre csak kevesen figyelnek föl, pedig lenne miért...
Meglepően mély borostyán szín. Sőt most az illatát is érettebbnek éreztem, mint fél éve. Azért akad benne primer jegy is bőven: lédús, érett szőlő, szőlővirág, trópusi gyümölcsök egész sora, mézes tea, virágpor.
Ízben elképesztő savai pumpálják a lendületet, újabb és újabb „attack” – okkal (hogy drbartásan fejezzem ki magam:) Van benne egy konstans cseres érzet is azért. Krémes, vaníliás korty, magas (180 g/l) cukortartalom nő föl a vitálisabbnál vitálisabb savak mellé. Mézesség! Hihetetlen hossz és balansz. Rengeteg szaftos gyümölcs (az ilyen tokajiaknál szokta nagymamám tök komolyan bekérdezni, hogy „ebbe a szőlőn kívül más gyümölcsöt is tettek, ugye?”). Az édes élet az egyik legizgalmasabb aszú-szintű késői cuvée-élényeket nyújtja nekem mostanában, mely nem vallana szégyent Ilonák, Főborok és Szepsy Cuvée-k közt sem (miközben ára fele azokénak)! Évekig ilyen szép lesz még szerintem, - illatát, ízét nézve most is ilyesmi volt bennem a végső konklúzió. 7(+)
(Nem rég jelent meg két írásom a GaultMillau.hu oldalon)